Immáron lassan 24 éve, hogy Bridget Jones először a mozivászonra lépett, és minden romantikus filmek iránt érdeklődő egyből a szívébe zárta. A magát büszkén szinglinek valló, de mégis állandóan férfitársaságra vágyó lány csetlés-botlásai nagyon szerethető, humoros, könnyed szórakozást tartogattak és tartogatnak a mai napig is. Én bármikor meg tudom nézni bármelyik részét.Renée Zellweger, Hugh Grant és Colin Firth triója, a szereplők évődései ikonikussá váltak az évtizedek alatt. És mára a Bridget Jones tetralógiává nőtte ki magát, és talán le is zárták a most mozikban futó negyedik résszel.

Nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni erről a részről sem, mert imádom a szereplőket. A mellékszerepekben is minimum brit színész óriásoknak nevezhető, szerethető alakok tűnnek fel, nincs felesleges rizsa, mindennek megvan a helye és ideje. Csak Bridget talált nehezen szerelemre a harmadik részben.

Bridget tudjuk, végül Mark Darcy mellett kötött ki, mivel a lejárt szavatosságú delfin kotonnak hála véletlenül összehozott gyerkőcnek ő az apukája. Aztán jött ez a fránya negyedik rész.

A negyedik rész tökéletesen bemutatja, mennyire szar tud lenni az élet. És ez elsőre furcsa, hiszen a Bridget Jones sose erről szólt. Most viszont durván szembesíti a nézőt a csúnya valósággal. És nem ereszt. Végig szorongat, nyüstöl, jön azzal a szomorú zenéjével, és talán a végén is csak kicsit kapunk feloldozást.

A Bolondulásig a gyászról, annak feldolgozásáról, a gyerekeit egyedül nevelő nő mindennapos nehézségeiről, az egyedüllétről szól. Bridget már nem fiatal, Daniel is meg van rottyanva, de lélekben még mindig ők azok, akiket 24 éve szeretünk. Mert hiába öregszik a test, a lélek tud fiatal maradni.

Az idő múlik, és mivel mi is öregszünk, Bridget Jones, Mark Darcy és Daniel Cleaver is velünk öregszik, holott számunkra ők örök fiatalok! Ott van az első két rész, aztán szembesülünk a valósággal, hogy rajtuk is meglátszik a kor. Kin jobban, kin pedig kevésbé.

Kicsit közhelyes tartalmúnak tűnik ez a film, mégis valahogy jól van tálalva az egész. Nagyon jól van megírva, bár a fiatal szexi macsó szálat nem értettem, miért kellett, de egye fene. A srácnak majdnem van olyan jó teste, mint e sorok írójának, szóval elfért.

Valahogy amikor az embernek gyereke születik, átértékeli az életét, más lesz a fontos, mint előtte volt, és szerintem ez tök normális. Kicsit érzelgősebbé válik, más fogja meg egy filmben, mint korábban. Lehet én is ennek az áldozata vagyok.

Bridget Jones jeleneteiben sok helyen visszatekint a régi filmekre, és ez egyből leesik, mert pofátlanul teszi. Mégis olyan lelki állapotban néztem végig, hogy nagyon nem zavart a dolog. Ez egy lassabban csordogáló film, rengeteg érzelgősséggel, nosztalgiával. Rám ez gyakorolt némi hatást, viszont nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán újra fogom-e nézni ezt az utolsó részt, mert túl szomorú. Inkább az első kettőt.

Ott még mindenki szép volt és fiatal.

(B)