Logo Pic
venember83 2024. augusztus 08.

Gasperini: „Koopmeiners nem akar velünk edzeni és játszani”

gasperini_gian_piero_koopmeiners_tarsasagaban.jpgSzámos forrás, például Alfredo Pedullà és Mirko Di Natale arról számolt be, hogy Teun Koopmeiners határozott állásfoglalással szolgált helyzetét illetően, és kedden összeveszett az edzővel, majd szerdán már nem is edzett az Atalanta keretével. Gian Piero Gasperini az Eco di Bergamo számára nyilatkozott az események kapcsán.

„A Koopmeiners helyzettel minden teljesen rendben volt múlt hétig, majd a játékos úgy döntött, hogy ő a Juventushoz akar igazolni, már megállapodott a torinói klubbal. Adott helyzetben a játékos stresszre panaszkodott, és úgy döntött, hogy nem akar velünk edzeni vagy játszani. Ezzel a hozzáállással pedig nem lehet hasznunkra. Ezt követően a klub nagyon szilárd álláspontra helyezkedett, mivel zsarolva érzi magát. Ez a helyzet eltér más alkalmaktól, amikor az Atalanta értékes elemeket értékesített.

Erősítéseket kértem a következő évre, és az érkezők ellenére szerintem gyengültünk. Teun Koopmeiners helyzete, valamint Gianluca Scamacca és Giorgio Scalvini sérülése gondot okoz. Nem akarom, hogy ugyanaz történjen, mint a Napolinál, ősztől ismét egy magas intenzitású szezont kell futnunk. Teun Koopmeiners mellett El Bilal Tuoré is távozni szeretne.

Számítottam Teun Koopmeinersre, és elfogadtam volna a helyzetet, még ha környezetváltozást is szorgalmaz. Ugyanakkor abban reménykedtem, hogy piaci tárgyalásra fog sor kerülni, mint sok más esetben, amely megfelelő időkeretben zajlik, és mindkét fél javát szolgálja. Ehhez képest ez a helyzet lett, ami mindenkire fagyos hatást gyakorol, és megromlottak a kapcsolatok. Nem volt szerencsénk, és figyelembe véve a helyzetet, ez nem lehet a tőkenyereségek éve, az Atalanta nem kíván zsarolás célpontja lenni.

A pletykák szerint a játékos és a Juventus között már június óta adott a megállapodás, és azóta folyamatosan a klubok közötti egyeztetésekről, ajánlatokról és nemleges válaszokról szólnak a pletykák, s úgy tűnik, nem csak számos szurkoló elégelte meg a klubok közötti patthelyzetet, hanem Teun Koopmeiners is. Ezek után természetesen újabb egyeztetések lesznek a Juventus és az Atalanta vezetősége között, és kíváncsian várja mindegyik érintett fél, mit tervez a zsarolt fél, amelyik egyáltalán nincs könnyű helyzetben.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Metallica koncert lesz Budapesten?
KoaX • 5 nap
Nagy gnocchi teszt
Linda Morvai • 15 nap
Az Udinese elleni mérkőzés
Apuleius • 8 nap
Nagy kész saláta teszt
maradokapénzemnél • 2 nap
A Juve és Conte feltételeiről cikkez a sajtó
venember83 • 2 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>