Továbbra is olasz lázban égek. Ezúttal a Mister No-t olvastam el, és megint nem csalódtam. Mister No ugyanis Zagor rossz kistesója, Sergio Bonelli és Gallieno Ferri alkotása. És a CSA Comics adta ki itthon.

Ez a Mister No nevű kurafi egy brazil kisvárosban tengeti „nyugdíjas éveit”. Ugyanis miután megjárta a II. világháború összes poklát, besokallt, és inkább minden nap leissza magát rosszéletű nőszemélyek társaságában. Már ha van erre pénze. Ugyanis pilótaként és idegenvezetőként élne meg, de a lőtéri kutya is ritkán téved be Manausba, nemhogy a jól fizető turista.

Jól fizető egyéb vendég viszont néha akad. Hogy is nézne ki egy képregény arról, hogy turistákat vezetget körbe az őserdőben egy félalkesz. Viszont kalandos utakból nincs hiány végül, az első kötetben mindjárt két ilyet olvashatunk.

Mr. No nem egy Zagor, és nem is egy Tex. Habár becsületes, mégis vannak gyenge pontjai. Szerethetőnek egyáltalán nem nevezném. Annak ellenére, hogy a gyilkolástól égett ki, azért a brazil erdő minden szegletében tud egy-két hullát hagyni. Ő csak akkor gyilkol, ha kell. Hát na. Ejnye-bejnye.

Arról nem is beszélve, hogy állandóan a whisky-ért házal. És káromkodik is. Júdás vérét!

Kicsit sok lehetne, de mégsem. Nekem legalábbis nem sok a Mister No. Nagyon jó ez a dzsungelbe helyezett western életérzés, és rendkívül fordulatosak a sztorik. Eredetinek mondható az is, ahogyan a szereplők megszólalnak. Nekem tetszik ez a laza stílus. Mi más lehetne egy ilyen lepukkant helyen, mint ahol épp járunk. Humor nélkül itt hamar megölné az embert az unalom.

A látványvilága is tökéletes. Ahogy a kis repcsivel szállnak ide-oda a dzsungel felett, vagy ahogy a kocsmai bunyók zavaros képi világa, vagy a bennszülöttek faluja ábrázolásra kerül, mind-mind jól néz ki. És természetesen az arcok is rendben kidolgozottak, nincs alibizés, mindenki felismerhető.

Igazából ez is egy jó olasz képregény. Más, mint az általában megszokott pátoszos feddhetetlen hős kategória, de mégis, valahogy vonzódik hozzá az ember. Végre nem egy hibátlan adonisz, hanem egy kiégett, őszülő halántékú, káromkodó iszákos veterán csap oda, ha kell. Tényleg megteremt egy jó atmoszférát, és a szereplők között is jól működik a kémia. Komolyan sajnáltam, hogy a végére értem a kötetnek.

Nekem bejött. Furcsa egy ember vagyok. Remélem hamarosan olvashatom a következő kötetet.

Bélu

Költözés és lakásfelújítás során rengetegen segítettek, teljesen önzetlenül. Habár majdnem lehetetlen, azért próbálom mindig valahogy meghálálni.

Az egyik barátom kislánya rajong a Demon Slayerért, és neki készült ez a rajz. McomicArt, azaz Machinek Miklós nem volt rest, kérésemnek eleget téve megalkotta ezt a kardos gyereket. Miklós a legkedvesebb grafikus, akit ismerek. Rajztudása McFarlane-nel vetekszik, írói képessége pedig agyon is veri.

Állítólag szívesen fogad megkereséseket, de el van havazva... ;)

Szerintetek tetszeni fog a megajándékozottnak ez a rajz?

(B)

A művész oldala ezen a linken elérhető.

https://www.facebook.com/share/QnQJttTqtkB6qqeg/

Insta posztunk a mai csomag további tartalmairól:

https://www.instagram.com/p/C6EmpOXoxM7/?igsh=eWJvMGViYm5wMjFr

Néha az ember kezébe kerül egy-egy kevésbé jól sikerült képregény is. Én szeretek őszinte lenni, viszont rosszat írni egy képregényről sokkal nehezebb, mint jót. Ha van egy jó ötlet, de a történetmesélés már nem annyira erős, kicsit nyögvenyelős, és a rajzok sem vágnak földhöz, akkor már viszont nehéz jót írni egy képregényről.

A Naprendszer Lányának alapötlete szerintem ütős. Kajfis Lajos, aki az író és a rajzoló is egyben, biztosan nagyon szerelmes a retro sci-fi zsánerbe, amit megértek. A képregény kinézete kívülről pofás. Füzet, de nagy alapú, jó minőségű papíron. 24 oldal nem egy hosszú olvasmány, mondhatnánk, de olykor azzá válik. A rajzok vállalhatók szerintem, igen szép grafikákat is nézegethetünk benne.

A képregény nem jó, de lehetett volna jó. A témája érdekes, viszont az eredetileg 12 oldalasra írt történet kiegészítésre került további oldalakkal, amiken rengeteg olvasnivaló van. Újféle aspektusból teszi fel a „mi teszi az embert emberré” és a „mi az élet értelme” kérdéseket. Igazából a füzet fele nem is képregény, hanem egy háttérként funkcionáló rajzon betűk tömkelege. Kicsit túl filozofikus, és a különböző témafelvetések nekem egyáltalán nem álltak össze egy közös eredőben. Hol a csimpánzok viselkedéséről, makákók tanulási képességéről (ezt egy áltudományos kutatásra hivatkozással fejelte meg) különböző sci-fi regényekről, elméletekről, hol a nevelés-elméletről (tudományról?) olvashatunk szócikket, ami szerintem zavaróan megszakítja a mesélést.

Sokszor gondolom azt, hogy rosszkor olvasok el egy képregényt, mert máskor biztos más érzéseket váltana ki belőlem. Általában magamat hibáztatom, ha egy mű nem tetszik. Most viszont egyáltalán nem érzek így.

De, hogy érzékeltessem a problémát. A szerző leírja a füzet elején, hogy nem erőssége az írás. Szerintem semmi baj a stílusával, csak rengeteg helyesírási hibával dolgozik. Ezt át kellett volna olvastatni valakivel, aki ért ehhez. Az a baj, hogy ha gyenge a helyesírás, nem lehet elmélyülni a gondolatokban, lehetnek azok bármennyire is jók. Legalábbis én nem tudok, mert komolytalannak tűnik az egész így. Hosszú-rövid magán és mássalhangzók, milyen jé-vel írjuk épp az adott szót, elválik-e az igekötő, vagy sem, vagy, hogy a hogy elé kell vessző. Csak néhány példa, ami hirtelen eszembe jutott.

Már gyanús volt, ha egy bekezdésben nem találtam hibát. Rákerestem a google-ben az adott szövegre, és találtam néhány esetben olyan cikket, origon, wikipédián, ahonnan ki lettek másolva az adott mondatok, néhol minimális változtatással, forrásmegjelöléssel vagy épp ezek nélkül. Az ilyen megoldásokat én nem tudom teljes értékűnek tekinteni. A wikipédiát, mint forrást pedig nem tartom hitelesnek, maximum néha egy önellenőrzésre jó. Én biztosan nem hivatkoznék rá egy irodalmi műben.

Sajnos így hiába a jól elhelyezett gyomros (csattanó) a történet végén, a borzasztó helyesírás és egyéb hibák rengeteget vettek el nálam az élményből.

(B

A rendszerváltás előtti magyar képregénykiadásért sokan rajonganak itthon. Én a most már rendszeresen megjelenő füzetek közül főként olyanokat szerzek be, amik valamiért nagy húzónevek, vagy címek. Zórád Ernő munkái közül a Rejtő-átirat Néma Revolverek Városát, vagy Karl May Winnetou-ját. Most viszont Sebők Imre munkái közül frissen megjelent Eltűnt Világ kerül terítékre.

Arthur Conan Doyle 1912-ben megjelent – The Lost World című – regényének képregényes átirata első pillantásra szerelem volt. Gyerekkorom kedvenc fantasy sorozata volt az Elveszett Világ, és az egészestés filmváltozatot is imádtam. Tehát ennyi kötődésem volt ehhez a címhez.

Cs. Horváth Tibor és Sebők Imre képregénye először 1963-ban jelent meg a Népszavában, folytatásokban. 2024-ben már egy 50 oldalas jó minőségű füzetben olvashatjuk el. A történet nyilvánvalóan Doyle-t dicséri, Cs. Horváth nem tudom, mennyire írta át a sztorit, viszont Sebők rajzai tényleg fenomenálisak.

Nekem a retro kinézetű dinoszauruszok a kedvenceim. Valahogy ez a gumi-godzillás ábrázat megfog (Dreddnél a Cursed Earth Saga legjobb momentumait az elszabadult T-rex okozta nekem). Itt kapunk is ezerfogú őshüllőket, többfélét is. Kár, hogy csak 50 oldal, mert tényleg jó látvány, a sztori pedig gördülékeny, egy igen jól sikerült képregényadaptáció lett ez (a Néma Revolverek Városa enyhén szólva sem jött át a nehézkes dramaturgiája miatt). Itt viszont egyáltalán nem érződik, hogy az alkotók nem ismerték a képregényalkotás csínját-bínját.

Na de miről is szól ez a képregény. Ned egy csóró balek újságíró, aki híressé akar válni, mert csak akkor veheti el a hőn áhított nőt. A szerkesztőségben egy betört fejű kollégája felvilágosítja, hogy egy Challenger nevű professzor mindenféléket összezagyvál valami Eltűnt Világról, sárkányokról, és aki megkérdőjelezi, azt jól kupán vágja egy mamut csonttal. Igazán kedves, mondhatom.

Ned viszont hisz az öregnek, és megfogadja, hogy elkíséri az Eltűnt Világba többedmagával, ahol bizony a sárkány jelenti a legkisebb problémát…

Egy jó kis kalandos fantasy történet ez, a végén egy humoros fordulattal. Kicsit boomer a poén, de átjött. Nekem egyébként sincs túl jó humorom.

A képregényt Gar-Wind Bt. adja ki, hivatalos internetes partnerük a Képregénymarket.

A képregényt ezen a linken tudjátok megrendelni.

Zórád-Sarlós-Sebők képregényei között ezen a linken tudtok válogatni a Market oldalán.

Ha pedig nem csak magyar képregényt, de szakirodalmat is olvasnátok, akkor Bayer Antal – Műsorváltozás a Papírmoziban című könyvét ajánlom figyelmetekbe (ahol olvashattok bővebben a rendszerváltás előtti magyar képregénykiadásról is). Ezen a linken megvásárolható.

Korábbi cikkünk Bayer Tóni könyvéről ezen a linken olvasható.

Magyarmániás lettem? Lehet.

(B)

Két évadot daráltam le a Disney Star Wars animációs sorozatából, a Bad Batch-ből, ami magyarul a Rossz Osztag címet kapta. Nem mondom azt, hogy ez a legjobb dolog, ami a Disney SW-vel történt az utóbbi években, de egy nagyon szórakoztató és izgalmas kis sorozat (egyébként a harmadik évadánál jár, de bevárom az összes részt).

A sorozat a 66-os parancs kiadásától veszi fel a fonalat, és a 99-es klónosztag kalandjait kíséri végig. A CT 99-es osztag defektes klónokból áll, akiket a kaminoiak valószínűleg egy új termék prototípusaiként alkottak meg, azonban a számításokba hiba csúszik, és Palpatine kikiáltja a Harmadik… khm. Első Galaktikus Birodalmat. Ezzel mindennek befellegzett?

A sorozat nagyon óvatosan bánik a fő sztorivonallal. Két évad alatt mondhatni alig haladt előre, és ennek szerintem az az oka, hogy nem akarnak nagyon szembe menni az SW kánonnal. Mivel ez egy előzménysztori folytatása, így azt mondhatnánk, hogy tét nélküli, de még sincs így.

A Rossz Osztag tagjai mind mások, pedig egy tőről fakadnak, Jango Fett genetikai anyagából születtek, és egymást testvéreknek tartják. Ez teljesen érthető is egy olyan világban, ahol teljesen magadra hagy az épp aktuális hatalom. Mert ugye az új rohamosztagos hadsereg már nem klónokból áll, és kényszerből nyugdíjazzák őket. Ezt, és a köztársaságból a birodalom felé vezető utat nézhetjük végig a kisember, lényegében közkatonák szemszögéből.

Az osztag tagjai ott segítenek, ahol tudnak, lényegében ez is a lázadás előszele. Sőt, mondhatnánk, hogy ennek is az alapja a Lázadók sorozat, ami a Disney éra legjobb SW tartalma volt. De ahogy mondtam, a fő cselekményszál érdekes, viszont ritkán kerül elő. A részek többsége erősen filler (kitöltés) szagú. Az osztag zsoldosnak áll, és részről részre új küldetést kapnak. Szerezd meg ezt, vagy azt, szabadíts ki egy embert a fogságból, lopj nyersanyagot, vagy… édes istenem, van még egy dögunalmas podrace is, amit már az EP1-ben is iszonyat rühelltem. De elvégre a két évad közel 30 rész, abban kell is, meg nem is történnie valaminek. Ezen kívül maguk a főszereplők is feláldozhatók, mivel ők sem szerepeltek még eddig sehol.

Ettől függetlenül a sorozat totálisan nézhető, és változatos. Sok idegen fajjal, bolygóval operál, a főszereplők szimpatikusak (bár kicsit egysíkúak), a cselekmény sokszor drámai. A karakterek egysíkúságát az alkotók lusta módon annyival oldották meg, hogy genetikailag vannak így kódolva a klónok. Legalább mindannyian máshogy néznek ki, hogy jó sok figurát lehessen eladni, és még egy proto rohamosztagos páncélt is kapunk, amit szintén figura alapnak lehetett használni Hasbroéknál. Vegyétek, vigyétek. Amúgy a figurák tényleg nagyon menők, és összefut a nyál a számban, ahogy meglátom őket.

Most jön egy hatalmas SPOILERES megjegyzés!

Ha Tech tényleg halott marad, akkor hatalmas piros pont az alkotóknak.

SPOILER VÉGE!

A sorozat erőssége a látvány. Egyszerűen rengeteg olyan jelenet van, ahol lehetetlen eldönteni, hogy épp animációt vagy élőszereplős filmet nézel. A karakterek mozgása nagyon jó, folyamatos, az arcok rajzfilmszerűek, de ez így van rendjén. Néha egy-egy bolygón azért a lakosságot hiányoltam egy harc közben. Ezt is a lustaságra fogom, gondolom nehéz lett volna meganimálni ezer szaladgáló városlakót. De közel sincs olyan igénytelen, mint az EP1 windows háttér előtt masírozó rohamdroidjainak képei. Azt szerintem lehetetlen alulmúlni.

Remélem majd lesz egyszer időm végignézni a harmadik évadot is. Összességében tetszik ez a klónkatonásdi.

(B)

Van egy rakás képregény, amit nagyjából tudatosan nem olvasok el, halasztgatok, stb. Nem nyelvi akadályok miatt, egyszerűen csak nagyon sok a megjelenés, nem is tudok és nem is akarok lépést tartani mindennel. Sajnos van egyéb hobbim is, és szerencsére van családom is. Így a pénz és az idő kérdése is "megoldva". Viszont a kiadványok egy részére azt mondom, hogy "majd, ha megjelenik magyarul". Egy részük sosem fog, akkor picit átértékelem. Egy részük viszont várhatóan megjelenik, és nincs kifogás. Szóval bár kihagytam a három részes "Batman: Damned" sorozatot, de a nemrég magyarul kiadott (Kingpin kiadó) "Batman: Kárhozat" már nem maradhatott ki.
Brian Azzarello egyfajta folytatásként írta ezt a sztorit, a "Joker" utáni történéseket taglalja, valamilyen szinten. A kettő között eltelt nagyjából 10 év, ki emlékszik már? De: igen, azt szintén Lee Bermejo rajzolóval párban készítette, és (nagyjából) magyarul is megjelent már az Eaglemoss "A Legendás Batman" válogatásában. Ha nincs meg, nem kell aggódni, idén újra kiadja a Gabo, új (és rendes) fordítással, extrákkal. Bevallom, nekem nem jön be Bermejo stílusa. Ezek a realista, fényes bőrű, ízület-centrikus ábrázolások nem az én világom. Még Alex Ross festményeit is jobban elfogadom. Néha. De egy Azzarello miatt, aki írt igazán értékelhető (pl. 100 Bullets, Hellblazer, Superman és Batman) képregényeket, simán bevállalom.

A talán túlzottan is realista ábrázolás miatt nyugodtan megkaphatja a "horror" címkét. Vagy legalább "soft horror". Nem tudom, nem vagyok a műfaj rajongója. Ezért többször is soknak éreztem, a képi világot. Viszont mindig nagy érdeklődéssel olvasom az ilyen képregényeket, amelyek kilógnak a sorból, párhuzamosan futnak a szokásos, megszokott szériák mellett. Mint pl. Grant Morrison és Dave McKean 35 éves "Arkham Asylum" kötete. Vagy egy másik "univerzumban" Bendis és Ashley Wood (plusz Steve Niles és Ben Templesmith) "Hellspawn"-ja. (Valamikor a "Hellspawn"-ra azt mondtam, hogy az egyik legjobb Batman sztori, pedig nincs is benne Batman.) Mert egy párhuzamos világ (máshol erre ráhúzzák a multiverzum sapkát, és minden lehetséges, de attól néha jobban ráz a hideg, mint a horrortól) sok mindent elbír. Tulajdonképpen bármit. Akár meg is lehet ölni a főszereplőket, ez nem befolyásolja az eredeti szálat ("máshol" ez "sacred timeline"), így a legkevésbé sem kiszámítható.

A sztori úgy indul, hogy Joker halott. Ez nem spoiler, nem kell a kötetet kinyitni, elég csak megfordítani. Hogy mi történt, hogy Batman volt, aki végre meglépte ezt, vagy egyáltalán - nem tudni. Pontosan ezt kell kideríteni. Aki ebben segít, az nem más, mint John Constantine, akiből nagyon keveset kaptunk magyarul, de hátha... Találkozunk több varázs-karakterrel (Etrigan, Zatanna, Deadman, Mocsárlény), és ez szintén sokat dob az összképen. És valamilyen szinten kellenek is az extrák, mert bár nem rossz, de egy ilyen elvont sztori, ahol keveredik a valóság, a képzelet, az emlék és a fantázia nem biztos, hogy elsőre átlátható. A végkimenetel pedig akár el is veheti az újraolvasás élményét. Pedig logikus és hatalmas facepalm egyszerre.
Ez egy olyan Batman képregény, ami annál több, de ne keressük benne a szokásos elemeket. Ha ezt el tudjuk engedni - meg sok minden egyebet is -, akkor egy érdekes agymenés. Egy olyan jóféle "Mi lenne, ha...?" Mert mit ér Batman Joker nélkül? És lenne Batman Joker nélkül? És fordítva? Hoppá, de hát ezek a szokásos Batmanes kérdések! Akkor mégis tipikus. Á...