Egyelőre az Energon Universe Joe szekciója kifújóban van, tehát elérkeztünk Destrohoz, a fegyvernepperhez.

Destro az összes eddigi sztoriban megjelent, egy központi alakja a Joe univerzumnak. Ő is úgy van azzal, mint Tolkien félszerzetei, mert jó nekik, hogy a munkájuk a hobbijuk. Fegyverkereskedőként szereti a pénzt, a vért és az erőszakot, egy kellemes alak ő is.

Tudjuk, már összefogott a Cobra Parancsnokkal, így egy destruktív duó alakult, ami világuralomra tör, egészen addig, míg...

A Parancsnok berág Destrora, mert elfoglal egy országot, ezzel megkockáztatva, hogy felfigyelnek terveikre, ami ugye az Energon minél nagyobb tömegben megszerzése és esetleges sokszorosítása.

Destro fegyverpiaci találkáját megzavarja egy drón támadás, amivel a Bíbor Ikreket (igen, elég furcsák) gyanúsítja, akik szintén háborúpártiak, csak máshogy.

A két cég egymásnak feszül, aminek a vége az lehet, hogy porig ég az egész ismert világ.

Persze nem ég porig a világ, akkor hova jönnének a kibertroniak... Mert a Destro kötet végén egy meteor lép a Föld légkörébe, rajta egy furcsa szerves-szervetlen élőlénnyel, aminek kiléte homályba vész.

A Destro kötet ismét az akciófilmes érát idézi, annyiban, hogy az ezüstpofájú rosszfiú annyira kemény, hogy az atomvillanásba nézéshez is maximum 15 faktoros naptejet ken az orra hegyére.

Egy nagyon jól felépített, természetesen laza karakter, és annak ellenére, hogy kifejezetten negatív, elítélendő motivációval rendelkezik, szerethető. Nem tudom, miért van ez. A főgonoszokat általában utálni szokták nem?

Szóval véget ért az Energon G. I. Joe sorozat bemutatója egyelőre. A Void Rivals és a Transformers következő kötete már előrendelhetők májusi megjelenéssel, valamint a G. I. Joe címet viselő kötet júniusra, és annak folytatása, ami a távolinak tűnő novemberre van ígérve az Amazonon. Elvileg abban csúcsosodik ki ez az egész Joe eseményszál. Szóval nem maradunk izgalmak és olvasnivaló nélkül.

Én biztos el fogom majd olvasni azokat is.

(B)

G.I. Joe hetünk következő állomása a Scarlett sorozat bemutatása. Hiába Joe (Jane?) ez is, teljesen más, mint az eddigiek. Volt a Duke, ami tiszta akciófilmes erőszakorgia volt, a Cobra Commander pszichopatább, és fordulatokkal teli, a Scarlett pedig…

NINDZSÁS! HIJÁÁÁÁÁÁÁ!

Scarlett egy titkos ügynök, aki egy emberkereskedők elleni nyomozás során egy korábbi ügynöktársa és jó barátnője nyomára bukkan, pontosabban az általa halottnak hitt Jynx kódolt üzenetet hagy hátra neki. Egy címer alapján beazonosítják a nő eltérítőit: Arashikage nindzsa klán.

Nem is kell más hősnőnknek, mint beépülni a klánba, ami nem mehet másként, csak ha bizonyítja lojalitását egy küldetésen keresztül. Jynx, Storm Shadow és Scarlett egy rivális klán épületeibe kell, hogy betörjenek, hogy onnan ellopjanak egy szuperfegyvert, amire nem más ácsingózik, mint TÁDÁÁÁÁ:

A Cobra Parancsnok!

Az Arashikage katonái kiiktatják a védelmi rendszert, majd megszerzik a klán szuperfegyverét, ami nem más, mint… SPOILER!

Egy energonból kovácsolt katana, amire Storm Shadow rá is teszi nyomban a kezét, így most már a sokadik megalomán állat, aki a világuralmat akarja.

SPOILER vége.

Folytatása következik.

Jaj, tudtam, hogy ha beleártom magam jobban a G. I. Joe-ba, ez lesz. Megszerettem. Sajnos a Hasbro nagyon jó karaktereket alkotott. A közkatonákon, nindzsákon kívül a fontosabb szereplők nagyon egyediek, túl menők. Most kaptak egy-egy nagyon jó felvezetést a saját történetükhöz, és gondolom ez egy hatalmas végjátékban fog összpontosulni, amitől ledobja az agyunk az ékszíjat.

Hát remélem, hogy így lesz. Egy élmény ezeket olvasni.

Következik Destro.

(B)

Az Energon Joe második fellépője nálunk a Kobra Parancsnok. Joshua Williamson és Andrea Milana jegyzi az új Cobra Commander sort, ami egy kisebb felvezetés és karakterépítés után belecsap a vérlecsóba, kétszer.

Cobra Commander a földalatti Cobra-la civilizáció egyik eminens tagja, aki nevéhez híven sokszor belemar ura, Golobulus kezébe. Aztán ő is az övébe, de azt hagyjuk is. Golobulus félig ember, félig kígyó, félig medvedisznó. Szóval nagyon veszélyes.

A címszereplő névtelen alak tudósként dolgozik egy rejtett objektumban, amikor is betörnek a Cobra-la terroristái hozzájuk, hogy elfoglalják a létesítményt. Ő nem sokat packázik, a sajátjai ellen fordul, de egy rosszul eldobott gránát miatt, ami turmixolt makarónivá változtatja ábrázatát, gyengélkedőre kerül. Ekkor még csak egy senki, viszont árulása ellenére lehetőséget kap, hogy egy újonnan felfedezett energiaforrás nyomába eredjen. Amit egyébként ő fedezett fel, de ezt is hagyjuk.

Az Energonban rengeteg lehetőség rejlik, mutatja ezt, hogy egy óriás, a Cobra-la által fogságban tartott szürke robotot is ez működtet. A szétszakadt arcú embert egy szakadár portyázó redneck bandához vezeti az útja, akiknél egy energon kocka van, és vevőt keresnek rá. Így a vasálarcos kapva kap az alkalmon, hogy elrendezze a fogaikat, és megszerezze az Energont, de főleg annak titkait.

A redneckek korábbi vevői között olyan tetvek nevei szerepelnek, mint Destro, aki a világ egyik vezető fegyverneppere, így egy vacsorameghívás keretében összefog a két főkolompos, hogy akár még az űrbe, távoli bolygókra is eljussanak az energon segítségével, miközben azt is kitűzik célul, hogy megismerjék az idegen robot faj motivációit, mondhatni lényegét.

Ha valakinek eszébe jutna, hogy ezt a képregényt gyerek kezébe adja, gyorsan felejtse is el. A Cobra Commanderben ugyanis hullanak az emberek, mint a legyek, ez a kellemes pszichopata még láncfűrésszel is képes gyújtóst vágni áldozataiból, miközben társai embereket fejelnek ketté, és letépett karjaikkal verik szét a még életben maradottakat.

Összességében egy szórakoztató és izgalmas darab. Az eseményei a Duke vol. 1. után játszódnak, így azt követően érdemes olvasni. Cobra Commander egy ritka elmebeteg alak, és, mivel nem mutatja meg arcát, még rejtélyes is. Róla tényleg elhiszem, hogy képes világuralomra törni.

Legközelebb jön Scarlett.

(B)

G.I. Joe téren azon kívül, hogy kis műanyag katonák garmadája, más ismeretem nemigen van. Reklámokból, talán rajzfilmekből ismerős egy-egy karakter, főként a főgonoszok, mert azok nagyon jellegzetes külsőt kaptak már régen is.

Az Energon Universe első Joe kötete így vakon ugrás volt a semmibe. Ennek ellenére Joshua Williamson és Tom Reilly képregénye meghozta a kedvem, és nem csak azért, mert ezt az univerzumot a Transformers tartja össze.

Duke az igazi amerikai hős (Real American Hero), aki hibátlan. Tökéletes katona, járulékos veszteség nélkül dolgozik. Egészen addig jól fut a szekér, amíg felettesei szerint megőrült szegény. Ugyanis egy bevetés során meghal a társa, és Duke elmondása szerint egy vadászgépből átalakult óriás robot trancsírozta matricává.

Duke nyomozni kezd, mert azt gondolja, hogy földi eredetű, amit látott (tudjuk, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat), végül útja keresztezi Destroét, aki felvilágosítja, hogy az ő robotjai nem tudnak átalakulni... Szóval ez kapufa.

A Duke tiszta ’80-as évek, az arra a korszakra jellemző akciófilm stílusban, tökéletesen hozza a toxikus maszkulinitást, amit imádok, az én hibám. Ha nem elég a géppuskából lövöldözés, van itt a Predatorból ismerős légszkander, Dillon, jú szanavabics! Na ez pont nem hangzik el, de simán odaképzeltem. De kapunk itt terepjárót, tankot, repülőgépes pózolást. Pont annyira, amennyire kell. Közben jó a humora, menők a karakterek, szép a rajz.

Imádom. Még... Most. Azonnal folytatást.

Következik a Cobra Commander.

(B)

2024-es hazai megjelenés, de csak most jutottam el oda, hogy elolvassam Mike Mignola új Hellboy sztoriját, a László Márk által rajzolt „A jövendőmondót”, és amit még mellé raktak. Ugyanis a képen látható kötet a Vad Virágoktól három sztorit tartalmaz, amiből kettő összefügg.

A Sanda embert már olvashattuk a Rövid történetek második kötetében. Ez a történet, amiért Richard Corben és Mike Mignola Eisner-díjat kapott. A másik, az Effie Kolb visszatér pedig Zach Howard rajzain elevenedik meg, és a Sanda ember utózöngéje.

A Sanda ember nekem a kedvenc Hellboy történetem lett. Valahogy Corben rajzai illenek ehhez az elhagyatott virginiai hegyvidéki koszfészekhez, ezekhez a elmaradt, istentelen suttyókhoz. A karakterei nagyon erősek, minden szereplőnek személyisége, saját eredettörténete van, ami nincs szájba rágva, hanem a történéseken keresztül ismerhetjük meg őket. Jó példa erre, amikor megjegyzi egy boszorka, hogy hogyan kerülhetett a falu legnagyobb szajhája a templomkert temetőjébe... Hát izé. Ezen kívül komoly vallási kérdéseket feszeget, a hit erejét kiemelve. Így horror-fantasy képletben még jól át is jön. Van benne valami Kinges, kicsi Borzalmak Városa, ahol a pap az  uralkodó fajjal küzd (csak ott vámpírok vannak, nem banyák).

László Márk rajza:

A Sanda ember ijesztő, nyomasztó, van eleje, van lezárása is most már, bár korábban sem volt félbehagyva. Ez az alak az ördög egyik formája, ólálkodik, sandít mindenütt, soha nem alszik. Az ördög szolgálói pedig a boszorkák, akik elsőre szexinek tűnhetnek, de csak azért, mert az igazi arcukat rejtegetik. Szerencsére Hellboy ott van, ahol kell, szóval az olvasót nem fenyegeti semmilyen veszély.

Érdekes összenézni az Effie Kolb sztori visszaemlékezős paneljait az eredeti történetével, 14 év telt el a két megjelenés között, és ugye a rajzoló se ugyanaz. Engem a hideg ráz ezektől a banyáktól. Jól össze van rakva ez így.

És akkor essék szó „A jövendőmondóról” is. László Márk rajzai szerintem a legerősebbek a kötetben, de sose rejtettem véka alá, hogy odavagyok a munkáiért. A történet a Rövid történetek stílusát hozza, néhány oldalban van felépítve egy rejtélyes túlvilági karakter. A rajzok viszik az egészet szerintem. Itt is kapunk egy pár visszaemlékezős panelt a fősodorra vonatkozóan, csak Márk nem Hellboy kockanadrágot rajzol, hanem tud görbe vonalakat is.

Egyébként a borító is az ő keze munkája, és nagyon hozza a Sanda manus hangulatát.

Szóval ízig-vérig horror ez a kötet, rajongóknak kötelező, aki pedig ismerkedne a karakterrel, tökéletes kóstoló, kedvcsináló. Bár, amint mondtam, nekem ez a kedvenc kötetem jelenleg a Pokolfajzat sorozatból.

(B)

Corben rajza a Sanda emberből:

Howard rajza az Effie Kolb visszatérből:

Olvastam végre egy kis Batmant is. Mert azt is mindig venni kell, de igazából már nem tudom, miért. Mert az volt az első rendes szuperhősös képregény, amit olvastam. Talán. Utána meg eltelt sok év, és megint lett - rendszeres - Batman füzet magyarul, és muszáj. Persze az év és a képregény egyre több, az idő pedig kevesebb. Lesz ez még így se.

De a lényeg, most: olvastam. A Kingpin viszonylag friss HC kötete, a Nyamvadtak volt az áldozat. Vagy inkább én? Vagy a szereplők. Félreértés ne essék, nem ez a legrosszabb Batman, amit valaha olvastam, sőt, távol áll tőle. De még ki sem kellett nyitni a kötetet, és már duplán "jaj". Az egyik (és ez nem verseny, nincs első vagy második, csak vesztes) a borító. A címadó történetet Tim Sale rajzolta. Nagyon sokan szeretik a rajzait, köztük én is. Egy jól felismerhető stílus, ami nagyon kifejező tud lenni. A testek, az alakok, az arcok, a szemek, az árnyékok - mind nagyon jellegzetes és karakteres. És akkor ott van ez a borító. Brian Stelfreeze munkája, akinek vannak nagyon klassz rajzai is.  Nyilván ízlésen vitatkozni értelmetlen, a szép, a szemnek tetsző szubjektív. Szerintem randa, nem tudom élvezni pár másodperc vagy egy gondolat erejéig sem.

A másik pedig a magyar cím. Eredetiben: Misfits. Talán megértem, hogy a kiadó nem akarta a "Kívülállók"-at felhasználni, ami egy durván 15 évvel ezelőtti sorozat címe is volt (fiatalkorú bűnözők, akik egy vihar után szuperképességeket kapnak). De lehetett volna pl. Különcök, Alkalmatlanok, Másodrangúak vagy valami hasonló. A Nyamvadtak nagyjából olyan béna, mint a borító.

Próbálok majd jót is mondani. Két Alan Grant sztorit olvashatunk, az első Tim Sale, a második Joe Staton rajzaival. A "Shadows of the Bat" széria 7-9, illetve 14-15 füzetei (1992-1993). A rajzok mondhatni klasszikusok. Persze azoknak, akik hozzám hasonlóan a kilencvenes évek képregényeit kóstolgatták először tudatosan, majd rajongva. Alan Grant pedig egy legenda. De ez nem jelenti azt, hogy minden írása tökéletes vagy azt megközelítő volt. Ha Batman vonalon maradunk, ott a Gótika, amit szintén/sajnos olvashattunk magyarul is, és igyekszem kitörölni az emlékezetemből. Na, de most annyira nem gáz a helyzet. Spoiler nem lesz, a fülszöveg is árulkodó.

Az első sztoriban a "Nyamvadtak" (fú, szinte fáj leírni is) bandája elrabolja a polgármestert, Gordon felügyelőt és Bruce Wayne-t. De hogy fog Batman segíteni? A Misfits csapat nem rossz. Ott az egyik kedvencem, a Macskaember, meg Mázlista, meg Naptárember, és a nagyon nem szimpatikus Gyilkos Moly. Eléggé ütős csapat, de - ahogy azt "kell" - le lettek butítva. Aztán a vége kurtán összedobva, egy-két oldalt még elbírt volna.

A másodikban Batman szeretne elkapni egy tolvajt, pedig lenne jobb dolga is. Egy vidámparkba követi a tettest, de az ott dolgozó "szörnyek" (nem én találtam ki) között nem könnyű a keresés. Alternatív megoldás, jóféle nyomozói munka, egész kerek a dolog. Az utolsó oldalak pedig sok követhetetlen akciójelenet, szomorúság, aztán három kockában hepiend.

Hát... Ez most ilyen, de azért nem rossz. Jók a rajzok, a feeling, a sztorik. Nehéz lenne osztályozni, szerencsére nem is kell.

Olyan nagy a dömping sorozatokban, hogy az ember lányának véletlenül sincs lehetősége, hogy mindent megnézzen idejében. Viszont néha eszembe jut egy-két cím, amik kimaradtak, de érdekeltek volna. Mi lett volna, ha megnéztem volna?

Így jutottam el a Disney/Marvel cégóriás 2021-ben bemutatott What if...? című sorozatának első évadához. Ami egy animációs izé.

Jól néz ki a What if...?. És ez nem kérdés, ott a pont a végén. De tud-e valami többletet nyújtani, vagy ez is csak százhuszadik lenyúzott bőr? Igazából tud plusszal szolgálni némelyik része. Ugyanis ez egy antológia, látszólag. Minden rész más alternatív univerzumot mutat be nekünk, amíg nem... Multiverzum! De rühellem úgy általában, de most nem sikerült.

Láthatjuk, összességében ez nem egy hatalmas kockázatvállalás. Viszont egész szórakoztatóra sikerült a sorozat. A Szemlélő mesél nekünk a multiverzumról, és minden részben kiemel egy döntést, ami más irányba tereli hőseink történetét, az adott univerzumban persze.

A legfontosabb tanulsága az egésznek a „bízz a kacsába’, vagy menj a ’csába”, amin megvallom, felröhögtünk. De amúgy érdekes máshogy látni a karaktereket, mint ahogy megszoktuk őket.

Szerintem egyik rész sem egy túlzott happy endes valami. Kicsit sötét, vagy keserédes mindegyik, és a legtöbb helyzet elég reménytelen.

Na de mire is számítson, aki ennek a megnézésére vetemedik? Többek között olyanra, mint:

Mi lett volna, ha Steve Rogers helyett Carter ügynök kapja meg a szuperkatona szérumot?

Mi lett volna, ha a bosszúállókat megalakulásuk előtt egyenként kinyírják?

Mi lett volna, ha Peter Quill helyett Yondu emberei véletlenül T’challát rabolják el. (A balherék)

Mi lett volna, ha a Végtelen Háború egy bezombult világban játszódott volna?

Persze Marvel Zombik is vannak, ki se hagyhatták az alkotók a legrosszabb történetet, ami a Marvelnél megjelent. Vagyis története sincs, csak zombivírus. Ilyet bárki tud. Aztán ennek is lehet jelentősége.

De azért nem ennyire rossz a helyzet, a zombis rész is tartogat némi meglepetést, csavart. Bár nem estem hanyatt tőle.

A másik rész, a Wakandás, amiben rengeteg bizalomba férkőzés, gyilkosságba ágyazott fordulat és cselszövés lett beültetve, de összességében borzasztó lett a végeredmény. Mindenkit kinyírnak, és senkinek se gyanús, sehol egy kamerafelvétel, minden törlődött. Na mindegy.

Az egyik részben Thor a bulibáró, de a másnapi takarítást követően megjelenik nála maroknyi csapatával Infinity Ultron, és valszeg nem békével jöttek, itt már bizsergett a pókösztönöm, hogy valami nagyobb dolog lesz. Egyébként az a figura a kedvence Kristófnak a polcon. Ultron ebben a formájában képes felismerni, hogy létezik a multiverzum, ami hatalmas veszélyt jelent mindenre.

A látvány pazar. A mozgások természetesek, a harcoktól leesik az ember álla. Van némi humora, de nem nyomja fullba a kretént. Viszont elég sok kölcsönzött ötlet van, amikre az alkotók utalnak is enyhén, vagy nyilvánvalóan ( Időgép című film, Terminator).

Aztán ott van egy jobb végjáték , mint az eredeti volt. Az első évad 9 önállónak tűnő fél órás rész, de... Kukkantson rá, akit érdekel, engem megvett. Jöhet a folytatás. Ettől tartottam.

(B)

A Bubi Bolt Határtalan Hősök sorozata rengeteg jó címet tartogat. Buborék klubtagként kötelességem, hogy havonta egy bizonyos összeget elköltsek náluk, ami nem nagy kihívás, mivel minden hónapban van valami, ami érdekel a kínálatból, vagy a csomagot rakom a kosaramba.

A Határtalan Hősök új kötete a Holdlovag – Őrült egy család című története, ami 6 füzetet tartalmaz a dilinyós éjbenjáró kalandjaiból (Moon Knight vol. 1. #188-193. számait). A csomagajánlatban be lett húzva ez is. Kezdjük egy alapvetéssel a kötetből.

„Nem egyszerű, ha egy egyiptomi félisten él a fejedben (másokkal együtt).”

(Ford.: Kóbor Róbert)

A Holdlovag nem a kedvenc elmebeteg szuperhősöm. A disszociatív személyiségzavaros Marc Spector korábbi kalandjaiban, amit a Bubi Bolttól szintén olvastam, személyiségei, élményei összekavarodnak, nem tiszta, hogy mi a valóság és mi a képzelet, egy LSD trip volt az egész. Kicsit túl volt az tolva, bár egyszer elolvastam, de kiemelem, hogy ez az én véleményem. Ízlések és pofonok.

A Határtalan Hősök sorozatban megjelent Holdlovag viszont már más. Marc személyiségei kiforrottak, igazi egyéniségek, és látszik, hogy ezzel az állapotával Marc megbékélt, és viszonylag tudja is kezelni. Egyébként pont a személyiségcserékből van egy irtózat nagy fordulat a kötet felénél, amin lehidaltam.

Marc ezúttal egy másik személyiségzavaros ptsd-s katonával csap össze, aki sorozatgyilkossá vált, mert megitatták vele rendszeresen a klozet tartalmát a seregben. A 86-os egy ismeretlen beteg, aki egy kezelés hatására megbékél állapotával, és Ré őrült avatárjává válik, mert benne találja meg élete célját, és a tudata egységét. Ré pedig Khonshu édesapja, aki Marcot tette avatárjává, így a gyagyás család cím adja magát. Ré pedig elég pipa Khonshura.

Külön tetszett még a kötetben, hogy semmi sem fekete vagy fehér, az élet is ilyen, ez hatalmas közhely, viszont az Igazságon keresztül ide lyukadtam ki. Az Igazságot nem véletlenül írtam nagy betűvel. Hiszen ez egy tulajdonnév.

Ez a kötet kicsit Spawnos lett, mind cselekményben, mind látványban, mivel elég sok a véres ököl, meg a belekkel körberajzolt fal. A rajzok nem capulloi magaslatok, de egészen szépek. A kötet akciódús, kevesebbet kapunk az elmebetegségből fakadó bizonytalanságokból és lázálmokból, viszont a humora pazar és laza. Egy igazán szórakoztató darab. Ezen kívül mondanivalót is kapunk Khonshutól, aki korábban is szolgált bölcsességekkel. Kicsit az őrületet megfűszerezve a hitről való elmélkedéssel. De szerencsére ezt sem viszik túlzásba.

Tényleg nem mindegy, hogy egy adott történetet ki is írt. Így van a Holdlovagnál is.

(B)

Van egy gyerekkori emlékem az Amazing Spider-man #129 borítójáról. Mégpedig az első Pókember játékból, ami még PS1-re jött ki, 2000-ben. Bakker, eltelt azóta is 25 év. Ott lehetett gyűjtögetni képregényeket, azt hiszem 50, Póki életében fontosnak számító darabot, amik egy-egy eldugott helyen voltak a pályákon.

Az ASM 129. száma 1974-ben jelent meg először, nekem a 2023-as facsimile edition van meg. Ami azt jelenti, hogy ez eredeti kiadás pontos másolata, csak ez kb. 2.000,-Ft, nem pedig... De nagyon komoly. Benne vannak a levelezések, az akkori hirdetések is.

Ez a képregény tartalmazza a Megtorló első megjelenését, és ezért is fontos képregény történeti mérföldkő.

Itt még nem sokat tudunk meg róla, csak hogy bűnözőkre vadászik, és a Sakál, ez a zöld szőrös grincsutánzat béreli fel, vagy uszítja, hogy megölje Pókembert, aki Norman Osborn haláláért felelős (szerinte, de ez átverés). Természetesen a Sakál lelepleződik, egy általa elkövetett gyilkosság miatt, így Megtorló és Póki ha nem is barátok lesznek, de megtűrik egymást. Pókember rákérdez, miért olyan dühös a koponyapólós alak, de az csak annyit mond, hogy „nem kötöm az orrodra”. Később megtudjuk, hogy a tengerészgyalogos családját brutálisan meggyilkolták, ezért fogad bosszút minden bűnöző ellen.

Nekem a kedvenc megtorlós képkockám a polgárháború idején játszódik, amikor kézben viszi haza a bosszúállók bázisára a szanaszét vert Pókembert. Az valami zseniális. De itt is van egy jó panel, amikor egyszerre két emberrel végez. Azért ő nem az a lacafacázó alak. Inkább először lő, és utána se kérdez figura.

A képregényre visszatérve. Azért is fontos nekem ez a darab, mert anno a már említett játékban valamilyen szinten feldolgozták az egyik jelentsort, amikor is Megtorló elvéti a Pókemberre leadott lövést. Egyből beugrott az a jelenet, meg a jó játékos emlékek.

Összességében rohadt jó volt olvasni Gerry Conway és Ross Andru közös munkáját. Kár, hogy csak ez az egy képregényem van ebből a korból.

(B)