Immáron lassan két éve, hogy beharangoztam a Dredd bíró figurák érkezését egy bejegyzésben. Egy csöppet várni kellett rájuk, de már itt is vannak. Elég ritkán jelenik meg a témában figura, szóval amint van rá lehetőség, le kell rájuk csapni gyorsan.
Kezdjük ebben a kis szösszenetben a Dredd figurával. A figurát nem bontottam ki, így készítettem róla képeket, viszont csak a legjobban sikerülteket teszem fel. Minden figura elég nehezen fotózható, ha műanyag cellájában raboskodik, mert az visszaveri a fényt, nehezebben kivehető benne. Viszont szerintem csak így őrzik meg igazán az értéküket, ezért az ilyeneket nem szoktam kibontani. Élőben jobban mutat, sőt. Azért egy stock fotót még mellékelek róla.
Anno elmondtam, hogy ezek a figurák nagyon jól néznek, már ami a prototípusokat illeti. És nincs ez másként a kézbe kapott Dredd figurával sem. 1/18-as méretaránya (10 centis kb.), ennek ellenére rendkívül kidolgozott. Dredd mogorva arckifejezése nagyon hatásos, de a figura minden pocikája részletesen ki van dolgozva. Igazából hihetetlen, mennyire igényes munka, mert ilyen kicsiben azt hittem, ez a minőség lehetetlen. Azt gondoltam, hogy a prototípusok látványvilágát nem tudják hozni, azok amúgy is általában csak „illusztráció” szintjét ütik meg, sokszor a végleges termék megvalósítása jelentősen elüt ezektől.
Józsin a Dredd plecsnitől kezdve a vállán lévő hatalmas elemeken keresztül az övének kis sasos csatjáig minden elem rendben van. A figurához két fegyverforgató csere kezet is kapunk, amikbe bele lehet illeszteni a Lawgivert és az alu testápolót. Alu, mert a fa már kiment a divatból. Egyébként egy frankó kis talapzat is látszik a háta mögött, valami ronda mélyesztett csontvázas mintával. Végülis… többszöri atomtámadás után imitt-amott marad egy-két ilyen az ember lába alatt. Dredd talpa ki van lyukasztva egy helyen, a talapzatra az azon felhelyezett pöcök segítségével lehet ráhelyezni, mint mondjuk az ilyen méretű SW figuráknál is megszokhattuk.
Jól mutat ebben a Dredd jelvényes hátlapos dobozban, és ott is marad az izo kockájában. De esküszöm, hogy naponta leveszem nézegetni.
A figurát Tóth Zetor Zolitól szereztem be ezúttal.
És ez itt a nem reklám helye. Ezen a linken elérhető a cucc.
Dredd rajongóknak érdemes lehet rákukkantani. Nekem nagyon bejött a mini Joseph.
A Cable Comics facebookja meg ezen a linken elérhető.
„I am the law!”
Bélu