Első ránézésre az 1986-os Eliminators pontosan úgy fest, mint egy modern paródia egy túltolt ’80-as évekbeli akció/sci-fi őrületről. Csakhogy — és itt a csavar — ez a film valóban a ’80-as években készült, az Empire Films felügyelete alatt. Már egy ideje próbáltam beszerezni megtekinteni, miközben titkon attól féltem, hogy a felhype-olt elvárásaimat maga a film majd nem váltja be.

Lehet, hogy kemény a napközbeni munkád, de az semmi Mandroidhoz (Patrick Reynolds) képest — ő egy lezuhant pilóta, akit egy Reeves nevű gonosz tudós (Roy Dotrice — valószínűleg a legismertebb A jég büvölete edzőjeként) kiborg szolgává alakított, és időutazó küldetésekre küldött, hogy tárgyakat szerezzen neki.

Miután egy küldetés után „elavultnak” minősítik és leselejteznék, Mandroid beugrik a „mobil egységébe” (nehézkes tank-lánctalp), és megszökik. Hihetetlen páncéllal, kétes mobilitással és egy olyan karral, amelyre lézer, láthatatlan kötélkilövő, altatógáz, torpedók, mágnes vagy rakétavető is szerelhető, Mandroid nem éppen a legkönnyebben leállítható szolga.

Persze azt hinnéd, hogy egy mexikói dzsungel egy tankember végső vesztét okozza — de hé, vannak lábai is. Ráadásul összebarátkozik egy újgenerációs tudóssal, Col. Hunterrel (Denise Crosby, Trekkies), aki egy saját repülő felderítő robotot is magával hoz. Nyilván az akciófigura-játék készlethez. Hőseinkhez csatlakozik még Harry (Andrew Pine, Grizzly), a vagány folyami hajóskapitány, aki bizony nagyon erősen Han Solo-mintára készült, valamint Kuji (Conan Lee, Gymkata), Mandroid régi tudós barátjának nindzsa fia.

Egy hosszú út után a csapat célja, hogy visszatérjen Reeves laborjába, és végleg megállítsák az őrült tudóst. Ott aztán rájönnek, hogy Reeves időközben egy még fejlettebb kiborggá alakította magát, páncéllal felszerelve, és azt tervezi, hogy visszamegy az időben, és uralkodni fog a Római Birodalom felett. Ezt persze nem lehet engedni, így kezdetét veszi a múltért vívott csata.

Ez a Charles Band által producerként jegyzett film ugyan nem rendelkezett az Industrial Light and Magic varázslatával vagy Spielberg irányításával, de a stáb a szerény költségvetésből is kihozott mindent. Mandroid különösen jól sikerült: lecserélhető alkatrészei vannak, és úgy néz ki, mint Robocop tisztességes másod-unokatestvére (pedig ez a film egy évvel korábban jelent meg!).

Az az érzésed támad, hogy az alkotók egy nagy csapat geekből álltak, akik mindent bele akartak zsúfolni, amit csak menőnek tartottak. Kiborgok? Nindzsák? Időutazás? Ősemberek? Csónakos üldözések? Robotok? Pimasz kalózfigurák? Gyilokmotorok? Elektromos kötélkilövők? Római centuriók? Persze, csináljuk mindet, sőt még többet is! Ennek a filmnek az a hivatalos mottója, hogy „Egyetlen mókás ötletre sem mondunk nemet.”

Az Eliminators pontosan olyan remek lett, mint amilyennek reméltem — sőt, még jobb. Teljes szégyen, hogy a ’80-as években semmi komolyabb figyelmet nem kapott, mert gyerekként simán felvettem volna a sci-fi kedvenceim listájára. Nem A-kategória, de erős B? Ó, igen. Abszolút. Elejétől végéig élveztem a sci-fi kütyüket, a csípős párbeszédeket, és persze azt is, hogy Denise Crosby meglepően jó.

Ennek kultklasszikussá kellett volna válnia — és talán egyszer még be is teljesíti a sorsát, ahogy egyre többen fedezik fel a valaha készült egyik legjobb ’80-as évekbeli B-filmet.

Ben voltam, sziasztok!