Előrendelhető már az Usagi Yojimbo 28. kötete, így éppen ideje volt, hogy elolvassam a 27-est. A pokol városa című kötet ismét egy szép keretben hozza el a nyúl testőr néhány sztoriját Stan Sakai mestertől.

Igazából direkt húzom-halasztom az Usagi olvasását, mert imádom, és nem akarok sokat várni az újra. Egyetlen kötete nem volt még, amin ne gondolkodtam volna el, vagy ne mosolyogtatott volna meg. Olyan is volt, hogy megkönnyeztem. Szóval elég érzelmes darabok ezek a becsületes nyúlról. Sakai állatai nagyon életszerűek, a harcos szituációkat sokszor hétköznapiak váltják fel. Sakai három oldalban képes felépíteni egy karaktert, akit az olvasó rögtön megszeret. Mindegyik szereplő élő, Sakai pedig velük él a képregények oldalain.

Itt sincs ez másként.

Usagi egy véletlen folytán belekeveredik egy harcba, ahol egy rónin (uravesztett szamuráj) urának utolsó parancsát teljesíti, mi szerint vissza kell szereznie a klán ereklyéjét, egy kardot, ezzel pedig a becsületét is.

A pokol városában pedig két rablóbanda vív háborút a város feletti uralom megszerzéséért, ahol Usagi zsoldosnak áll. De találkozhatunk ismét Dzsei-jel, sajnos csak egy „cameo” erejéig.

Meg persze egy különleges japán folklórbéli démon is látható még, akiről utószóban is olvashatunk bővebben. Ezeket is szeretem, mert kicsit bővíti a tudásom.

Jöhet a 28-as kötet, de izibe.

(B)

A Szegedi Képregénybörze egyetlen vásárlása volt a részemről a Frike Comics újdonsága, a Fantasztikus Négyes különszám, amiben a Hulk összecsap (nem először és nem is utoljára) a Lénnyel, azaz Ben Grimmel.

A Giant Size Super Stars első számaként 1974-ben jelent meg ez a kis történet eredetileg. Huszonegynéhány oldal, one shot, ami azt jelenti, önállóan is élvezhető, nem kell hozzá a fősodor történeteket ismerni. Bár elég jól illeszkedik abba.
Mindig kérdés volt a rajongók részéről, ki az erősebb, Hulk vagy Lény. Természetesen Stan és barátai nem adtak egyértelmű választ erre. A mostani nagyalapú füzet is ilyen, viszont nagyon szórakoztató, mint a legtöbb bunyó a két fafej között.

Hulk a Baxter torony felé halad, maga se tudja, miért. Sokan ellenszenveznek szegénnyel, és ezért morci. Egyszer csak elfárad, és hum egyet. Amire felébred, már Bruce Banner, aki becsönget a Fantasztikus Négyeshez. Pechére csak Ben van otthon.  

Mind Bruce, mind pedig Ben legnagyobb célja, hogy megszabaduljon szörnyeteg énjétől, és amikor Banner megtudja, hogy Richards egy elmeizé hogyishívják masinán dolgozott, felcsillan a szeme. Mi lenne, ha a gamma és a kozmikus sugárzást, ami kettejüket jóképű melákká változtatta, egymás ellen fordítanák, így kioltva erejüket. Csak hát ez nem úgy sül el, ahogy elsőre gondolta.

Egy nagyon pörgős füzet, hatalmas méretben. Nagyon jól néz ki, jó olvasni ekkora méretben. Azért ilyen szép füzet ritkán jelenik meg. 

(B)

Ben bátyám a Relic Hunternél arra az álláspontra helyezkedett, hogy rittyentsünk ikertornyok cikket olvasóink elé. Napokon át gondolkodtunk, mígnem... Az jutott eszünkbe. Az Az.

Én hozom nektek Stephen King horror regényének újabb filmes feldolgozását, míg a Relicen olvashatjátok az 1990-es klasszikfantasztikumot.

Hozzá kell tenni, hogy anno nálam a regény úgy a háromnegyedénél félbeszakadt, de nem is bánom. Nekem valahogy túl terjengős volt benne King, még talán a Búra alattnál tapasztaltam tőle ilyet. Ennek ellenére megkerülhetetlen mű, csak nekem valahogy nem... Istenkáromló! Tudom.

Talán előbb kellett volna elolvasni, és csak utána a filmet megnézni. Túl nagy hatással volt rám ugyanis, mivel korábban sosem sírtam horrorfilmen. Sőt, csak néhány filmen sikerült. Az Az egyik volt közülük. Első ránézésre horror, másodikra is, de olyan mint az ogre. Vagyis több rétege van, amiket folyamatosan bont ki, hogy egy komoly mondanivalót tartogató dráma kerekedjen ki belőle, amiben mindenki megtalálja magát. A bohóc meg csak körítés.

Mindkét fejezet csodás a maga nemében. Az alapsztorit mindenki ismeri. Egy Pennywise nevű bohócnak álcázott, alakváltó rémség (a második részből kiderül, hogy az űrből jött) a félelemmel áztatott gyerekhúst lakmározgatja 27 évente az isten háta mögötti, Main állambeli Derry-ben. Aztán ráfanyalodik a felnőttekre is természetesen, de az étrendjét alapvetően beszaratott gyerekekre alapozta.

Az ott rontja el, hogy elragadja Georgie-t, Bill Denbrough öccsét, amit Bill egyáltalán nem tud feldolgozni. Barátaival nyomozni kezd a gyilkos után, amikor a csatornában megtalálják egy kislány cipellőjét.

A Vesztesek klubja tagjai megosztják egymással, hogy mindenféle látomások gyötrik őket, a legvadabb félelmeik kelnek életre. Az eltűnések alapján a nyomok a fekete házhoz vezetnek.

A bohóc maga a megtestesült félelem. Nem véletlen, hogy anno King ezt az alakot adta szeretett idegenének. A bohóctól bizonyítottan sokan félnek, ezt coulrofóbiának hívják, és arra a bizonytalanságra vezethető vissza, hogy az ember nem tudja leolvasni a bohóc igazi érzelmeit, mivel el van maszatolva.

Így Az, aki egy mocskos dög, kiválasztja ezt az alakot, ami a film nézőjét is állandó rettegésben tartja. Bill Skarsgard mimikája zseniális, és néhol még az egész extrém jelenetek megvalósításakor is kevesebb cgi-t kellett alkalmazniuk, mert pl. simán kifordítja a szeme fehérjét a csávó.

Pennywise sokszor szerencsétlennek, teljesen ártalmatlannak, jó szándékúnak állítja be magát, amivel egy igazi cukros bácsiként férkőzik a gyerekek bizalmába. Ezt a szerencsétlenséget viszont a Vesztesek nem veszik be.

Ők rájönnek, hogy a bohóc egy szeretett családtag elvesztése miatti önmagunk hibáztatása, a kövér kisfiú szorongása, hogy sose lesz elég jó, attól való félelem, hogy nem viszed semmire az életben, a zaklatók miatt kialakult szorongás, vagy a hipochondria. A néző később rájön, ezeket a gyerekek környezete, Derry lápos ingoványos suttyó közege alakítja ki bennük, és sokszor nem is rosszindulat okozza. Emellett ez kicsit coming of age, felnövésfilm is. Szóval Pennywise csak kihasználja az adandó lehetőséget.

A második rész eleje nagyon tetszett, amikor Mike felhívja régi barátait, hogy Az visszatért. Az erre adott reakciók is frappánsak. Itt a problémák feldolgozatlan eltemetésének kérdése az, ami jelentős mondanivaló. A második részben a szörny viselkedése valahogy furcsa, 27 év alatt változtatott az étrendjén, és nagyon bosszúszomjassá vált. Nyilván morcos leszel, ha mindenféle eszközt döfnek a fejedbe.

A második rész az 1989 nyarán történteket és a gyerekszínészeket is visszahozza azzal, hogy a felnőtt szereplőknek egyedül kell szembe nézniük a félelmeikkel, amikor a mélyen eltemetett emlékeik után kutatnak. Ezeket az eseményeket az első fejezetben nem láthattuk, és jól meg is van magyarázva, miért.

Nekem az első rész anno annyira tetszett, hogy kétszer néztem meg moziban. Látványos mozi, jó színészi játékkal, mozgalmas, izgalmas.

Ja amúgy én is félek a bohócoktól.

(B)

AR Relic Hunter cikke a régi minisorozatról ezen a linken olvasható:

https://www.facebook.com/share/p/18qZyXXqe4/

Viszonylag ritkán kerül az ember kezébe olyan képregénygyűjtemény, amiben az erotika játssza a főszerepet, nem igazán térképeztem fel, mennyire van ilyenre igény. Téjlor, Erotic Comics Anthology címmel Ulule kampány keretében, közösségi finanszírozással nem rég megjelent kötetének címe viszont magáért beszél. Ugyanis, ha nem lenne ilyenre igény, valószínűleg nem dobták volna össze a rajongók a pénzt rá.

Téjlor a Morbid és a Móricka lapjairól is ismerős lehet. Mármint nem ő, hanem a munkái. Karikatúráinak stílusa összetéveszthetetlenné teszi. Talán ezek az ő legnagyobb erősségei. Követem a mester oldalait, de sokszor olyan NSFW tartalmat posztol, még ha vicces is, amit nem igazán mer az ember likeolni, ha nem akarja, hogy a főnöke rosszalló pillantásokat vessen rá hétköznap reggel.

Na szóval a kezembe került ez a képregényantológia. Erotikus gyűjtemény, több történetet tartalmaz, különböző hölgyekről, ezek mellett pedig egy jókora karikatúragyűjteményt is. Nekem a karikatúrák jöttek be a leginkább, igényesen megrajzolt, és ízléses humorú darabok, amiket Téjlor a Rooie Oortjes holland kiadónak készített eredetileg. Nekem a kedvencem ezek közül, amikor az eszkimó lány eperre éhezik, ezért férjura nekiindul, sok napon át barangol, megküzd mindenféle állattal és az elemekkel, megszerzi az epret, és amikor hazaér, az asszonynak fáj a feje.

A másik kedvencem, amit nem hittem volna, az a fejezet, amikor kiderül a domináról, hogy varázserejű boszorkány. Itt egy kis mitológiát véltem felfedezni, amellett, hogy tényleg nagyot ütött a csattanó. De a Wunderwoman vs. Giantica (valami óriásféle fehérnép) vérre menő birkózása és a geek rajongó kifigurázása tartalmazott némi humorfaktort, azt megvallom.

A kötet tényleg 18+ kategória. Nem is részletezem, miért. A képregények megrendelésre készültek nagyrészt, Téjlor nem titkolja, hogy ebből próbál megélni, és a megrendelő akarata szent, így az erotika milyensége és aránya egy történetben ezen is múlik.

A kötet jó megjelentést kapott. Szép fekete borító, ragasztott papírkötés, belül fekete-fehér rajzok. Teljesen megfelel a kor kívánalmainak. Elő- és hátlapján egy-egy szőke ciklon. Sajnos a borítót nem lehet fényképezni, mert letilt engem is minden platform, mint a mestert magát már oly sokszor, és sajnos teljesen érthető okból.

A kötet, amint mondtam, közösségi finanszírozással, kevés példányszámban jelent meg. Ilyesmi nem igazán jelenik meg itthon, lehet akkora igény se mutatkozik ezekre. Pedig tényleg szépen rajzolt kötet, csak bekövetkezett, amire számítottam, hogy kicsit sok benne az „úristen very big”, és még sorolhatnám.

Téjlor készül még különböző stílusú antológiákkal, évente egyszer biztosan. Én követni fogom.

(B)

Egyelőre az Energon Universe Joe szekciója kifújóban van, tehát elérkeztünk Destrohoz, a fegyvernepperhez.

Destro az összes eddigi sztoriban megjelent, egy központi alakja a Joe univerzumnak. Ő is úgy van azzal, mint Tolkien félszerzetei, mert jó nekik, hogy a munkájuk a hobbijuk. Fegyverkereskedőként szereti a pénzt, a vért és az erőszakot, egy kellemes alak ő is.

Tudjuk, már összefogott a Cobra Parancsnokkal, így egy destruktív duó alakult, ami világuralomra tör, egészen addig, míg...

A Parancsnok berág Destrora, mert elfoglal egy országot, ezzel megkockáztatva, hogy felfigyelnek terveikre, ami ugye az Energon minél nagyobb tömegben megszerzése és esetleges sokszorosítása.

Destro fegyverpiaci találkáját megzavarja egy drón támadás, amivel a Bíbor Ikreket (igen, elég furcsák) gyanúsítja, akik szintén háborúpártiak, csak máshogy.

A két cég egymásnak feszül, aminek a vége az lehet, hogy porig ég az egész ismert világ.

Persze nem ég porig a világ, akkor hova jönnének a kibertroniak... Mert a Destro kötet végén egy meteor lép a Föld légkörébe, rajta egy furcsa szerves-szervetlen élőlénnyel, aminek kiléte homályba vész.

A Destro kötet ismét az akciófilmes érát idézi, annyiban, hogy az ezüstpofájú rosszfiú annyira kemény, hogy az atomvillanásba nézéshez is maximum 15 faktoros naptejet ken az orra hegyére.

Egy nagyon jól felépített, természetesen laza karakter, és annak ellenére, hogy kifejezetten negatív, elítélendő motivációval rendelkezik, szerethető. Nem tudom, miért van ez. A főgonoszokat általában utálni szokták nem?

Szóval véget ért az Energon G. I. Joe sorozat bemutatója egyelőre. A Void Rivals és a Transformers következő kötete már előrendelhetők májusi megjelenéssel, valamint a G. I. Joe címet viselő kötet júniusra, és annak folytatása, ami a távolinak tűnő novemberre van ígérve az Amazonon. Elvileg abban csúcsosodik ki ez az egész Joe eseményszál. Szóval nem maradunk izgalmak és olvasnivaló nélkül.

Én biztos el fogom majd olvasni azokat is.

(B)

G.I. Joe hetünk következő állomása a Scarlett sorozat bemutatása. Hiába Joe (Jane?) ez is, teljesen más, mint az eddigiek. Volt a Duke, ami tiszta akciófilmes erőszakorgia volt, a Cobra Commander pszichopatább, és fordulatokkal teli, a Scarlett pedig…

NINDZSÁS! HIJÁÁÁÁÁÁÁ!

Scarlett egy titkos ügynök, aki egy emberkereskedők elleni nyomozás során egy korábbi ügynöktársa és jó barátnője nyomára bukkan, pontosabban az általa halottnak hitt Jynx kódolt üzenetet hagy hátra neki. Egy címer alapján beazonosítják a nő eltérítőit: Arashikage nindzsa klán.

Nem is kell más hősnőnknek, mint beépülni a klánba, ami nem mehet másként, csak ha bizonyítja lojalitását egy küldetésen keresztül. Jynx, Storm Shadow és Scarlett egy rivális klán épületeibe kell, hogy betörjenek, hogy onnan ellopjanak egy szuperfegyvert, amire nem más ácsingózik, mint TÁDÁÁÁÁ:

A Cobra Parancsnok!

Az Arashikage katonái kiiktatják a védelmi rendszert, majd megszerzik a klán szuperfegyverét, ami nem más, mint… SPOILER!

Egy energonból kovácsolt katana, amire Storm Shadow rá is teszi nyomban a kezét, így most már a sokadik megalomán állat, aki a világuralmat akarja.

SPOILER vége.

Folytatása következik.

Jaj, tudtam, hogy ha beleártom magam jobban a G. I. Joe-ba, ez lesz. Megszerettem. Sajnos a Hasbro nagyon jó karaktereket alkotott. A közkatonákon, nindzsákon kívül a fontosabb szereplők nagyon egyediek, túl menők. Most kaptak egy-egy nagyon jó felvezetést a saját történetükhöz, és gondolom ez egy hatalmas végjátékban fog összpontosulni, amitől ledobja az agyunk az ékszíjat.

Hát remélem, hogy így lesz. Egy élmény ezeket olvasni.

Következik Destro.

(B)

Az Energon Joe második fellépője nálunk a Kobra Parancsnok. Joshua Williamson és Andrea Milana jegyzi az új Cobra Commander sort, ami egy kisebb felvezetés és karakterépítés után belecsap a vérlecsóba, kétszer.

Cobra Commander a földalatti Cobra-la civilizáció egyik eminens tagja, aki nevéhez híven sokszor belemar ura, Golobulus kezébe. Aztán ő is az övébe, de azt hagyjuk is. Golobulus félig ember, félig kígyó, félig medvedisznó. Szóval nagyon veszélyes.

A címszereplő névtelen alak tudósként dolgozik egy rejtett objektumban, amikor is betörnek a Cobra-la terroristái hozzájuk, hogy elfoglalják a létesítményt. Ő nem sokat packázik, a sajátjai ellen fordul, de egy rosszul eldobott gránát miatt, ami turmixolt makarónivá változtatja ábrázatát, gyengélkedőre kerül. Ekkor még csak egy senki, viszont árulása ellenére lehetőséget kap, hogy egy újonnan felfedezett energiaforrás nyomába eredjen. Amit egyébként ő fedezett fel, de ezt is hagyjuk.

Az Energonban rengeteg lehetőség rejlik, mutatja ezt, hogy egy óriás, a Cobra-la által fogságban tartott szürke robotot is ez működtet. A szétszakadt arcú embert egy szakadár portyázó redneck bandához vezeti az útja, akiknél egy energon kocka van, és vevőt keresnek rá. Így a vasálarcos kapva kap az alkalmon, hogy elrendezze a fogaikat, és megszerezze az Energont, de főleg annak titkait.

A redneckek korábbi vevői között olyan tetvek nevei szerepelnek, mint Destro, aki a világ egyik vezető fegyverneppere, így egy vacsorameghívás keretében összefog a két főkolompos, hogy akár még az űrbe, távoli bolygókra is eljussanak az energon segítségével, miközben azt is kitűzik célul, hogy megismerjék az idegen robot faj motivációit, mondhatni lényegét.

Ha valakinek eszébe jutna, hogy ezt a képregényt gyerek kezébe adja, gyorsan felejtse is el. A Cobra Commanderben ugyanis hullanak az emberek, mint a legyek, ez a kellemes pszichopata még láncfűrésszel is képes gyújtóst vágni áldozataiból, miközben társai embereket fejelnek ketté, és letépett karjaikkal verik szét a még életben maradottakat.

Összességében egy szórakoztató és izgalmas darab. Az eseményei a Duke vol. 1. után játszódnak, így azt követően érdemes olvasni. Cobra Commander egy ritka elmebeteg alak, és, mivel nem mutatja meg arcát, még rejtélyes is. Róla tényleg elhiszem, hogy képes világuralomra törni.

Legközelebb jön Scarlett.

(B)

G.I. Joe téren azon kívül, hogy kis műanyag katonák garmadája, más ismeretem nemigen van. Reklámokból, talán rajzfilmekből ismerős egy-egy karakter, főként a főgonoszok, mert azok nagyon jellegzetes külsőt kaptak már régen is.

Az Energon Universe első Joe kötete így vakon ugrás volt a semmibe. Ennek ellenére Joshua Williamson és Tom Reilly képregénye meghozta a kedvem, és nem csak azért, mert ezt az univerzumot a Transformers tartja össze.

Duke az igazi amerikai hős (Real American Hero), aki hibátlan. Tökéletes katona, járulékos veszteség nélkül dolgozik. Egészen addig jól fut a szekér, amíg felettesei szerint megőrült szegény. Ugyanis egy bevetés során meghal a társa, és Duke elmondása szerint egy vadászgépből átalakult óriás robot trancsírozta matricává.

Duke nyomozni kezd, mert azt gondolja, hogy földi eredetű, amit látott (tudjuk, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat), végül útja keresztezi Destroét, aki felvilágosítja, hogy az ő robotjai nem tudnak átalakulni... Szóval ez kapufa.

A Duke tiszta ’80-as évek, az arra a korszakra jellemző akciófilm stílusban, tökéletesen hozza a toxikus maszkulinitást, amit imádok, az én hibám. Ha nem elég a géppuskából lövöldözés, van itt a Predatorból ismerős légszkander, Dillon, jú szanavabics! Na ez pont nem hangzik el, de simán odaképzeltem. De kapunk itt terepjárót, tankot, repülőgépes pózolást. Pont annyira, amennyire kell. Közben jó a humora, menők a karakterek, szép a rajz.

Imádom. Még... Most. Azonnal folytatást.

Következik a Cobra Commander.

(B)

2024-es hazai megjelenés, de csak most jutottam el oda, hogy elolvassam Mike Mignola új Hellboy sztoriját, a László Márk által rajzolt „A jövendőmondót”, és amit még mellé raktak. Ugyanis a képen látható kötet a Vad Virágoktól három sztorit tartalmaz, amiből kettő összefügg.

A Sanda embert már olvashattuk a Rövid történetek második kötetében. Ez a történet, amiért Richard Corben és Mike Mignola Eisner-díjat kapott. A másik, az Effie Kolb visszatér pedig Zach Howard rajzain elevenedik meg, és a Sanda ember utózöngéje.

A Sanda ember nekem a kedvenc Hellboy történetem lett. Valahogy Corben rajzai illenek ehhez az elhagyatott virginiai hegyvidéki koszfészekhez, ezekhez a elmaradt, istentelen suttyókhoz. A karakterei nagyon erősek, minden szereplőnek személyisége, saját eredettörténete van, ami nincs szájba rágva, hanem a történéseken keresztül ismerhetjük meg őket. Jó példa erre, amikor megjegyzi egy boszorka, hogy hogyan kerülhetett a falu legnagyobb szajhája a templomkert temetőjébe... Hát izé. Ezen kívül komoly vallási kérdéseket feszeget, a hit erejét kiemelve. Így horror-fantasy képletben még jól át is jön. Van benne valami Kinges, kicsi Borzalmak Városa, ahol a pap az  uralkodó fajjal küzd (csak ott vámpírok vannak, nem banyák).

László Márk rajza:

A Sanda ember ijesztő, nyomasztó, van eleje, van lezárása is most már, bár korábban sem volt félbehagyva. Ez az alak az ördög egyik formája, ólálkodik, sandít mindenütt, soha nem alszik. Az ördög szolgálói pedig a boszorkák, akik elsőre szexinek tűnhetnek, de csak azért, mert az igazi arcukat rejtegetik. Szerencsére Hellboy ott van, ahol kell, szóval az olvasót nem fenyegeti semmilyen veszély.

Érdekes összenézni az Effie Kolb sztori visszaemlékezős paneljait az eredeti történetével, 14 év telt el a két megjelenés között, és ugye a rajzoló se ugyanaz. Engem a hideg ráz ezektől a banyáktól. Jól össze van rakva ez így.

És akkor essék szó „A jövendőmondóról” is. László Márk rajzai szerintem a legerősebbek a kötetben, de sose rejtettem véka alá, hogy odavagyok a munkáiért. A történet a Rövid történetek stílusát hozza, néhány oldalban van felépítve egy rejtélyes túlvilági karakter. A rajzok viszik az egészet szerintem. Itt is kapunk egy pár visszaemlékezős panelt a fősodorra vonatkozóan, csak Márk nem Hellboy kockanadrágot rajzol, hanem tud görbe vonalakat is.

Egyébként a borító is az ő keze munkája, és nagyon hozza a Sanda manus hangulatát.

Szóval ízig-vérig horror ez a kötet, rajongóknak kötelező, aki pedig ismerkedne a karakterrel, tökéletes kóstoló, kedvcsináló. Bár, amint mondtam, nekem ez a kedvenc kötetem jelenleg a Pokolfajzat sorozatból.

(B)

Corben rajza a Sanda emberből:

Howard rajza az Effie Kolb visszatérből: