Hétköznapi Geekságok

Bloodshot képregénybemutató

2021. augusztus 02. - Gubán Bélu

Sziasztok!

A Valiant univerzuma nekem kedvesebb sok másik univerzumtól, de ebbe ne menjünk most bele. Az évek során olvastam X-O Manowart, Quantum és Woodyt, Rait és annak folytatásait. Mindet ötletesnek, eredetinek találtam. Itthon a Valiant-nek 3 kötete jelent meg a Goobo Kiadó gondozásában, valószínűleg itt meg is áll a hazai kiadása a sorozatnak. Ha csak az utolsó itthon megjelent Valiant kötetet olvastam volna, akár mondhatnám is, nem lenne kár érte. Ez a Bloodshot, avagy Boruljon lángba a világ (Goobo, 2020.).

bs1.jpgA kötet elején megtudjuk az alapszituációt. Bloodshot egy szuperkatona (mi más), akinek a testében elszaporodtak a nanobotok, amik mindenre is képesek. Bloodshot egy szupertitkos katonai program keretében lényegében halhatatlanná válik a nanobotok segítségével, csak legyen a közelben megfelelő mennyiségű protein. A nanobotok blokkolják, vagy letapogatják a környező rádióhullámokat, újraépítik Bloodshot testét, lényegében akkor is, amikor már csontig lepucolták a húsát. Ezzel nem is lenne baj, ha nem csak ennyiről szólna ez az igen véres történet.

A szuperkatona emlékeit mesterségesen megmásították, és amikor csak szükség van rá, akkor bemondják a fülére, hogy „hejhó haver, egy csúnya afgán terrorista bántani akarja a családodat, és be kellene vonulni ismét”. Bloodshot pedig rendet tesz.

A küldetések során főszereplőnket szitává lövik (túléli), felrobbantják (túléli), megnézetnek vele egy atomvillanást (túléli), fejbe lövik (túléli). Egy igazán szerethető karakter, akiért érdemes izgulni. A történetvezetésről annyit, hogy rendkívül csapodár, és több helyen mintha kimaradt volna néhány oldal a történetből, olyan „durr bele” a következő fejezetbe. Ez főleg az utolsó fejezetnél volt feltűnő, mintha elfelejtették volna, hol ért véget a harmadik rész.

Bloodshot fejét a ronda hazaáruló szakadár ügynökök feltörik, így az új ellenség a titkos katonai program csúnya gonosz vezetői lesznek, akik korábban nagyon sok ronda dologra rávették Deadpoolt. Jaj, az egy másik univerzum, de nekem ő jutott eszembe erről az egész hamis emlékes, őrültes sztoriról, amikor azt se tudod, ki kivel van, vagy hogy mi az, ami tényleg megtörtént, és mi az, ami csak a főszereplő fejében létezik. Annyi, hogy Deadpool történetei legalább nyomokban tartalmaznak humort.

A képregény hazai megítélésének (így eladásainak) az sem tett jót, hogy a kiadása idején jelent meg a Vin Diesel főszereplésével készült ugyanilyen című film is, ami ugyancsak egy kalap trágya lett, és hatalmasat zakózott.bs2.jpg

Aki Valiant-et szeretne olvasni, ne ezzel kezdje. Rengeteg listát lehet találni a neten, hogy milyen olvasási sorrendet ajánlanak az univerzum köteteihez. Ha engem kérdeztek, önállóan is élvezhető Quantum és Woody története, a Rai 2014-es sora (4001 A.D. kötetekkel együtt), vagy az éppen futó Rai 2019-es sora, ami folytatja a korábbi történetet, és a harmadik kötet előrendelésére várok. Tibor komámat is megkérdeztem a Valiant-ről, ő Ninjakra, Toyo Haradára, és Archer & Armstrongra  esküszik.

Nem tudom, mi lesz a Valiant hazai kiadásának további sorsa (valószínűleg elengedik), de ne a Bloodshotról ítéljétek meg a dolgot. Az X-O Manowar magyar kiadása (két kötet) megér egy misét, a magyar fordítása nagyon ötletes, a története pedig… Na szóval ajánlom mindenkinek, aki egy jó űrlényes-vizigótos sztorira éhezik.

Bélu voltam, sziasztok!

(Szerk: sajnos szombaton a Goobo Kiadó mogulja bejelentette, hogy a Goobo megszünteti a kiadói tevékenységét. Sajnálatos, mivel a Valiant kiadása itthon így tényleg bizonytalanná vált, kérdés, hogy átveszi-e valaki.)

Marvel akcióhősök - Pókember

Tinipókok akcióban

A Vad Virágok Könyvműhely neve ismerősen cseng a képregény és a manga rajongók körében. Hiszen olyan sorozatokat adtak ki, mint Hellboy, Usagi Yojimbo, Kázmér és Huba, Esernyő akadémia, A vízisten menyasszonya, A titokzatos menyasszony, és még akad pár. Vannak önálló kötetek, pl. a Blankets vagy a From Hell. A Kázmér és Huba kivételével a felsoroltak nem kifejezetten gyerekeknek szólnak. Viszont - sokunk örömére - tavaly előrukkoltak a Bone (Konc) és a Geronimo Stilton sorozattal, majd jöttek a Marvel akcióhősök, Pókemberrel és a Bosszúállókkal. Ez azért már elég nagy "geekság", akárhogy is nézzük! covers.jpg

A Bosszúállók az első számnál jár, a Pókember már hármat megélt, és a továbbiakban az utóbbiról lesz szó. Először lebeszéltem magam róla, mert "megint Pókember", "nem vagyok már gyerek", és társaik. Aztán belelapoztam, és az első szám rajzai annyira szépek, hogy... ott is hagytam. Majd otthon szépen megrendeltem a kiadótól, kedvezménnyel, előfizetéssel, ingyen szállítással. (Érdemes ezeket is figyelembe venni, illetve azt a tényt - és itt minden kiadványról beszélek-, hogy amennyiben egy képregény terjesztőhöz kerül, annak az árából az újságos, a szupermarket, a könyvesbolt, a webshop stb. akár 60%-ot is levesz magának. Ha valamit a kiadótól vásárolunk, akkor az a pénz "ott marad", és sokkal biztosabb a további megjelenések anyagi háttere.) Viszonylag rövid időn belül már olvashattam is ezeket az... apróságokat. B5 méretű képregényekről van szó, és amikor kézbe veszem őket, mindig egy laza vigyor kerül az arcomra. Fogom ezt a tiniknek szánt füzetet, majd leülök, és felveszem az olvasószemüvegem, mert negyven fölött már ilyenem is van. Kicsit nevetséges helyzet, de aztán elkezdek lapozni, és nem érdekel. ;)

 Örülök, hogy a fiatalabb korosztály is megismerheti a szuperhősöket, viszont olyan tálalásban, ami nemcsak a korosztálynak, hanem a kornak is megfelelő. Az én első szuperhősös képregényem a '89-es Batman filmes kiadvány volt, és Joker később sem volt egy kedves arc, nem kímélte a "családtagokat". És hát Pókembernek is bőven kijutott a "jóból", ez is tény. Na, itt szó sincs ilyen jellegű brutalitásról. Még véletlenül sem. Szórakoztató, megvan benne az akció, a bunyó, a poénok, és a végén happy end. Bevallom, néha szükségem van erre, pedig az utóbbi években kicsit más jellegű képregényeket olvasok. Vagy talán pont ezért. 

Ahogy már említettem, az első szám rajzai annyira meggyőzőek, hogy kár lenne kihagyni (ahogy a folytatást is). Persze az első rész beetető, bocs, bevezető áron kapható. És ebben az első füzetben ismerhetjük meg a főszereplőket is, és hogy ezek kik - nem meglepetés, hiszen a borítón is szerepelnek: Peter Parker, Miles Morales és Gwen Stacy. A három tini éppen gimis éveit szenvedi, amikor az erő összehozza őket. A pókerő, természetesen. Nehéz lenne azt mondani, hogy kiegészítik egymást, vagy hogy rendes csapatként működnek, mert - bár Peter Parker A Pókember - mindhárman egyéniségek, de főleg... dehogy árulok el mindent. :P A második számban egy klasszikus "feldolgozásával" találkozunk, ami az egyik legnagyobb póktörténet, és itthon akár már négyszer is be lehetett zsákolni. Igen, Kraven az ellenfél, de nem merülünk el olyan sötét mélységekben, hanem inkább viccesre vették a dolgot. Helyes. :) A harmadik szám pedig a balszerencse királynője, Felicia Hardy, azaz a Fekete Macska árnyékában zajlik. Ez aztán tényleg nem egy egyszerű menet, főleg nem egy enyhén diszfunkcionális csapatnak. Igazából egy-egy mondatban le lehet írni a történetet, minden további csak spoiler lenne, és kár lenne, mert nagyon szórakoztató tud lenni. Amit majdnem elfelejtettem: folyamatosan megy a kikacsintgatás a klasszikus Pókember poénjai irányába és/vagy kárára. Mennek az idétlen hősmondatok, beszólások, amiket a póktársak mindig le is húznak. Igaz, jogosan, de a következő helyzetben majd ők is hasonló szintű mondatot dobnak be, szóval mehet az adok-kapok.

Nem világmegváltó történetek vagy eget rengető eposzok (kellenek a kötelező közhelyek). Viszont bőven akad a Marvel világában olyan történet, sor, sorozat, akármi, ami simán alulmúlja ezeket a kiadványokat. Szép, szórakoztató, nem gyilok, de mégis akciódús. Könnyed, levegős, néha kell ilyen a felnőttnek is. A szuperhősök világával ismerkedő gyereknek, tininek kifejezetten ajánlott. Szóval nem bántam meg a vásárlást, és lesz is új gazdájuk, pár éven belül. ;)

Spawn: Vengeance képregénybemutató

Sziasztok!

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is olyat fogok írni egy Spawn képregényről, mint ami most következik. A múlt héten megérkezett hozzám a Spawn Vengeance című kötete, ami a képregény fő sorának 291-297 számait tartalmazza, TPB formátumban. Ezt olvastam el, és most írok róla néhány sort, csak hogy nektek ne kelljen elolvasni.

10.jpgA bejegyzésben spoilerek találhatóak, ahol konkrétan előfordulnak, ott jelezni fogom. Bár ha jobban belegondolok, a története sehova sem fut ki, így annyira a spoiler, mint fogalom nem állja meg a helyét.

Kezdetnek álljon itt egy kis idézet a kötetből:

„Miért nem akarta a pokol trónját? Sosem értettem, egészen mostanáig. Miért nem akarta betölteni az űrt, amit Malebolgia megölésével hagyott? Ehelyett hagyta, hogy a Menny és a Pokol káoszba fulladjon, miközben háborúskodott az üres trón felett. Miközben mi elgyengültünk, ő egyre csak hatalmasabbá nőtt.”
(Cog Spawnról, írta Todd McFarlane, ford.: jómagam)

Nos, nekem az az érzésem támadt, hogy McFarlane maga sem nagyon érti, hogy Spawn miért is nem foglalta el a pokol trónját (pontosabban emlékeim szerint Malebolgia a pokol egyik bugyrának volt az ura, nem az egész Pokolé, de ez nem az első történetvezetés-beli probléma a sorozatban). Itthon eddig a 150. számig került kiadásra a sor, az Armageddon végével, és olyan, mintha nem telt volna el a két könyv között, pontosabban a 150. és a 191. szám között semmi extra. Kivéve

 SPOILER

 Wanda Blake halálát, de már majdnem lényegtelen.

SPOILER VÉGE.

Nos, a Spawn, Bosszú című kötetben semmi bosszú nincsen, csak maximum beharangozzák a bosszút, és az Al Simmons élete és halála alcím konkrétan azt jelenti, hogy a 296. és 297. számban újra a szánkba rágják Al Simmons halálának és feltámadásának történetét, megspékelve azzal, hogy Spawn bizony übergigamega hatalmas hatalommal rendelkezik. Mintha ezt már az Armageddon során nem bizonyította volna, amikor ISTENNÉ vált! De ismét megtudhatjuk, hogy bizony ez az Ivadék más, mint a többi.1.jpg

Ennek a pár füzetet magában foglaló kötetnek a története csak a szokásos önismétlésbe fullad, amikor ismét megjelennek Spawn korábbi ellenfelei, köztük a Violátor, aki, kapaszkodjatok meg… Ő az egyik démon, aki megalkotta Spawn ruháját, a szimbiótát, így ő az, aki meg tudja zabolázni Spawn erejét. Hú. Tényleg, még csak hatodszorra rúgta szét a seggét Spawn, ezúttal egy gerinckitépés is dukált a dagadt bohócnak.

Spawn ismét egy erővel gazdagodik:

SPOILER

fel tudja támasztani a halottakat, főleg a halott, és ezerszer újrarágott karaktereket, mint Cy-gor, akik mellé állnak a nagy háborúban. Igazából agyatlan zombik, akik parancsra ölnek.

SPOILER VÉGE.

Láthatjátok, McFarlane papa sajnos már csak önmagát tudja ismételni. És jut eszembe, még a kötet rajzairól szó sem esett, mert azok se kutyák.

Az a helyzet, hogy a kötet második felének rajzai rendben vannak. Viszont. Jason Shawn Alexander „rajzai” több helyen undorítóan egyszerűek, az arcokat látszik, fényképekre rajzolta rá photoshoppal. Ez a pofátlan aljamunka annyira igénytelenségbe fullad több helyen, hogy panelen belül különböző stílusok ötvöződnek. Érdemes megnézni ezeket az arcokat. Arról nem is beszélve, hogy több helyen a karakterek üres háttér előtt beszélgetnek egymással (sokat, nagyon sokat, dögunalmasan sokat). Város kellős közepén, nincs háttér. Aztán gyors átpakolták a sivatagba a sztorit, hogy ne kelljen hátteret rajzolni neki.

Az én részemről hálás vagyok magamnak, hogy az itthoni 21. kötettel én véget vetettem a Spawn gyűjtésének. Egyértelmű, hogy az utóbbi években már McFarlane nem önmaga, a rajzolók is nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak, szemen köpve az olvasókat. Számomra Spawn halott, és az is marad. Sajnálom, hogy idáig fajult a dolog, de ez sehova sem fog vezetni, nyújtják, mint a Barátok köztet. Annak is vége lett érdeklődés hiányában egy közbe vágással, valószínűleg ennek is hasonló lesz a sorsa.

Bélu voltam, sziasztok!

Croodék: Új kor bemutató

2013-ban volt, amikor is a Dreamworks ősemberes animációs filmjének első része a moziba került. Ez volt a Croodék. Egy primitív, vad, őstulok barlanglakó család története, akik a világvége elől menekülve, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez megtanították a nézőknek, hogy a család a legfontosabb.

Tette mindezt olyan poénok közepette, hogy „mi azt az állatot, amit nem eszünk meg, gyereknek hívjuk”. Emellett számtalan ma már „boomer” poénnak számító megjegyzéssel, de éppen ezért volt annyira élvezetes. Tényleg eredeti alkotás volt a Croodék. Egy csodálatos világot épített fel, akár a kietlen, halálos veszélyekkel teli kősivatag, akár a zöld dzsungel gyönyörű, fantáziadús élővilága került terítékre.

Nem mondható ez el a Croodék: Új Korról. Ismét beigazolódott az eddigi tapasztalatom. Ha egy bizonyos filmes oldal agyon ajnároz, vagy agyon szid egy filmet, nekem pont az ellenkezője az élményem. Most a Croodék második részével úgy történt, hogy a „kritikusok” többségének véleménye szerint jobb lett, mint az első rész. Szerintem meg nem.

Az animáció gyönyörű. Tényleg néhány közelitől eltekintve fenomenális munkát végeztek az alkotók. Viszont. ezen kívül túl sok jó élményt nem okozott. Az ajánlókból tudhatjuk, hogy egy új emberi törzzsel, a modern emberekkel találkoznak hőseink, ebből fog a bonyodalom alakulni. A modern emberek lenézik a barlangi embereket, és Guyon kívül, aki egyébként közülük való, ki akarják utálni Croodékat.

Egy szabály van, ne egyél a banánból. Ennyi volt, aminek eleget kellett volna tenni főszereplőinknek, viszont ez sem sikerül. Ennek később jelentősége van, gondolhatjátok már, hogy kb. mi is.

A modern ember és az ősember konfliktusa (olyan messze azért nem álltak egymástól az evolúciós ranglétrán) végig kíséri a filmet, viszont annak ellenére, hogy az egymáshoz való alkalmazkodást és a békés együttélést erőlteti, végül egy nagyon buta húzással mindent félredob.

Számomra azért emészthetetlen a film, mert a modern ember angol wc-t használ, lifttel közlekedik, növényeket termeszt, mindezt úgy, hogy tangapapucsban lófrál és dobálja a haját. Ez egyáltalán nem vicces, inkább erőltetett. Ugyancsak erőltetett az a fajta humor, amikor is a fenéknek kinéző gyümölcsök tényleg majomfenekek, viszont ez csak akkor derül ki, amikor valaki már beleharap. Nos, a gyermeklelkű készítők úgy gondolták, hogy ez annyira jó humorforrás (nem az), hogy mindjárt két alkalommal is elsütötték. Ugyancsak több alkalommal sikerült elsütni azt a humorbonbont, hogy a harcok közepette kimerevítenek egy párbeszédet, és a két szereplő mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel, simán elbeszélget a szerelemről, a családról, vagy hogy mekkora egy barom volt az egyik. A párbeszédek vontatottak, és kifejezetten buták, említeném itt az állandóan „sziázó” szerelmes tinédzsereket.

A miért ne egyél banánt dolog természetesen oda lyukad ki, hogy a modern embert a majmok terrorizálják banánért, akiket pedig egy óriás majom terrorizált a banánért. Ez annyira ötlettelen, hogy amikor először említették a ne egyél banánt szabályt, egyből leesett, hogy King Kong fog ellátogatni a filmbe.

És pont ez a King Kongos életmentés töri derékba a film a mondanivalóját. Ugyanis ahelyett, hogy alkalmazkodnának, és elfogadnák egymást az emberek, úgy, ahogy vannak, helyette egy óriás majom elől megmentős jelenetben rontják el az egészet, ugyanis ez a szituáció békíti meg a feleket egymással. Mondanivalója így nem sok lett a végére.

Igazából vártam a végét. Rendkívül kínos, és ötlettelen film olyan embereknek, akik felnevetnek a gatyalehúzós poénokon. Én általában azt sem találom humorosnak, ha valakibe többször belecsap a villám, lezuhan egy szikláról, pofáncsapja egy farönk, vagy a fejére esik egy kardfogú tigris.

Bélu voltam, sziasztok!

Syphon - képregénybemutató

Egy szippantás a... rosszból

Hajlamosak vagyunk olyasmit olvasni, ami régi, bejáratott, biztos. Miért költenénk olyanra, ami nem annyira jó? Valóban. Nem is kellenek már új könyvek, képregények, hiszen ott a sok minden, ami eddig megjelent. Ezeket sem tudjuk már sem elolvasni. Az összeset megvenni pedig még annyira sem. Láttam már több embernél rongyosra olvasott köteteket. Az a kedvence, azt olvassa, másra alig van igény. Sokszor futok bele abba a meglátásba is, hogy "csak az x (ahol az x pl. a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes) évekig volt jó, tovább nem is érdekel". Néha én is hajlamos vagyok ezzel az árral úszni. Megjelent sok éve, sokan elolvasták, alkottak róla véleményt, járt utat járatlanért stb. Ebben csak megerősít engem, minket az a tény, hogy mire magyarul megjelenik valami, addigra az már pár éve a külföldi piacon van, kipróbált dolog. De szerencsére nem mindig engedek ennek. Utána meg nagyon örülök, vagy fogom a fejem, hogy "ez mi volt már megint?!"

1.jpg

 A mai áldozat annyira friss, hogy tegnap jelent meg (amikor ezeket a sorokat írom, 2021. július 22. van). Még rendesen meg sem száradt rajta a festék. A kiadó az Image Comics/Top Cow Productions, és egy három részes minisorozatról van szó. Még egy plusz rizikó, ha így nézzük. Mert ha egy sorozat kilenc, tizenkettő vagy ennél jóval több füzetből áll, van idő kibontakozni, kijavítani bizonyos hibákat, lassítani, gyorsítani, mindenféle csavart bevinni. Na de három füzetben? Mondjuk az előnye az, hogy rosszabb esetben vettél három füzetet, és kész is vagy. És biztos, hogy egy kerek és teljes történeted lesz. Remélhetőleg.

list.jpg

Szóval... Mi is ez a Syphon? Az első füzet története húsz oldalon bontakozik ki, és természetesen ennek jelentős része a szereplők és a helyzet bemutatása. Nehéz nem szpojlerezni, de igazából szpojlerezni is, mert kicsit olyan ez még, mint kéthetes ottalvós nyári tábor. Az elején még azt sem tudod, te ki vagy, és hol a helyed. Aztán eltelik pár nap, és kezded megszokni az ágyad, a kaját (nem), feltérképezed az esetleges kapcsolatokat, szerelmes leszel... De ott még nem járunk. Ha a teljes füzetet elmesélném, az sem lenne túl sok információ, de nem ez a cél. Úgy indítunk, hogy egy lány gyógyítani akar, valamilyen mágiával, aztán jön valaki, és... pukk-puff. Közben valaki más is gyógyít, viszont ő a megszokott úton. Ez a valaki más egy mentős srác, aki bár nagyon laza, mégis nagyon profi. Nagyon él, nagyon buli, ahogy kell. De egyszer csak megszállja az erő, az ősi erő, amely segítségével mások fájdalmát tudja magába szívni. (Meg sem próbálom magyarra fordítani a képregény címét. Syphon. Szifon? Szipkázó? Elszívó? Szippantó?) Jó eséllyel nem is kerülhetett volna jobb helyre ez az erő, mint Sylas barátunkhoz, hiszen mentősként bőven találkozik a fájdalommal, a szenvedéssel. De mennyit lehet ebből beszippantani? Hová kerül mindez, meddig lehet ezt bírni? Hogy lehet megszabadulni a tehertől? Olyankor más sérül? Vagy a "sötét oldal" vonzalmába kerül Sylas? Egyáltalán van olyan? Nagyon sok kérdés. Párra kapunk választ már most, de a legtöbb még várat magára.

 Egy kis noir, egy kis misztikum, ősi erők. Ki a barát, ki az ellenség? Nem mondom, hogy a legjobb képregény, amit valaha olvastam, de távolról sem a legrosszabb. Érdekes a téma. Majd kiderül, mire elég a három füzet. Vagyis már csak kettő.

Pókember: Polgárháború

„most, hogy a végső csata zajlik, nem bírok leállni… nem állok le… amíg ő fel nem adja. És ő nem adja fel. Sohasem tagadja meg, amiben hisz. Addig nem, amíg él. És az emberek odafent… a házakban, a médiában… a túlértékelt ingatlanjaikban és lakásaikban […] Vajon felmerül bármelyikükben, hogy mi igazából nem önmagunkért harcolunk, a területünkért, az álarcviselési jogunkért… mi értük harcolunk.
Azért, hogy ott lehessünk, feltétel nélkül, ha leszáll a sötétség.”

(részlet a Hihetetlen Pókember 2012/3. számából (Kingpin Kiadó), írta: J. Michael Straczynski, ford: Benes Attila)

Minden idők egyik legjobb, legmonumentálisabb, legszerteágazóbb és legtúlírtabb Marvel eseménye a Polgárháború. Nekem egyébként az egyik kedvencem, és meghatározó élmény. Az „alap” történetszálon felül rengeteg mellékszálat lehet olvasni. Ma Pókemberét veszem „gorecső” alá (bocs).

Pókember egy lelkizős szuperhős. Szerintem ezzel mindenki egyetért. Amikor pedig nem lelkizik, akkor viccesnek, lazának próbál tűnni (igazából többször bevallotta nekünk már, hogy ha kínosan érzi magát, humorral próbál oldani). A Polgárháború rá vonatkozó történetszála pedig igencsak rá jellemző lelkizés lett, amit nagyon gyorsan elolvastam, mert tényleg élveztem. És nem is biztos, hogy nem fogom folytatni a meglévő Kingpin füzeteim átnyálazgatását.

A Polgárháború Pókemberre vonatkozó része ott veszi fel a fonalat, ahogy Peter felfedi magát a nagy nyilvánosság előtt, hogy bizony ő a Pókember. Ezzel egy nagyon régóta benne lévő szorongást oldott fel, mert megtudhatja, mi lesz, ha kiderül személyazonossága.

Ja, ennek az egésznek természetesen a szuperhumán regisztrációs törvény az oka, ami megosztja a szuperhős társadalmat. Pókember Vasemberék oldalára áll, mert úgy gondolja, hogy a törvény, az törvény, ha nem tetszik, akkor is be kell tartanunk. Igaza is van.

No de arra nem gondolt, hogy Vasember a hirtelen jött „hatalmat” arra használja, hogy a szuperhősöket, akik nem regisztráltak és nem fedték fel személyazonosságukat, a negatív zónában rögtönzötten felépített, adamantiumból készült hiperszuper szökésbiztos börtönbe zárja egy életre, mindenféle tárgyalás nélkül. Nos, ez már diktatúrákat idéző megoldás, így Peterben felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg a jó oldalra állt-e.

Lelki gyötrelmek kínozzák kedvenc hálószövőnket, emellett sokan az életére próbálnak törni, és Jameson is lejárató kampányba kezd ellene, pert akasztva a nyakába. Közben Wilson Fisk (Vezér) a börtönből egy bérgyilkost állít a Pókra, vagy a családtagjaira, lényegében az az utasítás, hogy ha őt nem is, a családtagjait rendezze le.

Pókember végül jól dönt. Elárulja Vasembert, csak hogy Kapi oldalára állhasson, az igazságért. A polgárháború végeztével a Kapitány oldalán álló hősök lényegében számkivetettként élnek tovább, Pókember is újra feketében fog nyomulni, de ne szaladjunk ennyire előre. Az biztos, hogy ez az esemény egy darabig rányomja a bélyegét a Marvel hősök életére. A harmadik füzet végére egyébként May néni golyót kap, ami már valljuk be, kijárt neki a sok okoskodásért.

Na de ne aggódjatok, természetesen túléli a lövést, és Peternek nem kell nélkülöznie kedvenc nénikéjét.

Nézzetek bele a galériánkba, kifényképeztem nektek néhány igazán szép képet a füzetekből.

Bélu voltam, sziasztok!

Judge Dredd: Top Dog képregénybemutató

Sziasztok!

Sokszor találkozhattatok már Dredd bíróval az oldalon, a blogon is, mivel Tibinek is és nekem is az egyik kedvenc képregénykarakterünk. Többször bebizonyította már, hogy bizony ő az a bizonyos erősebb kutya, akivel nem jó packázni, mert legjobb esetben is véres szájjal lök be 25 évre az izokockába. A rosszabb esetekről meg ne is beszéljünk…

Következik: Judge Dredd: Top Dog, melyet nem kisebb nevek jegyeznek íróként, mint John Wagner (Dredd Isten), Alan Grant és Garth Ennis. Ezek a nevek garantálják a jó szórakozást.

218604433_856165395303147_7043518701971318098_n.jpgA Top Dog egy 1993-as válogatás Dredd keménytökűsködéseiből, amikor megmutatta, hogy bizony a fogfájásra a legjobb megoldás, ha kiveri a fogadat. A kötet/album összesen 3 történetet tartalmaz.

Az első történetben Johnny Alpha és hű társa, a félig németül, félig angolul beszélő Wulf érkezik Dredd idejébe, úgy 60 évvel megelőzve korukat. Johnny Alpha más néven Strontium Dog, egy mutáns fejvadász, aki 2150 körül születhetett. Egyet azért biztosan tudunk Dreddről, hogy nem szívleli a mutikat, szóval garantált az üldözéses bunyó. Strontiék most egy időutazó gyilkos nyomába erednek Dredd idejébe, és kiderül, kettőjük közül melyiküknek keményebb az ökle.

A második történetben Dredd egy szemétrabló bandát leplez le. Bocsánat, ezt el kell magyaráznom. A 22. században a mi időnkből származó szemét gyűjtői csecsebecse, és az egész történet azzal indít, hogy megölnek egy házaspárt egy 50 ezer kreditet érő lábas miatt. Nincs mit mondani…218164865_1230130267446190_3856494877326884633_n.jpg

A harmadik történetben Dreddet egy festői szépségű domborzattal rendelkező keleti amazon rabolja el, aki bosszút akar állni egy Dredd által korábban likvidált bandavezér, Stan Lee miatt. Tényleg így hívják. Bögyike a csatornában kikötözi egy csővezetékhez Dreddet, és válogatott kínzásoknak veti alá kedvenc bírónkat, aki mazochista lévén, élvezi a bántalmazást. Dredd annak ellenére, hogy megöregedett, még mindig ő a helyi vagány csávó, és Mega-1 bizony az ő vadászterülete, így sajnos Bögyike rossz véget ér, amikor Dredd kitekeri a nyakát, mint egy csirkének.

Remélem tetszett a kis kalandvágykeltő írásom, és kedvet kaptok Dredd kalandjainak olvasásához. Amennyiben így van, magyarul is több kiadó jóvoltából olvashattok jobbnál jobb Dredd sztorikat.

A Vitanum kiadó Fekete Fehér Kockásában folytatásokban mind Dreddel, mind Strontium Doggal találkozhattok. Keressetek rájuk, melyik számokat érdemes beszerezni.

A Fumax Kiadó pedig kiadta Dredd történetét az első évektől kezdődően, egyelőre az első kötet jelent meg itthon, ez a Dredd bíró aktái 1., valamint egy későbbi történetet is olvashattok tőlük magyarul, ez a Minden birodalom elbukik című, ami egy igen impozáns kötet, szerintem nagyon szép rajzokkal.

Ennyi lettem volna mára. Nincs itt semmi látnivaló, polgárok! Csak a galériában. Azt ne hagyjátok ki.

Coney Island képregény

 Éppen egy Terence Hill életrajzi kötetet olvastam (erről talán lesz még szó - nem biztos), amikor eszembe jutott, hogy ő bizony lelkes képregényolvasó is. Majd eszembe jutott a Fekete Fehér Kockás lapjain megjelent Spagetti testvérek (Spaghetti Bros) sorozat, ami az 1910-es években játszódik, és egy olasz bevándorló család életét követhetjük figyelemmel. Nyilván megjelenik a gengszter szál, ez kihagyhatatlan, sőt, kötelező, ha ez a téma, legyen szó regényről, filmről, sorozatról vagy akár képregényről is. És innen már nem volt nehéz eljutni egy másik képregényhez, ami lassan hónapok óta hevert olvasatlanul. Kellett ez a kis löket, és nagyon örülök, hogy megvolt. Ez a kötet az Anagram Comics gondozásában kiadott Coney Island, amit sokszor kézbe vettem már, nézegettem a borítóját, forgattam, de csak most estem neki ténylegesen. És szinte egy szuszra mentem végig rajta, pedig ez nem mindig jellemző. Általában sok könyvet és képregényt kezdek el, olvasok párhuzamosan, mert valami más is kell, valami eszembe jut, elindít egy másik gondolatmenetet stb. De most nem.

cover.jpg

 Coney Island, ami egy majd' 180 hektáros félsziget Brooklyn (New York) egyik szögletében, arról híres, hogy a XIX. század óta nyaranta átalakul egy hatalmas vidámparkká, amin egy végtelen forgatag árad át, megállás nélkül. Ide ment és megy minden szórakozni vágyó ember, aki a környéken él, jár vagy el tud oda jutni valahogy. Persze ahol sok az ember, sok a pénz is. Ahol sok a pénz, ott pedig biztos felüti a fejét a bűnözés is, sőt, a szervezett bűnözés. A történet az 1920-as években helyezkedik el, tehát a szesztilalom idején. Ez természetesen megint egy kihasználandó lehetőség, mert ha valami tilos, annál inkább kell. És megéri kockáztatni is, mert bár nagy a lebukás veszélye, és nem is olcsó mulatság, de az élvezet mindenekelőtt! És itt ismét a mob "kényszerül" cselekedni. (A "mob" persze nem a Magyar Olimpiai Bizottság rövidítése, hanem az amerikaiak által használt szó a gengszter bandákra.)

img_20210712_122314.jpg

 Ha úgy nézzük a kötetet, ahogy azt én sokáig tettem, azaz csak kívülről, akkor szembetűnő, hogy mennyire beleillik a mérete a kiadó felhozatalába. Mert minden kiadványnak más a mérete. :) Persze egy sorozaton belül ugyanaz. Nagyon gyűjtők és kényszeresek biztos felsírnak ilyenkor, szerencsére az élvezeti értéket ez semmivel sem csökkenti. Csak azt remélem, még hosszú évekig látja el a magyar piacot az Anagram olasz képregényekkel, és akkor minden méretből lesz bőven a polcon. A borító kartonált, visszahajtott szélű (nem tudom, ennek mi a hivatalos elnevezése). És kívül színes, de a tartalom fekete-fehér, ahogy azt illik. Az olaszok fekete-fehér rajzai a legtöbb esetben nagyon szépek, pontosak, és ez itt sincs másképp. Ezen nincs mit ragozni, ez az egyik dolog, amiért rá lehet szokni a fumettire.

 

 A Coney Island egy három részes minisorozat. Lehet, hogy - az eredeti terv szerint - hosszabb sorozatként is működött volna, de így pont jó. Ahogy azt már említettem, az "olaszok amerikában" közhelyeken alapul, de ez nem azt jelenti, hogy minden főszereplő olasz. Sőt. Van egy Frolic nevű bűvész, Edna és Florence, az ő asszisztensei (akik ikrek), Speedy, a motoros akrobata, aki nem sok helyre megy az Indian nélkül, Leggett, a nagyfőnök, aki amúgy... nem nagy. A másik oldalon pedig Sloane, a kemény rendőr, aki nem fél semmitől, Tony, az olasz származású rendőr, valamint Tooker hadnagy, a marketinges. Egy szokásos noir-jellegű gengszteres történet, egy kis természetfeletti csavarral. Akik még emlékeznek a '87-es Untouchables (Aki legyőzte Al Caponét) filmre, vagy mostanában olvasták a Batman - Fehér lovag köteteket, ismerős elemmel találkozhatnak. Nem lövöm le ezt sem. Érdekes még a fejezetek felépítése is, mivel párban kapunk nézőpontokat, azaz két szereplő szemszögéből láthatjuk ugyanazt a történést vagy időszakot, egymást követő részekben.

 

 Nem mondanám, hogy egy próbát mindenképp megér, hanem inkább azt, hogy kár lenne kihagyni! Mindegy, hogy az olasz képregények, a thrillerek vagy a száz évvel ezelőtti világ az érdeklődés témája, ez a kötet mindenképp jó választás! ;)

Pókember Halála (Ultimate Spider-man 153-160)

Sziasztok!

Nem tudom, Ti hogy kezdtetek el képregényt gyűjteni, de én emlékszem az első képregény vásárlásomra.

Az itthon Csodálatos Pókember néven a 2000-es évek elején indult sorozat volt az, amivel elindult a hóbort nálam. Ez egyébként ma már Újvilág néven fut, eredeti címén Ultimate Spider-man. Brian Michael Bendis és Mark Bagley hosszan tartó együttműködése révén az egyik, ha nem a leghosszabb melléksor.

A Nagy Marvel-képregénygyűjtemény korábbi számában már olvashattuk a 16 éves Peter Parker első hálópróbálgatásait, 2021-ben pedig elhozták nekünk az utolsót. Következik: Újvilág Pókember halála, avagy, a gyerekkor vége.

Az itthon megjelent összes ultimate pók füzetet összegyűjtöttem, viszont csak kb. a felét olvastam el. Miért? Mert mindig van újabb cím, ez pedig megmaradt az emlékeimben, lényegében erősen nosztalgikus köntösben. Bendis nem rossz író, az tény, Bagley rajzai kinek tetszenek, kinek nem, viszont az biztos, hogy elérték a célt, amit a Marvel eléjük tárt: 2000-et írunk, meg kellene fognunk a mai fiatalokat a Pókemberrel. Aktualizáljuk kicsit, legyen mobilja, meg beszélgessen a barátaival a facebookról, meg hasonló felszínes újítások. Értitek?

Hiába mindez, hozzánőtt a szívemhez az Ultimate Hálószövő, és nagy szerepe volt geekságom kialakulásában. A képregény előszavából kiderül, hogy Bendis már az elején meg akarta ölni a Pókot, mert valami újat szeretett volna alkotni. Ez a halál pedig végleges kell legyen, mert csak. Szóval nem spoilerezem le nagyon a dolgot, ha elárulom: Pókember ezúttal tényleg meghal.

Csak a módja nem mindegy. Eleve nem értem, az NMK szerkesztői milyen alapon szelektálnak a füzetek között, mert ez a kötet is olyan in medias res indít, egy olyan szeletével a sztorinak, ami nem is végződik sehogy. Korábban is több olyan kötet volt, mint a Thor Utolsó Viking, amik önmagukban számomra semmit nem adtak, mert kiragadnak egy szeletet az egészből, és befejezetlen dolgokat mutat be.

Na de térjünk a cselekményre. Miközben a Pókot minden szuperhős lenézi, mert gyerek, elkezdik a kiképzését, ami félbemarad egy támadás miatt, amiről nem tudunk, mi egyáltalán. A Punisher le akarja lőni Kapit, de Peter megakadályozza, golyót kap helyette. Eltűnik az összes hős, csak Peter marad.

Eközben kiszabadul 5 szuperbűnöző, a Shield börtönéből, élükön a már négyszer eltemetett, de ismét életben és isteni ereje teljében lévő mutáns Zöld Manóval, megfogadva, hogy bizony elintézik Parkert és a családját. Mert csak.

Rengeteg a miért a történetben. Miért hagyják el Petert a hősök? Miért nem segítenek neki a már csak 4 tagúra fogyatkozó bűnöző banda ellen? Miért kellett golyóval átlőve megküzdenie a lényegesen gyengébb Peternek a mindenható Zöld Manóval? Sok a miért. Miért van az, hogy a Manót a Pók, a Fáklya, a Jégember sem tudja megsebezni, de Mary Jane egy teherautóval igen. Miért van az, hogy a teherautóval elgázolás legyengítette a Manót, de csak az öli meg (?) amikor Peter rádobja a roncsot? Ja és a „Michael Bay-ezés” a végén... cöh.

Méltatlan halál ez a Póknak, miközben Bendis minden elő-utó miegymás szavában ajnározza a saját írói munkáját, hogy mekkora ötlet volt ez az egész, és hogy micsoda feladatot hajtottak végre. Szerintem gagyi lett, és kikérem magamnak. A Marvel bérmunkavégzés iskolapéldája lett ez a történet, elolvasását semmilyen korosztálynak sem ajánlom.

További képekért irány a facebook oldalunk. ;)

Bélu voltam. Sziasztok

Cserkeszterek - Lumberjanes

A múltkor említettük, hogy vannak képregények, amelyek kifejezetten tiniknek, vagy éppenséggel lányoknak szólnak. Akkor még nagyon friss volt az egyik kötet, amit itthon is kiadtak, azóta viszont sikeresen befaltam az első kötetet. Miről is beszélek?

CSERKESZTEREK!

 A képregény eredeti címe Lumberjanes, ez a fordítás pedig nagyon ötletes és találó. Szóval eleve jól indul az egész. Maga a sorozat 2014-ben indult, és 2015-ben két Eisner díjat nyert, a Legjobb új sorozat, illetve a Legjobb tiniknek szánt kiadvány címeket. Szóval nem kispályás. 2014 és 2020 között 75 füzet jelent meg, de van több bónusz/extra kiadvány is. Itthon a Ciceró könyvstúdió gondozásában került kiadásra az első kötet, amelyik az első négy füzetet tartalmazza. A kötet nagyon szép kivitelezésű, ezt így kell csinálni!

A történet alapja egy nyári tábor, amely cserkészlányoknak szól. Ez kedves és aranyos lenne, lehetne, mert felveszik az egyenruhát, megfigyelik a természetet, megtanulnak dolgokat egyedül és önállóan elvégezni, begyűjtenek pár (vagy inkább sok) jelvényt meg sok csodálatos emléket. Na persze. Az egyik faház lakói - név szerint: Jo, April, Molly, Mal és Ripley - bármibe fognak, bármerre járnak, mindig valamilyen kalandba pottyannak. De a kaland nem is írja le azt a természetfeletti eseményt, ami körülöttük van. Fantasztikus és misztikus lények jelennek meg, és ezek létezéséről nyilván nem tudják meggyőzni a kabin vezetőjét, Jent. Aki csak pihenni szeretne, vagy nyugodtan eltölteni pár órát, úgy, ahogy ezt egy ilyen táborban elvárná az ember. A tábor vezetője - Rosie - viszont úgy tűnik, valamit tud, valamit már szintén átélt, szóval benne elég hamar szövetségesre találnak.

Alap, hogy mindig vicces. Szörnyek vagy furcsaságok, életveszélyes helyzetek: teljesen mindegy. Mindig poén a tálalás, mindig pörög, sosem beszélnek csúnyán. Vagyis... ki van fütyülve. :) A magyarítások nagyon jól működnek, ez már a cím fordításában is látszik. A szóvicceken is ment rendesen az ötletelés, ez is érezhető. Mindig van olyan, amit "én másképp mondtam volna", de ez elkerülhetetlen. Olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen. Főleg nekem nem. :D De a fordítóknak jár a Surmókamester jelvény!

mi_a_futty.jpg

A lányok mind egyéniségek, de nem úgy, ahogy a Gyalog galoppban "tanultuk". Mindegyik másban jó, és mindegyikük személyisége vagy tehetsége tökéletesen kiegészíti és teljessé teszi a csapatot. Van matekos, aki analitikus gondolkodásával emelkedik ki a sorból, van naplót író erőslány, van rejtvénymegoldó íjász, van tervgyártó és van félelmet nem ismerő energiabomba. Ezek mellett nagyon sok egyéb tulajdonsággal is rendelkeznek, viszont ebből is látszik, mennyire jó kis csapat ez.

Egyetlen gondom volt a kötettel: csak lapoztam, és faltam, és egyszer csak azt láttam, hogy vége. Ilyenkor próbálok még lapozni, hátha valamilyen varázslat folytán lesz még legalább egy fejezet. De eddig még sosem sikerült, így természetesen most sem. :( Pedig ismét egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, mégis annyira élveztem ezt a mókás pörgést, hogy arra a pár percre mégis én voltam. Legyetek ti is! ;)

süti beállítások módosítása