Logo Pic
gybala 2018. január 09.

Miért van tele szaró figurákkal Katalónia?

img_7367-photo-full.jpg

A szilvesztert és az újév első napjait Katalóniában töltöttem. A karácsonyi ünneplés a katalánoknál csak most ért véget. Spanyolországban a karácsony átnyúlik az újévbe. Láttam, ahogyan a gyerekek megörülnek és megőrülnek a három királyoktól, na meg az ajándékoktól, amiket ők hoznak vízkeresztkor. 

Nekik nem a Mikulás vagy a Jézuska hozta a meglepetést, hanem Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Mindezt január 6-án. A három férfi és szolgálóik talpig díszben vonultak fel a városokban és dobálták a cukrokokat a gyerekeknek. 

img_7286-photo-full.jpgSitges egyik templománál hosszú sorokban várakoztak a gyerekek és szüleik, hogy a királyokkal találkozhassanak.

A spanyoloknál minden évben szokás Betlehemet állítani, ahol a jól ismert figurák mellett, megbújva megjelenik egy furcsa fazon is. Egy piros sapkás paraszt, akinek a nadrágja le van tolva, guggol és közben kakál. Igen, egy méretes farönköt tesz ki a jászol mellé.

Tehát, a kereszténység legfontosabb momentumánál, a kis Jézus mellett szarik egy fickó. Ezt nem tudom szépíteni.

img_7381-photo-full.jpg

A városokban és falvakban több helyen is láttam a dolgát végző ábrázolásokat.

Azokon a helyeken, ahol katalán kultúra van (Spanyolországban Barcelona környéke, Valencia, Andorra és Dél-Franciaország), a „caganer”, vagyis a kakáló figura fontos szerepet kapott. A letolt gatyás alakot már a 17-18. században használták. A magyarázat többféle: a kakáló székletével táplálta, termékenyítette a földet, így a helyén a következő évben is meg tudták rendezni a betlehemes jászolt. A szoborka így jó szerencsét és örömöt hozott.

Egy másik magyarázat szerint, a groteszk és vulgáris figura jelenlétével intenzívebbé teszi a szent család fontosságát, illetve bemutatja, hogy még a legszentebbeknek is van emberi oldala. Az isteni jelenlétet így egy kicsit közelebb tudja hozni a halandókhoz.   

A modern magyarázatok szerint a katalánok ezzel a letolt gatyás aktussal fejezik ki nemtetszésüket a hatalom ellen.

 img_7365-photo-full.jpg

A legtöbb jászolban a caganer el van rejtve, mégis sokszor a legtöbb figyelmet ő kapja és mindenki őt keresi. A katolikus egyház egyébként tolerálja a kakiló figura kihelyezését a katalán területeken. A Betlehemet készítők dönthetik el, hogy használják-e vagy sem.  

bcn_174.JPGGuiness rekordott állítottak fel 2011-ben a MareMagnum bevásárlóközpontban Barcelonában. A világ legnagyobb caganerjével lett valódi karácsonyi hangulat. 

Évekkel ezelőtt Barcelona fő terén nem állították ki a figurát, mert a város egy új törvényt fogadott el, amely szerint nyilvánosan vizelni és piszkítani tilos volt a városban. Így a figura sem lehetett jelen, mert rossz példát mutatott volna. Ebből óriási botrány lett. Bár a város vezetése azt nyilatkozta, hogy a művész döntése volt a szobor mellőzése, de egy évvel később mégis mindenki örömére megjelent a „kábelfektető”.

 bcn_181.JPG

A caganerekre egy teljes iparág épült. Létezik a Caganerek Baráti Társasága, akik egy újságot is szenteltek a témának. A hagyományos katalán figurák mellett pedig népszerű alakokat, karaktereket is árúsítanak.   elpomltraggjedon_970x.jpegFotó: CaganerShop

Vilanova i la Geltruban (Barcelonától egy órára délre a tengerparton) van egy apró múzeum, ahol több tucat betlehemi jelenet van kiállítva különböző korokból, stílusban. A caganereket itt nem fedeztem fel, viszont volt néhány érdekes makett. Az egyik egy bank ATM-jében ábrázolta az újszülött kisdedet. 

img_7372-photo-full.jpg

 

img_7375-photo-full.jpg

A katalánok másik szokatlan figurája a jászol környékén egy piros sapis mosolygós farönk. A Tio de Nadal egy üreges karácsonyi farönk, amibe apró ajándékokat tömnek. A hideg tél miatt egy piros kendővel a gyerekek jól betakarják és minden nap etetik karácsonyig.

img_7373-photo-full.jpg

Szenteste egy bottal elkezdik ütni a farönköt hogy az kikakálja az ajándékokat. A népi szokás szerint a verés előtt a gyerekeknek a szomszéd szobába kellett menni imádkozni a sok ajándékért. Ez alatt a szülők be tudták készíteni a meglepetéseket a piros kendő alá. A gyerekek hasmenésig ütötték a farönköt és közben ezt a dalt énekelték:

Szarj nugátot, mogyorót és mató sajtot!

Ne szarj szardíniát, mert az túl sós!

Szarjál turront, az finomabb!

Ha nem szarsz jól, egy bottal ütlek meg!

Szarjál te farönk! 

 

A letolt gatyás üritő figurával és a szaró farönkkel ezennel a 2017-2018-as karácsonyi szezont lezárom! Készülhetünk a nyárra!

 

Témába vágó korábbi blog bejegyzés: A világ legszürreálisabb WC-je Londonban van!

Spanyolországból:

Karibi hangulat az Európai Unióban - Formentera

Ibizai kirándulás praktikus ötletek 

Naplemente a nudista strandon 

 

Update: A blog után erről a témáról beszéltem az RTL Klub Reggeli műsorában. 

Ne maradj le a blogbejegyzésekről. Csatlakozz a Facebookon és a Youtube-on és az Instagramon! Ígérem, mindenhol más élményeket találsz majd!

the_1.png

Vissza a címlapra
Balázs utazik
Gyémánt Balázs vagyok, hivatásos világutazó. Az életem az utazás. Idegenvezetek Budapesten és szerte a világban, de főleg az USA-ban, Ázsiában és a karibi térségben, blogolok és videókat készítek. Azt szeretném hogy az utazási élményeim Téged is ösztönözzenek, hogy felfedezd a világot.
Legjobban pörgő posztok
Szemerey Zsófi az idény végén otthagyja a Metz csapatát
Hitmakers • 2 nap
A Milan elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
A Juventus egykori játékosai a Milan elleni vereségről
Apuleius • 2 nap
„Nem fér már semmi közénk” – Itt a Véletlenül írtam egy könyvet betétdala Szabó Balázsékkal
srecorder • 4 nap
Itt vannak az Év színei! 2025-ben ezek az árnyalatok dominálnak a lakberendezésben
Minden, ami lakásfelújítás • 29 nap
Cikkek a címlapról
Bandipur Nemzeti Park
A 874 négyzetkilométeres Bandipur Nemzeti Park, Karnataka legnagyobb nemzeti parkja. További három nemzeti park határolja: Nagarahole Nemzeti Park, Wayanad Nemzeti Park és Mudumalai Nemzeti Park. Az összefüggő erdőrengeteg tigriseknek, indiai elefántoknak, leopárdoknak, vadkutyáknak,…
Miért jó, ha báboznak otthon a gyerekek?
Sokszor szülőként fárasztónak tartjuk a szerepjátékot a gyerekekkel, pedig számukra az egy tanulási folyamat, amiben mintákat, szófordulatokat, viselkedési reakciókat sajátítanak el. Megoldásként használják a saját kis problémáik megoldására, szabályokat sajátítanak el általa. (Fotó: Bábos…
>