Hétköznapi Geekságok

One Punch Man - anime

Megnéztem, mit "erőltet" rám... minden

2021. szeptember 29. - Kalmár Tibi

Megnéz az ember pár filmet, sorozatot, és a - szinte bármelyik - streaming szolgáltató máris ajánlja a jobbnál jobb neki való tartalmakat. Algoritmusok dolgoznak címkék alapján (leegyszerűsítve), és így történt, hogy nekem már jó ideje különböző animéket tol. Mert néztem sci-fit, képregényes adaptációt, animációs filmet, és ami végképp megkoronázta a dolgot az a Kill Bill, amiben van Japán is, meg harc is, meg gyilok is. És bár vannak fenntartásaim bizonyos dolgokkal szemben, de próbálok/igyekszem nyitott lenni, mást is kipróbálni. Negyvenesként nem mindig könnyű, de a kíváncsiság mégis győzedelmeskedik. Ezért is nyomtam rá a One Punch Man első epizódjára. Amúgy különböző webshopok is bőszen ajánlgatják a mangát, szóval jó ideje "erőlteti rám" magát.

Kicsit utánaolvastam, és itt szó szerint utána, mert először megnéztem. Kiváncsi voltam, hány évvel maradtam le pl. erről. Kiderült, hogy a manga 2009 óta létezik, az anime pedig 2015 és 2019 között került a képernyőkre. A szerző ONE, aki egy rakás díjat is begyűjtött ezzel a web mangával, illetve a Mob Psycho 100 cíművel is. Ezeket az internet árulta el nekem, fogalmam sem volt. Azt viszont tudom, hogy a velem nagyjából egyidős "fiatalok" részben animén nőttek fel. A kilencvenes évek elején szinte ellepték az európai képernyőket, és nem volt ez másként itt, keleten sem. Amik hirtelen beugranak: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer..., 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, Csip-csup csodák, Maja, a méhecske, Könyvek könyve. (Bélu mondta, hogy Múmin is volt, és teljesen igaza van. Csak nekem az nem jókor jött, és inkább hanyagoltam. Most viszont érkezik képregényben magyarul - Nimue kiadó -, kap egy új esélyt.) Ezek valamilyen-japán koprodukciók voltak, ezért sajátunknak éreztük, de tulajdonképpen japán stílusú rajzfilmek voltak. Na, megint elkalandoztam.

6.jpg

Szerintem túl magas elvárásokkal indítottam el a One Punch Man első epizódját.  De ez az én bajom. Van ez a furafejű kopasz fickó, akin lóg egy pelenka. Nem, pelerin. Eléggé aránytalan a feje, vagy nem is tudom. Eleve nem tudom komolyan venni, bár sokszor nem is ez a cél. Inkább ilyen laza, poénkodó, groteszk és komolytalan karakterek vannak felvonultatva. Például a rákember, aki egy nagyállú gyereket keres, aki mellbimbókat rajzolt a páncéljára amíg ő aludt. A gyereknek meg konkrétan két farpofa van az állán.  Na, szóval van ez a Saitama, aki mindet és mindenkit elintéz egy ütéssel. Ez persze nem mindig van így, ezért máris bukta az egész koncepció. Mert ő ilyen. Ilyen... hobby-szuperhős. Ő akart lenni a legerősebb, ezért sokat edzett. Annyit edzett, hogy kihullott a haja. Oké... Aztán kezd kicsit unalmas lenni az élet, mert mindenkit legyőz. Általában egy ütéssel. Aztán rájön, mi a cél: méltó ellenfeleket találni, és azokat legyőzni. Közben egész finom metal dallamok és riffek szólnak, ez nagyon tetszett.

Van egy olyan érzésem, hogy ez megy sok epizódon keresztül. Vagy akár végig. Hatalmas vagy nagyon erős ellenfelek, akiket Saitama jól legyőz. Szerintem itt megállok egy jó időre, ez az első rész így volt kerek, megvan a lényege, nyugodtan alhatok.

Tibi

Update: Megnéztem a második részt is, valamennyit a harmadikból is és nagyjából igazam lett.

Újabb update: Megnéztem még pár részt. Szinte teljesen igazam volt/van, és néha úgy tűnik, semmiről sem szól egy rész. Annyira nem veszi magát komolyan, és annyira parodizálja az egész szuperhős műfajt, hogy az már szinte jó. Túltolt gonosz zsenik, feltörekvő B-kategóriás bűnözők, néha profi, néha nagyon amatőr önjelölt hősök. A főszereplőnk pedig szinte Steven Seagalban tolja, nehéz kimozdítani a magabiztos de érdektelen állapotából. Na jó, egy ütés erejéig mégis. Lehet, hogy kezdek rákattanni?

Még egy update: Túl a nyolcadik részen... :D Vannak mélypontok, nem mondom, de összességében sorra veszi a szuperhősös világ(ok) elcsépelt badarságait, és görbe tükröt állít, parodizál, karikatúrát készít. Felismerhető benne sok minden a nyugati képregényekből is, meg úgy általában. Akaratlanul is kibukik az emberből a nevetés. Saitama mély gondolatai pedig... Na, az sem semmi. :D Szóval beszippantott, pedig nem volt tervben. És a manga első kötetét is megrendeltem.

Utolsó update: Mivel nem siettem el a poszt élesítését, volt idő mindenre. Végeztem az első évaddal, mert… nincs megállás! Kapott pár vezérszálat is az évad, és természetesen végig vicces és élvezhető maradt. Ami hiányzik: az elején nagyon metal volt a zene, ez a végére már szinte teljesen kikopott. De ettől függetlenül azt mondom, ajánlott a sorozat. Sajnos. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr1816677378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása