Most egy olyan könyvről hoztam nektek kis bemutatót, ami számomra a második legmeghatározóbb sci-fi élmény volt Stanislaw Lem Édenje után. Ez, a Stalker, avagy Piknik az árokparton. Egyébként annyira szeretem, hogy minden évben újra szoktam olvasni.
Valami véget ért… Egy korszak lezárult, és talán az emberiség végét is jelenti a látogatás. Bocsánat, a nagybetűs Látogatás. Ugyanis ezerkilencszáz valahányban megtörtént. Nem úgy, mint ahogy a filmekben elképzeltük, nem volt háború, de még csak kapcsolatfelvétel sem. A látogatók, ahogyan jöttek, néhány nap múlva el is mentek a bolygónkról, nem hagyva maguk után mást, csak a varázserejű tárgyakkal telezsúfolt, lakatlanul maradt zónákat. Vagy hagytak maguk után mást is? Talán. Ezt a tudósok hivatottak eldönteni.
A stalker guberálót jelent. A stalkerek azok, akik a már lezárt zónákba bemerészkednek, és onnan felfoghatatlanul működő dolgokat hoznak ki, amiket az idegenek hagytak itt. És eleinte tényleg nem értették, mi mire is jó, de a tudomány halad előre…
Redrick, gúnynevén a Róka, tisztes családapa, és mellesleg stalker. A zóna nem csak különböző tárgyakkal ajándékozta meg, hanem a lányára is rányomta a bélyegét, amikor a kislány eddig soha nem látott mutációval születik: testét rengeteg szőr borítja. Ahhoz, hogy a zóna közelében életben maradjanak, guberálnia kell, lopkodnia a zóna kincseit, viszont nincs egyedül.
A zóna amellett, hogy kincseket rejt, nem olyan egyszerű oda bejutni. A katonaság körülvette. És ha nagy nehezen be is jut a stalker, benn sincs könnyebb dolga, halálos csapdák, anomáliák tömkelege állja útján. Itt van mindjárt a gravikoncentráció, ismertebb nevén szúnyogpilis, ami a gondatlan stalkert egy tenyérnyi pacává tömöríti. Vagy a zóna különböző helyein megjelenő lidérckocsonyáról is beszélhetünk, ami a harmonti tudományos részleg felét elolvasztotta épületestül, emberestül. De a legrettegettebb rém kétség kívül a húsdaráló, ami felkap, kifacsar, mint egy citromot, és még anyád sem ismer rád, amire végez veled.
A zónák környékén pedig felélednek a holtak, hazatérnek hajlékaikba, csak hogy a még élő rokonaikkal tölthessék hátralévő idejüket.
Redrick életútja tehát nem zökkenőmentes. A Földönkívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének Harmonti Részlegének laboránsaként ismerjük meg (előtte már valószínűleg stalker volt), majd elveszti állását, stalkernek áll ismét, majd a börtönt is megjárva végül kiköt ott, ahol kiköt. A legendás aranygömb tövében, ami állítólag minden kívánságot teljesít. Ekkor Redrick csak annyit kíván: „Boldogság mindenkinek ingyen, és senki ne maradjon elégedetlen”. (ford.: Földeák Iván)
Egyesek szerint a Látogatás invázió volt. Mégpedig pont a feltámadt halottak és a stalkerek mutáns gyerekein keresztül. A tudósoknak még nem sikerült eldönteni, hogy mennyire lehet helytálló ez a tézis. Azonban ha igaznak bizonyul, az nagy valószínűséggel az emberiség végét jelentheti. Viszont az sem elvetendő vélemény, hogy az egész csak piknik volt az árokparton, és a látogatók csak megpihentek a hosszú útjuk során az útba eső kicsiny bolygón, és a zónák csak a hanyag űrlények hátrahagyott szemetével vannak tele…
Nagyon nagy hatással volt rám a Stalker. És ami furcsa, hogy hogyan találtam rá egyáltalán. Először 2010 környékén játszottam a Stalker, Shadow of Chernobyl című játékkal, aminek valljuk be, nem sok köze van az eredeti történethez. Utána néztem végig Tarkovszkij kultfilmjét, a Stalkert, emlékszem orosz hanggal, angol felirattal. Egy rendkívül hosszú film, ami sokaknak unalmas lehet. Annak ellenére, hogy erősen művészfilm beütésű, én egymás után kétszer is megnéztem (így 9 órát ültem aznap a számítógépem előtt). És már letettem arról, hogy valaha is el tudom olvasni a kultregényt, végül 2013-ban a Galaktika elhozta nekem, cenzúrázatlan változatban, kiegészítve a film irodalmi forgatókönyvével (Kívánsággép címmel).
Arkagyij és Borisz Sztrugackij nem véletlenül váltak az orosz irodalom legendáivá. Könyvük számtalan novella, regény, és ahogy korábban említettem, számítógépes játék és egy film ihletője is volt.
Minden sci-fi rajongónak ajánlom. Aki teheti, olvassa el.