Szeretem a blog műfajt, mert arról írhatok, amiről csak akarok. Viszont sokszor elfogadom, amikor valaki ajánl egy művet, ami bemutatásra érdemes. Egon barátom viszont még ennél is messzebbre megy, kölcsön adja, vagy egyenesen hozzám rendeli a szebbnél szebb darabokat, amikről azt hiszi, majd visszakapja őket. Ha-ha-ha!

Így került hozzám H. P. Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényének illusztrált változata a Multiverzum Kiadótól.

A számozott, 500 db-ra limitált hatalmas, 27*36 centis kötet impozáns, polcbarátnak egyáltalán nem nevezhető fajta. Gyönyörű védőborítót kapott, melyen valamiféle romok láthatóak. A kötet sötét márványszínre hajazó borítóján ezüstös, borítóba mélyesztett betűkkel olvasható a cím és az alkotók nevei. Igazából leírhatatlanul szép a kötet kinézete, hihetetlen extrán néz ki, kívül belül, ezt tényleg látni kell. A papírja olyan vastag, hogy sokszor azt hittem, kettőt lapoztam egyszerre, pedig nem. Jó masszív.

Lovecraft horrorisztikus történetét François Baranger festőművész, illusztrátor festményei teszik színesebbé. Éppen csak, amennyire kell. Nagyon realisztikus munkák, mindig az adott részből egy mozzanatot mutatnak meg.

A történet szerint egy antarktiszi expedíció tagjai amellett, hogy elég sok viszontagságon esnek át, rejtélyes, minden logikát nélkülöző, majdhogynem meghatározhatatlan korú leleteket is találnak. A kisregény egyfajta útibeszámoló, az expedíció vezetője meséli el a borzadályos eseményeket.

Lovecraft műveire jellemző, hogy az olvasóra bízza, milyennek képzeli el a helyszíneket, embereket, lényeket. Itt viszont nem sokat hagy a képzeletre, mert nagyon részletes leíró szövegeket olvashatunk a tájakról, lényekről, leletekről. Lovecraft olyan földrajzi definíciókat, folyamatokat nevez meg, amit előtte még a tudósok sem tudtak. Egyszerűen zseni volt az ürge. És pont ezért nehéz olvasmány is ez a könyv. Emellett rendkívül kidolgozott mitológiája is van a lovecraft-i univerzumnak. Sokatoknak ismerős lehet Ctulhu, vagy a Necronomicon.

Lovecraft műveiben ott van mindig a bizonytalanság, hogy vajon tényleg átélték-e a borzalmakat a szereplők, vagy egyszerűen csak megzakkantak. Ez a kettősség ebben a műben duplán is érezhető, mivel úgymond kétszeres szűrőn kapja az olvasó a hihetetlen sztorit (főszereplőnk a tőlük elszakadt társaitól rádión hallja, mit találtak, majd valami mást lát a saját szemével).

Baranger festményei tökéletesen adják vissza az Antarktisz hidegét, a szél süvítését a kietlen tájon, vagy a rejtélyes romok között. És láthatunk mindenféle ember előtti dolgot, érthetetlen formákat, felfoghatatlan lényeket.

De hogy ne legyen minden tökéletes... Az illusztrált hátterek miatt néha egy-egy szót nehezebb volt olvasni, nem volt elég kontraszt a színekben. Viszont ez legyen a legnagyobb gond. Ez aztán semmit nem von le az értékéből.

Lovecraft rajongóknak kihagyhatatlan darab.

(B)