Az 1980-as évek televíziózásának két ikonja volt. A Rabszolgasors Izaurája, aki hetyke bajsza ellenére akkoriban a brazil szappanoperák Pamela Andersonja volt, és aki miatt a magyarok gyűjtést szerveztek, hogy kiválthassák a gyapotföldekről, valamint egy lepukkant amerikai rendőrhadnagy, akiről ez a mai cikk is szólni fog.
Adva van egy ember. Első látásra nem túl okos, arcán a reggeli kávé előtti bágyadt bambaság tükröződik. Öltözéke alapján, amely egy bolyhosra mosott drapp öltöny, egy valamikor talán fehér, de mára krémszínű ing, egy zöld nyakkendő és egy széttaposott barna félcipő, inkább tűnne sarki csövesnek, mintsem olyasvalakinek, akitől a világ bűnözőire rájön a rikító fosás.
Columbo karakterét három színész alakította de sikerre Peter Falk, a nyomozó harmadik inkarnációja vitte a figurát. Először 1960-ban, a The Chevy Mystery Show című műsorban tűnt fel, méghozzá a 10. részben Bert Freed alakításában, és az esetlen de mégis zseniális rendőr kalandját ezután színpadra adaptálták, 1962-ben a Presciption: Murder című előadásban, amelyben Thomas Mitchell játszotta a hadnagyot. 1968-ban az NBC tévétársaság nagyon vakarózott azért, hogy a már akkor is sablonszámba menő bűnügyi történeteket kicsit más ízvilággal mutathassák be, ezért mozifilmet készítettek a színdarabból, amelyben a hadnagyot már Falk játszotta.
Falk castingolása nem volt zökkenőmentes. Először is egy idősebb színészt akartak a szerepre, és mivel Falk gyermekkorában daganatos betegsége miatt elvesztette az egyik szemét, finoman közölték vele, hogy soha a büdös életben nem fog befutni. Gyakorlatilag szánalomból fogadták mégis a castingon, ahol azonban ráérzett a szerepre, és kérdés sem volt, őt választották.
Falk annyira rácáfolt az őt lenéző stúdióvezetőkre és producerekre, hogy Emmy-díjat nyert a sorozat első évadjában nyújtott alakításával. Ezután hét egész szériát forgattak és sugároztak, majd egy évtizednyi (1978) megszakítás után már az ABC tévétársaságnál jelentkezett filmek formájában másfél-két órás játékidővel.
De mitől is lett ikonikus maga a figura? Columbo egy középosztálybeli proli, aki odacsöppen az elit tagjai közé. Jelenlétéért minduntalan elnézést kér. Megérti, hogy faragatlan, szerencsétlen hülyének tartják. Pedig a gyilkosságot kinyomozva szellemileg mindig felülkerekedik. Levinson és Link a két veuető forgatókönyvíró, a karakter kitalálói, Dávid és Góliát küzdelmét meséli el minden epizódban: Columbo túljár a gazdag, intelligens, szerteágazó összeköttetésekkel rendelkező gyilkos eszén.
Columbo nem művelt, de, hogy butának állítja be magát, ravasz trükk. A gyilkosok alábecsülik. Hiszik, hogy elkövették a tökéletes bűntényt és intellektuálisan magasan az együgyű hadnagy felett állnak. Játszhatnak vele, mint macska az egérrel. Együtt nyomozhatnak vele. A stratégia zseniális. A gyilkosok könnyelművé válnak. Csak menet közben jönnek, rá, hogy Columbo intelligensebb, mint gondolták. Így a hadnagy végig lépéselőnyben van.
Columbo gyakran a tettes szakterületén is okosabbnak bizonyul. Egy reklámszakembert például saját trükkjével leplez le a ’Kettős vágás’ (1973) című részben: Egy filmet néz meg vele, amelybe belevágott egy pillanatig felvillanó képet, amit csak a tudatalatti regisztrál: A gyilkos fegyver nincs a rejtekhelyén! Columbo tudja, hogy a gyilkos el fog bizonytalanodni és a fegyver rejtekhelyére fog menni. A hadnagy követi és tetten éri.
„Maga intelligens ember, de úgy tesz, mintha idióta lenne. Amit gyengeségnek mutat, az a valódi erőssége. Így csalja csapdába a gyilkosokat. Nem is gondolják, hogy átlát rajtuk” – fogalmazza meg találóan egy gyilkos, miután Columbo felderíti a tökéletesnek hitt bűntényét.
„Csak még egy kérdés” – ismétli Columbo tucatszám epizódonként. „Úgy látom, örömet okoz magának az emberek idejét buta, értelmetlen kérdésekkel rabolni” – állapítja meg egy tettes. Téved! A sok kérdés is trükk. Felidegesíti a gyilkost. Márpedig az ideges ember könnyebben hibázik.
Szintén a stratégia része nyomozói munkájának bagatellizálása. A gyilkos úgy érzi, tényleg kínos a hadnagynak, hogy egy gazdag, ismert, hatalmas személyt zaklat. Ezzel is könnyelművé válásához járul hozzá. Egy átlagos krimiben a gyilkos személyét nem fedik fel mindaddig, amíg a főhős ki nem bogozza a szálakat. A Columbóban a néző látja a bűntényt, így általában tudja, ki, miért és hogyan tette azt. Ezzel szemben a történet itt Columbo szemszögéből bontakozik ki, a néző neki szurkol, hiszen ő mindezekről semmit sem tud.
A sorozatot azért is kedvelik nagyon sokan, mert felhagy a szokásos cselekménysorral, általában nincs benne annyi erőszak, és az esetek felderítése gyakran intellektuális kihívást jelent. A tettes leleplezése sem jár erőszakkal, Columbo a tettest észérvekkel, a logikai ellentmondások feltárásával ejti csapdába, bár néhány esetben megpróbálták őt is megölni. A Columbo a guillotine alatt című epizódban a gyilkosnak, a bűvész Elliott Blake-nek a nyomozó egy guillotine alá fekszik, hogy szemléltesse elméletét. Blake korábban ezzel végzett áldozatával, s most újból hozzányúl, hogy Columbót is eltegye láb alól. A bárd lecsapódik, de a felügyelő feje nem esik le, minthogy előzőleg átalakított egyet s mást a guillotine-on, ezzel szerezve döntő bizonyítékot Blake ellen.
Néha bizonyítékoknak látszó dolgokkal kényszeríti vallomásra a tetteseket. Pl. az 1972-ben készült Columbo a panoptikumban című epizódban a brit színészházaspár véletlenül megöli mecénását, majd halálát balesetnek álcázza. Ügyesen igyekeznek egy fontos bizonyítéknak számító esernyőt úgy elhelyezni, hogy ne terelődjön rájuk a gyanú. Egy széthullott gyöngysor darabja, ami a színésznő öltözőjéből származik, bizonyítaná, hogy áldozatuk ott járt. A gyöngyöt azonban maga a felügyelő pöccinti bele ügyes kézmozdulattal pár pillanattal az ernyő kinyitása előtt. Sőt az ernyő sem az, amelyikkel az áldozat náluk járt. A bűnösök végül mégis összeomlanak.
Azt hiszem a MAD magazinban volt egy olyan paródia képregény, amelyben Columbo csodalatosan irritáló személyiségét megfogták annyiban, hogy 100 embert jutatott villamos székbe, akik közül 99 ártatlan volt, de inkább a halált választottak, csak a hadnagy végre leszálljon róluk.
Nektek persze nem kell ilyen drasztikus módszerekhez folyamodnotok. Ha szeretnétek együtt izgulni és nyomozni minden idők legagyafúrtabb rendőrével akinek a feleségét soha a büdös életben nem látta senki, szaladjatok el a DVD kiadásért vagy túrjátok fel a netet az epizódokért.
Én Ádám voltam, sziasztok!