2013-ban volt, amikor is a Dreamworks ősemberes animációs filmjének első része a moziba került. Ez volt a Croodék. Egy primitív, vad, őstulok barlanglakó család története, akik a világvége elől menekülve, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez megtanították a nézőknek, hogy a család a legfontosabb.

Tette mindezt olyan poénok közepette, hogy „mi azt az állatot, amit nem eszünk meg, gyereknek hívjuk”. Emellett számtalan ma már „boomer” poénnak számító megjegyzéssel, de éppen ezért volt annyira élvezetes. Tényleg eredeti alkotás volt a Croodék. Egy csodálatos világot épített fel, akár a kietlen, halálos veszélyekkel teli kősivatag, akár a zöld dzsungel gyönyörű, fantáziadús élővilága került terítékre.

Nem mondható ez el a Croodék: Új Korról. Ismét beigazolódott az eddigi tapasztalatom. Ha egy bizonyos filmes oldal agyon ajnároz, vagy agyon szid egy filmet, nekem pont az ellenkezője az élményem. Most a Croodék második részével úgy történt, hogy a „kritikusok” többségének véleménye szerint jobb lett, mint az első rész. Szerintem meg nem.

Az animáció gyönyörű. Tényleg néhány közelitől eltekintve fenomenális munkát végeztek az alkotók. Viszont. ezen kívül túl sok jó élményt nem okozott. Az ajánlókból tudhatjuk, hogy egy új emberi törzzsel, a modern emberekkel találkoznak hőseink, ebből fog a bonyodalom alakulni. A modern emberek lenézik a barlangi embereket, és Guyon kívül, aki egyébként közülük való, ki akarják utálni Croodékat.

Egy szabály van, ne egyél a banánból. Ennyi volt, aminek eleget kellett volna tenni főszereplőinknek, viszont ez sem sikerül. Ennek később jelentősége van, gondolhatjátok már, hogy kb. mi is.

A modern ember és az ősember konfliktusa (olyan messze azért nem álltak egymástól az evolúciós ranglétrán) végig kíséri a filmet, viszont annak ellenére, hogy az egymáshoz való alkalmazkodást és a békés együttélést erőlteti, végül egy nagyon buta húzással mindent félredob.

Számomra azért emészthetetlen a film, mert a modern ember angol wc-t használ, lifttel közlekedik, növényeket termeszt, mindezt úgy, hogy tangapapucsban lófrál és dobálja a haját. Ez egyáltalán nem vicces, inkább erőltetett. Ugyancsak erőltetett az a fajta humor, amikor is a fenéknek kinéző gyümölcsök tényleg majomfenekek, viszont ez csak akkor derül ki, amikor valaki már beleharap. Nos, a gyermeklelkű készítők úgy gondolták, hogy ez annyira jó humorforrás (nem az), hogy mindjárt két alkalommal is elsütötték. Ugyancsak több alkalommal sikerült elsütni azt a humorbonbont, hogy a harcok közepette kimerevítenek egy párbeszédet, és a két szereplő mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel, simán elbeszélget a szerelemről, a családról, vagy hogy mekkora egy barom volt az egyik. A párbeszédek vontatottak, és kifejezetten buták, említeném itt az állandóan „sziázó” szerelmes tinédzsereket.

A miért ne egyél banánt dolog természetesen oda lyukad ki, hogy a modern embert a majmok terrorizálják banánért, akiket pedig egy óriás majom terrorizált a banánért. Ez annyira ötlettelen, hogy amikor először említették a ne egyél banánt szabályt, egyből leesett, hogy King Kong fog ellátogatni a filmbe.

És pont ez a King Kongos életmentés töri derékba a film a mondanivalóját. Ugyanis ahelyett, hogy alkalmazkodnának, és elfogadnák egymást az emberek, úgy, ahogy vannak, helyette egy óriás majom elől megmentős jelenetben rontják el az egészet, ugyanis ez a szituáció békíti meg a feleket egymással. Mondanivalója így nem sok lett a végére.

Igazából vártam a végét. Rendkívül kínos, és ötlettelen film olyan embereknek, akik felnevetnek a gatyalehúzós poénokon. Én általában azt sem találom humorosnak, ha valakibe többször belecsap a villám, lezuhan egy szikláról, pofáncsapja egy farönk, vagy a fejére esik egy kardfogú tigris.

Bélu voltam, sziasztok!