G.I. Joe téren azon kívül, hogy kis műanyag katonák garmadája, más ismeretem nemigen van. Reklámokból, talán rajzfilmekből ismerős egy-egy karakter, főként a főgonoszok, mert azok nagyon jellegzetes külsőt kaptak már régen is.

Az Energon Universe első Joe kötete így vakon ugrás volt a semmibe. Ennek ellenére Joshua Williamson és Tom Reilly képregénye meghozta a kedvem, és nem csak azért, mert ezt az univerzumot a Transformers tartja össze.

Duke az igazi amerikai hős (Real American Hero), aki hibátlan. Tökéletes katona, járulékos veszteség nélkül dolgozik. Egészen addig jól fut a szekér, amíg felettesei szerint megőrült szegény. Ugyanis egy bevetés során meghal a társa, és Duke elmondása szerint egy vadászgépből átalakult óriás robot trancsírozta matricává.

Duke nyomozni kezd, mert azt gondolja, hogy földi eredetű, amit látott (tudjuk, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat), végül útja keresztezi Destroét, aki felvilágosítja, hogy az ő robotjai nem tudnak átalakulni... Szóval ez kapufa.

A Duke tiszta ’80-as évek, az arra a korszakra jellemző akciófilm stílusban, tökéletesen hozza a toxikus maszkulinitást, amit imádok, az én hibám. Ha nem elég a géppuskából lövöldözés, van itt a Predatorból ismerős légszkander, Dillon, jú szanavabics! Na ez pont nem hangzik el, de simán odaképzeltem. De kapunk itt terepjárót, tankot, repülőgépes pózolást. Pont annyira, amennyire kell. Közben jó a humora, menők a karakterek, szép a rajz.

Imádom. Még... Most. Azonnal folytatást.

Következik a Cobra Commander.

(B)