Hétköznapi Geekságok

Samaritan film

2022. augusztus 26. - Gubán Bélu

Ahogyan már említettem a Warcraftos bejegyzésben, a Szamaritánus premierjére készültem már, komolyan mondom, hetek óta. Az első trailer megjelenése óta ennek a filmnek a lázában égek. Pedig olyan nagyon nem vagyok Sylvester Stallone rajongó. Az Amazon Prime Videon ma volt ennek a filmnek a premierje, és néhány szigorúan nem alkoholos ital mellett megnéztük a haverokkal.

Stallone számomra olyan karakter, hogy önmagában tekintélyt parancsol. A karrierje tényleg nagy ívű, és gondoltam, hogy valami olyasmi filmet fogok kapni, amit most láttam. Nem láttam még egyetlen kritikát se róla, de gondolom, lehúzzák szokás szerint. Általában ami nekem tetszeni szokott, az hatalmas bukás. Fordítva vagyok bekötve, vagy csak szeretném élvezni a filmeket.

A Szamaritánus egyértelműen egy igen szórakoztató szuperhős-film, azzal, hogy alig látni benne szuperhőst. Vannak, állítólag, bár a világ annyira nincs bemutatva, mint mondjuk egy sorozatban. A címszereplő Szamaritánus és testvére, a Nemezis nyilvánvalóan azok voltak. Ikerpár voltak ők, akik rejtélyes módon túléltek egy háztüzet, majd annak ellenére, hogy hálásnak kellett volna lenniük az isteni áldásért, Nemezis a testvére ellen fordul, majd egy végső ütközetben meghalnak mindketten. Ez a film első két perce.

A filmben megismerjük Samet, a 13 éves kisfiút, aki világéletében a Szamaritánus után kutatott, mert imádja a karaktert. Minden gyanús eseménynél ott van, csak hogy hátha rátalál, mert szerinte nem halt meg a szeretett szuperhős. Joe Smith pedig kapóra jön neki, amikor kétes ügyletekbe keveredik, és az öreg fószer elagyabugyálja a suhancokat, akik a kisfiút hibáztatják egy rosszul sikerült bolti rablás miatt.

 

Az öreg Joe tényleg szupererős, ezt már a trailerekből megtudtuk, és innentől kezdve a történetről ennyit, mert ezt szerintem minden szuperhős film rajongónak legalább egyszer látnia kell.

Gondoltam, hogy nem lesz ebben annyi csihipuhi, mint egy átlagos filmben. Stallonenak nem is állna már jól szerintem. Ehhez képest kapunk egy lassan csordogáló, a karaktereket szépen felépítő filmet, középpontban tényleg az emberi oldallal. A szuperhős itt már öreg, rozoga, nem mennek úgy a dolgai, mint régen, nem olyan erős, nem olyan gyors. A film száz percéből nyolcvanöt totál a drámára épít. Viszont abban a tizenöt percben olyan akciót kapunk, hogy égnek állt a hajunk.

A film humora is ízlésesen van tálalva. Kicsit keserédes, néha odaszurkálós, önironikus. Ami kicsit zavaró volt, hogy a zsoldosok valahogy nem tudták felfogni, hogy Joe Smith golyóálló, ezért hiába lövik, valahogy nem fog rajta a golyó továbbra sem. Az előző jelenetben is az volt, akkor most miért lenne másként?

A főgonosz karaktere szerintem egy az egyben – a kabátját is ide számítva – Bane volt a Sötét Lovag – Felemelkedés című filmből. Káoszt akar. Na és? Még valami? Nem? Sebaj.

 

A film vége hatalmas fordulatot tartogat számunkra, amit én kérdésként már az első fél óra után feltettem. Vajon mindenki az-e, akinek először hittük? Szerintem nagyon jól volt az az egy fordulat időzítve, és komolyan elgondolkodtató volt.

Holnap újra fogom nézni a Szamaritánust, mert ezt tényleg élveztem. Nem egy nyócoszkáros valami ez, de simán élvezhető.

A Prime videon elérhető szinkronosan is, aki erre gerjed. Amúgy a szinkron is nagyon rendben van, bár én annyira nem vagyok oda már az ilyen filmélményért.

Nálunk a hat emberből hatnak tetszett, és csak egymagam vagyok geek. Ez szerintem tök jó arány.

Mindenképpen ajánlom.

Bélu

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr117917429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása