A mai alanyom egy olyan képregény, ami 2015-ös megjelenése óta ma már a borítóárának duplájáért, sőt, horror áron megy el a feketepiacon! Ugye milyen bennfentesen hangzik? Pedig nem az. Elég csak némelyik börzés csoportba néha belefutni. Szerintem, aki ezt a remeket eladja, hatalmas hibát követ el, kivéve, persze ha elissza az árát. Egyébként nem sok értelme lenne. Természetesen vicceltem. CP nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ez az ország Szűcs Gyulája és Budai Dénes közös képregénye: a CAFÉ POSTNUCLEAR! Így nagybetűvel. Máshogy ezt a címet le sem szabad írni.

2016-ban teljesen naiv módon, amikor megvettem a képregényt, és nagyon örültem, amikor kézbe vehettem, feltöltöttem egy bejegyzést az egyik képregényes csoportba. Egy igényes, keményfedeles album, tényleg pofás cucc. A trollok pedig betámadtak. :D Mert Gyula szétspamelte anno a képregényével a különböző csoportokat. Ma mi tesszük ezt a különböző blogbejegyzéseinkkel.

A Café Postnuclear olyan legendává vált képregényes körökben, mint azok a sosevolt ’70-es, ’80-as évek, amiket minden panelen megidéz. Ez a képregény egy alternatív ’90-es (?) években játszódik, az atomháború után, amikor már az országunk, ez a szent föld, már csak átkozott sivatag, mindenféle martalóccal fűszerezve. Ja és a szereplők Mad Maxeznek minden mennyiségben.

A képregény története marha egyszerű, viszont a sok popkulturális retro utalás miatt hihetetlen szórakoztató. Minden panelen van valami kis eldugott „húsvéti tojás”, amin szerintem sokan felvidulunk. Lehet manapság ezeket már boomer poénnak hívnánk? Talán nem.

A másolt videókazetták, amikre kézzel írtuk rá a filmek címét, amiket felvettünk a tv-ről, a különböző „szexmagazinok”, a „moncsicsis tevepata”, a vetkőzős toll mind-mind egy olyan szelete a történelmünknek, amik idővel méltatlanul feledésbe merülnek. Mindeközben a nyugati kultúra is több helyen tiszteletét teszi a képregényben. Találhatunk eldugott Star Wars, vagy kevésbé eldugott Conan, a barbár utalásokat. A szereplők retro konzolokon, kvarcjátékokon játszanak gyermekkorunk legkirályabb játékaival.

A képregény rajzai viszont többségében inkább rusnyák, mint szépek. Néhol a rajzoló se perspektívát, se arányokat nem ismer. Viszont vannak elvétve olyan rajzok, amik tényleg nagyon el lettek találva. Összességében jó olvasni a képregényt, főleg a fentebb részletezett utalások miatt.

Igazából jó lenne egy folytatás, mert a háttérben meghúzódó történetszál a gonosz tojásfejű mágussal megérne még egy misét.

Érdemes lehet a polcra tenni ezt a képregényt annak, aki érti ezeket a múltidéző poénokat, és nem sajnálja rá a pénzt, mert a másodlagos piacon tényleg eléggé megdrágult. Ízelítőnek álljon itt néhány szebb kép a képregényből.

Még hogy mi nem szeretünk nosztalgiázni…

Bélu voltam, sziasztok!