Hétköznapi Geekságok

Szegedi Képregénybörze beharangozó

2021. augusztus 28. - Gubán Bélu

2021. szeptember 4-én ismét Szegedre vesszük az irányt, ugyanis idén is megrendezésre kerül a Szegedi Képregénybörze. Mi is két teli dobozzal fogunk érkezni, benne mindenféle jósággal, képregényekkel és figurákkal egyaránt. A rendezvény nagyon családias hangulatú, az eladók és a vásárlók is megismerték már az évek során egymást. Így lettünk jóba Pópity Egonnal, a börze egyik szervezőjével, akitől kérdeztünk néhány dolgot a börzézéssel kapcsolatban.

B: Kinek a fejéből pattant ki a börze ötlete?

E: Hogy kinek volt az ötlete, azt pontosan nem tudom. De úgymond én a stafétabotot Mustabašić Damirtól vettem át. Anno 2017-ben épp a fotós OKJ-s képzést végeztem, és kerestem helyszíneket/eseményeket, ahol a tanfolyamon tanultakat tudnám gyakorolni. Előtte egy kicsivel – kb. 1-2 éve – pedig épp újra éltem gyermekkori képregény imádatom, és a facebookot böngészve lettem figyelmes az akkori képregénybörze eseményre. Szimplán ráírtam Damirra, ő örömmel fogadta, hogy megörökíteném képekben az eseményt. Aztán a börze után többször beszéltünk és kiderült, hogy sok elfoglaltsága van és el is fog költözni Szegedről, így a következő esemény szervezését nem tudja vállalni. Én meg amennyire fel voltam anno pörögve, rákérdeztem, hogy ha én szervezném, tudna-e segíteni. Természetesen! – mondta ő. Ekkor ismerkedtem meg Oros Sándorral, a Somogyi Könyvtár könyvtárosával. Ő már évekre visszamenőleg szervezi a novemberi Képregényfesztivált. Sanyi örömmel fogadta a felvetésem az eseménnyel kapcsolatban, de rám bízta a fő szervezést, így a résztvevők meghívását, reklámozást. A többi már történelem.

B: Hogy jött a helyszín ötlete?

E: Helyszín, hogy jött? Hmmm. Ha nem tévedek elég gyorsan szűkült a könyvtárra az a bizonyos kör. Bárhova is szerveztem volna a börzét, bérlésért fizetni kellett volna, rizikót vállalva, hogy nem lesz elég bevétel a belépőkből vagy akár az asztalpénzből, és saját zsebbe kell nyúlnom. Így került a választás a könyvtárra, ahol mai napig a kontaktom Oros Sándor.

B: Sándort ismerem már a fesztiválokról és a börzékről, mindig kiemeli, hogy „én nem is szeretem a képregényeket!” Hiába mondom neki, hogy vegyél a portékámból, még nem sikerült megtörnöm. Hogy szokott történni a börze szervezése? Zaklatod Sanyit?

E: Minden alkalommal az újévet megvárom és utána elkezdem "zargatni" Sanyit, hogy ".Na, akkor lehet idén is börze ugye?!" Aztán várunk egy pár hónapot, míg a könyvtárban is beindul az élet és elkezdik összeállítani a saját eseménynaptárukat, és akkor kezdődik a sakkozás, hogy mikor is lenne a legjobb. Mikor a dátum megvan, akkor kezdem az előző évi árusokkal, kiadókkal felvenni a kapcsolatot. Ha a többségnek a dátum megfelel, akkor jön a következő etap. Ekkor ismételt kapcsolatfelvétel az árusokkal, kiadókkal, hogy akkor az a dátum marad fixen, és ezek után jön az esemény (számomra) legizgalmasabb része, írok Fazekas-Szűcs Istvánnak, hogy "héj, máj frend, eseményplakát kéne!"

B: A következő kérdésemre meg is adtad a választ. A poszterrel kapcsolatban.

E: Pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg Fazekas-Szűcs Istvánnal, és több más személlyel (ez talán az első képregénybörzés szervezésem alkalmával volt) és chatben kértem segítséget plakát rajzolásban, ekkor (ha jól emlékszem, de nem biztos) Váradi Gábor ajánlotta Szücsit.

B: Ki szerepel a poszteren?

E: Na, nehogy már ne tudjátok. Ő Szeged városának képregényörzője, ő Pokolsrác!

B: Én Tudom, de Olvasóink nem biztos, hogy tudják. No de, miért éppen ez a karakter a "kabalaállat"?

E: Az úgy volt, hogy ott még a 2015-16-os években, amikor elkezdtem ismét felvenni azt a bizonyos képregényes fonalat, Batman után kedvenc karakterem Daredevil volt, aztán ahogy megismertem a Valiant univerzumát, azóta csak a Shadowman, de elkalandoztunk. Tudom sokaknak a Ben Affleckes film kiütötte a biztosítékot, de én azért titkon megvallom, évente egyszer megnézem, nagyon bírom! No, visszakanyarodva. Daredevil karaktert kértem Szücsitől, illetve, hogy ha ránézünk a poszterre, akkor tudjuk azt, hogy Szegeden lesz a börze. A többit meg tudjátok.

B: Van-e valami olyan börzés szokás, amit kiemelnél?

E: Amit még így mellékesnek megjegyeznék, hogy ugye az esemény az árusoknak, kiadóknak és vásárlóknak ingyenes. Minden évben az eseményen lévő árusokat, kiadókat megkérem, hogy egy-egy (vagy akár több) képregényt ajándékozzanak a könyvtárnak, hogy bővítsék ezzel is a képregény kínálatot házon belül. Minden alkalommal, örömmel teljesítik ezt a kérést!

Köszönjük Egonnak a válaszokat. Remélem, egy hét múlva sokan eljöttök a képregénybörzére Szegedre, a Somogyi Könyvtár alagsorába erre a családias hangulatú rendezvényre. Ahogy mondtam, mi két hatalmas doboznyi képregénnyel, könyvvel és figurával érkezünk, de ahogy a korábbi börzékre emlékszem, másoknál is szokott akadni néhány geek finomság.

Az esemény linkjét itt találjátok:

https://facebook.com/events/s/szegedi-kepregenyborze-2021/257477205806115/

Bélu voltam, Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr9316664236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása