1968-ban jelent meg Philip K. Dick kultikus hatású, a cyberpunk előfutárának tartott regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal. Nem vagyok Dick rajongó, de ez az egyik regény, amit minden évben újrázni szoktam.

A regény főszereplője Rick Deckard, fejvadász, aki boldogan él feleségével és elektronikus bárányukkal egy olyan világban (1992-ben, vagy az újabb kiadásokban 2021-ben), ahol a Végső Világháború miatt az emberek többsége elhagyta az anyabolygót. A háború ugyanis nukleáris katasztrófával járt, a földet mérgező por fedi, mindent megesz a „szuvat” (ami a rothadás, a szemét beceneve, de sok helyen élőként van említve). Az állatok 90%-a kihalt az atomvillanásokban.

San Franciscoban a rendőrség munkáját fejvadászok segítik, akik fejpénzért irtják a szökött androidokat. Androidokat, akik nagyon hasonlítanak az emberre. A problémát az új Nexus 6-os agyi egység okozza, ami miatt nehezebbnek tűnik kiszűrni ezeket a „gépeket”. Deckardot viszont nem könnyű átverni.

A regény tökéletes válaszkeresés arra, hogy mi teszi az embert emberré. Lehet-e embernek tekinteni egy olyan mesterséges lényt, mint egy android, ami csak úgymond mímeli az emberi viselkedést. Egyáltalán tudhatjuk-e, éreznek-e ők igazán?

A regény nem ad választ erre, viszont az író segített azért nekünk. Deckard neve egyrészt rímel Descartes-ra, és ki ne tudná a híres mondást: „Gondolkodom, tehát vagyok”.

A mesterséges embereket az igaziaktól az empátia hiánya különbözteti meg, többször szóba kerül, hogy egy android képtelen a többi androiddal az összefogásra, csak magával törődik, simán feldobná a többit, ha magát mentheti ezzel.

Ezért is van az a bizonyos Voight-Kampff empátiateszt, ami az alany reakcióit méri olyan történetekre, amikre az androidok nem tudnak emberszerűen reagálni, mivel hiányzik belőlük az empátia.

Közben pedig ott van végig a kérdés, hogy ha mesterséges emlékekkel az androidokat lehet befolyásolni, akkor miért ne lehetne magát a főszereplőt is?

És hogy miért is írtam eddig ezeket a sorokat? Mert 1982. június 25-én jött ki az amerikai mozikba a Szárnyas Fejvadász, Ridley Scott fantasztikus filmje, ami ma így akkor pontosan 40 éves. Boldog születésnapot!

Egyszerűen nem lehet egyetlen bejegyzésben sem a regényt, sem a filmet teljes egészében bemutatni, ezzel már számtalan tanulmány foglalkozott (a könyv különböző kiadásaiban lehet olvasni a filmről is érdekes filozofikus értekezéseket).

Ridley Scott filmjének maximum inspirációt adott Dick könyve. Oké. A nevek, a fő cselekmény nagyon hasonlít a könyvhöz, de felsorolhatatlan, mennyi mindenben eltér az alapműtől. Az eredeti angol címe, azaz a Blade Runner egy korábbi Alan Nourse novellából jött, nála a bladerunnerek alsó lábszár híján pengéken futnak. Bővebben ezen a linken angolul lehet még olvasgatni róla: https://www.theverge.com/2017/10/4/16416082/blade-runner-name-backstory-ridley-scott-william-burroughs-alan-nourse.

A film cselekménye az android-vadászatra helyezi a hangsúlyt, itt azonban replikánsoknak nevezik őket. A replikánsokról az elejétől fogva tudni, hogy gyilkosok, ebben is eltér a könyvtől, mert ott azt a látszatot igyekszik az író fenntartani, hogy pusztán a létezésük, a másságuk miatt vadásznak rájuk, viszont a végére ott is kiderül, hogy gyilkoltak. A replikánsok katonáknak lettek kiképezve, ebben is eltér az eredeti történettől. Ezen felül kicsit robotikusabban mozognak, emlékezzünk csak a filmbéli Pris android halálára, amikor úgy vergődik, mint egy meghibásodott gép. A replikánsok szeme bizonyos szögben pirosan csillog, holott tökéletes hasonmásokról volt szó az eredeti műben.

Az androidok is akciófilmesen máshogy viselkednek, nem bújkálnak, nem félnek semmitől, szeretnék felvenni tervezőjükkel a kapcsolatot, hogy a génjeikbe ültetett blokkokat, amik a 4 éves maximum életkorért felelnek, iktassa ki. Ezt a filmben a minden szempontól tökéletesebb faj megfékezése céljából iktatták be az androidok genomjába, miközben a könyvben arról volt szó, hogy a sejtcserét nem tudták megoldani a tudósaink, és ez a hiba kiküszöbölhetetlen.

Ridley Scott egy színes, neonfényes, túlzsúfolt Los Angelesbe helyezte a Szárnyas Fejvadász cselekményét, ami teljesen más, mint a könyvben. Nincs por, nincs „szuvat”, viszont van eső dögivel.

A film végleges változatában Deckardról kiderül (?), hogy ő is android, szerintem nem hagy maga után nyitott kérdést.

Nem azért írtam le ezeket az eltéréseket, mert rossznak gondolnám. Szerintem a könyv és a film teljesen különböző élményt ad, nekem legalábbis mindkettő nagy kedvencem.

A film legendás szereposztását is megemlíteném. Roy Battyt Rutger Hauer személyesítette meg, míg ellenfelét, Rick Deckardot Harrison Ford. A filmben Daryl Hannah a Pris nevű android lányt, Rachaelt pedig Sean Young alakította. Kiemelném még M. Emmett Walsht, aki Bryant felügyelő volt a filmben (olyan karakteres az öreg arca, hogy bárhol felismerhető).

Nagyon jó film ez, és remélem, sokak kedvet kapnak a könyv elolvasásához is. Mindenképpen megéri, mert hatalmas élmény mindkettő.

Bélu voltam, sziasztok!