George R. R. Martin művei több szempontból is felkeltették az érdeklődésemet. A Tűz és Jég Dala sorozatban minden van, ami egy férfinek kell, már ami egy olvasnivalót, vagy filmet illet. Egyrészt fantasztikus a humora, akciódús, folyik a vér, és minden szempontból naturalisztikus, vegyük csak a Trónok harca sorozatban feltűnt szebbnél szebb nőket és bájaikat. De volt még valami, ami miatt nekem nagyon bejöttek Martin művei. Ezek pedig a

SÁRKÁNYOK!

Sárkányrajongó vagyok, amióta az eszemet tudom. Rejtélyes történelem előtti lények, amik mérhetetlen tudással rendelkeznek a világ dolgairól. És ebben nem csak Martin erősített meg, a kedvenc sárkányom Tolkien Húrin gyermekeiben szereplő Glaurung, a féreg, de őt mára hagyjuk.

Szóval, amikor itthon 2016-ban megjelent a Jégsárkány, Martin tollából, Luis Royo illusztrációival, egyértelmű volt, hogy be kell szereznem.

A Jégsárkány egy Westeroson, vagy ahhoz nagyon hasonlító kontinensen játszódó mese, amiben főszereplőnk egy kislány, Adara, akit a tél gyermekeként emlegetnek. Születésekor a legkeményebb tél tombolt, és őt magát is megérintette a tél. Édesanyja belehalt a szülésbe, édesapjával és két testvérével élnek egy tanyán. És négy éves kora óta minden télen meglátogatja őt a Jégsárkány.

A Jégsárkányokról nem tudni, hogy ők hozzák-e el a telet, vagy a tél hozza el őket a vidékre, annyi biztos, hogy nem szívelik a meleg időjárást.

A balszerencse az, hogy amire Adara 7 éves lesz, kitör egy háború, ami miatt veszélybe kerül az országuk. Az ellenséges hadseregben ugyanis hatalmas sárkányokon lovagló katonák szolgálnak, akik mögött csak hamu és por marad. Természetesen nem csak háborúznak. A mesében szépen kidolgozásra kerül Adara személyisége, minden problémájával együtt.

A Jégsárkány egy fantasztikus mese, amit a könyv belső ajánlója szerint bármilyen korosztályba tartozó olvasó élvezhet. Én felnőttként élveztem, az biztos, viszont, mivel a nagy részében háború dúl, ezért annak minden borzalma megjelenik, így szerintem 12 év alatti gyerekeknek nem igazán olvasnám fel, vagy mutogatnám a rajzait.

A könyvet Luis Royo illusztrálta, mondhatni gazdagon. Vannak olyan dupla oldalas rajzok, amik mellett alig van szöveg, de nagyon igényesen vannak elrendezve a dolgok a lapokon. És ami még nekem szemet szúrt, és imádtam a könyvben, azok az iniciálék (díszes kezdőbetűk a fejezetek elején). Ne aggódjatok, az iniciálé szót nem én találtam ki, hanem megkérdeztem Biankát (feleség), hogy „miknek is hívják ezeket a betűket Bébi?”. Szóval nélküle azt se tudtam volna megmondani, hogy mik is ezek a betűk, amik tetszettek a kötetben. Ez úton is köszönöm neki.

Összességében aranyos kis történet ez, gyönyörű rajzokkal, nagyon igényes kivitelben. Itthon az Alexandra adta ki. Ízelítőért nézzétek meg a galériánkat.