Régen éreztem olyat, hogy milyen kár, hogy egy képregény-sorozat véget ért. Lehet, hogy soha sem? Nagy volumenű soroknál, amiket végig követtem, mint a Walking Dead, vagy az Oblivion Song, biztosan. Viszont a Star Wars Legendák – Hagyaték (Legacy) sorozatnál most a legjobban.

John Ostrander és Jan Duursema sorozata 2006-2010 között futott első körben. Viszont itthon a Szukits rövid időn belül kiadta három hatalmas terjedelmű kötetben. Ugyanis összesen 56 részt kellett sűríteni szép keményfedeles könyvekbe.

Nem gondoltam, hogy a Vérvörös Birodalmat (Crimson Empire) bármi letaszíthatja nálam a trónról, ami az SW képregényeket illeti. Mégis. A Hagyaték mind történetvezetésben, mind rajzban felülkerekedett rajta. Utóbbiban nem nehéz, Kir Kanos bosszúhadjáratának azért sok vállalhatatlan panelje volt, azért többségében tűrhető-szép skálán mozgott, de a történet nagyon oldschool, nagyon az a bizonyos régi Star Wars, a gyerekkorunk hangulata.

Most meg itt van ez a Cade Skywalker, aki minden, csak nem méltó felmenői nevére. Kábítószerfüggő kalóz, nem egyszer poligám, becstelen, olykor gyáva, boldogan él a sötét oldal hatalmával. Szerethető? Rohadtul.

Cade egy olyan időszakban él, amikor a birodalom két részre szakadt, a Sith és a „normál” birodalomra, emellett a lázadók Szövetsége is működik. A sithek ezrei felülkerekedtek a jediken, aminek hatalmas káosz lett a vége. Itt döntsd el, kinek az oldalára állsz. A képet árnyalja a yuzhaan vongok, egy invazív idegen faj jelenléte, akik anno egy véres háborút vívtak a messzi-messzi galaxis lakóival (ez a Star Wars – Invasion sorozat, egyelőre magyarul nem jelent meg), és tevékenységük következményei máig kísértenek.

Nagyon kérdéses, ki éli túl ezt az egész háborúsdit, népirtósdit. Mert a sithek nagyon beizzították a kohókat. Itt egyértelmű, ki a főganaj, és az Darth Krayt, a félig rothadó férges csávó, és fiúbandája, a Back Sith Boys. Ja meg feltámad egy néhányezer éves sith, aki egy jedi amulettjébe zárva várja szabadulását. Nagyon összetett az egész.

A képregény eseményei folyamatosan eszkalálódnak, kis harcoktól egészen egy hatalmas háborúig. Néha nehéz követni, ki kivel is van. A főszereplők hűek önmagukhoz, viszont néha okozott igen nagy meglepetést is a sztori. Sokan nem csak az ellenfelekkel, de önmaguk sötét oldalával is harcolnak, viszont olyan nem fordulhat elo , hogy valaki szürke legyen. A lezárás pedig sötét hangulatú, simán jöhetne még folytatás.

Néhány gondolat a kötetekről. Kicsit túlsúlyosak lettek, és már elég nehezen kezelhetők. Az embernek a csuklója kicsit belefájdul a végére. A terjedelem miatt nehezen lapozhatók. Az első kötet nekem nyomdahibás volt, a kiadó kicserélte. A harmadikban találtam több beírási hibát, és egy panelen szellemként olvasható az eredeti angol szöveg. Nem nagy gond, ez már nálam marad. Csak furcsa ez egy 17.000,-Ft borítóárú képregénynél. Sietős volt a megjelenés.

Sokan írták már, hogy jó folytatásokban bővelkedik a Star Wars eu (expanded universe), viszont a Disney Marvel sarlacc szörny ezeket mind kukázta, ejnye-bejnye. Szerintem érdemes ezeket a történeteket elolvasni, és megfelelően a helyükön kezelni. Én speciel imádom az eu sztorikat, jobban, mint a fősodorbeli Charles Soule szarokat Salvador Larroca photoshop tracelésével, de amíg nem én vagyok Kathleen Kennedy, ezekből nem lesz sose film.

De minek is? Tökéletes történet, rajz, színezés, ezt csak elrontani lehet.

(B)

https://www.kongregate.com/games/JamesG466/incremancer

Most mindenki a Deadpool és Rozsomák lázában ég. Szerencsére nekem is sikerült egészen hamar megnéznem moziban, mert Hugh Jackman miatt kihagyhatatlan. Gondoltam, ha kivesszük a piszkos anyagiakat a számításainkból, talán ő nem adja a nevét valami ótvaros böszmeséghez. Tévedtem vajon? Kiderül mindjárt.

Biztosan vannak nálam nagyobb X-men rajongók, és vannak olyanok is, akik nálam jobban rühellik Deadpoolt. Nehéz így egy filmre beülni, már előre kialakult kettős érzésekkel, negatív elvárásokkal.

Igazából ez a film nem okozott nagy csalódást abból a szempontból, hogy teljesen azt kaptam, amire számítottam. Rengeteg akciót, altesti poént, perverzkedést, minimális történetet, a dráma direkt elviccelését.

Eleve kötve hiszem, hogy aki nem olvasott néhány X-men képregényt, vagy nem az ők filmes kalandjain nőtt fel, mint például én, értsen bármit is ebből az egészből, ami ebben a filmben folyik. A multiverzum teljes röhejessé tételét tűzte ki célul, miközben maga is ennek az eszközével él, éspedig rosszul. Mivel az alap szituáció már idősíkbeli csavar, valamint néhány szereplő megjelenése is olyan formában, ahogy történt, fizikai képtelenség. Sajnos nekem, mint kényszeres embernek nehéz ettől elvonatkoztatni, próbálkoztam.

A Deadpool humorán az első fél órában még nevettem. Eleinte jó poén a seggrepacsi, a másik férfi lecsajozása, a Manitu bocskorából ismert Winnie Tücsök-féle Deadpool megjelenése, a folyamatos altesti humor, a másik folyamatos tökönszurkálása. Ez a humorfaktor egy idő után unalmassá válik, és nem tesz neki jót az önismétlés. Kicsit a prosztóság érzetét kelti, mert sajnos az is.

Rozsomák és Deadpool annyiszor lyukasztja ki a másik bőrét, hogy csodálkozom, hogy a film végére maradt még a ruhájukból valami (na jó, valakinek nem maradt…)

A világmegmentő csodatétel és Marvel Messiáskodás közepette tetszett, hogy régi, szó szerint kukába dobott hősöket sikerült megvenni a film készítőinek, kitölteni őket kicsit több karakterrel, célt adni nekik. Ha a Nagyfiúkból már ismert dorongalsói izomkolosszus másolatát, Gambitet nézzük, ez már kevésbé igaz. Viszont Channing Tatum suttyóságán lehetett nevetni, olyan sok szerepe azért nem volt.

Rengeteg minden történik ebben a filmben, és a lényegét nézzük, teljesen céltalanul. Megérdemli a 18-as karikát, valóban elég sok kaszabolás jellemzi, meg amiről nem is beszéltem, a rohadt sok káromkodás. Tényleg azt várja el a nézőktől egy film, hogy egy cifra káromkodáson nevessen? Rég rossz.

Hugh Jackman a Rozsomák, ezúttal végre így is hívják magyarul is. Érte minden bizonnyal érdemes volt megnézni ezt a filmet. Sok tekintetben fanservice volt az ő, és a híresebbnél híresebb mellékszereplők felvonultatása, ami egy hatalmas plusz pont a filmnek. Jackman a komor marcona alak, Reynolds meg egy idióta. Az ő civakodásuk is sok azért két órán keresztül. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok majd rühellni egy karaktert, de Reynolds Deadpoolja messze a legidegesítőbb, legmarokba mászóbb, akiről valaha is hallottam. Borzasztóan fárasztó. Lehet ez is volt a cél.

Összességében nekem ez 4 rozsomák karmot ér a 6-ból. És még szerintem kedves is voltam.

(B)

Nem vagyok oda nagyon a Star Wars képregényekért. Persze, vannak itt is kedvencek, de az újfajta hangvételű kánon cuccok olyan igénytelenek tudnak lenni, hogy ihaj.

A Szukits Kiadó a hazai SW kiadás nagyágyúja, és rengeteg képregény jelent meg náluk (felkiáltójel: idén elvileg véget ér a hazai SW kiadás). Néha el lehet kapni náluk jobb akciókat. Így szereztem be 1.300,-Ft-ért a Star Wars – Mace Windu kötetet.

Windu mester karaktere az előzménytrilógia egyik nagyágyúja, mindenki tudja, Samuel L. Jackson testesítette meg a bivalyerős jedit. A karakterben van annyi, hogy saját képregényt kapjon? Van.

A Windu kötet pont jól mutatja be azt, amit a magukat rajongóknak valló utálkozók felróttak az Akolitusnak: hogy a jedik tudnak igazi seggfejek lenni, és egyáltalán nem biztos, hogy minden jedi egy megtestesült szent.

Windu mester egy bizonytalan ember, kételyek gyötrik, ebben a képregényben ezekkel messzemenően leszámol. Viszont felmerül az olvasóban a kérdés...

Vajon Windu mester tanácshoz való hűsége az Erőnek, vagy a hatalomnak szól?

Tudjuk, a politika nem habostorta, és a Star Wars sem szűkölködött politikai csatározásokban, amellett, hogy a harctereket is rendesen összevérezték.

Na de mindenki döntse el maga, melyik oldalra áll.

A képregény keményfedeles, kis alapú, borítója szerintem mesteri. A történet nem sok izgalmat tartogat, mert tudjuk, hogy Windu mester megéri Vader átállását. Viszont két harcon keresztül mutatja be, hogy győzi le folyton duzzadó haragját a mester.

A rajzok beszéljenek magukért. Többségében rendes iparosmunkák. Viszont egy-egy panel borzasztó karikatúra lett. Szerintem direkt, ez az a bizonyos jóvanazúgy kategória, ami sajnos rendszeres az SW képregényeknél.

(B)

Neil Gaiman kis hazánkban is népszerű írónak számít. Nem csak könyvei, de képregényei is rendszeresen jelennek meg itthon. Mondhatni megy a versengés a műveinek kiadási lehetőségéért. Ma a Szukitsnál megjelent „A tények Miss Finch távozásának ügyében és más történetek” című kötetét mutatom be nektek.

A hosszú című könyvecske kis alapú, keménykötést kapott. Borítóján egy gyönyörű fekete-fehér képen egy kardfogú tigrist ölelő nő. Iszonyat király. A borítója már megfogott.

A képregény három történetet tartalmaz, mind más hangvételű. A címadó sztori talán a legrejtélyesebb, ott nyitva marad a történet. A másik kettő merőben más, de ugyancsak sötét. Nagyon tetszik, hogy a hiedelmekre alapoznak.

A képregények nagyon felemás érzést keltenek az olvasóban. Gaiman feszültséggel teli történetét olvassa, miközben gyönyörű, klasszikus rajzokon, festményeken elevenednek meg a szereplők. Realisztikus és színes az egész, ezért olyan abszurd, ami történik bennük. A rajzokért Michael Zulli a felelős.

Túl sokat nem lehet írni a kötetről spoilerezés nélkül. Aki szereti Gaimant, valószínűleg már túl van az elolvasásán, de mégis. Hátha van még rajtam kívül olyan személy, aki ismerkedne az íróval. Szerintem jó kötet ez az ismerkedésre.

Három, viszonylag rövid, izgalmas sztori, nincs lehetőség túlírni, vagy túlokoskodni. Mindhárom történet nagyon eredeti, ötletes, nem hétköznapi.

Kell még más?

(B)

Mark Millar az egyik kedvenc íróm. Vegyük csak a Kingsmant, Kick/Ass-t, 1985-öt, Jupiter Hagyatékát. Mind remek, ezek a címek magukért beszélnek.

Aztán ott van John Romita Jr., aki korántsem a kedvenc rajzolóm. Viszont vannak olyan történetek, amik az ő rajzaival tökéletesen működnek. Millarral közös munkája volt a fentiek közül a Kick/Ass, ami tényleg rendesen picsán rúgja az embert, de J.R.Jr. általában minden fejet ugyanolyanra rajzol. Ez az ő kézhegye (Carlos Ezquerra is mindenkinek Dredd fejet rajzolt).

Így aki szemfüles volt, kitalálhatta, hogy a Geekságok menza Rozsomákos tészta hetének következő fogása az Állam ellensége (Fumax, 2024., írta Millar, rajzolta J.R.Jr.)

Rozsomák a Marvel egyik legikonikusabb karaktere. A kis szőrös kanadai fószer szivarral a szájában, sokszor piásan jelent meg a képregények lapjain. Nemtörődöm, laza figura, az X-men egyik tagja.

Az Állam ellensége egy brutális Rózsi történet, Millartól mit is várhatunk. A Bosszúállók/S.H.I.E.L.D./X-men/F4 csapat ( és sokan mások) egy soha nem látott veszéllyel találják szembe magukat. Ugyanis a Hidra összeáll más terrorszervezetekkel, hogy közösen mérjenek csapást rájuk.

Az első lépésük, hogy Rozsomákot csapdába csalják, és átállítják a saját oldalukra. Itt azonban nem állnak meg, ugyanis terveik szerint több szuperemberrel akarják majd erősíteni a soraikat.

Millar híres arról, hogy hullanak nála az emberek, mint a legyek... Nos ehhez most J.R.Jr. is asszisztál. Megvallom, sokszor félre kellett tennem a kötetet, mert annyira elkapott az érzés. Valahogy fel kellett dolgoznom ezt a menőséget, amit ezek ketten elém raktak. Egyszerűen zseniális.

Sok olyan Marvel eseményt láthattunk már, ami alapjaiban rengeti meg a szuperhősök világát. Az állam ellensége is ilyen, és a Thor – A mennydörgés istene után ez lett a második kedvenc Marvel képregényem. Thor azért egy Esad Ribiccel felturbózott Jason Aaron történettel nevezett a versenybe, azt rohadt nehéz felülmúlni.

A Fumax kiadványa ismét pazar. Kétféle verzióban jelent meg. A limitált változatban vázlatok, és egy plusz történet kapott helyet, amiben Rozsomák egy náci haláltábor vezetőit kergeti őrületbe. Továbbá kiemelném Mark Millar utószavát, amiben egy Will Eisnerrel közös történetét meséli el. Speciel, hogyan segítette Eisner a haláltáboros történet megírását, miközben azt se tudta, ki az a Rozsomák.

A limitált verzió egy gyönyörű sketch elő és hátlapot kapott, valamint egy védőborítót.

Fantasztikus egy kötet.

(B)

Néhány nap múlva mozikba kerül a Deadpool – Rozsomák film. Ezen alkalomból mostanában rengeteg Rozsomákos (tészta) képregény jelent meg, a kiadók elárasztottak bennünket minden földi jóval. Ma Stuart Moore és C. P. Smith közös képregénye, a Rozsomák – Noir kerül terítékre. Itthon a Vad Virágok Könyvműhely adta ki, mint mondtam is, 2024-ben. 

A képregény megjelenéséről annyit, hogy védőborítós keménykötéses darab. Viszonylag gyorsan a végére lehet érni a 4 füzetes minisorozatnak, terjedelme 96 oldal. Nem igazán érzem azt, hogy ennél a képregénynél indokolt lenne a keménykötés, főleg nem a terjedelem miatt. Valahogy a tpb formátum jobban kézre esett volna ennél. De nem én volta ma döntéshozó ebben sem, és nem húzom fel nagyon az orrom, hogy egy masszívabb megjelenést kapott.

Jó kis alternatív történet ez, mint a szamurájos Marvel füzetek voltak a Bubi Boltnál (Bubi Extra valahanyadik füzetek). Nekem bejönnek ezek a sötétebb hangulatú történetek, szerintem nem tekinthető átlagosnak. Újragondolt Rozsomákot kapunk, egy magánnyomozót, akit megbíznak egy feladattal, ami természetesen nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszott.

Logant ebben a képregényben nem lehet szeretni, ahogyan kb. senkit sem. Olyan gengszterfilmes minden karakter, épp annyi benne a klisé, amennyit elbír. Jó olvasni, jó nézegetni a képeket, nagyon füstös az egész cucc. A harmincas évek New Yorkját kapjuk, annak is a leglepukkantabb részét, lelakott prostikkal, szakadt késdobálókkal, harcias verőlegényekkel.

Jó az ábrázolás, mert szaga és íze van ennek a képregénynek. Érzed a cigarettafüstöt, a whiskyt, izzadtságot, vért. Letehetetlen. Kár, hogy ilyen rövid. Lehet, hogy ebben ennyi volt, de a csattanója tényleg arcon ütött.

(B)

Ed Piskor idén április elsején hunyt el. Én nem ismertem a munkásságát, de a halála körülményei miatti tiszteletadásból, és mert szerintem a cancel culture mindent visz mostanában, ezért a betiltás miatti félelemtől vezérelve beszereztem az X-men – Grand Design című Ed Piskor kötetet.

Ed egészen biztosan tehetséges volt, erről egy Eisner-díj is tanúskodik, illetve több díjra jelölés is. A Grand Design egy olyan kötet, amiben az X-ek történetét az elejétől fogva úgy olvashatjuk, mintha az egész sztori előre eltervezett lett volna, és mindezt sajátos, sokszor karikatúraszerű előadásmóddal.

A kötetben rengeteg ismerős dolog történik a mutánsokkal, minden szép sorban, hat fejezeten és 260 oldalon át. Piskor írta, rajzolta, beírta. Nagy szó volt ez 2018-2019-ben, ugyanis ilyet a Marvel nem igazán ismert korábban. A Grand Design hardcore fanoknak készült, és nem is titkolja. Ed is hatalmas rajongó volt, ez látszik a történeten.

Több évnyi X történetet egy kötetbe sűríteni nem kis meló lehetett, nagyrészt sikerült eltalálni az egyensúlyt. Bár sokszor úgy éreztem, hogy sokkal kevesebb X-ment olvastam, mint Piskor, ezért hirtelen nem értettem, mi miért is történik, vagy hogy hozta vissza rég elhunyt hőseit. Nyilván a feldolgozott X-men történetek erre bővebb választ adnak. Nagyon oda kellett figyelni. Viszont az egész kötet nyomasztó, főleg a végkifejletet nézve, még akkor is, ha minden jó, ha a vége… A mutánsokat rengeteg atrocitás érte képzeletbeli életükben. Kicsit sorsközösség ez az író-rajzolóval.

Ahogy írtam, sokszor karikatúra-szerű ábrázolás jellemzi a Grand Design-t. Azonban ez a nagy elődökhöz mérve méltó tiszteletadás mellett történik. Piskor rajzai frenetikusak, olykor viccesek, vagy direkt fullba nyomja a retrot. Jó humora volt a srácnak, annyi szent. Ez egy tökéletes kötet.

Sikerült beszerezni a non plus ultra kiadást, amiben direkt sárgított, barnított lapokon elevenednek meg a mutkók kalandjai. Ez a papír kifejezetten illik a stílushoz, nagy élmény olvasni.

Azonban sajnos Ed Piskort nem fogja visszahozni Kitty Pryde időutazása, ahogyan semmi sem. Valószínűleg hamar feledésbe is merül a tragikus facebook bejegyzése, amiben elbúcsúzott a rajongóitól, mert kicsinálták a kiber-zaklatók. Ugyanis Ed Piskor annak lett az áldozata, hogy bemondásra ítélnek el embereket, korrekt eljárás, meghallgatás nélkül. Mondhatni, a nép haragja ölte meg. Olyan világot élünk, amikor a látszatot kell csak fenntartani arról, hogy feddhetetlenek vagyunk, nem fér bele az üzletpolitikába egy olyan alak, akit még csak gyanúsítanak is akármivel. Ciki az ilyennel még csak egy lapon is szerepelni.

Így történt az, hogy Ed Piskor élete nagy lehetőségétől esett el egy – a levele szerint – alaptalan rágalmazás miatt, mert őt már nem sikerült meghallgatni, csak leírhatta, ami bántotta. Szépen rászállt az internetes bullie-k társadalma. Néhány nap alatt lejáratták, kicsinálták, öngyilkosságba hajszolták.

És higgyen mindenki annak, akinek akar, de az önbíráskodásnak, a kulturális eltörlésnek, megsemmisítésnek nem lenne szabad helyt adni, ahogyan az internetes zaklatás is egy létező bűncselekményi fogalom. Ed sajnos ennek lett az áldozata.

Nyugodjék békében.

(B)