Nem bírtam ki, és ahogy megkaptam, el is olvastam az új Julia kötetet. Legalábbis nekem új. Mert amúgy az egyik kedvenc képregényem/sorozatom/karakterem. Mondjuk az nem igaz, hogy ahogy megkaptam, mert nem olyan egyszerű ez, de este, kicsit éjszakába nyúló tevékenységként, alvásidőből lenyesve. De az igaz, hogy az egyik kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy nem minden sztori annyira tuti, de Horváth Antal Balázs, vagyis az Anagram Comics kiadó vezetője nagyon jó érzékkel válogatja ki a legjavát. És ez szerintem minden kiadványára érvényes.

Kicsit minden kötet más volt eddig, pedig nagyon hasonlítanak. Engem levesz a lábamról a főhős, aki egyszerre tanár, szakértő, érzékeny, racionális, szentimentális, kemény, szórakozott és minden. Annyira finoman adagolják az írók - általában Giancarlo Berardi + valaki/valakik - a különböző vonásokat, annyira lágy az átmenet, pedig néha nagyon éles a váltás. Na de... A „Szemtanú vagyok” (eredeti címe: „Io l’ho visto”, azaz "láttam", ha jól gondolom) rajzolója Federico Antinori. Rákerestem, Bonellinek a kilencvenes évektől dolgozott, pár Julia és Nick Raider számot rajzolt. Az eddigiekhez képest a rajzok kicsit karcosabbak (?), néha vázlatra hajaznak, a karakterek sem annyira egyértelműen hozzák a megszokott, és ismert színészekre nagyon hasonlító arcokat. És bármilyen fura is, de ez egy üdítő változás, és bevallom, néha kifejezetten tetszett. Remélem, még találkozhatunk a munkáival magyar kiadvány(ok)ban. (Egy valami zavart, de ez mindig kiakaszt: amikor valakinek "kockás" mintás ruházata van, akkor az a minta teljesen szabályos, nem követi az íveket, hajlatokat, csak oda van rakva. Gondolom, nem kötelező ilyen öltözéket használni, vagy ha mégis belemennek, akkor "kis" plusz munkával igényesebb lenne. Persze ez saját vélemény, mint minden egyéb is.)

A történet kicsit Columbós (Kalambós, így mán jobban ércsük). Úgy indítunk, hogy van egy gyilkos. És innen indulunk majd valamilyen irányba. Néha teljesen más irányba. Különösen tetszett, ahogy az eseményeket, a fordulatokat fűzik fel. Nem arra megy ki az egész, hogy „Bumm, itt a nagy csavar, erre nem számítottál!”, hanem valamennyivel előre azért kiszámítható, így a kíváncsiságot a "hogy?" tartja életben. Megjegyezném: nagyon jól! Igazából csak annyit tudok hozzáfűzni: erősen ajánlott.

(A belső képeket a kiadó oldaláról - https://www.anagramcomics.hu/ hoztam ide, mindenki jobban jár. A borító fotója legalább saját.)

Ma is egy olyan képregényt hoztam nektek, amiben egy fikarcnyi szuperhős sincs, mert miért is ne. Az Anagram Comics 2024-ben elhozta nekünk Alessandro Bilotta és Pietro Vitrano képregényét, az eredetileg 2016-ban megjelent La terra dei vigliacchi, magyarul a Gyáva Vidék címet viselő fumetto remeket.

A képregény borítóján az illetékes sheriff elvtárs veri ki éppen a fogát egy félrefésült hajú fiatalembernek… már megfogott. Ismét egy igényes megjelenés, „kihajtós” borítóval, jó kézbe venni.

A képregény rövid előszava lélektani drámát ígér, majd pedig nyakig elmerül az olvasó a kaliforniai senkiföldjén elterülő poros kiváros fertőjében.

A képregény két idősíkban játszódik egyszerre, Hazael Sullivan gyerekkorában, 1918-ban, valamint 1939-ben, amikor a fiatalember szövetségi nyomozóként visszatér a kisvárosba, hogy egy gyilkossági ügynek pontot tegyen a végére.

Nem is annyira a nyomozás a végkifejlethez vezető út, hanem valami, ami a múlt árnyékában bújik meg. 1918-ban a kisváros egyetlen embernek van kiszolgáltatva, a vagyonos banktulajdonosnak, Providence-nek, akire Hazael az életük megrontójaként tekint, és hajlamos őt hibáztatni mindenki más hibájáért. Ennek valóságtartalmát a képregény végéig nem tudjuk meg. Viszont ahogy halad előre a cselekmény, mindenki valamilyen szinten bemocskolódik.

Hazael összességében egy szimpatikus karakter (eleinte), aki lassacskán nyomozgat, bár számára – elmondása szerint – már az elején nyilvánvaló, hogy ki követte el a bűncselekményt. Viszont nem is a gyilkos személye a lényeg, hanem főszereplőnkhöz való viszonya.

A nyomasztó történet végül oda lyukad ki, hogy az embernek az utolsó három oldalon szakadjon le az álla a helyéről.

Az idei év talán legnagyobb képregényes élménye volt számomra a Gyáva Vidék. Fordulatos, szépek a rajzok, a végkifejlet pedig lehengerlő.

Adatlap és beleolvasó a kiadó honlapján.

(B)

Anno a Nathan Never első kötetének bemutatója alkalmával arra a megállapításra jutottam, hogy nem biztos, hogy a polcon marad a cucc, mert nem tudtam eldönteni, túl sokat nyúl-e máshonnan, és egyáltalán mennyire erős a történet, vagy mennyire adják el ezt a rajzok. A CSA Comics 2024. októberében végre pontot tett a dilemmáim végére.

Azért tettem egy próbát a második kötettel. A kötet borítója ismét impozáns. Csapatunk tagjai láthatóak rajta, Sigmund fél arca terminátorosodott. A történethez képest ez egy kicsit megtévesztő borító, és ez kifejezetten jót tesz az egésznek.

Azt kell mondanom, hogy a történet rengeteget erősödött az első kötethez képest, és egyre kevesebb „kölcsönzött” dologgal lehet benne találkozni. Csavaros a sztori, kicsit reflektál az elidegenedésre, az internet világába való menekülésre, tehát korunk problémáira (az eredeti olasz megjelenés 2012-es). És továbbra is gyönyörűek a rajzok. Ezek az olaszok nagyon tudnak.

Sigmund, az Alfa ügynökség zsenije ennek a kötetnek a főszereplője, aki jelen is van, meg nem is a csapat életében (direkt nem lövöm le a poént). Az ő szemszögéből láthatunk egy s mást, őrlődik a csávó cefetül, és feltölti magát az internetekre, hogy mindent jobban tudjon másoknál, amíg nem…

A kötetben ismét van rengeteg robot, pjű-pjű meg bumm, akciódús, eközben minden nőnek indokolatlanul (hehe) mély a dekoltázsa, a hologram csajok meg tangában pózolnak. Szóval akinek kell a túlfűtött Blade Runner fíling, szerintem azonnal vegye kézbe… a képregényt.

A kötet közel 200 oldal, és előkészül a harmadik is. Annak is elég beteg borítóterve van. Várom már nagyon.

(B)

Kaptam egy hónap ingyen Amazon Prime-ot, annak cserébe, hogy egy vagyont tettem Bezos bácsi zsebébe. Jó magyar ember módjára megpróbáltam ennyi idő alatt minél több sorozatot ledarálni. Jöjjenek most ezek, szép sorban.

The Boys (4. évad, 2024., 8 epizód)

Nyilvánvaló, hogy a Fiúk voltak a megnézendő listám élén. A szupigyilkos alakulat kalandjait bemutató sorozat új évada azonban nem indult szerintem fényesen. Frenchie egy puhapöcs lett, és három részen keresztül szenvedett az éppen alakuló kapcsolatával. Aztán amiatt még egy erőltetett fordulatot is sikerült ideszuszakolni. A vegyészgyerek hisztizett, totál idegesítő volt. Butcher évadok óta tartó haldoklása viszont Karl Urbannek hála, nagyon átjött, bár a néző sejtheti, hogy Billie nem fog csak olyan könnyed kimurdelni. A negyedik résztől pedig beindul az egész. Rengeteg csavarral, szép jellemfejlődésekkel, két-három igen fontos szereplő halálával készültek az alkotók. Csak kapkodja az ember a fejét, hogy most mégis mi a francot is néz. De a jó értelemben. Azt továbbra sem értem, hogy a Starlightot alakító, korábban babaarcú Erin Moriarty miért érezte a késztetést, hogy egy zombi és Szörnyella De Frász lányává operáltatta magát. Közel sem olyan rossz a végeredmény, mint amilyen képeket neten lehet látni, de nekem nem tetszik. Azért ne feledkezzünk meg Jeffrey Dean Morganről, aki ebben az évadban már-már főszereplővé avanzsált. Zseni a csávó.

A Boys eddigi utolsó évada rendkívül erőszakos, az utolsó részben még el is határolódnak maguktól az alkotók. A Trump elleni merényletkísérletek miatt, szó szerint a politikai erőszaktól. Azért sikerül ilyet ábrázolni rendesen. Látványos, néha (sokszor) undorító. Remélem hamarosan jön a folytatás. Úgy érzem, hogy a sorozat jobb, mint a képregény. Bár azt is a szókimondó nyelvezet, erőszak, és a sokszor abnormalitásba forduló nyílt szexualitás jellemzi.

A Vox Machina Legendája (2. és 3. évad,2023-2024., évadonként 12 epizód)

A Legend of Vox Machina egy Dungeons and Dragons-ön alapuló sorozat, egy színészekből és szinkronszínészekből álló csapat első, valójában is lejátszott kalandján alapul, amit 115 részes műsoron keresztül követhettek nyomon az arra kíváncsiak. Ez a szerepjátékos beütés, akár még a Heroes, Elder Scrolls vonal is érződik rajta, ami egyáltalán nem baj. Matthew Mercer a főkolompos (ő volt a játékmester), és nagyon vad ötletek gazdája, emellett számtalan Vox Machina karakter szinkronhangja. Akit érdekel, az eredeti játékos sorozat a Critical Role csatornáján követhető nyomon.

A Vox Machina egy kalandozó csapat, különböző képességű és fajú karakterekből. Elfek, törpök, emberek, meg isten tudja miféle szerzetek fognak össze egy közös cél érdekében. Szókimondó, akciódús és erőszakos, emellett rendkívül jó humora is van. Két évad jelent meg azóta, hogy utoljára Tal’Dorei-ba utaztam.

A második évad elején egy csapat sárkány támadja meg a kontinenst, amik rendkívüli pusztítást végeznek. Hogy be tudjanak rendezkedni, lerombolnak egy királyságot, és kiirtják a népét, majd eszeveszett sarcolásba kezdenek. Vezetőjük Thordak, akit egy másik világból szabadítanak ki társai.

Ahhoz, hogy főszereplőink legyőzzék a sárkányokat, szükségük van különböző, legyőzhetetlennek hitt erejű varázstárgyakra, melyeket különböző helyeken találnak, különböző ellenséges lényeknél. Hőseinknek még a pokolba is alá kellszállniuk az egyikért.

A szereplők közül Grog, a barbár rendkívül jó kidolgozást kapott a második évadban, és Scanlan, a perverz gnóm is jellemfejlődésen esik át. Egyáltalán az is csoda, hogy van neki jelleme. Egyébként a többi szereplő múltja is kicsit előtérbe kerül, árnyalva a személyiségüket. Illetve egymáshoz való viszonyuk is átalakul. A harmadik évad inkább a drámáról szól, ami tényleg szívbemarkoló.

A sorozatban változatos a szörnyrepertoár, színes a helyszínek listája is. A rajzfilmszerű kinézetből egy-egy szörnyike 3D animációval kapott kiemelést, a szfinxek, egy pokoli mega démon és a sárkányok, közülük Thordak a legszebben kidolgozott. A többiek kicsit úgy néznek ki, mintha egy játékből jöttek volna elő. Egyébként az egész rajzolt látványvilág gyönyörű.

A sorozat zenéje továbbra is meghökkentő néha, a lanton játszó törp metál zenéjére egészen feldobta az egyik harcjelenetet. Ez enyhe kifejezés mondjuk, rohadt menő volt. Ahogyan az a fülbemászó főcímzene is. Mondjuk a szombat esti lázat idéző lazulás is felejthetetlen. Sam Riegel egy zseni.

A sorozat annyira fut, hogy október 23-án bejelentették, hogy készül a folytatás... Nagyon várom.

Szóval 18 éven felüli fantasy őrültek nézzenek bele a Vox Machina Legendájába.

Hatalom gyűrűi – Rings of Power (második évad, 2024., 8 epizód)

Semmi kedvem nem volt ehhez a műsorszámhoz, de a kedvetekért na. Elkezdtem. Az évad első részében Sauront szétmócsingolják az orkok, akik nem akarják őt uralkodójuknak. Utána fekete szmötyiként lefolyik a hegy gyomrába, és Venom módjára elkezd kajálni embereket. Nyami. Majd, miután visszanyeri teljes emberi formáját, dögunalmas beszélgetéseket folytat mindenféle jöttmenttel. Hát nem ígérkezett valami jónak, de... Nem is lett jobb. Szóval oda lyukad ki, hogy találkozott Galadriellel abban a bizonyos, az első évadból már jól ismert hajótörött csónakban...

Utána a tündék is sokat beszélgetnek arról, hogy nézhették be, hogy Sauron igazából Sauron, nem pedig Tóth János király a középföldi Fosfalváról, akinek mondta magát. Ejnye. Ezzel máris elrepült egy rész fele. Mondjuk utána se történt benne semmi.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljes egészében nézhetetlen a cucc. A gyaplábúak nagyon szimpatikus, szerethető karakterek, és amerre Gandalf és Nori megy, nagyon szép, jól fényképezett a táj. Általában szépek a helyszínek, de nagyon szemfényvesztő dolognak tartom, hogy ezzel akarják eladni ezt a semmit. Szappanoperába illő távolba nézések, a jelenetek elvágása miatt megválaszolatlanul hagyott kérdések. Ezek főleg a tünde népségre jellemzők. A második részben Sauron még be is mondja a kamerába, hogy Gyűrűk ura... Ezeket kifejezetten imádom. Nagyon erőltetetten akar kapcsolódni ahhoz, amit szeretünk, de sajnos nem sikerül neki. Semmi hangulata, és a tündéket alakító színészek teljes érdektelensége, fapofája első látásra is idegesítő, nemhogy órákon át. Arról nem is beszélve, hogy továbbra is borzasztó hülye az egész bagázs.

Nagyon gyenge forgatókönyvírói munka ez. Lehet lesz egy-két rész, amiben történik valami érdemleges, de nincs kedvem, sem időm, hogy kivárjam. Ezt a híg trágyát a második résznél elengedem. Kár is volt vele elrontani a szám ízét a Vox Machina után. Nem is tudom, mit gondoltam a katasztrofális első évad után.

Batman – Köpenyes Lovag (Caped Crusader, 2024., epizódok száma: 10.)

A Köpenyes Lovag a kilencvenes években futott rajzfilmsorozatot szeretné megidézni, és ez több helyütt nagyjából sikerül is neki. Az executive producerek között olyan nevek szerepelnek, mint Bruce Timm (a már említett rajzfilmsorozat rendezője), Matt Reeves (az új Batman film mindenese = író, rendező, producer), Ed Brubaker ( az Alvilág képregények írója), és JarJar Abrams, akit nem is volna szabad nevén nevezni. Az írók között Greg Rucka is megfordult, aki mindent is írt már.

A rajzfilmsorozat korántsem rossz, sőt. Tv-14 besorolást kapott, ami a szülői engedélyes besorolás. Erőszak dögivel, de nem lép át egy határt. Szóval így kell rá nézni.

A sorozat kicsit újraértelmezi a már jól ismert karaktereket, valakinél nemet vált (a pingvin itt egy donna, aki uralja az alvilágot), vagy bőrszínt (Gordonék afroamerikaiak), vagy Harley Quinn leszbikus ázsiai csaj lett. Szóval ezt sem kerülte el a woke ideológia, sőt. Aki erre érzékeny... Szóval ennek tudatában érdemes a gyereket képernyő elé ültetni. Nekem egyébként Harley jelmezének kicsit újabb design-ja nagyon bejött, meg úgy általában a karakter motivációja is.

A sorozat epizodikus jellegű, minden részben van egy legyőzendő gonosz, maffiózók, rablók, olykor szellemek. A szellemes rész volt a kedvencem. A fő cselekményszál azonban Batmannek a rendőrökkel vívott macska-egér harca. A rajzok szerintem nem érik el a régi sorozat színvonalát, és a mozgások sem egyenletesek annyira. Gondolok itt a kocsik statikusabb csúszó mozgására.

Batman továbbra is menő a csillivilli eszköztárával, ezúttal kicsit nagyképűbb hozzáállásával. Kivagyi, pökhendi Bruce, embereken kocsival átgázoló Batman.

Érdemes volt belekukkantani.

(B)

Hé, Te! Végre felébredtél. Át akartál kelni a határon, igaz? Egyenesen bele a birodalmi csapdába, mint ahogy mi is…

Rég volt már szó (itt a blogon talán sose?) a kedvenc videójátékomról, a Skyrimről. De majd most. Sok idő telt el a megjelenése óta, folytatása pedig sehol... Pedig hát jó lenne ismét elutazni Tamrielbe. Biztosan jelentek meg szebb és jobb játékok azóta, de nekem ez egy örök kedvenc marad.

Mi is az a Skyrim kultusz? Remélem, a cikk végére kapizsgáljátok majd.

Az Elder Scrolls világával először kb. 20 éve találkoztam, amikor az egyik haveromtól megkaptam kalóz CD-n a Morrowindet. Rengeteg időt nyaraltam Morrowindben, és mai napig az ötödik kedvenc játékom. Hogy mi az első 4, majd egyszer elmesélem négyszemközt egy sör mellett.

Skyrimbe először 2013-ban utaztam, és onnan nem volt megállás. Összetett világával, kiegészítőivel, fantasztikus grafikájával, zenéjével és történetével egyből belopta magát a szívembe. Arról nem is beszélve, hogy már nyolc éve a főcímdal az ébresztőórám dallama.

A játék fő szálának története szerint Skyrimben feltámadnak a sárkányok, akik közül a legveszedelmesebbel egyből a játék elején találkozunk. Alduin, a világevő, a hatalmas erejű fekete sárkány igazán kemény főgonosz. Nyomában hamvaikból feltámadnak a sárkányok, akiket jobb az elején elkerülni, aztán pedig? A lelkükből lehet lakmározni. :D

Dovahkiin, vagy Dragonborn egy sárkánylélekkel született halandó, aki arra született, hogy a világpusztító sárkányt megállítsa. Lelkében őrzi a sárkányok erejét, és ha felbosszantod, leordítja rólad a gatyát. Főszereplőnk ugyanis azokon a bizonyos sárkány nyelven szóló kiáltásokon keresztül szabadítja el erejét, amikkel különböző varázslatokat tud előhívni. Emellett a szokásos, hétköznapibb mágiákra is meg lehet tanítani kedvencünket.

A Skyrim az olyan játékok egyike, amit lehetetlen (?) kiakasztani. Legalábbis, ami engem illet, nem sikerült. Hatalmas, küldetésekkel teli világ. A különböző várromokban, barlangokban mindenféle népségek, szekták, szörnyek lapulnak, akik gyakrabban fogadnak kivont karddal, mint tárt karokkal.

Skyrimben sok faj képviselőjével játszhatsz, de ha úgy tartja kedved, akár vérfarkassá, vagy vámpírrá is változhatsz, ezzel csatlakozva az éjszaka szülötteinek örökké tartó háborújához.

Itt kitanulhatod a fegyverkovácsolás művészetét, és miután kikovácsoltad a 8000 db vas bökőt (iron dagger), utána már komolyabb cuccokhoz is hozzáfoghatsz. Csak türelem. Biztosan sikerülni fog. Ha elég ügyesen keresel, megtalálhatsz különböző könyveket, melyekből különböző szakmákat tanulhatsz ki, viszont ha még ügyesebb vagy, elolvashatod Skyrim pornókönyvét, a Lusty Argonian Maidet, ahol a szolgálólányt arra kéri meg az ura, hogy fényesítse ki a dárdáját.

A Skyrim olyan összetett, hogy lehetetlen átfogóan bemutatni. Ezt játszani kell.

Ha már engem kérdeztek, én megvettem a Skyrim Collector’s Editiont, amiben a játék mellé egy artbookot és egy hatalmas Alduin szobrot is csomagoltak. Gyűjteményem egyik legszebb darabja.

(B)

A Frike 2024-ben elhozta nekünk a nagy valószínűséggel utolsó hazai Dragonero kötetet, ami a nem olyan régen egy kis füzetben felvezetett crossover. Ugyanis Ian Aranill világába csöppen Conan, a barbár és kegyetlen kardja. Az egyik szemem sír, és a másik is.

Nagyon szeretem a Dragonerot, de egy korszak most véget érni látszik.

Stefano Vietti és Luca Enoch hőse nagy sárkányvadász hírében áll, és a világok közti vékony választóvonalon átlépő sárkány (ismertebb nevén sánká) ismét kapóra jön neki, hogy hősködjön. Csak ez a fránya barbár csávó ne rontaná itt a levegőt a kimériai akcentusával.

Kettejük között működik a kémia. Ízig-vérig harcosok, és most együtt kell működniük, hogy a Conan világának uralmára törő interdimenzionális lényt, ismertebb nevén a lovecrafti csápos ezerszemű putyulékot legyőzzék.

A hősök két világon át kalandoznak, gyönyörű rajzokon. Azért színesben nagyon jól mutat ez a cucc, nem csoda, hogy a Frike büszke erre a kiadványára. A történettől nem kell nagy csodákat várni, nagyon heroikus-harcos fantázia, de a rajzok nagyon eladják. Meg az, ahogy a panelekkel bántak ebben a képregényben. Egyszerűen lazának lehet leírni, minden összekuszálódik, a képek átlógnak egymásba, epikus, látványos, néhol pózer. Utóbbi is kell, mert a két komának ez jót tesz. És a harcjelenetek rendkívül dinamikusak, a mozdulatok részletesen végig vannak vezetve. Szóval pöpec.

A kötet a fő sztorin kívül Conan két viccesebb kalandját, és Ian első komoly bevetését mutatja be két fejezetben. Utóbbit már láthattuk a Dragonero sorozatban is, lényegében a karakter eredetsztorija, színesben. Ha valaki nem tudná, Ian Aranill azért Dragonero, mert sárkányvér csörgedezik az ereiben, ugyanis az egyik első kalandja során megmártózik a sárkányvérben, és elég nagy mennyiséget benyel belőle. Így emberfeletti gyorsaság, erő jellemzi, ő Erondár Supermane, kriptonit meg talán nem is létezik ellene.

Amikor Ian végül elköszön Conantől, úgy éreztem, hogy nekem is el kell köszönni a Dragonerotól. Sajnálom, hogy ennyiben marad az egész. Jó kis sorozat volt.

Ez ilyen sírvanevető poszt lett. Érdemes a kiadó honlapján kutakodni, és beszerezni a Conan-Dragonerot, azaz az Aquilonia Ékköveit.

(B)

Ma bemutatom a számomra legkedvesebb gyík legkirályabb történetét. Ez a Vedlés, főszerepben dr. Connors, alias A Gyík! A történet a 2017/4.-es Hihetetlen Pókember különszámban olvasható (Kingpin Kiadó).

Mindannyian hüllők vagyunk, majom bőrben. Így gondolja dr. Connors, akiben túlteng a gyík DNS és a tesztoszteron ebben a hihetetlen szép rajzokkal megáldott történetben (Chris Bachalo-Emma Rios). És ami még jobbá teszi az egészet, ez az erős színezés (Antonio Fabela).

Biztosan sokan tudjátok, hogy a Gyík dr. Connors másik énje. A doki egy balesetben elvesztette az egyik karját, így az életét tette arra, hogy megtalálja a végtagok visszanövesztésének módját. Viszont ahogyan az lenni szokott egy képregényben, a kísérlet rosszul sül el, a dokiból dühöngő mutáns óriásgyík lesz, akkor, amikor félelmet, vagy dühöt érez. Ő Pókember egyik legrégebbi nemezise.

Hiába nyomja el magában a Gyíkot Connors, az nem hagyja békén. A történetünk elején már skizofrénia jeleit mutatja a doki, a gyík végig ott motoszkál a fejében, és mások meggyilkolására próbálná ösztökélni. Természetesen eluralkodik rajta a hüllő-agy, és onnantól nincs megállás. A Gyík igába akarja hajtani az egész emberiséget, ugyanis mindenkinek van egyfajta hüllő-agya, amit a Gyík befolyásolni tud, így simán kirobbant egy zavargást. És van egy úgynevezett emlős-agy, aminek a megfélemlítésével üldözi el Pókembert az összecsapásból.

Ahhoz, hogy a Gyík örökre uralja közös testüket, megöli Connors doki fiát, így a doktornak már nem marad semmi oka az életre, vagy arra, hogy megpróbálja megőrizni épelméjűségét. A vedlést követően pedig bekövetkezik a legrettenetesebb dolog, ami történhetett. A Gyík egy szuperlénnyé változik, ami intelligensebb, mint korábban, magába olvasztva a doki elméjét. A történet végén pedig a csatornába menekülve a Gyík már tervezgetheti jövőjét, immáron a gyenge emberek elméjét igába hajtva, várva a megfelelő pillanatot, hogy előjöjjön a fényre.

(B)

Kedves űrlény barátaim! Békével jöttünk hozzátok, ez a bomba csak egy dísz, mondhatni kis ajándék az emberiségtől nektek. Ha ebből nem jöttetek rá, mi következik, akkor a képek tanulmányozása mellett a bejegyzés elolvasását javaslom.

Ugyanis ma éppen 30 éve, 1994. október 28-án mutatták be az Amerikai Egybesült Államokban a Csillagkapu című közepesen lekicsinylő fogadtatásban részesülő, később kult státuszba került sci-fi remekművet. A főszerepben Kurt Russel és James Spader, rendezte Roland Emmerich.

A Csillagkapu nekem nagyon a gyerekkorom volt, mármint a sorozat Richard Dean Andersonnal és csapatával. Érdekes militarista széria volt, amiben a katonai csapat folyton a világ megmentésére kényszerül, különböző, a Földön kívülről érkező fenyegetésektől.

Az 1994-es filmet csak később láttam, és nagyon meglepő volt, mennyire eltér a később indult sorozattól.

Krisztus előtt 8000 körül egy piramis alakú izé száll le a beduinok közé, hogy elraboljon egy fiatal fiút. Snitt.

1928-ba ugrunk, amikor egy tudós csapat Giza környékén rátalál egy rejtélyes sírhelyre, ami egy kör alakú, a Földön nem ismert anyagból készült valamivel van lefedve. Snitt.

Napjainkban Daniel Jackson épp lejáratja magát az egyetemen, amikor egy öregasszony munkát ajánl neki... Le kellene fordítani néhány hieroglifát.

Daniel Jackson hirtelen Coloradoba utazik. Egy titkos katonai létesítményben beavatják, hogy van egy tippjük, mit találtak, de nem sejtik, hogy mire is való. Kurt Russel is csatlakozik a csapathoz, aki nem rég balesetben vesztette el a fiát, ezért új célt keres az életében.

Jackson két hét alatt megfejt mindent, ami a Csillagkapuval kapcsolatban rendelkezésre áll, és rövidesen kódolják is az ékzárakat keményen.

A cséká túloldalán egy a Földdel azonos atmoszférájú, idegen bolygó várja őket, ahol olyan ellenséggel kerülnek szembe, akiről még csak nem is gondolták soha, hogy valaha is élt. Pedig nagyon de.

Ugyanis Ré egyiptomi napisten emberi testben macerálja a kedves buckalakó embereket, akiket rabszolgasorban tart. Ré az utolsó tagja fajának, aki az örök életre törekszik. És nagyon jó úton is jár, mert minden nap eszik zöldséget.

Aztán jött néhány évre rá a sorozat, és kiderült, hogy Ré egyike a Goa’uld haduraknak, akik célja leigázni az univerzumot. Tehát nem asgardi. Az asgardiak a roswell-i szürkékként vannak a sorozatban ábrázolva, ahogy Ré, halála pillanatában is. Viszont a Goa’uld kis féreg/kígyószerű kreatúrák faja, és egyiptomi isteneknek adták ki magukat. Tehát itt nem kicsi ellentmondás látszik.

A filmben látott fejlett, erős, Hórusz sisakos Jaffák is utóbb másféle színezetet öltenek, kevésbé halálos ellenségek. Azért az elég érdekes, hogy Ré két Jaffával felveszi a versenyt a felfegyverzett katonák ellen. Apófisz máshogy működött. Tömegesen gyártotta az elnyomott Jaffákat, akiket hol harcosként, hol egyszerű inkubátorként használtak a goa’uldok a pondróiknak.

Aztán amellett is nehéz lenne elmenni, hogy a szereplőgárdát majdhogynem teljesen lecserélték a sorozatban, ami szerintem marha jól sikerült (néhány mellékszereplő azért visszatér).

Ez már nem is az a cikk, amit elkezdtem.

Na lépek is.

Hetes ékzár kódolva!

(B)

Épp nem olyan rég néztem meg a Terminator első három részét, elég random sorrendben, ahogy elkaptam a TV-ben.

Aztán eszembe jutott, hogy valamelyik kerek évfordulós. Hát az első biztosan. Ugyanis éppen ma 40 éve, 1984. október 26-án mutatták be. Hihetetlen, mennyi idő telt el azóta.

És mennyi folytatása született már? Ezek közül a T2 sokak szerint minden idők legjobb filmes folytatása, és talán jobb, mint maga az első rész. Ez ízlés kérdése. Mindkettő James Cameron rendezte remekmű.

A sztorit nem kell szerintem senkinek bemutatni. A nem túl távoli, ma már jelennek számító jövőben egy mesterséges intelligencia, a Skynet robothadserege háborúzik az emberiség maradékával a nukleáris tél sújtotta Földön. A Skynet, hogy megakadályozza az emberi ellenállás felemelkedését, visszaküld egy kiborgot (élő szövet fém vázon) a múltba, hogy megsemmisítse az emberi ellenállás vezetőjének anyját (így a meg nem született John Connort is törölné a jövőben).

John viszont visszaküld egy ellenállót, Kyle Reeset, hogy megsemmisítse a halálosztó gépezetet. Filmtörténelem, hogy Kyle sikerrel jár.

Mit szeretek a Terminatorban? A korszak legjobb akciószínészei kaptak benne helyet, Arnold Schwarzenegger és Michael Biehn személyében. Biehn elég sok valamirevaló akciófilmben kapott szerepet, pl. az Alien második részében, ahol a bolygó neve... Emellett a megmentendő fiatal Linda Hamilton mellett se menjünk el, aki máig megdobogtatja a rajongók szívét. Igazi szexszimbólum. A film tele praktikus effektekkel, ki ne emlékezne arra az ikonikus jelenetre, amikor a T-800 megműti, igazából megszereli magát. Eközben kikanalazza szikével a saját szemét. És a végefőcím zenéje is libabőr. Imádom.

Számomra rendkívül élvezetes mai napig egyébként mindegyik rész, kivéve az ötödiket, amikor John lesz a főgenya. Az kicsit túl lett tolva a fertőző nanobotokkal. Nem kell mindent túlagyalni.

Rengeteg ellentmondás, paradoxon, önbeteljesítő jóslat, ítéletnap kap helyet a filmekben, és amellett, hogy a negyedik részig viszonylag koherens (khm...) érdemes a későbbi folytatásokra önálló filmekként tekinteni.

Akkor biztosan nem csalódunk bennük.

Nem lennék valamirevaló Terminator rajongó, ha nem pihenne a polcomon egy Schwarzenegger figura. A Neca egyik díszdobozos figurája ugyanis megvan, pont az első rész T-800-asa.

Szerintem nézzétek meg a filmet a szülinapján. Nem veszíthettek vele semmit.

(B)

1956. október 23. a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. A Forradalom számtalan alkotót megihletett már. Születtek filmek, színdarabok, regények, képregények is dögivel. Tóth Ilonka (és társai) a Forradalom utáni megtorlás jelképe, mártírja lett, és most már képregény formájában is jobban megismerhetjük szerepét az ’56-os események kapcsán.

A Népet Szolgáltuk című képregény Tóth Ilona „nem hivatalos” történetét tárja elénk, ugyanis a történészek sem tudnak megállapodni – ismerve az akkori rendszer eszközeit, módszereit – mi is történhetett valójában Ilonával, a Domonkos kórház önkéntes vezetőjével, a 25 éves orvostanhallgatóval. Az, hogy halálra ítélték, majd 1957-ben felakasztották, borzasztó történelmi tény, azonban a vádak valódisága, ami miatt ez történt, enyhén szólva is vitatott.

A képregény alkotói egyértelműen letették a voksukat amellett a véleményük mellett, hogy Ilonkáék ártatlanok voltak.

A Képes Krónikák 2023-ban megjelent képregénye egy lehetséges forgatókönyvet tár az olvasó elé. A forgatókönyvet Sinonimo (Mészáros Gyula) és Levi (Németh Levente) jegyzi, míg a rajzokért Terebesi Gyula felelt. Úgy gondoltam, hogy a forradalom méltó mementója lehet a képregény bemutatása a blogon, így eddig tartogattam a polcon.

A gyönyörű nagy alapos képregény kemény borítót kapott, rajta Ilona egy lyukas zászlót szorongat, körülötte lángol minden. Egy rendkívül erős kép ez, egyből megfogja a tekintetet. A belső lapokon a rajzok szintén pazarok, sötétek, de hibátlan minden. A sötétsége, színtelensége az eseménynek szól, néha egy-egy részlet színes kiemelést kapott, ami az adott részlet jelentőségét erősíti. Sok helyen láttunk már ilyen megoldást.

A képregényben az események hirtelen követik egymást, elbeszélő rész egyáltalán nincs benne, csak a helyszín és időpont feltüntetése, a szöveget buborékokban olvashatjuk. A rövid párbeszédekből nekem nehéz volt kivenni néha, hogy ki kivel van, és a rajzok sem segítettek sokszor, mert nem tudtam, hogy kit is látok az adott képen, mi az adott karakter jelentősége. Tehát nem egy szájbarágós darab. 1956-ban, a forradalom kitörésekor biztosan nagy volt a káosz, ami azért lejön a képregény lapjairól.

Ilonka a kórház vezetője volt, aki vagy tudta, vagy nem, hogy a kórházban tiltott lapokat (röplapokat és folyóiratokat) másolnak. Az önkényuralmi rendszernek pedig már az ellenszenv, rossz gondolat esetleges látszata is elég volt, hogy lecsapjon. Ilonka és két társa ellen koholt bizonyítékokat hoznak egy koncepciós gyilkossági perben, ahol a végére – erőszakkal vagy anélkül – olyannyira megtörik őket, hogy maguk ellen vallanak, csak legyen már vége ennek az egésznek. Emellett azért kiderül, hogy a rendszernek senki emberfia sem számított, simán eltettek bárkit az útból, aki esetleg beszélhetett volna, akár a saját soraikból is.

Az alkotók helyében én jobban kiéleztem volna a koncepciós per hangulatát. Viszonylag kevés kocka játszódik a tárgyalóteremben, vagy a fogdán/börtönben és a szereplők személyesebb párbeszédeire is nagyobb hangsúlyt fektettem volna az akciójelenetek helyett. Természetesen én nem vagyok alkotó, ez csak ki nem kért véleményem. Viszont értem, hogy így azért látványosabb az egész.

A Népet Szolgáltuk egy remek képregény, kis betekintés a ma 68 éve történt eseményekbe, és az azt követő megtorlásokba. Jól néz ki, a mondanivalója addig él, amíg magyar ember él a Földön. A szabadság nem veleszületett jog, túl sokszor is meg kellett harcolniuk őseinknek ezért. Reméljük, hogy soha nem tapasztalunk majd olyan rendszert, ami akkor volt.

Emlékezzünk ma a hősökre, akár a képregénnyel, akár más méltó módon.

(B)

A képeket a kiadó honlapján található belelapozóból szedtem:

https://kepeskronikak.hu/tortenelmi-kepregenyek/a-nepet-szolgaltuk/