Számok, dátumok, évfordulók. Általában ezek vezérelnek minket, sokkal többször, mint szeretnénk. Néha csak egy-egy "kerek" évforduló kapcsán kapjuk fel a fejünket, és mondjuk automatikusan, hogy "Nem létezik, hogy ennyi idő telt el!". Írók, színészek, zenészek és egyéb művészek hagytak már itt minket, és bár sokuk mély nyomot hagyott bennünk, de nem mindig tudjuk, mikor születtek, mennyit voltak itt, hány év telt el. De ez nem is baj, nem lehet mindenre emlékezni. Napokkal ezelőtt egy bizonyos névre kaptam fel a fejem, ami természetesen egy dátum kapcsán, szeptember huszonötödikén merült fel. Egyszer majd eljutok oda is.
Nagyjából nyolcéves voltam, amikor elmentünk moziba. Ez a nyolcvanas évek derekán volt, és akkoriban nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mi való a gyereknek, korhatáros film, vagy akármi. Eleve a cenzúra sok mindent kiszűrt, mire a közönség elé kerülhetett, de aztán már nem annyira foglalkoztak vele. De mindegy is, most nem ez a lényeg. Gyerekként fantasztikus élmény volt az a film, még egy rövid "esszét" is írtam róla. Lehetett akár hat mondat is, amit másodikosként papírra vetettem. Könyvről kellett volna, de ez számomra sokkal nagyobb kulturális élmény volt. A moziban újságírók vadászták a híreket, sokszor veszélybe kerültek, de volt egy ember, aki más volt. Sokkal jobb és több volt mindenkinél, és sosem hazudott. Ami nem teljesen igaz. Mert ő nem egy madár, nem egy repülő, hanem Kal-El volt, vagyis Superman. És abban a mivoltában nem hazudott, de amikor magára öltötte a hétköznapi ember álruháját, a bénácska Clark Kent szemüvegében járt-kelt az emberek között, akkor bizony keményen sunnyogott. És bár hihetetlen erővel rendelkezett, mindent hallott, mindent látott, a szemével sütött, a leheletével hűtött, de leginkább az nyűgözött le, hogy repült! Az igazi szabadság. Csak úgy. Fogta magát, és a levegőbe szállt. Számtalanszor próbáltam meg otthon is, de nekem nem jött össze. Viszont Christopher Reeve nevét egy életre megjegyeztem. A születésének dátumát akkor nem tudtam, később viszont volt mit elfelejteni. 1952 szeptember 25. Van egy másik dátum is: 2004 október 10. A nap, amikor Christopher Reeve itt hagyott minket. A nap, amikor Superman meghalt. Mert sokan játszották el a kriptonit, előtte is, utána is, de ő nem csak eljátszotta.
1996. 25 év telt el azóta. Mark Waid és Alex Ross megalkottak egy négy részes képregény sorozatot. Egy alternatív jövőről szól. Egy olyan jövő, ahol az Igazság Ligájának tagjai többé-kevésbé hétköznapi életet élnek. Visszavonultak, évtizedekkel a történés előtt, és a helyükre új bűnüldözők léptek, akik korántsem a békés megoldásokat keresik, hanem agresszív módon érvényesítik az igazukat. Az emberekben a félelem uralkodik, és ez érthető. Nos, ez az alaphelyzet. Itt is lehet kalandozni kicsit vallási vonalon, mert a cím is erre irányít minket, illetve több főszereplő is. A cím: Kingdom Come. Ez egy részlet egy eléggé ismert imádságból, amely angolul így hangzik: "Our Father, Who art in Heaven, hallowed be Thy name, Thy kingdom come [...]". Vagy ahogy mi ismerjük ezt a részletet: "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod [...]" Thy kingdom come - jöjjön el a Te országod. Ez a megközelítés is rögtön két utat jelöl ki. Az egyik, ami egyértelmű, hogy egy vagy több istenség dönthet az emberiség sorsa fölött. Mert ezek a szupererővel megáldott hősök bizony néha inkább istenek, mint emberek. Főleg akkor, ha nem is a Földön született... A másik pedig "az eljövetel", aminek az egyik feltétele lehet akár az általunk ismert világ vége is. Vagyis az apokalipszis. És itt visszakanyarodunk egy másik főszereplőhöz, aki lelkész - tehát marad a vallási vonal. És ez a lelkész lehetőséget kap, hogy megfigyelőként legyen jelen a világ számos pontján, tapasztalja a jót és a rosszat (ami sosem fekete vagy fehér, és az igazság sem abszolút), és egy kibontakozó háborút vagy éppenséggel magát az apokalipszist szemlélje. A végén úgyis minden jóra fordul? Ezt nem ígérhetem.
Láthatunk egy Supermant, aki megöregedett, talán megtört, de a testi ereje nem csökkent. Úgy tűnik, nyugdíjas éveit éli. „Otthon” van, farmerkodik, gazdálkodik, műveli a földet. Kiszállt a hős bizniszből. Vagy inkább elmenekült. Egy pillanatnyi gyengeség volt, ami sok minden lehetett. Félelem? Gyávaság? Óvatosság? Egy pillantás a jövőbe? Nem ilyen egyszerű. De hosszútávon az eredmény mégsem a várt lett. Az új hősök és ellenfeleik küzdelme, illetve azok mellékhatásai romboló hatással vannak a Földre és lakóira. Meddig mehet ez így tovább? Elárulom: nem sokáig. Superman ismét kezébe veszi a dolgokat és az irányítást, és megpróbálja jóvá tenni a vélt hibáját. Persze a módszerek vitathatóak, de olyan nincs, hogy valami mindenkinek tetszik. A másik oldalon nyilván megjelenik egy (vagy több) csoport, akiknek ez végképp nem jön be, és szövetkezni kezdenek ellene. És olyan szövetségesek kerülnek képbe, akikre végképp nem számítunk. Van, akit a jószándék, van, akit a hatalom vagy a profit vezérel. De ezek a hatalmi harcok általában rossz irányba mennek, és magukkal sodorják az ártatlanokat is. Jelen esetben az egész emberiséget. Ne feledjük, ez egy alternatív jövő, minden lehetséges, senki sincs védve vagy biztonságban. Csodálatos, félelmetes, epikus.
Egy apróság maradt még a végére: az eleje. A kötet elején ez áll: „CHRISTOPHER REEVE-nek, aki miatt elhisszük, hogy egy ember képes lehet repülni.” Pontosan az, amit én gondoltam gyerekként. Azóta talán másképp gondolom. De csak talán.