Hétköznapi Geekságok

Az Óriástatu jóslata

2024. február 03. - Kalmár Tibi

Bár ez volt Zerocalcare első képregénye, itthon ez a második. De úgy érzem, ez jó sorrend. A Torokszorítósdi koherensebb volt, jobban megismerhette az olvasó a szerző stílusát, jellegzetességeit. Meg egyáltalán. A "friss" kötet, "Az Óriástatu jóslata" több képregényből áll, változó terjedelemmel. Persze van köztük összefüggés, szintén változó: hol szorosabb, hol lazább, de igazából mindegyik kell az összképhez. Ha nem gond, nem fogok belebonyolódni különféle elemzésekbe, ezt meghagyom másoknak. Inkább röviden elmondom, miről is van szó, aztán majd lesz valami. Próbáltam csak minimális külső információt szerezni a szerzővel és a kötettel kapcsolatban, hogy a száraz tények ne vegyék el az érzéseket.

Az alapsztori mondani egyszerű, de nagyon nem az. Adott a főhősünk, minden bajával. Van egy lány, akit régóta ismer. Egy éjszaka jön egy üzenet, hogy a lány nincs többé. És innen beindul a hullámvasút. Hol a jelenben, hol a múltban, hol a szorongásban, hol a fájdalomban. A legtöbb szereplőt valamilyen karakter helyettesíti, a helyettesítő pedig lehet pl. valamilyen állat vagy egy ismert filmes karakter. Bár azt olvashatjuk, hogy a karakter megjelenítése nem tükrözi a személyiséget, mégis biztosak lehetünk benne, hogy: de. Ugyanígy az érzelmek, érzések, szorongások is megtestesülnek.

A szerző alig pár évvel fiatalabb nálam. Bár a nyolcvanas években gyerekeskedtünk, de lényegében a kilencvenes években nőttünk fel, lettünk tudatos emberek, tapasztaltuk meg a világ dolgait. És bár Calcare nyugaton, én pedig keleten töltöttem ezeket az éveket, nagyon durvák a hasonlóságok. Nem is gondolná az ember, hogy különböző országokban, különböző kultúrákban mennyire hasonló módon élik az életüket a gyerekek, a fiatalok. Jó, biztos nem talál be ennyire mindenkinél, nem vagyunk egyformák, de ha mégis, akkor üt. De mindenkinek vannak érzékeny pillanatai, bizonytalan gondolatai. Vagy a megfelelő jelekre, felkészültségre várva átmegyünk az ismert "még nem jó... még nem jó... már nem jó..." stádiumokon.

Számtalan helyzet mellett elmentem életem során. Nem ismertem fel, nem mertem, szégyelltem valamit, ott volt egy inhibíció, egy fóbia, egy komplexus. Ezek egy része - jelentős része - örökség. A környezet, a család "ajándéka". Mivel az élet és a mindennapok része, borzasztó nehéz kilépni ebből a körből, idővel egyre rosszabb, a "jó" alapok miatt a legnagyobb akadály te magad leszel. Csak jóval később ismersz fel dolgokat, amikor már bőven mindegy. Nos, ebben a kötetben ezek könnyedén és viccesen vannak tálalva, de ez a lazaság csak addig tart, amíg olvasom a képregényt. Utána jönnek az érzések és az emlékek. Van jó hír is: ha sikerül ilyen módon szembenézni félelmeinkkel, szorongásainkkal, a végén még tanulhatunk is belőlük. Talán.

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr7818313863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása