Felbátorodva a múltkori teljesen új képregény olvasásán, gondoltam, megint kipróbálok valami újat. Nincs kifejezetten kedvenc műfajom, de például a horrort, a zombikat és a vámpírokat inkább kihagyom. Marad így is elég. Megint egy Image Comics kiadvány jött szembe, ami bár nem garancia (ahogy a többi kiadó neve sem), mégis sok jó címet hozott az évek során. A M.O.M.: Mother of Madness is egy három részes minisorozat, viszont 40 oldalas terjedelemben, amiből 34 konkrétan a sztori. 
A borító alapján bármit lehetne feltételezni. Őrült anyák társasága? Kézműves szakkör? Símaszk, és betörésre specializálódnak? Az első oldalak alapján utóbbira tippelnék. Egy művészeti múzeum valamilyen szépen öltözős eseményén vagyunk, 2049-ben, New York-ban. A főszereplő - Maya Kuyper - bemutatkozik, mesél magáról, közben a háttérben mennek a párbeszédek. Ezekre érdemes a későbbiekben is figyelni, mert sokszor semmi közük az egészhez, viszont gyakran adnak plusz információkat a korról, a világról, az egész helyzetről. "Hallunk" majd TV-t, rádiót, híreket, reklámokat, rendőrségi kommunikációt. Ezek hol viccesek, hol hasznosak, néha pedig csak töltelék. Bocs, vissza a főhősünkhöz. Tényleg azt gondoltam, ékszereket akar ellopni, esetleg festményeket. Majd jön egy kényelmetlen esemény, zavarában és dühében elindul, cipőjével feltöri a padlót, majd a szeme világít, a karja megnyúlik. Itt bizony valamilyen szupererők mozognak. Aztán visszamegyünk az időben 2028-ba, Eve és Mark Kuyper otthonába, ahol Maya éppen nyolcéves, az anyuka pedig éppen egy gyógyszerkoktélt kap, injekció formájában. Láthatólag súlyos betegségben szenved, amelyből látunk a következő "időugrásokban" is: 2031, 2034, 2036... és ezután elbúcsúzunk az anyukától. Is. A búcsúceremóniák után elkezdi kitakarítani az otthonát, és mivel a szülők különböző gyógyszerekkel kísérleteznek, főhősünk ezekből talál is bőven. Bár nincs direkt módon kimondva, de megpróbál véget vetni a kiüresedett életének, ám reggel felébred, és... semmi sem történt. Aztán 2049-ben vagyunk, ahol már 29 éves anyuka, reggeli készítése, munkába indulás stb. (a metrón szájmaszkot is viselnek, igaz, nem mindenki). Majd 2036-ban vagyunk, amikor Maya 16 éves, és kiderül, hogy vannak dolgok, amik igen furán működnek, szupererő jellegűek. Aztán megint New York, 2049. Még a felénél sem járunk, de már elszédültem. A Ponyvaregény a kedvenc filmjeim közé tartozik, és az az egyik erőssége, hogy kusza az idővonal. Viszont Tarantino műve arra ösztönöz, hogy összerakd a történést, hogy megnézd még egyszer, még sokszor. Itt ezt nem mondanám. Viszont abbamarad az időben ugrálás, de talán már későn.
A továbbiakban kapunk még hétköznapi szuperhősködést, kicsinyes bosszút főnökön, kollégákon, és tulajdonképpen ezzel el is fogyott. A koncepció amúgy nem rossz. Az a lényeg, hogy különböző érzelmek hatására különböző erők nyilvánulnak meg. Ezek korai fázisban inkább véletlen módon jöttek elő, de idővel megtanulta ezeket kordában tartani, irányítani. Ehhez kell az ok-okozat lista, amit többször is megkapunk a füzetben. Így néz ki: amikor mérges, akkor szupererős és szupergyors lesz, szomorúan szinte azonnal gyógyul, a szorongás, nyugtalanság szuperhallást vált ki, amikor megrémül, láthatatlan lesz, boldogan szupernyúlékony lesz. És amikor minden ereje csúcsra van járatva, a szemei arany színben pompáznak. Ez az über-állapot, ami persze nagyon látványos is. És a látvány résszel általában nincs is gond. A képregény úgy indul, hogy a már említett eseményen vesz részt Maya, itt a rajzok és a színezés az újságok képeire hajaznak, ami - szerintem - nagyon jól néz ki, és sokat ad hozzá a bemutatkozáshoz, meg az egész eseményhez is. A rajzok minősége néhol kimagasló, néha picit gyengébb, de átlagban jónak mondható. A színezés viszont - ismét: szerintem - nagyon jól eltalált, inkább kimagaslónak mondanám. A poénok gyakran elég gyatrák, de sokszor meg nagyon jól kitaláltak, főleg azok, amik nem képezik szerves részét a sztorinak. A koncepció és az alapötlet jók, érdekes gondolat, és mindez egy nem túl távoli jövőben zajlik, ahol a modern anyukát próbálják ábrázolni. Legyen nagyon vagány, nagyon laza, nagyon Cosmo - valami ilyesmi lehetett a gondolat. Kicsit túltolták. Összességében azt mondanám: lehetett volna jó is.
