Hétköznapi Geekságok

Első Kecskeméti Képregénybörze

2022. május 21. - Kalmár Tibi

Lezajlott az első kecskeméti képregénybörze. Vagyis hát... Lehet, hogy volt már valamikor, de ha igen, akkor nem mostanában. Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni: ideje volt! Persze nem olyan könnyű és egyszerű ebbe belefogni. Száz kilométeren belül (Budapest, Szeged) már több éves múlttal rendelkező események követik egymást, de itt... Eddig nem. Ferenccel beszéltük (Zukál Ferenc, a börze szervezője - My Comic Center), hogy már pár évvel ezelőtt megfordult a fejünkben a dolog, nyilván más megközelítésből, de valahogy mégis csak össze kell rántani néha a képregényes közösséget. Amint kiderült: van kit!

A kínálat minden igényt kielégítő volt. A régi pl. Semic-es képregénytől a dedikált-CGC-minősített-tokozott füzetig, a plüss figurától a szoborig, az amerikaitól az olasz, öhm, magyarig. A rendezvény méreteihez képest, figyelembe véve, hogy első is volt, tényleg volt miből válogatni. Nehéz ebben az esetben biztonsági játékről beszélni, mivel teljesen ismeretlen volt, így lehet a fókusz az amerikai képregény, az új füzetek és kötetek felhozatala javarészt DC és Marvel, hogy is mondjam finoman, könnyű pofára esni. De szerencsére nem így történt, sok volt az érdeklődő, sok volt a kíváncsi szem és a vásárló is. Jó kérdés, hogy leginkább az "edzett" olvasók jártak itt, vagy a médiummal most ismerkedők. Azt is nehéz megítélni, hogy mivel jobb kezdeni a képregények olvasását? A klasszikusnak mondható Pókember-Superman-Batman szuperhősös vonal, vagy inkább érdeklődési kör és műfaj szerint? Egy biztos, kell az edukáció, azt megérteni és megértetni, hogy a képregény nem bánt, nem harap, de nem is gyerekkönyv, hanem egy komplex médium, amelyen belül minden műfaj képviselteti magát.

Nagyjából másfél órát töltöttem el a börzén, ami alatt sokat beszélgettem, de annál kevesebbet vásároltam. :D Nem jegyzeteltem, nem készült hangfelvétel, így pontos idézetek nem lesznek. Képeket sem lőttem, így a szervezők beleegyezésével, az ő fotóik közül dobok fel néhányat.

Először Gianni idejéből raboltam (Giovanni Gianni Galotta - Frike Comics) pár percet. Jól megváltottuk a világot, meg minden. Felmerült az elkerülhetetlen, a kiadók problémái az árak emelkedése és a papírhiány miatt. Gianni ezt - mint mindent - mosollyal kezeli és vállalja, pedig egy képregény kiadása eleve nagyon sok költséggel jár, de a különbséget ők most nem terhelték a vásárlókra. Illetve gőzerővel készülnek a budapesti képregényfesztiválra, ahol - az Olasz intézet jóvoltából - vendégük lesz Walter Venturi, aki majd rajzol, dedikál, beszélget, ahogy azt ilyenkor illik.

A ComicsMania asztalánál Orosz László fogadott, és a viszonylag frissen megjelent „The Cure” képregény kapcsán váltottunk pár gondolatot. A kiadó sokak számára zenei témájú kiadványai miatt ismert („Rocksztár leszek, mama!”, „Belzebubs”), de ennél jóval színesebb a paletta. Viszont most ismét a zenei vonalat próbálják megcélozni, van pár opció, de még mérlegelni kell.

Három posztba sem férne, amit a szervezővel "világmegváltottunk". Hogyan lett a rajongásból gyűjtés, a gyűjtésből vállalkozás, majd megfogalmazódott, hogy kellene valamilyen rendezvény is. Megmutatni, nevelni, lehetőségeket kínálni. És jött a pandémia. Család és apróbb gyerekek mellett sok mindent átgondol az ember, újrapriorizál, de mégis elérkezett a börze ideje. Az első próbálkozásé, ami jól sült el, így lehet a jövőre is gondolni, akár más formában, más keretek közt, talán nem is olyan sokára. Ha képregényt akarunk olvasni, hát tegyük azt! Ha nem tetszik az adott olvasmány, az nem jelenti azt, hogy nincs nekünk való. Hiszen minden műfaj jelen van, akár a könyvekben is, csak... ezek szebb könyvek!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr1917837025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása