Sandman. Na, ez nem a Neil Gaiman epikus legendás monumentális Sandman. Ez Homokember. Nem az, aki homokot vagy álomport hint az emberek szemébe. Vagyis... azt is megteheti, de saját testéből. Ez így nem kicsit bibliai fordulat, ez most esett le. Szóval adott ez a William Baker (egyéb ismert nevén Flint Marko), aki suliban még ígéretes (amerikai) focista, viszont később inkább megkeseredett, agresszív bűnöző lesz. Na ja, néha vannak rossz döntéseink. Böribe is bekerül, ahonnan megszökik, és egy tengerpartra keveredik, ahol nukleáris kísérleteket folytatnak. Bárkivel előfordulhat. Persze itt sugárzás éri, és mivel homokkal van éppen kontaktusban, testének molekuláris struktúrája ahhoz hasonlóvá válik. Én meg egyszer gyíkká változtam, de már elmúlt! Ja, nem, az is Pókember egyik (vagy egyík) (bocs!) ellenfele volt...
Egy ilyen alakváltó lény szinte végtelen erővel és hatalommal rendelkezik, és majdnem legyőzhetetlen. Lássuk be, ha nem lennének mindenféle kitalált trükkök, amik a valóságban persze lehetetlenek, egy ilyen homokember azt tenne, amit csak akar. Hiszen nemcsak az alakját tudja változtatni, hanem az állagát és a méretét is. És mit tudunk tenni egy hatalmas méretű gondolkodó valami ellen, ami ráadásul kőkemény is lehet? Pontosan. Semmit. De nyilván nem neki drukkolunk, hanem Pókembernek!
Sőt, Pókembereknek! Mert a Loki sorozat első évadának végén kimondatlanul, de egyértelműen beköszöntött az MCU multidimenzionális multiverzumos kora. Ami legalább olyan jó megoldás, mint az időutazás. Hiszen bármit megtehetnek, kitalálhatnak, majd oda-vissza alakíthatják. Nagyot hibázni nem lehet. Max pár film után Pamela felébred, Bobby pedig ott van a zuhany alatt. Szóval érdeklődve, de vegyes érzésekkel várom én is az új Pókember filmet. Látványos lesz, szórakoztató lesz, de még nem tudom, mennyire vagyok én a célközönség. Na, majd meglátjuk!
