Hétköznapi Geekságok

Fallen World

2022. november 24. - Gubán Bélu

1668621098237.jpgRég volt már Valiant kötetről ajánló igaz? Hát akkor belecsapunk most egy Rai köztes sztoriba. Ez a Fallen World, Dan Abnettől (ő írta) és Adam Pollinától (ő meg rajzolta).

Az ötödik évezredben élő kibernetikus hibrid nindzsa kalandjai a kedvenceim ebből az univerzumból, annak ellenére, hogy az eredeti sort Clayton Crain rajzolta, akinek nem vagyok oda a „photoshop meister” stílusáért. És itt egy rohadt nagy DE. Kilóg a monitorról. Crain rajzai nagyon illettek ehhez a világhoz. Többek között ez a kellemes csalódás vezetett ahhoz, hogy beleszerettem a Rai-ba.

Új-Japán, a cyberpunk űrbéli lebegő világa különböző szekciókból, városrészekből állt, mindenféle korszakkal, élőlénnyel, így maga a paradicsom volt. A mindenki által Apaként ismert mesterséges intelligencia tökéletes egyensúlyt tartott a földkörüli pályán lévő meseországban, amíg ki nem derült, hogy hatalmát emberi életek árán tartotta fenn. A Rai-k, mert többen voltak már a történelem során, mind erőszakkal, vagy egyéb fondorlattal lettek elvéve a szüleiktől, vagy éppen tragikus halált haltak szerelmük miatt. Ők azok, akik végtelen hatalommal rendelkeztek Új-Japánban, és fenntartották a rendet. Kardoznak, utaznak a Mátrixban, meg egyéb nyalánkságok.

1668621098241.jpgNos, amikor fény derül arra, hogy a legújabb Rai édesanyja erőszakos halált halt, és Apa áll az egész mögött, a nindzsa nem volt elégedett. A kibernetikusok és az emberek is mind mögé állnak, aminek Új-Japán bukása lett a vége.

Nos, itt lehetne vége a sorozatnak, de tudjuk, hogy 2019-ben folytatták, így most már rohadt hosszú (egyelőre kilenc TPB-t számoltam össze). Oké, a koronavírus betett ennek is, mint általában mindennek, de nem tettek le még róla. Viszont az eredeti Rai és a 2019-es sor között egy rahedli tölteléksztori született, amik közül az egyik a Fallen World (volt még egy 4001 A.D, egy Beyond New Japan és egy Rai vol. 4, amiben a korábbi nindzsák életéből láthattunk néhány képkockát).

A Fallen World mutatja be, hogy miként is találkozott Rai és Raijin, a prototípus, akinek az új sorozatban az a feladata, hogy Apa örököseit (ezek biztonsági mentések különböző formákban, lehetnek lényegében bármilyenek) felkutassa. Mert ha Apa ismét önmaga lesz, akkor vége a világnak.

1668621098259.jpgMegtudhatjuk, hogy Apa megtalálta Bloodshot testét, így lett belőle Bloodfather, lényegében egy halhatatlan entitás, aki jelen állás szerint legyőzhetetlen. Ez annyira nem érhetett meglepetésként minket, mert az újabb részekben már találkozhattunk Bloodshot lelkével, egy „örökösben” bujkált. Szerintem nagyjából láthatjuk a történet végét. Az Eternal Warrior is csatlakozik a bulihoz, aki szintén egy halhatatlan lény, de a biomechanikus öngyógyító nanorészecskéket, amik most Apa testét alkotják, ő sem tudja elpusztítani.

De jó lenne, ha végre folytatnák ezt a sort. Iszonyat jól keveredik itt már minden. Az egyik képkockán Bloodshot dinoszauruszokat gyilkol (Új-Japánban feltámasztották a dinoszauruszokat is), hol egy elefántember és puma barátai segítenek legyőzni Apa akolitusait egy porig bombázott városban. Szerencsére a rajzok gyönyörűek, egyszerűen nem lehet betelni velük. Tényleg nagyon jó kis kötet lett ez is.

Folytatást követelek. Most. De jó lesz azonnal is.

Bélu voltam. Sziasztok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr917980572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása