Hétköznapi Geekságok

Marvel akcióhősök - Pókember

Tinipókok akcióban

2021. július 31. - Kalmár Tibi

A Vad Virágok Könyvműhely neve ismerősen cseng a képregény és a manga rajongók körében. Hiszen olyan sorozatokat adtak ki, mint Hellboy, Usagi Yojimbo, Kázmér és Huba, Esernyő akadémia, A vízisten menyasszonya, A titokzatos menyasszony, és még akad pár. Vannak önálló kötetek, pl. a Blankets vagy a From Hell. A Kázmér és Huba kivételével a felsoroltak nem kifejezetten gyerekeknek szólnak. Viszont - sokunk örömére - tavaly előrukkoltak a Bone (Konc) és a Geronimo Stilton sorozattal, majd jöttek a Marvel akcióhősök, Pókemberrel és a Bosszúállókkal. Ez azért már elég nagy "geekság", akárhogy is nézzük! covers.jpg

A Bosszúállók az első számnál jár, a Pókember már hármat megélt, és a továbbiakban az utóbbiról lesz szó. Először lebeszéltem magam róla, mert "megint Pókember", "nem vagyok már gyerek", és társaik. Aztán belelapoztam, és az első szám rajzai annyira szépek, hogy... ott is hagytam. Majd otthon szépen megrendeltem a kiadótól, kedvezménnyel, előfizetéssel, ingyen szállítással. (Érdemes ezeket is figyelembe venni, illetve azt a tényt - és itt minden kiadványról beszélek-, hogy amennyiben egy képregény terjesztőhöz kerül, annak az árából az újságos, a szupermarket, a könyvesbolt, a webshop stb. akár 60%-ot is levesz magának. Ha valamit a kiadótól vásárolunk, akkor az a pénz "ott marad", és sokkal biztosabb a további megjelenések anyagi háttere.) Viszonylag rövid időn belül már olvashattam is ezeket az... apróságokat. B5 méretű képregényekről van szó, és amikor kézbe veszem őket, mindig egy laza vigyor kerül az arcomra. Fogom ezt a tiniknek szánt füzetet, majd leülök, és felveszem az olvasószemüvegem, mert negyven fölött már ilyenem is van. Kicsit nevetséges helyzet, de aztán elkezdek lapozni, és nem érdekel. ;)

 Örülök, hogy a fiatalabb korosztály is megismerheti a szuperhősöket, viszont olyan tálalásban, ami nemcsak a korosztálynak, hanem a kornak is megfelelő. Az én első szuperhősös képregényem a '89-es Batman filmes kiadvány volt, és Joker később sem volt egy kedves arc, nem kímélte a "családtagokat". És hát Pókembernek is bőven kijutott a "jóból", ez is tény. Na, itt szó sincs ilyen jellegű brutalitásról. Még véletlenül sem. Szórakoztató, megvan benne az akció, a bunyó, a poénok, és a végén happy end. Bevallom, néha szükségem van erre, pedig az utóbbi években kicsit más jellegű képregényeket olvasok. Vagy talán pont ezért. 

Ahogy már említettem, az első szám rajzai annyira meggyőzőek, hogy kár lenne kihagyni (ahogy a folytatást is). Persze az első rész beetető, bocs, bevezető áron kapható. És ebben az első füzetben ismerhetjük meg a főszereplőket is, és hogy ezek kik - nem meglepetés, hiszen a borítón is szerepelnek: Peter Parker, Miles Morales és Gwen Stacy. A három tini éppen gimis éveit szenvedi, amikor az erő összehozza őket. A pókerő, természetesen. Nehéz lenne azt mondani, hogy kiegészítik egymást, vagy hogy rendes csapatként működnek, mert - bár Peter Parker A Pókember - mindhárman egyéniségek, de főleg... dehogy árulok el mindent. :P A második számban egy klasszikus "feldolgozásával" találkozunk, ami az egyik legnagyobb póktörténet, és itthon akár már négyszer is be lehetett zsákolni. Igen, Kraven az ellenfél, de nem merülünk el olyan sötét mélységekben, hanem inkább viccesre vették a dolgot. Helyes. :) A harmadik szám pedig a balszerencse királynője, Felicia Hardy, azaz a Fekete Macska árnyékában zajlik. Ez aztán tényleg nem egy egyszerű menet, főleg nem egy enyhén diszfunkcionális csapatnak. Igazából egy-egy mondatban le lehet írni a történetet, minden további csak spoiler lenne, és kár lenne, mert nagyon szórakoztató tud lenni. Amit majdnem elfelejtettem: folyamatosan megy a kikacsintgatás a klasszikus Pókember poénjai irányába és/vagy kárára. Mennek az idétlen hősmondatok, beszólások, amiket a póktársak mindig le is húznak. Igaz, jogosan, de a következő helyzetben majd ők is hasonló szintű mondatot dobnak be, szóval mehet az adok-kapok.

Nem világmegváltó történetek vagy eget rengető eposzok (kellenek a kötelező közhelyek). Viszont bőven akad a Marvel világában olyan történet, sor, sorozat, akármi, ami simán alulmúlja ezeket a kiadványokat. Szép, szórakoztató, nem gyilok, de mégis akciódús. Könnyed, levegős, néha kell ilyen a felnőttnek is. A szuperhősök világával ismerkedő gyereknek, tininek kifejezetten ajánlott. Szóval nem bántam meg a vásárlást, és lesz is új gazdájuk, pár éven belül. ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr2016640742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása