Szeretjük a filmeket. Persze jóval kevesebb alkalmunk van mozizni, mint azt szeretnénk, de ez már csak ilyen. Bélu szívesen kóstolgat új filmeket is. Én - és másodjára mondom pár mondaton belül - az idő hiánya miatt kicsit inkább a biztonságra megyek. Ő szereti a horrort is, én nem annyira. A zombis mindenféléről inkább ne is beszéljünk. Viszont nagyon-nagyon sok olyan van, amiben egyezik az ízlésünk. Többször volt már olyan, hogy csak bedobtunk pár régebbi filmcímet, kb. egymásra licitálva, hogy melyik a jobb. De általában az lett a vége, hogy mindegyik. És így mindig előjönnek az emlékek, a vágyak, és már csak a megfelelő alkalom kell, hogy valamit újranézzünk. Az apropó gyakran egy közeledő "kerek" évforduló, és igazából a blog csak egy ürügy, hogy megint megnézzünk egy 20-30 éves, vagy akár még régebbi remekművet. Persze ez szubjektív, tudom. Így esett most a választás a Függetlenség napja (Independence Day) című 1996-os alkotása, amely premierje október 24.-én volt, tehát 25 évvel ezelőtt. Született egy folytatása is, 2016-ban, tehát 20 évvel később. De ez most nem téma.

Ez megint egy olyan, hogy "mindenki látta már". Nyilván túlzás. Aki '96-ban volt már legalább 10 év körüli, az látta. Nagyon sok sci-fi és akciófilm készült akkoriban, akkori fejjel szinte mind jónak tűnt, de nem mind maradt nézhető. Bevallom, többször is azt vettem észre magamon, hogy valamit szorítok a kezemben, mintha most láttam volna először. Ott volt a "most mi lesz?!" izgalom. És ez jó! Aki még nem látta, vagy nem emlékszik, annak próbálom kicsit összefoglalni. Úgy gondolom, egy 25 éves film esetében elég nehéz spoilerezni, de... fene tudja. A Függetlenség napja az Egyesült Államokban július negyedike, emlékezvén arra, hogy 1776-ban ezen a napon írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot. Másodikán szavazták meg, negyedikén írták alá. A filmünk is másodikán kezdődik, amikor egy fura jelre lesznek figyelmesek a légtér és az űr figyelői. Úgy tűnik, a holdról jön, de kiderül, hogy a távolság stimmel, de az bizony egy mocskosul nagy űrhajó. Vagy valami olyasmi. Aztán több "kisebb" űrhajó (darabonként 15 mérföld átmérő, ami durván 24 km) csatlakozik le, amelyek szépen elhelyezkednek a világ nagyobb városai fölött. David Levinson (Jeff Goldblum) egy műhold-szakértő, és kibogozza az űrből érkező jelet, ami egy visszaszámlálás. Steven Hiller (Will Smith) kapitány, vadászpilóta. Reggel kilép a ház elé, felveszi az újságot a földről, a szomszédok pedig pakolják a kocsiba a cuccaikat. Minden szomszéd, az egész utca. Felpillant, és egy rohadt nagy gép takarja ki az ég felét. Hí a haza, nincs mese. David barátunk próbálja Thomas J. Whitmore elnök (Bill Pullman) tudtára adni, hogy van ez a visszaszámlálás, és előbb-utóbb sikerül is, de picit már későn. Sokan kimenekültek a városokból, de nem mindenki. És aki ott maradt, amikor a számláló elérte a nullát, az űrhajó halálsugarát láthatta egy rövid ideig. Hát... Ilyen az első nap, a bevezető, tulajdonképpen. Nem fogok ám mindent elmesélni, tessék szépen megnézni! ;) A következő napon kiderül, hogy egy pajzs védi a csészealjakat minden támadás ellen, és a kis földi fegyvereink nem sokat árthatnak nekik. A helyzet: kilátástalan. A következmények: sok emberi élet elvesztése. A harmadik napon, július negyedikén David apja, Julius Levinson (Judd Hirsch) egy mondatából egy hatalmas ötlet születik, ami talán egy esély lehet felvenni a harcot az idegenekkel. A nyomulást és az órát nézve talán az egyetlen és utolsó esély. De ennél többet tényleg nem mesélek!

A főszereplők gárdája parádés. Akkor is az volt, és visszanézve is az. A tökéletesség szóba sem jöhet, ez egy sci-fi akció, nem az Arany pálma vagy medve volt a cél. Inkább a szórakoztatás, és a bevétel. Mondjuk ez be is jött, mert 1996 legnagyobb bevételű filmje lett. És egy Oscart is bezsebelt, a legjobb vizuális effektusok illetve. Ami most, 2021-ben kicsit viccesnek tűnhet, mert sokszor nagyon mű egy-egy látvány. De nem is ez a lényeg, hanem az érzés, a feeling. Mit tennél, ha egy reggel, amikor kilépsz az ajtón a kilátást kitakarja egy nagy valami az égen? Amin látszik, hogy technológia, nem pedig egy elfuserált bárányfelhő. Pánik, alsónemű csere, és utána? Ha valaki vizuális típus, akkor megpróbálhatja elképzelni. Ott a nagy sötét tárgy, és kiürül a fejed, a gondolataid. Ez egy olyan dolog, amit el sem lehet képzelni, de ha mégis, akkor a sötétség és a reménytelenség marad. Semmit sem tudsz tenni. Akkora, mint egy város. És egy rakás van belőlük, mindenhol. Ezt bizony nem tudod legyőzni facebook kommentekkel. És nem is tudsz behízelegni egy gif-fel vagy "matricával". Marad a gondolat, hogy "mit tennék utolsó perceimben?". És a választ a legtöbben nem tudják. És nem az a lényeg, hogy ez az űrlényes-űrhajós helyzet előfordulhat-e, hanem a "mi van, amikor talán nincs tovább?". Ez a mai házi feladat.