Dan Trachtenberg, aki már nem új a Predator univerzumban, megrendezte az első Predator animációs filmet, a Killer of Killers-t (azaz Gyilkosok Gyilkosát). És a mai nap debütált nálunk a Disney+ streaming szolgáltatónál. Amerikában meg a Hulun.
Friss ropogós a Predator hús tehát. Az első trailerek megtekintése után mindenki szkeptikusan állt ehhez az animációs filmhez, viszont – hibái ellenére – szerintem egy szórakoztató darab.
A film megvalósítása elég vegyes technikát mutat. Néhol egyértelmű CGI, de vannak rajzolt hatású jelenetei, karakterei. A Vox Machina legendájánál lehetett hasonlót látni, csak itt a rajzolt hatású dolgok is inkább hatnak 3D-snek, mint rajzfilmszerűnek.
A zenéje erőteljesen hajaz az első film hangulatos zenéjére, azzal, hogy különböző korokban és helyszíneken játszódik, ahhoz kapcsolódóan viszont néha más hangzású a zene. Három különböző embert ismerhetünk meg egy-egy fejezetben, akiknek a sztorija a végén összeér, egy közös szálon.
A viking hadvezért, a ninját, és második világháborús öcsibajszos pilótagyereket ismerhetjük meg ebben a másfél órában. Egy nagyon fanservice-szagú megoldás lett a vége, ugyanis a neten folyton előkerül a kívánalom a rajongók részéről, hogy nem csak az indiánokkal, de más korokból származó harcosokkal is összeereszthetnék a Predatort. A Prey után szárnyra kapott az az egyáltalán nem elvethető teória, hogy mi van akkor, ha a Predator/Yautja faj fejlett technológiájának hála képes nem csak téren, de időn át is utazni.
Most már tudjuk, hogy bizony tud. Utálom az időutazást, viszont itt nem hat olyan mesterkélten, mint amúgy. Igazából egy olyan eseménysort látunk, amiben teljesen lényegtelen, hogy ki utazott és mennyit az időben. Ezt valahogy jól kezelte a film. És megkaptuk, amire vágytunk, más és más időből származó, de igazi gyilkossal futnak össze a Predatorok.
A viking harcosnő szinkronhangja borzasztó kemény, igazi bunkón hat, tetszik, hogy meghagyták az eredeti nyelvét, míg a japán részben a képi világ az, ami megfogott, a zenével egyetemben. Itt szintén japánul beszélnek, bár keveset. Szépen kirajzolódik a különböző korok és helyek változatos erkölcsi világa, és ennek megfelelően rendes karakterfejlődést is láthatunk egyeseknél a végére.
Szerintem a készítők le sem tagadhatják, hogy a Predator mellett számítógépes játékok bolondjai is, illetve szeretnek amerikai kasszasikereket alapul venni. A vikinges rész tiszta Skyrim, a japán srác történetéről a Tenchu – Stealth Assasins játék hangulata ugrott be, miközben az Utolsó szamuráj zenéje ötlött fel több helyen.
A pilóta gyerek szála kicsit a Star Wars-béli podracer-i magaslatokat verte, nekem az már nagyon elrugaszkodott volt a valóságtól, és mindennemű fizikától, szerintem túl volt húzva, és a legnagyobb jelentőséget neki szánták, miközben egyébként remek humorforrás az, hogy a gyerek totál béna, ha fegyverekről van szó. Így nem lehet rá haragudni, és látványos légicsatát is szolgáltat ez a fejezet.
Az, hogy miben ér össze a három szál, nem lövöm le. Mindenki nézze meg, aki akarja.
Nagyon látszik, hogy tényleg próbálkoztak a készítők egy színes, változatos, akciódús, és látványos animációs filmet összehozni, ami sikerült is, bár néhol a mozgások kicsit kockásra sikerültek. Összességében azonban remek látványt nyújt a Killer of Killers.
És a stáblista végi jelenetben még sikerül elrejteni egy kis bonbont, amitől kicsit kirázott a hideg. Tranchtenbergnek adnék még rendezést, ami a Predatort illeti. Nem bánik rosszul a franchise-zal.
(B)
Szerk.: utánanéztem később, és Trachtenberg azt nyilatkozta, hogy nem időutazás történt, hanem minden harcost lefagyasztottak, és kiolvasztották őket később. Mea culpa, ez elsőre nem esett le.
