Nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a Transformers képregényről „kritikát” írjak. Az biztos, hogy a G.I. Joe és a Tini Nindzsa Teknőcök mellett a Transformers rajzfilmsorozat volt az óvodás Bécike kedvence, ami valljuk be, nem mostanában volt. Időközben volt egy pár Transformers film is, amiből az elsőt biztosan láttam, ami ugyancsak 15 éve volt minimum, és csak nagy vonalakban emlékszem a cselekményére. Ez fura, mert általában, amelyik film tetszik, az meg szokott maradni. Szóval nem vagyok egy nagy TF fan.
Most, hogy így mondjátok, biztos volt egy Optimus Fővezér figurám, amit szanaszét játszottam, mint a Plotter Joe-imat, akik közül az egyiket óvodás csoporttársam, Salamonka szedett darabjaira. Kiszedte a lábát, letépte a karját. Szegény Joe. Salamonkának köszönhetem, hogy rá 25 évre megvehettem tízszeres árán azt a Plottert. Ezúton is, köszi.
Na de a TF-re visszatérve. Lehet, majd Tibinek is illene egy cikket rittyentenie később róluk, mert jobban várta a képregényt, mint én. Viszont biztosíthatlak Titeket, hogy annak ellenére, hogy tök hülye vagyok a témához, teljesen elfogulatlan véleményt tudok írni a képregényről.
Persze vágtam, hogy autobotok meg álcák, meg Optimus, Megatron, Kibertron meg mindenféle tron. A nevek rémlettek, meg hogy két ellenséges oldal játszadozik egymással. A Kibertron valamennyiük otthona, viszont a bolygó már szét lett háborúzva, ezért majdhogynem alkalmatlan az életre. Viszont a képregény nem itt indít.
Az Éljen Megatron (Fumax Kiadó, eredetileg IDW) ott indít, amikor Megatron, az álcák vezére a Földre érkezik, többedmagával, és kitör a béke. Megatron kigondolja, hogy a Föld lesz az álcák központja, ahonnan szépen uralmuk alá vonhatják majd a galaxist. A kibertroniak emberszerű robotok, akik köztünk éltek már jó régóta, mert tökéletesen álcázzák magukat különböző járműveknek. De ki ne ismerné őket?
Szóval a képregényben Megatron elfoglalja a Földet, ahol az amerikai hadsereg, az ENSZ és még Győzike is kudarcot vall az ellenük vívott háborúban. Eközben a Kibertronon az autobotok Optimus Fővezér majdnem hullája mellett strázsálnak, kiutat keresve a halott bolygóról, miközben mutáns robotbogarak akarják felfalni őket.
Hazudnék, ha a képregényről azt állítanám, hogy nincs benne robotbunyó. Igazából rengeteg robotbunyó van benne, ami marhára tetszett is. Meg van benne jóféle népirtás is, mivel az álcák nem kímélnek senkit, aki ellenáll nekik. Mivel az emberiség elég elmaradott hozzájuk képest, a háború bizony itt mészárlásba torkollik.
A képregény jó robotjai, az autobotok érző, emberszerű lények, annak ellenére, hogy bazi nagy robotok, hogy alkatrészeik sokszor pótolhatóak, és simán helyrehozhatóak, ha nem sérül az agykérgi moduljuk. Hősiesség, önfeláldozás jellemzi ezeket a lényeket, miközben az álcák sem puszta gépek. Sőt a képregényből megtudjuk, hogy egyik sem egy végleges „állapot”, van átjárás a két csapat között.
És hogy mi zavart a történetben? Hogy az elején tényleg gőzöm nem volt, hogy ez most mi. Teljesen bele a közepébe indít az eleje, úgy, hogy nem is esik le, ez most akkor egy önálló történet, vagy ismét egy valahonnan kikapott sztori, aminek van előzménye és folytatása is? Nem tudtam, ki kivel van, egyáltalán ki hol van, de végül összeállt a kép. Jó, az egész könyvet el kellett olvasnom hozzá, és nem is maradt hiányérzetem egyáltalán, de az elején nehéz volt felvenni a fonalat.
A képregény rajzai szerintem fantasztikusak, néhol egészen rajzfilmszerűek. Maga a hangulat is olyan, mintha egy rajzfilmet néztem volna, ehhez sokszor hozzájárult a panelek „játéka”, nagyon profin vannak az oldalak elrendezve.
A magyar kiadásban az Éljen Megatron mind a tizenhat részét, és három minitörténetet olvashatunk három robot előéletéből. A kötet egy masszív keményfedeles, igényes darab. Szerintem simán megéri a pénzét a cucc.
Éljen Optimus Fővezér!
Bélu voltam, sziasztok!
