A Vízitündér első kötetéről sok minden elhangzott már. Nem véletlen, hiszen az utóbbi évek egyik kimagasló képregénye. Pedig nincs benne szuperhős, sem apokalipszis, sem egyéb, amire rögtön ugrik az olvasó. Egy mesébe csöppentünk bele, vagy inkább egy legenda köré épített varázslatos világba. Mert ugye vannak a vízitündérek, akik mitológiai alakok, és ők felelnek a vizekért. A legenda azt mondja, hogy minden víznek megvan a maga tündére, őrzője, és a tündér hangulata dönti el, hogy áradás vagy aszály lesz. Az első kötetben felmerült a kérdés: mi van akkor, ha egy tündér szerelmes lesz, és ezáltal a teljes élete és "pályafutása" megváltozik? Nem is annyira a válaszokra, hanem a fantáziánk megmozgatására koncentrált a képregény. Jöttek a szereplők, jöttek a kérdések és ezekkel együtt - jó esetben - beindult a mi fantáziánk is. Az egész egy fantasztikus meseszerű élmény, és sokkal több az, amit bele- és hozzáképzelünk, mint ami ténylegesen le van írva. Mindez annak ellenére, hogy csodálatosan illusztrált képregény, vonzza a tekintetet, a történethez és az egész világhoz tökéletesen illő rajzokkal, színekkel, szinte rajzfilmes élményt adva. A kötet zárása valamelyest előre vetítette a folytatást, illetve nagyon szomorú lett volna az olvasó (és automatikusan rajongó), ha nem így történik.

És most, két évvel később, végre kezünkbe vehetjük a második kötetet! A címe sokat elárul, bár pontosan az, amit az előző rész végén meglebegtettek a szerzők: A vízitündér lánya. Egy helyzet kellős közepébe csöppenünk. Az előzményhez képest tíz évvel később van a cselekmény. Az ott történtek következménye volt, hogy a környék aranyát megtalálták, kitermelték. Nagyjából az összeset. Kiürült a hegy, a folyó. Nem maradt csak ólom és pirit, ezek pedig senkit sem érdekelnek. Ilona, a vízitündér lánya úgy tűnik, nem örökölte anyja varázserejét, viszont nagyon éleslátású, okos, kíváncsi, és barátaival nagyon jó csapatot alkotnak. Apja, Vladimír továbbra is kísérletező, feltaláló, olyan szerkezetekkel próbálja megvédeni a környezetét, amelyek nem állnak mindenki rendelkezésére. Mindketten olyan dolgokkal próbálkoznak, amikben mások nem hisznek. Amíg Vladimír a természet erejét és adottságait próbálja kordában tartani, saját elképzelése szerint irányítani, Ilona úgy gondolja, ugyanezt a varázslattal is meg lehet tenni. Az is csak egy erő, miért ne lehetne? Más kérdés, hogy a kimerült erőforrások miatt a különböző fajok és lények a háború szélére sodródnak, és a találmányok igencsak hasznosak lennének. De az idő és a nyugalom hiánya örök ellenségek, ezt mi is tudjuk. Meddig fajul a helyzet és mi lesz a kimenetele? Nem titok. Csak el kell olvasni a képregényt. ;)

Természetesen most is találkozunk különböző mesebeli lényekkel. Van köztük elvarázsolt, elátkozott, hatalmas erővel vagy valamilyen varázserővel rendelkező. Utalások vannak egyéb mesékre, történetekre. Olyan szép lenne, ha sokáig folytatódna ez a sorozat, és megismernénk minél több klasszikus mesét ebben a formában. Vagy akár - mostanában használatos kifejezéssel - spinoffokat is kapnánk, ahol bizonyos szereplők történetét olvashatnánk. De ne szaladjunk ennyire előre. Örüljünk ennek a kötetnek, mert ismét egy gyönyörű kiadványt lapozgathatunk. A rajzok és a színek most is fantasztikusak, igaz, kicsit másak, de a történet maga is kicsit más lett. A szerzők most sem bíztak semmit a véletlenre, remek fordulatok és csavarok vannak végig elszórva. A sztori vége pedig... még messze van. És ez jó.

Tibi