Nem tűntem el teljesen, csak az úgy van, hogy amikor van idő, akkor az kevés. Ki kell használni, olvasni kell! Csak akkor nem marad írásra. Így született meg egy újabb „mostanában” összefoglaló.
"Igaz volt egyáltalán?"
Emlékszem, egyszer voltam horgászni (na jó, kétszer, de mindegy), kifogtam egy halacskát, de az lenyelte a horgot, és amikor kihúztuk, kifordítottuk a halat. Emlékszem, hogy a nagyanyám megtanított, melyik a szép kezem, és a másikkal ne nagyon csináljak dolgokat, mert az nem jó. Vagy arra, hogy mennyire nem szerettem E.T.-t, azt a fura lényt a TV-ben. Szép Eszter, a mi egyetlen és igazi képregénykutatónk "Emlékcsíráztatás" címszó alatt egy olyan kurzust tartott a MOME-n - 2021 februárjában -, amely célja az ilyen jellegű, gyerekkori emlékek felidézése volt. De nem csak ennyi! Ezeket a gondolatokat a hallgatók képregénnyé varázsolták, és szerencsére mi is kaptunk belőle egy kis ízelítőt. Már az első szösszenetek beindították a saját emlékeim gépezetét is. Rajzolni nem fogok, úgy érzem, de nagyon szívesen néztem és olvastam volna tovább ezt az elegáns kis kötetet (mérete A4, 38 oldalon).
"Fekete lyuk"
Elképesztő, milyen képregények jelennek meg itthon is mostanában! És ezt abszolút pozitívan gondolom. Túllépve a szuperhősök, mesefigurák és adaptációk világán, a képregényben még nagyon sok tartalék van. Ez a kötet kicsit olyan, mintha Boris Vian szexuálisan túlfűtött írása találkozna Kurt Vonnegut borzasztó irányba fejlődő embereivel, miközben betépve utaznak Jack Kerouac-kal, mindezt David Lapham (Stray Bullets) rajzaival. Charles Burns képregénye - itt: graphic novel, abból is a nagyon fiction - egy tíz éven át futó, 12 részes sorozat, amit mi egyben olvashatunk, egy masszív, 368 oldalas kötetben. Nehéz eldönteni, mi a valóság és mi a hallucináció, mi az igazi és mi a valamilyen anyag hatása. Seattle, hetvenes évek, tinik, felnőtté válás, szerelem, vonzalom, vágyak, szégyen - minden adott, hogy az előző mondatom igaz legyen. Van egy vírus, amitől megváltozik az ember teste, és ez persze terjed is. Nem egy könnyű olvasmány, de nagyon sok szinten létezik és működik. Nekem bejött.
"Sora! Puff ide 4."
Kovács Viktória "Midori" sorozata a negyedik résznél jár. És ennek örülünk, mert továbbra is lélegzetelállító. Bevallom, néha fogalmam sincs, miről van szó, és vissza kell lapoznom, mert a rajzok annyira gyönyörűek, hogy bizony hajlamosak elterelni a figyelmet. De a képregény ilyen, és vissza lehet lapozni. Sőt, ajánlott is! Sora még mindig egy kutyus, egy kis shiba, a kalandjai pedig... Hétköznapi helyzetek, de egy kutyus mindenben a kalandot és a kihívást látja, akár a gyerekek. A fantázia, a kalandvágy, a felerősített félelmek - mind átalakítják a tárgyakat, a környezetet, az élőlényeket. Ebben a részben a gazdi elmegy otthonról, amit Sora először nem érzékel, utána pedig nagyon ügyesen megold minden helyzetet, legyőzi az ellenfelét. Akinek volt már bármilyen háziállata, sejtheti a végkifejletet. De inkább nézzetek bele ti is!
