Akár akarod, akár nem, a „Twisted Childhood Universe” (más néven Poohniverse) nem fog egyhamar eltűnni. Miután 2023-ban elindult a teljesen értelmetlen Winnie the Pooh: Blood and Honey-vel (ami idehaza Vér és méz címen futott), hamar egy alacsony költségvetésű, Marvel-szerű, összefüggő univerzummá dagadt, amelyben először Micimackó és Malacka kapott egy erősen átírt folytatást, majd a sorozat Peter Pant egy gyerekrabló perverzzé züllesztette. Egy elkerülhetetlen csapatfilm a láthatáron, a franchise következő lépése — amely teljes egészében abból született, hogy szeretett karakterek átcsúsztak a közkincs kategóriába — a Bambi: The Reckoning, amely természetesen egy új, eltorzított háttértörténetet főz ki, hogy igazolja a cuki kis őzike tombológéppé változtatását.
De várjunk csak, mi ez? Három film után hirtelen javulni látszik a Poohniverse minősége? Lehet, hogy épp Bambi az, aki nézhető szintre löki a Twisted Childhood Universe-t? Nem egészen — de rohadt közel áll hozzá.
A családi összejövetelek a legjobb időkben is púp a hátunkon, de a helyzet még rosszabb, ha az érintett családtagok gyűlölik egymást. Mégis, a mindig jó kislány Xana úgy dönt, hogy elviszi a fiát a hálaadásnapi vacsorára volt férje rokonainak vidéki házába, annak ellenére, hogy ez valójában Simon hétvégéje lenne Benjivel — de a tapló megint lemondta. Ám miközben a demenciában szenvedő anyóssal, Maryvel; az öccsel, Andrew-val és Joshuával; valamint Andrew szarkasztikus feleségével és seggfej fiával találkoznának, Xana és Benji taxis útját megszakítja némi helyi vadvilág — a hangsúly pedig erősen a „vadon” van.
Évekkel korábban egy Bambi nevű fiatal őzike megtapasztalta, milyen kegyetlen tud lenni az ember, amikor az anyját lelőtte egy vadász. Bambi végül felnőtt, büszke szarvassá serdült, párra talált egy Faline nevű sutában, és lett egy őzikéjük is. Természetesen itt indul a tragédia: Faline-t véletlenül elgázolja egy toxikus hulladékot szállító teherautó. Dühében és kétségbeesésében Bambi beleiszik egy szennyezett folyóba, amitől mutálódik: eltorzult pusztítógéppé változik, amelyet tiszta harag fűt.
Miután megtámadja és dominóként a feje tetejére fordítja Xana és Benji taxiját, a rémült párosnak sikerül egy darabban eljutnia a családi házba, ahol a rokonok kiröhögik az ötletet, hogy egy ’szteroidos szarvas’ tombol az erdőben. Természetesen Bambi nem az a fajta, aki a fák között lapít, így hamar beviszi a harcot a házba is. Ahogy a diszfunkcionális család szétszéled, világossá válik, hogy más tényezők is szerepet játszanak. Mit keres ott egy vadászcsapat, maga Simon és a zavarodott anyja? És hogyan kapcsolódnak mindehhez ennek a különösen őrült szarvasbulinak az elindításában?
Mondj bármit eddig a Poohniverse terméséről, minden egyes rész valahogy egy kicsit jobb lett az előzőnél. Míg az eredeti Micimackó-film egy nyomasztó, különösen humor nélküli slasher-vonszolódás volt, a folytatás valamelyest felpezsdítette a dolgokat, új, elcseszett figurákkal és egy lángoló láncfűrésszel. Onnan jött a Peter Pan’s Neverland Nightmare, amelyben a sosem felnövő fiú egy sebhelyes gyerekgyilkossá vált, aki Heath Ledger Jokerének gyenge utánzatát hozza — ám a plusz mocsokréteg és az undok hangulat miatt a filmnek legalább volt sztorija, így technikailag újabb lépés volt a furcsa franchise minőségi létráján.
A Bambi: The Reckoninggel viszont talán most jutott a Poohniverse a legközelebb ahhoz, hogy egy jó, önmagában is működő, szemét-horrorfilmet szállítson, mivel végre elhagyja a széria eddigi slasher/pszichopata sémáit, és inkább egy klasszikus szörnyfilmet kapunk a címadó lénnyel. Valójában az egész kifordított tündérmese-részt nyugodtan ki lehetne dobni, és ha kicserélnénk Bambi nevét, a történet ugyanúgy működne: a megvadult bak, ahogy embereket tép széjjel, tökéletesen illik az „állattámadás” műfajba. Ha már volt film gyilkos vaddisznókról, barrakudákról, sőt gyilkos bárányokról is, miért ne lehetne egy gyilkos mutáns szarvasfilm? Ilyenkor kívánom, bárcsak felet is adhatnék a csillagokból, mert kettő kicsit szűkmarkú egy filmért, ami tényleg láthatóan nagyon igyekszik.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a Bambi: The Reckoning megérdemelné a három csillagot, mert a játékidő nagy részében pont ugyanazokba a gödrökbe esik bele, mint a franchise mindig. Túl sok a céltalan erdőben mászkálás, ami csak húzza az időt, és az sem segít, hogy a laposan megírt karaktereket többnyire olyan színészek játsszák, akik a legegyszerűbb mondatot is nehezen adják természetesen. Ráadásul van egy fura mellékszál is a demens családfővel, akinek valami kapcsolata lenne Bambival, de ez sosem derül ki. Rajzolja a szörny-szarvast, mintha lenne köztük valami természetfeletti kapocs, pedig a lénynek nincs is természetfeletti eredete, a demenciája pedig (nevetséges módon) egy robbanás hatására „meggyógyul”, így az egész szál lóg a levegőben. Emellett a Xana–Simon–Benji dráma annyira izgalmas, mint őzek ürülékét nézni.
A film egyik nagy előnye azonban, hogy Bambi CGI-ja kifejezetten jól néz ki egy alacsony költségvetésű horrorhoz képest, ahogy felökleli, lefejezi vagy kettévágja az áldozatait. A gyilkosságok is jók: van, akit véletlenül egy lakókocsi mögött húznak, míg az arca csontig kopik, és a film legjobb pillanatában még egy kémiailag mutálódott Nyuszi (Thumper) is feltűnik, ahogy egy másik karaktert húsevő nyulak falnak fel — pont úgy, ahogy Peter Stormare végezte a Jurassic Park 2-ben.
A korrekt szörny- és gore-effektek mellett a Trónok harca színésznője, Roxanne McKee jelenléte is segít: ő legalább képes némi együttérzést kiváltani, amikor Bambi épp nem valaki térdét rágja. A minőség apró emelkedése pedig komoly győzelemnek számít a Poohniverse számára — különösen, hogy a következő filmben egy gonosz Pinokkió vár ránk.
Majdnem jó film a Twisted Childhood Universe-ben? Ó, Szarvas isten…
Ben voltam, sziasztok!
