Hétköznapi Geekságok

Fényes Nyergek

2024. február 07. - Gubán Bélu

nevtelen.jpgMel Brooks számtalan díjat bezsebelt eddigi, szerencsére hosszúra nyúlt élete során (a neves filmrendező, színész, humorista most 97 éves). Szatirikus paródiafilmjei, vígjátékai közül hármat minden idők legjobb vígjátékai közé választottak. Ezek közül a legsikeresebb filmje, a Fényes Nyergek (Blazing Saddles) immáron 50 éves. A legjobb western paródiának tartják. Erre a filmre emlékezünk ma.

A film stáblistájában olyan nevek szerepelnek, akik külön-külön is hülyék, nem hogy együttvéve. Forgatókönyvírói között Richard Pryor, szereplői között Gene Wilder, csak hogy a legismertebbeket említsem hirtelen. De a Bűnvadászokból ismert David Huddleston, vagy a Magnum sorozatban Higginsként hírnévre szert tett John Hillerman is a gárdát erősíti. Nekem ők tűntek fel leginkább. Őszintén megvallom, jó őket fiatalon látni.

Mel Brooks senkinek nem kegyelmez. 50 év sok idő, rengeteget változott a világ a film megalkotása óta, és azt kell hogy mondjam, elég kényes téma lett erről a filmről beszélni. De Brooksnak tényleg mindent lehetett, és ez ezen a filmen is meglátszik. Vitatható, hogy ma egy ilyen filmet le lehetne-e  forgatni. Mindenki döntse el maga.

nevtelen2.jpgA történet kiindulópontja a vadnyugaton zajló vasútépítés, amin főként afroamerikai embereket dolgoztatnak. Itt dolgozik Bart (Cleavon Little) és barátja, akik közül Bartot kötél általi halálra ítélik, mert lapáttal fejbecsapja a munkafelügyelőt. A vasút futóhomokmezőbe ér, ezért másik útvonalat kell választaniuk… viszont pont ott fekszik Rock Ridge, a kellemes kis koszfészek, telis tele istenfélő fehérbőrű, ízig-vérig rasszista népével együtt. Amikor tehát úgy alakul, hogy a falu lakóit kilakoltatnák, Bartot megteszik sheriffé, hátha meglátva a csillagos ingbe bújtatott szerencsétlent, önszántukból elhagyják a lakóhelyüket. Bartot eleinte – és a film során végig – lenézik, de Jimben (Gene Wilder), aki a legrettegettebb pisztolyforgató bandita az egész nyugaton, igaz barátra és segítőjére lel.

A film, ahogy mondtam, senkit nem kímél. Folyamatosan rasszista, antiszemita, egyéb megnyilvánulásokkal tűzdelt, amikkel néhányszor sikerült átlépni a jó ízlés határait. Viszont sok jó pillanata is volt. Rengeteg western klisét összehord, kifiguráz, és számos popkulturális utalás is el van benne bújtatva. Vannak itt német indiánok (a törzsfőnök éppen Brooks), totál idióta amerikai döntéshozók (a kormányzó, aki semmiben sem tud önállóan dönteni, szintén Brooks), és igazi vidéki bunkók. De a legdurvább fordulat, amikor a reményvesztett főgonosz felbéreli a vadnyugat leghitványabb söpredékét, soraikban nem csak mexikói banditák, de ku-klux klán tagok, egy náci szakasz, és egy motoros banda is helyet kap.

Összességében jó szórakozást nyújt ez a film, és a túlzott megnyilvánulásait is annak tudhatjuk be szerintem, hogy ezzel akarta felvenni a harcot a gyűlöletkeltés ellen. Vagy nem. Lehet csak én látok bele többet, mint kellene.

Mel Brooks hatalmas forma, elvont egy figura. Filmjeit érdemes legalább egyszer megnézni. A Fényes Nyergeket is, csak a lezárása lenne egy fokkal jobb.

Bélu

Az Óriástatu jóslata

Bár ez volt Zerocalcare első képregénye, itthon ez a második. De úgy érzem, ez jó sorrend. A Torokszorítósdi koherensebb volt, jobban megismerhette az olvasó a szerző stílusát, jellegzetességeit. Meg egyáltalán. A "friss" kötet, "Az Óriástatu jóslata" több képregényből áll, változó terjedelemmel. Persze van köztük összefüggés, szintén változó: hol szorosabb, hol lazább, de igazából mindegyik kell az összképhez. Ha nem gond, nem fogok belebonyolódni különféle elemzésekbe, ezt meghagyom másoknak. Inkább röviden elmondom, miről is van szó, aztán majd lesz valami. Próbáltam csak minimális külső információt szerezni a szerzővel és a kötettel kapcsolatban, hogy a száraz tények ne vegyék el az érzéseket.

Az alapsztori mondani egyszerű, de nagyon nem az. Adott a főhősünk, minden bajával. Van egy lány, akit régóta ismer. Egy éjszaka jön egy üzenet, hogy a lány nincs többé. És innen beindul a hullámvasút. Hol a jelenben, hol a múltban, hol a szorongásban, hol a fájdalomban. A legtöbb szereplőt valamilyen karakter helyettesíti, a helyettesítő pedig lehet pl. valamilyen állat vagy egy ismert filmes karakter. Bár azt olvashatjuk, hogy a karakter megjelenítése nem tükrözi a személyiséget, mégis biztosak lehetünk benne, hogy: de. Ugyanígy az érzelmek, érzések, szorongások is megtestesülnek.

A szerző alig pár évvel fiatalabb nálam. Bár a nyolcvanas években gyerekeskedtünk, de lényegében a kilencvenes években nőttünk fel, lettünk tudatos emberek, tapasztaltuk meg a világ dolgait. És bár Calcare nyugaton, én pedig keleten töltöttem ezeket az éveket, nagyon durvák a hasonlóságok. Nem is gondolná az ember, hogy különböző országokban, különböző kultúrákban mennyire hasonló módon élik az életüket a gyerekek, a fiatalok. Jó, biztos nem talál be ennyire mindenkinél, nem vagyunk egyformák, de ha mégis, akkor üt. De mindenkinek vannak érzékeny pillanatai, bizonytalan gondolatai. Vagy a megfelelő jelekre, felkészültségre várva átmegyünk az ismert "még nem jó... még nem jó... már nem jó..." stádiumokon.

Számtalan helyzet mellett elmentem életem során. Nem ismertem fel, nem mertem, szégyelltem valamit, ott volt egy inhibíció, egy fóbia, egy komplexus. Ezek egy része - jelentős része - örökség. A környezet, a család "ajándéka". Mivel az élet és a mindennapok része, borzasztó nehéz kilépni ebből a körből, idővel egyre rosszabb, a "jó" alapok miatt a legnagyobb akadály te magad leszel. Csak jóval később ismersz fel dolgokat, amikor már bőven mindegy. Nos, ebben a kötetben ezek könnyedén és viccesen vannak tálalva, de ez a lazaság csak addig tart, amíg olvasom a képregényt. Utána jönnek az érzések és az emlékek. Van jó hír is: ha sikerül ilyen módon szembenézni félelmeinkkel, szorongásainkkal, a végén még tanulhatunk is belőlük. Talán.

De Agostini Legendás teherautók - Rába darus emelő

img_20240129_171040.jpgA De Agostini számos sorozatot indított már kis hazánkban. Ha úgy adja kedvük, időgépet, Ezeréves Sólymot, vagy Optimus Prime-ot építhetnek, Star Wars sisakokat, Ferrarikat, Legendás teherautókat, és ki tudja már nyomon követni, mi minden mást gyűjthetnek az ilyen dolgok iránt érdeklődők. A teherautós sor első száma 1.500,- jó magyar forintért zsákolható be. Nem igazán mondhatom magam a teherautók rajongójának, de a reklámok annyira felkeltették az érdeklődésem, hogy ezt saját szememmel is látnom kellett.

Az első számban a Rába darus mentő 1:43 méretarányú másolatát vehetjük kézbe (teljes hossza kb. 18 cm, magassága kb. 7 cm). A felnőtt változatát 1969-ben kezdték el gyártani ennek a gépállatnak. A kisautó pedig teljesen rendben van. Többségében fémből készült, és vannak műanyag elemei, a kerekei guminak tűnnek. Elég részletes kialakítása, és az alkatrészeinek sérülékenysége miatt ez nem gyerekjáték, tényleg egy gyűjtői darabnak tekinthető. A kisautó alváza és alsó elemei is igen részletesen kidolgozásra kerültek, én nem vagyok egy nagy gépész, így a hiteles kidolgozottságát nem tudom megállapítani, de nyilvánvalóan részletesebb egy átlagos bolti darabnál. Szépen gurul a kerekein, bár nem ez az elsődleges rendeltetése (ennek vitrinben a helye).

A Rábához a hozzá járó magazinon felül jelentős mennyiségű reklámanyagot csomagoltak, amik alapján könnyebben meg tudja az egyszeri vásárló állapítani, hogy kell-e neki a sorozat, és ha igen, előfizet-e rá. A kiadóhoz hűen ismét elég sok extra jár az előfizetéshez (és két féle előfizetés közül lehet választani).

img_20240129_171048.jpgA magazinban a Rába gyártásának története mellett néhány rendszerváltás előtti fényképet, a modell néhány elemét bemutató kétoldalas képet nézegethetünk. Ezek mellett egy kis sztorit is olvashatunk, amiben a Rába vezetője egy csuklós busz megmentésére indul. Ez utóbbi történet nekem nem annyira jött át. Érződik, hogy a retro hangulatra építkeznek az írók.

A történeti rész érdekes volt, viszont rengeteg felsorolás-szerű szövegrészt tartalmaz, amik önmagukban nekem semmit nem mondtak, ahogyan a jármű műszaki paraméterei sem, mivel nem ez az elsődleges érdeklődési köröm. Ez nyilván nem a kiadvány hibája. Viszont némelyik adattól tényleg leesett az állam, itt főleg a kocsi teljes súlyára (több mint 10 tonna), terhelhetőségére (több mint 11 tonna), hengerűrtartalmára (több mint 10 ezer köbcenti) és fogyasztására (30 liter százon) gondolok. Ez azért egy impozáns monstrum volt.

Eszembe jutott a mondás, hogy beállhatsz a kapumba, mert a Rábával így is, úgy is ki fogok állni.

Bélu

Nathan Never képregény

img_20231229_211541.jpgA CSA Comics elkényeztet minket továbbra is az olasz megjelenésekkel. 2023 decemberében ugyanis elhozták nekünk Nathan Nevert, akivel anno a Maximum Bonelli sorozatban is találkozhattunk. Ezúttal egy nagyobbacska TPB-ben tálalták nekünk a cyber-hekus kalandjait.

Felemás érzéseim vannak a kötettel kapcsolatban. Tetszik. De… Nathan Never világának építésekor az alkotók rengeteg helyről inspirálódtak, ha szépen akarunk fogalmazni. Az első kötet két története eredetileg 2012-ben jelent meg, így lehet is némi igazság abban, amit most le fogok írni.

Nathan Never kb. 200 évvel a mi időnk után él, egy névtelen megapoliszban. Ő és társai ügynökként hivatkoznak magukra, és tényleg többek ők egyszerű magánhekusnál. Az ügynökség pénzért segít be imitt-amott, ahol szükség van rájuk. Nathan, a szexi Legs, és Sigmund a főszereplői az első két történetnek.

Most jön, aminek jönnie kell. Véleményem szerint az alkotók lényegében pofátlan módon „vettek örökhaszonbérletbe” más képregényekből egy-egy részletet, vagy karaktert (lehet-e ennyi véletlen?). Oké, olasz képregényektől ezt már valamilyen szinten megszokhattuk, de ne forduljunk már kliséhalmazba. Szeretem, ha ízléses marad valami. Vegyünk valami inspirációt máshonnan, de csipetnyit, amit fel lehet turbózni, mint a Zagornál, a Texnél, vagy a Dragoneronál.

img_20231230_200342.jpgNathan terminátorokkal harcol (ez szerintem teljesen önkényesnek hat, mert a harci robotok nézhettek volna ki akárhogy), Legs úgy néz ki, mint Kusanagi őrnagy a Ghost in the Shellből, a hajviselete is nagyon közelít hozzá, egy alkalommal még a pózolás is tök ugyanolyan, mint az őrnagyé. Az egyik fő harcjelenet is azt a képregényt idézi (bár az az esős jelenet pont rohadt menőn néz ki, és lehet csak én érzem ennyire erősnek a GitS hatást), valamint a gépi protézisek léte is, bár ez már sok helyen előfordult.

A névtelen város tisztára a Blade Runner/Álmodnak-e az androidok… Los Angelesére hajaz, ugyanis itt is különböző szintekre van osztva, és eléggé neonfényes, néhol pedig igen lepukkant. Ezek mellett voltak még ismerős jelenetek, Tibi szerint az egyik kisebb sztorit is mintha nyúlták volna valahonnan, de nem jöttünk rá, honnan. Az időszámításos ötlet, tehát, hogy mikortól számítják a saját idejüket, teljesen elhalt dolog, mondhatni a történet szempontjából lényegtelen. Lehet, hogy később ennek lesz valamiféle jelentősége.

img_20231230_200744.jpgÉs mégis… Miért lehet ezt a képregényt szeretni? A rajzok tökéletesek, nem tudok bennük hibát találni. Minden kép részletgazdag, legyen az bel- vagy kültér, az arcok kidolgozottak, minden panelen felismerhetőek, karakteresek, érzelemteliek. Nagy fumetti fan vagyok, de ilyen minőséget rajzokban kevesen tudnak hozni, mint a Nathan Never alkotói. A harcok nagyon dinamikusak, mintha egy filmet/rajzfilmet nézne az ember, és a nők nagyon szexik (indokolatlan dekoltázsok mindenütt). Néhol elég erőszakos is, előfordul egy-két lövöldözés, vagy félbevágás, de emellett azért a békésebb panelekre (pl. egy pálmafákkal teli tengerpart) is rengeteg energiát feccöltek. Szóval minden van benne, ami, ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, egy férfi olvasónak kell.

Továbbá a háttérben húzódó szál nagyon érdekesnek tűnik, és a szereplők dilemmái, személyisége is, így a gyönyörű rajzok mellett ezek is hozzájárulnak, hogy bizony ezt a sorozatot nem szabad engedni még egyszer befuccsolni. Tényleg kíváncsi vagyok, mi lesz a nagy egész történet vége. És talán meg tudom bocsátani a terminátorokat karabéllyal kaszáló Kusanagi őrnagyot is. :D

A képregénykötet megjelenése is pofás. 200 oldalas masszív TPB, jó minőségben. A képregény mellett magyarázatokat is olvashatunk Nathan Never világáról, és magáról a főszereplőről is.

A képregény 18-as karikát kapott a hatályos jogszabályok szerint.

Bélu

Haunt 1-2.

img_20240104_145030.jpgRéges régen egy Szegedi Képregényfesztiválon beszélgettünk a Spawn hazai kiadójával (Laci, Infinity), hogy képbe kerülhet egy Haunt magyar kiadás is. Egyelőre ez még (?) nem valósult meg, viszont felkeltette az érdeklődésem annyira, hogy rendeljek két kötetnyi képes regényt a megszállt pap, Daniel Kilgore kalandjaiból.

A képregény alkotógárdája igencsak impozáns. Robert Kirkman (Walking Dead, Oblivion song, Invincible, stb.) és Todd McFarlane (többek között Spawn) alkotta meg a karaktert, és a rajzokat nem másnak, mint Greg Capullo mesternek köszönhetjük (Spawn, Batman, stb.). Eredetileg 2009-ben indult a sor.

McFarlane nem tud elszakadni a haláli témáktól, így Haunt ügynöknek is ilyen eredete van, bár Kirkmanben még bíztam, hogy valami értelmes tartalmat gyárt az olvasóinak. Haunt kicsit Spawn, kicsit Venom ügynök/Pókember keresztezésének hat nekem, így sok eredetiséget nem fedeztem fel benne. Ugrál, mint a Pók, és bújkál benne valami, mint Venomban vagy Spawnban.

Daniel Kilgore egy különc pap, mondhatni elég szabados életet él, amit most így nem részleteznék. Nem rossz ember ő, de önző, és nem veti meg az evilági örömöket. Kurt, a bátyja pedig titkos ügynök, az ő történetüket nézhetjük végig párhuzamosan, amíg nem születik meg Haunt.

img_20240104_144929.jpgSPOILER

Kurt az egyik bevetésén úgy dönt, nem a gonosz tudóst és annak bilógiai kísérletek leírásával teli jegyzeteit, hanem inkább az áldozatokat menti meg, így mindenki (értsd állam és alvilág is) célkeresztjébe kerül, és rövid úton megölik. De nem sokáig marad halott, ugyanis Daniel egy áttivornyázott éjszaka után látomásban találkozik a bátyjával, aki megmenti őt a rátörő gyilkosoktól. Hauntról kiderül, hogy Daniel, és a vele egyesült Kurt lelke alkotja. A lélek maga ez a felspécizett ruha. Daniel pedig hamarosan belép a titkosszolgálat soraiba.

SPOILER VÉGE

A Haunt rendkívül akciódús, és simán 16-os karikát érdemel a különböző szétszakadó, szétrobbanó testek miatt. Számomra azonban a kötetek értéke Greg Capullo rajzaiban ki is merül. Összességében egy üresnek tűnő akcióorgia az egész, ami viszont tényleg jól néz ki. Capullo rajzai, legyen az bármilyen sorozat, mindig erősek, részletgazdagok, az ember tényleg elidőzik egy-egy rajzán. Biztosan sokan ismeritek a munkáit. Most ez nincs megspékelve egy normális történettel, és kicsit tizenkettő egy tucat érzésem támadt az olvasása közben.

img_20240104_145001.jpgAmi igazán zavart, hogy 12 füzetnyi tartalom után nem derült ki számomra, hogy mi is ez a Haunt dolog, és senki fel sem húzza a szemöldökét, amikor megjelenik, evidenciának fogják fel a létezését, mintha ez tök átlagos lenne ebben az univerzumban. Azért elég feltűnő, ha egy ilyen koponyába bújtatott izé kapkodja szét a mafia tagjait, de nekem mindegy. Lehet később kiderülne, hogy mi is áll a dolgok háta mögött, de számomra ez lényegtelen.

Néhány jól kinéző lefejezéstől, lövöldözéstől, vagy bikinis macától azért nem megyek a falnak, szóval én ezt el is engedem.

Bélu

Harry Potter Varázs Almanach

img_20240105_170839.jpgMinden generációnak van egy-két hőse, akikkel együtt nőhetnek fel, legyen az egy könyv-, vagy filmsorozat szereplője. Harry Potter is egy ilyen hős, egyrészt a 10 éven át megjelenő könyvsorozatával, másrészt az életét, és a Tudjukki ellen vívott horrorisztikus küzdelmét feldolgozó filmsorozatával.

2023-ban a Central Kiadói Csoport gondozásában itthon is megjelent a Harry Potter Varázs Almanach, amit karácsony alkalmából be is szereztem. Egyébként abban az üzletben, ahol ezt vettük, az angol változata is elérhető volt, ha valaki eredeti nyelven olvasná. Mindkettő kiadás ugyanolyan kiváló minőséget képvisel, a gyors szemrevételezés mellett különbséget a nyelven kívül nem igazán látni köztük.

Az Almanach egy nagy alapos, keménykötéses darab, masszív papírra nyomtatva. A matt borítón fényes kiemelést kaptak a karakterek és tárgyak, emellett óvatos arany csillámot. Gerincén matt alapon arany betűkkel felírva, ami kell, és textil könyvjelzőt is varrtak bele. Ritkán látni ilyen gyönyörű könyvet. És ha belelapozunk, akkor is.

img_20240105_164910.jpgA Varázs Almanach szerintem minden rajongó számára kötelező, és igazán szórakoztató olvasmány. Illusztrált könyv, és rendkívüli vizuális élmény. Összesen hét művész dolgozott a rajzokon, a stílusok mások, a minőség ugyanolyan pazar.

A könyv egy hatalmas gyűjtője mindennek, ami Harry Potterrel kapcsolatos. Rengeteg adatot tartalmaz a különböző szószedetekkel, könyvekből hozott idézeteivel, idővonalaival, térképeivel.

Sok olvasnivalót tartogat, miközben a rajzokon is elidőzik a szem. Emellett nem is mondanám túl könnyű olvasmánynak, és ez főleg azért lehet igaz, mert majd’ minden oldalát másként kell olvasni. Van oldal, amit folyamatosan forgatni kell, a cikkek hol rendesen állnak, hol a fejük tetejére fordulva vannak beírva. A szövegek hol egyenesen, sorkizárva, hol kacskaringósan futnak az üst fölötti gőzben. A tekergők térképén fordított szöveget olvashatsz, miközben van olyan tankönyvi rész, ahol a mandragóra fejlődésének szakaszairól olvashatunk (több más kevésbé veszélyes növény mellett).

img_20240109_202951.jpgA Roxfort diákjai, tanári kara, a minisztérium alkalmazottai, Hagrid állatai, a sárkányfajok, a manók és egyéb csínytevők, az Abszol út térképe és leírása, egyáltalán nem unalmas leckék sötét varázslatokból, pálcamágiáról, vagy legendás állatokról… és ezek mellett még számtalan téma kapott helyet az almanachban.

A könyvben két négyoldalas kihajtható képen is gyönyörködhetünk. Az egyiken a Roxfort és környéke látható madártávlatból, a másikon a tiltott rengeteg szörnyei.

Letehetetlen olvasmány. Olyan érzést kelt, mintha az Olvasó is ebben a fantasztikus varázsvilágban élne, és ottani kiadványok kerültek volna a kezei közé.

A magyar kiadásnál ki szeretném emelni, hogy egyetlen helyesírási hibát nem lehet benne találni, ami tudjátok, manapság nagy szó. Szóval ez a könyv kívül és belül is marha igényes.

Szóval Potter rajongóknak ez kötelező darab.

Bélu

img_20240108_203358.jpg

Átváltozások 1.-2. - Képregényantológia

A Ciceró könyvstúdió (pl. a Paper Girls, Nimona, A holló, Lore Olympus, Egérőrség, Dűne, Cserkeszterek képregények magyar nyelvű kiadója) bátor vállalkozásba fogott. Az év elején pályázatot hirdettek meg, "Átváltozások" témakörben, két kategóriában: 6-12, illetve 12 éves kor feletti olvasóknak szánt képregényeket vártak, magyar alkotóktól. Ennek megfelelően az év végén két kötet jelent meg, a győztesek alkotásaiból. A kötetek öt, illetve három történetet tartalmaznak, összefüggés köztük nincs, csak a témakör, de az nem volt annyira kötött. Tehát két antológia. Ez mindig zsákbamacska, lássuk be. Lesz benne olyan, ami nagyon tetszik, és jó eséllyel olyan is, ami egyáltalán nem. Ennek ellenére én általában rárepülök ezekre, az ilyen indie vagy underground jellegű munkák gyakran (szinte mindig) tartalmaznak eredeti művészi megoldásokat, egyedi ötleteket, érdekes gondolatokat, mély érzéseket, emlékeket. Természetesen jelen esetben sincs ez másként.

Bevallom, vegyes érzéseim voltak első ránézésre is, és olvasás után is. A borítók talán megérdemeltek volna még egy kis plusz munkát, esetleg más koncepciót. Ha valahol látom kirakva, nem biztos, hogy egyáltalán belelapozok. Bár nagyjából rögtön látjuk, mire is számíthatunk, de... Nem tudom. Na, mindegy, inkább velem van a baj.

Az első kötet Koska Zoltán egy Lyolyabis és Rizmirángos történetével nyit, ami egyszerre hoz elő kellemes és fájdalmas emlékeket, de ugyanakkor megmosolyogtat. Nem tudom nem szeretni Zoli melankolikus utazásait! Tulajdonképpen ezután én már elégedett is voltam ezzel a kötettel. :) Cselőtei Zsófia Olga és Radics Márton egy Alice csodaországban jellegű kalandba röpít, nagyon klassz képi világgal. Egy összeszokott páros - Kovács Milán és Ambrus Izsák - szelektív hulladékos őrülete. Milánnal - teljesen véletlenül - összefutottam a nyáron, akkor mutatott néhány elkészült rajzot. Az írásai mindig tartalmaznak valamilyen tanulságot, és sok agymenést, Izsák rajzai... szintén. Sándor Ákos egy furcsa halról mesél. Már tudjuk, mire megy ki a játék, de aztán jön egy váratlan fordulat. Majd még egy. A kötetet Korbuly Ági és Farkas Balázs képregénye zárja, ami szintén bővelkedik a fordulatokban. Ez egy jó kötet!

A második kötet Lamm Lenke művével indul. Ez egy jin és jang sztori, egy olyan kapcsolatról, ami lehet baráti, rokoni, de a lényegen nem változtat: az ellentétek (részben) vonzzák és kiegészítik egymást, sőt, idővel a bosszantó dolgokat is megkedveljük, a hiányuk pedig fájhat. Utána jön a menőség, Becskei Gábor és Ambrus Izsák munkája, egy Tiszazugi Nimród történet. Nem tudod, ki Tiszazugi Nimród? Futás instára, megkeresni Kőszegi kalandjait (koszegi.kalandjai), és elolvasni az utóbbi évek talán legmenőbb online képregényét! Sőt. A kötet "végén" pedig Érsek Laura 50 oldalas képregénye. A nyolcvanból. Ez egy hatalmas trip, amihez én túl józan vagyok. :D Nem mindig (általában nem) követhető, mi a szövegek sorrendje. Talán az egészre ráfért volna még egy kis munka, utómunka, szerkesztés, korrektúra. Talán csak nekem nem jött át. Nem tudom...

Összességében jó a benyomásom, a második kötet enyhe "kérem vissza a pénzem!" érzése ellenére is. Remélem, lesz még ilyen iniciatíva, és azt is, hogy nem kell rá sokat várni!

Tex - A bosszúálló

print.jpg2023-ban elkényeztetett minket, értem itt most ez alatt a western rajongókat, a Frike Comics, Tex hazai kiadója. Tex történetei önállóan is élvezhetők, mint a legtöbb olasz képregényhőséi, és én élvezem is őket, a szó szoros értelmében. Sajnos túl gyorsan elolvasom ezeket, és várnám a következőket... remélem Tex helyzete stabil a magyar piacon, és róla nem kell lemondanom.

Tex a vadnyugati pisztolyhős, az indiánok és az amerikaiak közötti békét szorgalmazza a legtöbb történetében. Ez a Tex  „A Bosszúálló” című kötetben eléggé a háttérbe szorul. Tex egyik korai történetét Mauro Boselli és Stefano Andreucci alkotta meg, és a magyar kiadás tiszteletére Andreucci Texet rajzolt, ami a kötetbe is bekerült egy kedves üzenet kíséretében, és az előrendelők printként is megkapták. A színes Tex különszám összesen 400 számozott példányban jelent meg.

Ebben a történetben nyoma sincs annak a béketűrő és nyugodtságra intő Texnek, akit Bonelliék tártak elénk korábban. Viszont elég erőszakos, és a színes megvalósítás miatt ráraknám a 16-os karikát is. Van itt lövölde, de akasztott ember is rendesen. Egy ízig-vérig (spagetti-)western.

bosszuallo_tx.jpgA kiindulópont, hogy Tex elrendezte apja gyilkosait, viszont ez szemet szúr a mexikói „mafiának”, mivel akiket eltett láb alól, kapcsolatban állt a két bűnöző császár, azaz a Benitez – Cortina tengely mentén működő marhatolvajokkal és gyilkosokkal teletűzdelt bandával. Tehát Texnek halnia kell, de természetesen ő nem arról híres, hogy könnyen adná a bőrét. Bosszúhadjárata során azért „nem várt” barátokra is lel. Hogy sikerül-e teljeskörű bosszút állnia, vagy, hogy barátai közül mindenki túléli-e a kalandot, csak az a kérdéses.

A színes Tex nagyon hangulatosra sikeredett. Nem is biztos, hogy csak a színezés teszi. A történet lassan csorog, a pisztolypárbajok hangulatosak, és rendesen akad összeesküvés is a kötetben, no meg elvétve egy-két indián harcos. Ők egyetlen vadnyugati sztoriból sem hiányozhatnak.

Andreucci rajzai rendkívül részletgazdagok, és Matteo Vattani színezése sem túl harsány. Nagyon valóságosnak hatnak a színek, legyen az akár egy poros kisváros, sivatagi hegyoldal, vagy egy tortilla-zabáló legyekkel lepett hullája. Többször elidőztem egy-egy tájképen, vagy csendes esős jeleneten.

A történet káromkodásoktól mentes, viszont így is elég szókimondó, ami nekem kifejezetten tetszik az olasz képregényekben. Emellett humorizál is kicsit, de csak az adott szituációban átérezhető könnyed poénokkal, vagy szóhasználattal. Természetesen a magyar kiadó munkatársait is dicséret illeti, csak így tovább. Egy magyar képregény-változat elkészítése is művészet, ezt ezen a köteten extrán érezni.

Szóval, aki egy kis olasz westernre vágyik, annak Tex a megoldás. Elég sok képregénye jelent meg már itthon. A Classic sort szoktam venni (van ezen kívül egy „sima” is), mert boomer vagyok, de ez a színes is nagyon bejött. Csak legyen hely a polcon ennek a sok jó sztorinak.

A Frike a jövő évre elég sok képregényt belengetett a képregény nyitó oldalán. Várjuk már az új megjelenéseket. Bennem biztos vevőjükre akadtak.

Bélu

Tini Nindzsa Teknőcök 5. kötet

img_20231219_163922.jpgNem rég kaptam kézhez a Tini Nindzsa Teknőcök következő részét a Holdkelte Stúdiótól, amit támogatói részvétellel valósítottak meg. Ez annyit jelentett, hogy az 5. kötet megjelenését – sok más kiadványhoz hasonló módon – önkéntes felajánlásokkal lehetett megtámogatni. Szerencsére a jó kommunikációnak hála sikeres volt ez a megoldás, és most, két év szünet után, de végre a kezünkben tarthatjuk a 2011-ben indult IDW-féle sorozat következő négy füzetét tartalmazó kötetet.

A rebootolt Teknőcök nekem nagyon bejön, mert kicsit megújult, de mégis ismerős szereplőkkel találkozunk benne. A mostani kötet rajzaiért Andy Kuhn felelt, így nagyon egységes az egész. Kicsit olykor firkaszerűek, négyszögletes hatásúak, viszont magas színvonalúak.

Egy dolog nagyon zavart benne, hogy nagyon gyorsan a végére értem, bár az eddigi könyvekhez képest egy fokkal talán több olvasnivalót adott. Jó sok a lelkizés, emellett azért a fő szál is bonyolódni látszik, és akció is jutott dögivel.

img_20231220_195817.jpgTovábbra is a történet előnye, hogy egyszerre rajzfilmszerű, és mégis mély, komoly témákat is pedzeget, mint pl. a családon belüli erőszak feldolgozása, káros szenvedélyek, a dühkezelés, vagy a magányosság és kirekesztettség érzése. Mindezt persze egy nindzsa/szamuráj párhuzamon keresztül. Nyomasztó is kicsit, hogy barátaink minden pillanatban veszélyben érezhetik magukat, mivel most már legalább három csapat akar velük leszámolni, mindenki más-más okból. Persze mindenkinek mások a céljai is.

Krang, Zúzó, és a Blacksad utánzat mutáns macsek is bosszút forral, és ne feledkezzünk meg az őrült tudósról, Stockmanről sem, aki bárkinek eladja tudását egy kis betevőért. Kicsit lassan épül a történet, de remélem, olvashatom még tovább, mert a gyerekkort ez rendesen visszahozza.

A magyar kiadó szerintem remek munkát végzett, és igényes kötetek kerülnek ki Adorján Balázs kezei közül (beíró, szerkesztő, fordító egy személyben). Kifejezetten tetszenek a különböző helyeken feltűnő magyar nyelvű feliratok, amiket azért nehéz megvalósítani (volt egy olyan kép, ahol a „használt cikkek boltja” felirat a kirakatüvegen fordítva látható, mivel bentről nézel kifelé, és ez marha igényes dolog). Anno a Kiadó Dredd képregényeiben is voltak olyan gyönyörű neonfényes feliratok magyarul, amiken megakadt az ember szeme.

Háromféle borítóval jelenik meg a képregény, nekem mindegyik tetszik. Én a gyűjtői, limitált változatot veszem, de a normál borítóvariánsok is nagyon babák. A képregényen felül vázlatokban és képregényborító variánsokban is gyönyörködhetünk.

Ha értesülni akartok a Teknőcökkel kapcsolatos hírekről, a Kiadó facebook oldalát javaslom bekövetni, így semmiről sem maradtok le.

Ha pedig be akartok zsákolni a Teknőcök kalandjaiból, akkor a Képregénymarketnél, mint kiemelt terjesztőnél megtehetitek. Kapható a teljes sorozat normál, és limitált változatban is, az alábbi linken.

A korábbi cikkemet teknőc témában ezen a linken találjátok.

Bélu

Usagi Yojimbo sorozat

img_20231218_210339.jpgNem tudok elmenni amellett, hogy egyre több képregény jelenik meg itthon. Ez egyrészt fantasztikus dolog. Másrészt viszont igaz az is, hogy inkább a mainstream cuccok a legkelendőbbek, így ezekből is jelenik meg több. Őszintén megcsömörlöttem már huszadik fajta Pókembertől. Bocs.

Persze, ízlések és pofonok. Ne legyünk nagyképűek, mindenki másért rajong. Viszont nagyon aggaszt, hogy egyre több, általam istenített sorozat megy a levesbe. Vagy folytatja majd valaki, vagy nem. Így járt a Dragonero, vagy a Hellboy, de más címek is bármikor süllyesztőben találhatják magukat (mint anno a Valiant sor, vagy a Maximum Bonelli, nem, továbbra sem adok vállalkozási ismereteket, és senkinek a pénztárcájában nem akarok turkálni).

Ezért arra gondoltam, néha bemutatok egy-egy teljes sorozatot, amikért marha nagy kár lenne, ha feladnák a hazai kiadását. Tessék szépen mindent is megvásárolni! Na persze, nem muszáj, de néha érdemes a fősodorból kicsit kitekintgetni. Ma a nyúl testőr alakja, azaz Usagi Yojimbo következik. Hogy is nem írtam még erről a sorozatról? Tényleg egy hülye vagyok.

Usagi Yojimbo-ról sokszor hallottam, viszont egy kedves ismerősöm ráhatására kezdtem el olvasni ezt a képregényt (Dezső a konditeremben ajánlotta, amikor még jártam oda, és nem lustultam el).

A feudális Japánban, a sógunátus idején él Mijamoto Usagi, akinek urát egy csatában cselszövéssel, árulással ölik meg, így főszereplőnk uravesztett szamurájként, roninként  járja a harcos útját. Életét a szamuráj kódex szerint éli, becsületes, segítőkész, rendkívüli harcos, és egy valódi két lábon járó nyúl.

img_20231218_210610.jpgAz Usagi Yojimbo sorozatban antropomorfizált állatokat tár elénk Stan Sakai, a japán származású, de Hawaiin nevelkedett istencsászár. Sakai olyan nekem, mint Alan Moore, de nem a stílusa miatt, hanem mert benne él a képregényben. Alakjai életszerűen viselkednek, a helyszínek élettel teliek, és természetes hatásúak (annak ellenére, hogy a képregény fekete-fehér). Usagi akkora sztár külföldön, hogy saját számítógépes játékot, akciófigurákat (most is készül egy széria) is kapott, de a Tini Nindzsa Teknőcök egyik kalandjában is feltűnik (ez is megjelent magyarul).

Amellett, hogy rengeteg harcon esik át Usagi, mégis az emberi oldala az igazi, a szamurájok becsületessége, az ártatlanok védelmére tett cselekedeteik a legfontosabbak, és annak ellenére, hogy sokszor kis humorral vannak fűszerezve a sztorik, mégis majd’ minden fejezet végén összeszorul az ember szíve, néha akár még a könnye is kicsordulhat.

Sakai mester nem a szamurájok között nőtt fel, viszont rengeteget tanulmányozta származási országa kultúráját. Rengeteg kutatómunka áll a képregények mögött, és ezt sokszor is az orrunk alá dörgölik a kiadó (Vad Virágok Könyvműhely) munkatársai, jól teszik. Sakai többszörös Eisner-díjas, Harvey-díjas, meg még sokféle díjas. Nem sajnálom tőle, azt bizton állíthatom.

img_20231218_210459.jpgAz Usaginak nincs olyan kötete, ami hiányérzetet hagyott volna maga után. Minden könyv egy maximalista szerző/rajzoló, és szintén maximalista magyar kiadó munkája. Sokszor megemlítem, mennyire becsülöm, ha egy magyar változat nélkülözi a helyesírási hibákat. Usaginál szerintem egyet nem találtam soha. Ez hatalmas szó manapság.

Összesen eddig 25 könyv jelent meg Usagi kalandjaiból. Ahogy mondtam, vándorol az uravesztett szamuráj testőr. Útja során rengeteg jó és rossz emberrel találkozik, de akár természetfeletti lényekkel is. Mind a japán kultúra részei, és nagyon jó az eredetüket olvasni a kötetek végén található kiegészítő magyarázatokban. Természetesen, aki a japán kultúra iránt érdeklődik, annak erősen ajánlott ez a sorozat. Az utóbbi részekben egy-egy popkulturális utalás is feltűnt… nagyon meglepődtem, amikor Usagi egy Zillát rajzolt a varázsfüzetbe, ami segít neki megoldani egy lehetetlennek tűnő feladatot.

Jelenleg a 19. köteténél járok, ami az Apák és fiúk címet viseli. Ebből fotóztam ki néhány képet, és a borítójáról is készítettem egyet. A Kiadónál most nagyon jó áron kaphatók a sorozat részei, érdemes egyszerre többet megvásárolni, mert letehetetlen olvasmány.

Az alábbi linken elérhető a sorozat.

Ne aggasszon az se senkit, hogy némelyik rész nem kapható, mert a sorozat részei önállóan is teljes egészet alkotnak. És ha rendesen fogynak a korábbiak, hátha lesz még újranyomás a kifogyott részekből (korábban volt erre példa).

Ha valamelyik írásunk meghozza a kedveteket egy-egy képregényhez, tudassátok velünk egy kommentben. Kövessétek az oldalunkat a facebookon, instagramon, vagy a blog.hu-n. Ajánljatok az ismerőseiteknek is.

Bélu

süti beállítások módosítása