Hétköznapi Geekságok

Starcraft: Evolúció (regény)

2021. július 17. - Gubán Bélu

En Taro Adun!

Jóval több, mint 20 éve volt már (1998-ban pontosan), amikor megjelent minden idők számomra legmeghatározóbb számítógépes játéka, az rts stílusú Starcraft. A Real Time Strategy (valós idejű stratégia) stílusú játékok az én gyerekkoromban nagyon nagy reneszánszukat élték, számtalan címet fel tudnék sorolni, amit vagy számítógépen (úgy volt az igazi), vagy akár PS-en játszottunk szanaszét.

A Starcraft azóta is többé-kevésbé visszatérő szereplője az életemnek, amellett, hogy a játék második része kimaradt az életemből. Lehet, hogy be fogom egyszer pótolni. Legalábbis az utóbbi pár itthoni képregényes, regényes megjelenés felerősítette bennem az érzést. A Starcraft képregényekről már írtam korábban, viszont a Roncsvadászokkal egyidőben megjelent regényről nem. Következik egy ajánló a Starcraft: Evolúció című regényről.

A Starcraft története három egymással szemben álló és folyton háborúzó fajról szól. Az emberiség leszármazottairól, a terránokról, a minden életformát magukba olvasztani szándékozó rovarszerű zergekről, és az „arc nélküli” (hazudtam, mert villogó szemük van) rendkívül fejlett protossokról szól a fáma. A teljes előzmény-történetet szerintem lehetetlenség lenne bemutatni, mert ugye van két játék, azok kiegészítői, a regények, a képregények. A játékokban mindhárom frakcióval lehet küldetést teljesíteni, amik a végén egy hatalmas képet alkotnak. Hihetetlen komplex univerzum ez az egész, és ezért szeretjük annyira.

Ezt az univerzumot bővíti nekünk Timothy Zahn (legendás Star Wars regények írója), az új, Evolúció címet viselő regényében (Szukits Kiadó, 2021.).

Számomra is meglepő volt a regény kiindulópontja: vége a háborúnak! De akkor mégis mihez kezdünk a három folyton egymásra acsarkodó népséggel? Mindenki boldogan, amíg meg nem, kocsmázgatnak, elüldögélnek… látszólag minden csendes. A politikai csatározások korát éljük, a Domíniumban Valerian Mengsk (Arcturus, a volt diktátor fia) uralkodik császárként, a közös tudat nélkül maradt protossokat Artanis próbálja összetartani, miközben a zergek… mi is van a zergekkel?

Sarah Kerrigan, a Pengék Királynője felemelkedett, istenné vált (?), a zergek különböző csordákra szakadtak, amiket egy bizonyos Zagara, Kerrigan tanítványa kíván uralma alatt tartani, több-kevesebb sikerrel. Zagara egy fontos szereplő a történetünkben: meghívja magához a terránok császárát, a protossok hierarcháját vendégségbe a Gystt nevű bolygóra, amit a protossok több, mint egy évtizede szanaszét perzseltek. Furcsa, hogy lehet ott egyáltalán élet.

Zagara békét ajánl, csak a Gystt-et hagyják meg neki, és cserébe még az éhínség megoldását is tálcán kínálja a korábban ellenséges vezetőknek. Miközben a három faj képviselői egymással dumcsizgatnak, egy felderítőcsapat indul útjára a Hyperion csillaghajóról, az újjáéledő bolygóra, ahol egy barlangban lévő keltetőben különös, új képességekkel felruházott, még halálosabb zergeket találnak.

Aki szerette a Starcraftot, minden bizonnyal ezt a regényt is szeretni fogja. Tele van ismerősebbnél ismerősebb karakterekkel, találkozhatunk szellemmel, kaszással, protoss templomossal, legendás űrhajókkal. A cselekmény az első pár tíz oldalt követően gyors, pergő akcióvá válik. És akit zavarna, hogy nem emlékszik néhány dologra, a könyv végén néhány oldalban összefoglalták a Koprulu szektor idővonalát, ami szerintem rendkívül hasznos.

Én összesen 9 pszi pengét adok rá a 10-ből, csak mert a Tűzkeresztség, vagy a Pengék Királynője jobban tetszett anno. :D

Olvasásra fel!

A képeken Artanis, Valerian, Zagara, valamint a Hyperion csillaghajó, egy zergling, hydralisk katona, és egy leviathán, a zergek inváziós csapatszállítója láthatók.

Bélu voltam, sziasztok.

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr316615298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása