Jaj már megint X-men?! Mondhatnátok. De nem. Ezúttal megint X-men, és Fantasztikus Négyes együtt!

Vagyis egymás ellen... Fantasztikus Négyes az X-men ellen. Itthon a Bubi adta ki 2021-ben, eredetileg pedig 1987-ben jelent meg Chris Claremont története. Ő pedig a legjobb, ha X-menről van szó (szerintem).

Egy nagyon jól összerakott történetet rak elénk ez a minisorozat. A rajzok tisztára azok a nyolcvanas-kilencvenes évek (Jon Bogdanove), a színezése pedig méginkább (árnyékolást nem igazán ismertek, feketével húzták ki a sötétebb részeket). De ez egyáltalán nem gond. Én imádom személy szerint.

Franklin egy rettenetes álmot lát, amiben apja egy rejtélyes könyv miatt eggyé válik Dr. Doommal. Vagyis olyasmi, és a mutánsok és a Négyes is odavész egytől egyig. Az álom pedig valósággá válik, amikor Susan megtalálja a naplót, amiben Reed olyan dolgokat írt le, amikre ő maga is csak homályosan emlékszik...

Ekkor fordul a Négyeshez Magneto, hogy az állagváltás közben szellemtestben maradt Árnymacskának (Kitty Pryde) segítsenek. A Négyes viszont széthullani látszik, de talán Reed leginkább. Így amikor visszautasítja, nem marad más választása, csak hogy a Reeddel egy értelmi szinten lévő tudós zsenihez forduljon, Dr. Doomhoz. Ta-ta-taaaaaa...

A nyolcvanas években nem szórakoztak az írók, ha különböző problémák ábrázolásáról vagy megoldásáról van szó. A korai Fantasztikus Négyes történetek ömlengős túlírtsága sehol, helyette a Lény arról ábrándozik, hogy végre megcsókolja valaki. Mert sokan undorítónak tartják Ben szikla testét, ezért nem talál rá a szerelem (a vak Alicia ekkor már elhagyta őt). Az élet nem habostorta.

Talán a történet legnagyobb mondanivalója, hogy ha egyedül vagy a különböző szorongásaiddal, érdemes szakemberhez fordulni, de ha képregényhős vagy, elég a család ereje. Azon felül volt egy-két marha vicces szituáció, ami a gyerek Franklin és a különböző gonosztevők közötti konfliktusokat illeti. Szerintem zseniális.

Jó kis történet volt ez is. De hát tudtam ezt a borítójáról is.

(B)

Aki szereti az X-ment, az el van mára kényeztetve. Itthon ugyanis rengeteg kiadvány jelenik meg, sorozatok, vagy önálló kötetek formájában. Nekem a kedvenc csapatom, szóval nekem minden is kell belőlük.

A Bubi Bolt Extra füzeteinek 21. száma ezúttal Kurt Wagner, azaz Árnyék eredettörténetét tárja elénk. Eredetileg az X-men Origins – Nightcrawler (Nativity) címet viselte, és 2010-ben jelent meg. Egy füzetnyi történetből nehéz spoilermentesen bejegyzést írni, azért egy kicsit megerőltetem magam.

Kurt Wagner az ördögbőrbe bújt angyal, aki teleportálni tud. Gyerekkora nem mondható boldognak, sőt. Egy cirkuszban mutogatják, és folyton szedálják, mígnem egy napon...

Az Árnyék nem egy kedves, igazi happy enddel záródó történet. Sötét képi világú, nyomasztó hangulatú. Igazából képeket nem is tudtam nagyon fotózni belőle, ezért a netről szedtem inkább.

Ebből az eredetes cuccból jöhetne több is. Mondjuk Rozsomák története már agyon van úgymond játszva, de a többieké egyáltalán nincs. Hátha még olvashatunk ilyeneket.

Jövő hónapban hatályba lép a könyvek árkötöttségéről szóló törvény, ezért a már megszokott, csomagos rendelési metódus és kedvezményrendszer megszűnik a Kiadónál, viszont egy nagyon átlátható törzsvásárlóinak mondható rendszert vezetnek be. Érdemes utánanézni a kiadó honlapján, és elfogadni a vásárlói ajánlatok közül valamelyiket.

(B)

Az IDW Tini Nindzsa Teknőcök sorozata robog tovább itthon. Ezúttal a Krang Háborúja című kötet jelent meg, a sorozat 17-20. számait tartalmazza.

A legutóbbi kötet teknőcöket csak nyomokban tartalmazott, viszont most visszatértek, és lazábbak, mint valaha.

Az a helyzet, hogy akciódúsabb már nem is lehetett volna. A fugitoid nevezetű robot, amiben a Neutrino bolygó egyik tudósának lelke ragadt, mindenkinek kell. Népének, hogy segítsen legyőzni a népirtó Krangot, Krangnak pedig, hogy

SPOILER

terraformálhassa a Földet a saját bolygójának képére. Ugyanis azt sikerült elpusztítani hatalmas mohóságukban.

SPOILER VÉGE.

Talán voltak halvány utalások arra, mit is akarhatnak a főgonoszok, de nyíltan nem rémlik, hogy kimondták volna eddig.

Közben Zúzó küldetést ad Karainak, aki sikerrel is jár. Zúzó céljai viszont egyértelműek: kinézte az utódjának az egyik teknőcöt.

A történet továbbra is erősnek hat, szerintem a nosztalgiafaktor hatványozottan közrejátszik ebben. A teknőcök szerethetőek, de még az ellenségeik is megmozgatnak az olvasóban valamit. Bennem legalábbis.

A rajzok majdnem kimaradtak. Ben Bates rajzai pont jól állnak ennek a történetnek. Ez a rajzfilmes stílus a laza dumával teszi ezt a sort azzá, ami. Én továbbra is a rajongója vagyok.

Szóval Holdkelte Stúdió, csak így tovább.

(B)

Peter David az egyik kedvenc Marvel íróm, így mindig tudom, valami fergeteges cucc került a kezembe, ha ott virít rajta a neve.

A Kingpin Kiadónál megjelenő Marvel Legendák sorozat 33. része ilyen. A Tökéletlen Jövő főszereplője az egyik Hulk, a magát Maestronak nevező főgenya, aki a multiverzum egyik nagy túlélője.

A multiverzum megsemmisült (hála Istennek), és egy világ maradt csak, ahol a madmax-ezés az úr. Nekem legalábbis az a film jutott eszembe. Meg az Old Man Logan hangulata. Szeretem az ilyen disztopikus Marvel sztorikat, mert tényleg van benne írói munka. A karakterek egész erősek, viszont egyáltalán nem szerethetők.

Hogyan szerethetnél bárkit egy olyan világban, ahol mindenki hatalomra tör, és bármikor elárulhat, ha érdekei úgy kívánják.

Ebben a képregényben zsarnokok fognak össze, hogy leszámoljanak egy még hatalmasabb, magát istennek tartó elnyomóval. Hogy sikerrel járnak-e? Kiderül a végére.

A rajzai nem tetszenek annyira, de a története feledteti a rajzok gyengélkedését. Elég színes a felhozatal karakterekben, elég sok alteregót felvonultat, egy cseppet sem unalmas sztori. És van benne jónéhány fordulat.

Szóval egy próbát megérhet bárkinek. Az előzménye a Marvel Legendák 10. részében volt olvasható, a kiadónál még kapható az a rész is.

(B)

Szeretem a blog műfajt, mert arról írhatok, amiről csak akarok. Viszont sokszor elfogadom, amikor valaki ajánl egy művet, ami bemutatásra érdemes. Egon barátom viszont még ennél is messzebbre megy, kölcsön adja, vagy egyenesen hozzám rendeli a szebbnél szebb darabokat, amikről azt hiszi, majd visszakapja őket. Ha-ha-ha!

Így került hozzám H. P. Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényének illusztrált változata a Multiverzum Kiadótól.

A számozott, 500 db-ra limitált hatalmas, 27*36 centis kötet impozáns, polcbarátnak egyáltalán nem nevezhető fajta. Gyönyörű védőborítót kapott, melyen valamiféle romok láthatóak. A kötet sötét márványszínre hajazó borítóján ezüstös, borítóba mélyesztett betűkkel olvasható a cím és az alkotók nevei. Igazából leírhatatlanul szép a kötet kinézete, hihetetlen extrán néz ki, kívül belül, ezt tényleg látni kell. A papírja olyan vastag, hogy sokszor azt hittem, kettőt lapoztam egyszerre, pedig nem. Jó masszív.

Lovecraft horrorisztikus történetét François Baranger festőművész, illusztrátor festményei teszik színesebbé. Éppen csak, amennyire kell. Nagyon realisztikus munkák, mindig az adott részből egy mozzanatot mutatnak meg.

A történet szerint egy antarktiszi expedíció tagjai amellett, hogy elég sok viszontagságon esnek át, rejtélyes, minden logikát nélkülöző, majdhogynem meghatározhatatlan korú leleteket is találnak. A kisregény egyfajta útibeszámoló, az expedíció vezetője meséli el a borzadályos eseményeket.

Lovecraft műveire jellemző, hogy az olvasóra bízza, milyennek képzeli el a helyszíneket, embereket, lényeket. Itt viszont nem sokat hagy a képzeletre, mert nagyon részletes leíró szövegeket olvashatunk a tájakról, lényekről, leletekről. Lovecraft olyan földrajzi definíciókat, folyamatokat nevez meg, amit előtte még a tudósok sem tudtak. Egyszerűen zseni volt az ürge. És pont ezért nehéz olvasmány is ez a könyv. Emellett rendkívül kidolgozott mitológiája is van a lovecraft-i univerzumnak. Sokatoknak ismerős lehet Ctulhu, vagy a Necronomicon.

Lovecraft műveiben ott van mindig a bizonytalanság, hogy vajon tényleg átélték-e a borzalmakat a szereplők, vagy egyszerűen csak megzakkantak. Ez a kettősség ebben a műben duplán is érezhető, mivel úgymond kétszeres szűrőn kapja az olvasó a hihetetlen sztorit (főszereplőnk a tőlük elszakadt társaitól rádión hallja, mit találtak, majd valami mást lát a saját szemével).

Baranger festményei tökéletesen adják vissza az Antarktisz hidegét, a szél süvítését a kietlen tájon, vagy a rejtélyes romok között. És láthatunk mindenféle ember előtti dolgot, érthetetlen formákat, felfoghatatlan lényeket.

De hogy ne legyen minden tökéletes... Az illusztrált hátterek miatt néha egy-egy szót nehezebb volt olvasni, nem volt elég kontraszt a színekben. Viszont ez legyen a legnagyobb gond. Ez aztán semmit nem von le az értékéből.

Lovecraft rajongóknak kihagyhatatlan darab.

(B)

Mostanában eléggé beszippant a Transformers láz, annak ellenére, hogy a gyerekkori rajzfilmnézésen kívül több kapcsolódási pontom nem igazán volt, hiába jelent meg itthon már több képregény is. Az itthon megjelent füzetek kimaradtak az életemből, a Fumax néhány éve kiadott Éljen Megatron! című kötete pedig olyan se eleje-se vége sztori volt, azokat meg az elkanászodott seggem nem szereti.

Aztán véletlenül ráakadtam Daniel Warren Johnson (író/rajzoló) és Mike Spicer (színező) közös, 2023-ban indult képregényére, az Image Skybound képregénycéh utóbbi években ellőtt egyik legnagyobb dobására.

Egy autobotokkal és álcákkal teli űrhajó csapódik a föld egyik vulkánszerű képződményébe. Az űrhajó, mivel nem tud különbséget tenni köztük, random felébreszt/rendbehoz néhányukat, hogy aztán kitörjön a Kibertronon már jól ismert, robotok között eónok óta zajló végtelen polgárháború.

Csak ezúttal az ártatlan emberek is az óriás robotok közé keverednek, és itt igazán csak ők szívnak egy olyan konfliktus miatt, amihez semmi közük.

Optimus Prime és néhány társa kapcsolatot létesít a fiatal Carlyval és Spyke-kal, akik túl hamar rájönnek, hogy a háború valóban szar dolog. Hullik is minden, mint a légy, legyen az robot, állat, ember vagy medvedisznóember. Nincs mese, itt mindenki veszélyben van.

Ez a képregény nagyon betalált nálam. Nagyon jó a története, annak ellenére, hogy túl sok újdonságot nem hoz, de végülis szeretem, ha óriás robotok püfölik egymást. A karakterek szerethetők, nagyon jól felépíti őket akár néhány oldalon, így bárkinek az elvesztését megérzi az olvasó. Nagyon filmszerű az egész, dinamikus, mozgalmas, egy percig sem unalmas. Ez igaz a rajzokra is. Egyszerűen nem lehet betelni velük, és annyira eltalálta Johnson, hogy mikor kell egész oldalas panelhez nyúlni, hogy komolyan rázott a hideg egy-egy ilyen láttán. A színek pedig gyönyörűek. Az egész cucc fantasztikusan néz ki, egy kavalkád. Néha olyan monumentális gépszörnyek elevenednek meg a lapokon, amik önmagukban beindítják a nyálelválasztást.

Nem csoda, hogy Johnson 2024-ben nem egy, hanem két Eisner-díjat is nyert a sorozattal, amiről már olvasóink is tökéletesen tudják, hogy a képregényes világ legnagyobb elismerése (kapott egyet maga a sorozat, és Johnson a legjobb író/rajzoló kategóriában).

Szerintem is tökéletes ez a sorozat. Rohadtul élvezem, és a Tpb köteteket biztosan venni fogom. Rajongóknak nagyon is kötelező a beszerzése, aki pedig ismerkedne a Transformerek világával, jó helyen kezdené ezzel a sorral.

(B)

2024-ben jelent meg itthon Yusuke Osawa Fake Red című mangája, ami a keresztségben magyarul a Hamis Pók nevet kapta a Fumax Kiadótól. Kétféle formátumban kapható, egy puha kötéses, illetve egy gyűjtői keménykötéses változatban, ami színes borítórajzokat is tartalmaz.

Ez egy jó manga. 320 oldal, pörgős sztori, igényes megjelenés, szerethető karakterek. Főszereplőnk Ju, aki New Yorkban tengeti a hétköznapi geek középiskolások életét, mígnem egyszer egy sikátorban megtalálja Pókember elveszett jelmezét. Mi mást is tehetne, minthogy belebújik az álruhába, mert Pókember nélkül nem élet az élet New Yorkban.

Persze szupererő nélkül a felelősség tényleg túl nagy számára, így hamarosan segítségre szorul a bűnözés elleni harcban.

A képregény azért érdekes, mert a mai viszonyok közé helyezi a Pókembert. A közösségi média uralmának problémája, az emberek elhidegülése, a majmolás kap benne fontos szerepet, és hogy Ju igen nehezen létesít kapcsolatot bárkivel. Nincsenek barátai, a csaj, aki neki tetszik, fel sem ismerné az utcán.

Ilyen viszonyok között a fiú mégis úgy dönt, nem érett meg az emberiség a pusztulásra, felölti hát a maskarát, és futkározik kicsit bolond ökör módjára.

A képregény nagyon kellemes olvasmány. Mondhatni könnyed. A szereplők közti feszültséget evidens módon oldja fel, nem önismétlő, következetes, Ju pedig teljesen hétköznapi problémákkal küzd, így akár a mai tinédzserek is könnyen magukra ismerhetnek benne.

A képregény rajzai pazarok, ahogyan egy átlag mangától megszokhattuk. Igazából sokszor nem értem, hogy képes valaki ilyen gyönyörű dolgokat alkotni, de próbálom felfogni, hogy igen.

Jó nézelődést a galériában.

2024-ben belekóstolhattunk a Frike Comics jóvoltából Dragonero és Conan közös kalandjába egy kis füzetke erejéig. Ezt hoztam el ma nektek.

Sajnos a füzetben lévő képregényt nem több, mint 10 perc alatt elolvastam, még úgy is, hogy némelyik képet nézegettem is huzamosabb ideig. De felvidít a tudat, hogy jön a folytatás is hamarosan, 170 oldalasnak ígért monumentális kötettel búcsúzik a Frike Kiadó Ian Aranilltól. Ez egyúttal szomorú is, mivel hiába rajongok annyira a sárkánygyilkos és barátai kalandjaiért, nem lesz, aki kiadja a csekély érdeklődésre tekintettel.

Na, de vissza a Conannerora. Luca Enoch és Stefano Vietti alkotta ezt is, izgalmasnak tűnik, hogy két ennyire hasonló, mégis különböző karaktert egy közös kalandra hívnak. A füzetben olvashatunk is erről, a főszereplők képregényes történetéről, megalkotásukról, világukról, hasonlóságukról és különbözőségeikről.

Néhány oldalon Robert E. Howard és az olasz alkotók munkássága is bemutatást nyer, továbbá vázlatokat is nézegethetünk. Remélem a végleges kötet majd valóban méltó emléket állít a tragikusan fiatalon elhunyt írólegendának, és a nálunk hamvába holt Dragonero sorozatnak is.

Ismerve a kiadót, erre nagy az esély. Szóval... Egyébként is láttam, hogy micsoda gyönyörű kiadásai vannak ennek a sztorinak. Jó lenne valami olyasmit látni a kezeim között.

A sztoriról túl sokat nem tudok egyelőre írni. Erondárban megnyílik egy dimenziókat összekötő sárkánykapu, amin keresztül Hübériából átesik Conan és serege, akik hamusivatag közepén megharcolnak a vérfiakkal, pedig sárkányra mentek villantóval. Miután Conan a fürkészek fogságába esik, már csak egy rövid bemutatkozásra futja tőle Ian felé. Snitt.

Jöhet is a folytatás.

A 32 oldalas Sárkány Árnyéka füzet 500 db-ra korlátozott példányszámban jelent meg, a 312-est ne keressétek... ;)

(B)

Sok képregényből sólyomszemezgethetnénk, de ma a Bubi Bolt Sólyomszem – Barton és Bishop sorozatát mutatom be nektek. Tibi javaslatára szereztem be a teljes sort, mert ő ismeri az ízlésemet, és ezt bátran ajánlotta. Szóval tesó, ez ma necces lesz. Vágjunk is bele, tesó.

Matt Fractiont itthon nem annyira promotálják, pedig lehetne. Nagyon laza a stílusa, és egyszerre filmszerű és életszerű is valahogy. Ehhez nagyon jól asszisztálnak a történet rajzolói, a minimál kinézettel.

A Sólyomszemek közös sztorija nem egy világmegváltó valami. Barton egy lakbéremelés miatt rág be a ruszkikra, akik felvásárolták az egész lakótelepet. Clint tehát védelmébe veszi a lepukkant bérház lakóit, mert jót akar tenni.

Persze ez nagyon nem tetszik a lakásmaffiának, és mondhatni egy kisebb háború tör ki Barton miatt.

Bartonnak és Bishopnak nincs szuperképessége, csak sokat ittak célzóvizet. Így egy párszor beverik a pofájukat a nagy leszámolás előtt. Éppen ezért izgalmas, mert szereplőink valamennyien sebezhető átlagemberek. És nincsenek is biztonságban.

Ez a sorozat letehetetlen olvasmány. Szerethető karakterek, fordulatok, köcsög, ironikus humor jellemzi. Fractiont rohadtul nem érdekli, hogy mit beszél a francia bérgyilkos, és simán üresen hagyja a buborékot egy „francia karattyolás” szöveggel. Érted tesó. Lusta, mint a kaki, és mégis működik az egész. Csak lazán tesó.

Barton egyáltalán nem egy Marvel moziverzum-féle semleges faarcú alak, hanem egy igazi szerethető balfék, egy átlátszóan műmájer csávó. Azért őt sem kell félteni. Ellenfelei pedig a suttyófalvi oroszrulettes-susogós melegítős tesók.

Főleg azért is nem kell félteni, mert egy olyan erős csaj védi, mint Kate. Akinek nem csak pénze, de talpraesettsége is akad. Az egyik kötet teljes egészében az ő magánnyomozósdijáról szól, ott tényleg minden oldalon nyomhatsz egy arcpálmát, ha érted, annyira béna ő is. Fiatalos humor, lehengerlő történet.

De azért tesó, ebben a sorban sok dráma is elrettenti az olvasót, tesó. Szóval lehet nem árt bekészíteni a zsebkendőket is az olvasáshoz. Pont azért, mert az átlagembereknek egyáltalán nem átlagosak a problémáik.

Szóval jó összetett ez a sorozat. Sajnos az első kötet már nem kapható a kiadónál, viszont a másodiktól felfelé még igen. Szóval ha belekóstolnátok, érdemes lecsapni a még kapható részekre.

Cső tesók.

(B)