Általában nem valaminek a második részéről szoktak egy megemlékezést írni, viszont egyrészt nekem az egyik kedvenc gyerekkori játékom lett ma éppen 25 éves, ami pedig nem más, mint a Resident Evil 2.

Gyerekkoromban rengeteget kockultam a vadonat új Pentium II-es gépemen. :D Repült az a gép nagyon, és tizenkét-három éves lehettem, amikor karácsonyra megkaptam a játékot. Olyan korban volt ez, amikor „Ezt vedd meg!” cím alatt csomó jó játék jelent meg, és marha olcsónak számító áron akkoriban. Nem is értettük, hogyan érte meg a gyártónak. Valószínűleg sehogy.

A Resident Evil 2. zombihorror a javából. Raccoon Cityben elszabadul a pokol, amikor az Umbrella laboratóriumából kiszivárog a mutáns T-vírus, meg mindenféle förmedvény. Itt minden zombi, ember, állat (vannak kutyák és varjak például), sőt azt hiszem néhány mutáns sejttenyészet is elszabadul, amiket én csak „nyelvesnek” neveztem (valahol nyáladzóknak hívták őket, eredeti nevük Licker).

A játék két CD-jén (igen) két játszható karakterrel mehettünk végig a földi poklon, különböző játékmódokkal. Ha valakinek nem ment a túlélő mód, amikor sokszor futásnak kellett eredni a túlerővel szemben, és az tényleg igazi túlélő horror volt, egy-két könnyebb, fegyverekkel teli móddal vihette végig a játékot, bár ennek így az élvezeti értéke jelentősen lecsökkent, én csak egyszer-kétszer próbáltam ki a darálást.

A játék erőssége az akciódússága és a félelemkeltés mellett a logikai játékok széles felhozatala volt. Rengeteget kellett kutatni benne, különböző cuccokat összerakni, bizonyos helyekre illeszteni, olvasgatni a szereplők jegyzeteit, nézegetni a térképet. Nekem mégis az volt a kedvencem, amikor a nyílpuskával a falhoz szegeztem azokat a rohadt varjakat. A grafikáról annyit, hogy nekem a hátterek kifejezetten bejönnek még a mai napig is. A rögzített kameraállások melletti külső nézetes futkározás során néha meg kell állni, gyönyörködni az adott helyszín „szépségében”. Az irányítás és a karakterek mozgása, kinézete természetesen nem tökéletesek, a grafikai megvalósítás is röhejesnek hat, de az Isten szerelmére! Ez a játék már negyed évszázados. És akkoriban nekünk ez tényleg maga volt a tökély.

A Resident Evil hatalmas franchise-zá nőtte ki magát az utóbbi két és fél-három évtizedben. Rengeteg, ebben a világban játszódó játék, animációs film, élőszereplős film, képregény, regény jelent meg, miközben az igazi fanatikusok különböző figurákat is a polcaikra tehettek.

Nekem a filmek közül, megvallom, a legutolsó tetszett a legjobban. Eseményeiben hű volt az első két játékhoz, azokat vegyítette, és sok képkockánál kirázott a hideg, amikor húsvéti tojatokként láthattam őket. Viszont Leon Kennedy karaktere rendesen el lett tolva, sehol a macsó, talpraesett Nick Carteres-re kettéfésült hajú szépfiú, akit megismerhettünk a játékokból. Viszont a Paul W. S. Anderson-féle Milla Jovovich főszereplésével készült borzadályoktól már minden jobb. Az animációs filmek még hozzák a játék világát nagyon, kicsit statikus, élettelen környezetben játszódnak, viszont teljesen élvezhetők (vannak benne nagyon komoly szörnyek).

A játékkal az évforduló kapcsán megpróbáltam játszani Windows 10 alatt, viszont majdhogynem lehetetlen küldetésnek bizonyult. Ez főleg annak köszönhető, hogy a játék követelményei között fellelhető illesztőprogramok nagyon elavultak. Kis gépészkedést követően viszont sikerült valahogy megkerülnöm a rendszer figyelmeztetéseit, és elindult a játék, kis képernyőn.

Sajnos nem sokáig jutottam vele, mert a mentést nem engedte már, és néha kidobott egy-egy töltőképernyőnél. Sajnos csak ennyi maradt ebből az élményből, néhány 10 perc szórakozás.

Most jön a lelkis rész, akit zavar az ilyen, az nyugodtan ugorjon a képekre.

Talán mégis azért is fontos nekem a Resident Evil 2, mert amikor ránézek ezekre a CD-kre, mindig eszembe jut anyai nagyanyám, aki utolsó éveiben velünk élt. Az ő szobájában volt felállítva a számítógép asztal és rajta a gép, mert máshova nem annyira fért el. Mama folyton nézte, ahogy zombikat gyilkolok, és szurkolt, hogy ezúttal ne haljak szörnyet annál a bizonyos résznél, ahol épp legutóbb megpusztultam. Sokszor kérdezte, hogy hogyan is szaporodnak a zombik? Hát tudja a franc, de rohadt sokan voltak. Totál be volt pörögve, amikor valami végre sikerült, és új helyszínre érkeztünk.

Mondjuk Mama nagyon laza volt, az előfizetett Pókembereimet először neki kellett mindig elolvasnia. Viszont nagyon vigyázott rájuk. Szóval ezekről a kockaságokról mindig ő jut eszembe.

Ja és a végére a lényeg, 25 éves a Resident Evil 2, aminek már van felújított változata, lehet egyszer majd teszek azzal is egy próbát. Talán, majd ha megjelenik „Ezt vedd meg!” kiadásban.

A képeken a Resident Evil cuccaim és a játékból kivágott jelenetek láthatóak, a rossz képminőségért előre elnézést kérek.

Bélu voltam! Sziasztok!