A Spawn Armageddon sztorija után nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan kötet, ami talán megütheti azt a mércét. Oké, rajzban a 25. kötet meg sem közelíti, viszont némelyik panel gyönyörű, és a történetvezetés is egyre jobban nélkülözi az üresjáratokat. A korábbi kötetekben ugyanis sokszor ugyanoda lyukadt ki a történet fonala, és önismétlésbe torkollott (már olyan mértékben, hogy a panelek is ismétlődtek).
McFarlane a Spawn 226-250. részeiben talán visszatalált kicsit önmagához, sőt. Ez a 25 füzetet magában foglaló kötet talán túl is szárnyalja a korábbi történetmesélést, fordulatos, izgalmas, látványos, és letehetetlen olvasmány. Sose gondoltam volna, hogy egy Spawn kötetben a történet fog meg. Szymon Kudranski rajzai koránt sem tökéletesek, viszont démonokat, angyalokat, Spawnt rohadt jól rajzol, nagyon jól áll a stílusa az ilyen karaktereknek. Viszont a kötet „sima” emberábrázolásai szerintem durván trace-eltek, vagyis modellekről készült fényképeket rajzolt át. Ezekből van több benne, viszont a jó rajzok annyira jók, hogy megbocsátottam neki.
Mindent nem bocsátottam meg, de már nem leszek annyira mogorva, ha a Spawnra gondolok. Szóval kaptuk ezt a 25 füzetes monstrumot Breitenbaumer Lacitól (Infinity) a pénzükért. Soha ne kössünk rosszabb üzletet.
Jim sztorija szépen halad tovább a medrében, a karakter emberi oldala és az árnyas Spawn is szépen kimunkálásra kerül. Oké, néhány újrahasznosított alak is szerepet kap, de csak töltelékként, de ezúttal nem volt zavaró a dolog.
Igazából végre kiderül, hogy miért olyan nagy szám Jim/Spawn. Itt jönnek a SPOILEREK.
Jim ugyanis egy olyan élő, aki korábbi „élete” során megjárta a poklot, a mennyeket, és mivel nem halt meg, csak kómában volt a földi lét sem áll tőle távol. Így a végtelen háborúnak vele pont kerülhet a végére.
SPOILEREK VÉGE!
Viszont az nem derült ki, mi köze Al Simmonshoz, vagyis az eredeti Spawnhoz. Ez azért még egy érdekes kérdés lehet. Remélem, erre is kitalál valamit Toddfather majd.
A képregényben a sok párbeszédet néha megszakítja egy-egy brutális hentelés. Ugyanis a vámpírok, démonok, a Megváltó, és Spawn is elég erőszakos alkat. A Megváltó még rohadt jól is néz ki. Ő a páncélos angyal, aki karddal abálja a pokol földre okádott szülötteit. Spawnon kívül ő a második kedvencem.
Kicsit Jim emberi oldala és az ottani szereplők, a barátai elég laposak, bár a Bohóc ott is szolgáltat némi iszonyatos fordulatot, azok tetszettek. A Bohóc továbbra is menő, bár talán az egyik legundorítóbb féreg, akit képregények oldalain láthattunk.
A történet már minden rajzfilmszerűséget nélkülöz. Jim hétköznapi élete realisztikus rajzokon elevenedik meg, miközben a démoni lét is már a valóságszerűség határán mozog. Talán abban a két füzetben, amiben McFarlane is beszállt a rajzba, ott könnyedebbé válnak a képek. Nehéz ezt leírni, látni kell. Talán a sorozat erőssége, hogy normális háttereket rajzolnak a paneleknek, továbbra is létező dolog, viszont már egyáltalán nem az a sokszínű világ jelenik meg, hanem éppen egy szürke, hétköznapi, nyomasztó, rendkívül szorongó képi világ.
Az, hogy Jim emberi és démoni élete összekuszálódik, nagyon jót tett a sztorinak, és az is, hogy sikerült egy Al Simmons jelmezéhez majdnem méltó Spawnt alkotni, sokáig tartott, de megérte. Ja és a 250. számban egy hatalmas csattanó rázza meg a világot, néha ilyen is kell…
De csattanókból több is akadt ebben a kötetben.
Igazából így már érdemes volt elolvasni az előzményeit is.
Bélu
