Beszippantott a Ghost in the shell világa. A manga elolvasása után az 1995-ös első animét is be kellett darálni rövid úton, erről jön most egy kis ajánlócska.

Mielőtt megnéztem volna az animét, kicsit olvasgattam a különböző kritikus oldalakon, hogy mégis mire számíthatok ettől. Az egyik hazai oldalon, a moly.hu-n a manga értékelési oldalán elég sok negatív véleményt lehetett olvasni a képregényről, és többen azt írták, hogy az anime jobb, mint az alapjául szolgáló manga.

Igazából az anime nagyon másmilyen, mint a képregény. Egyrészt a rajzstílust nem tudta megközelíteni szerintem, de azért még így is gyönyörű. Másrészt sokkal kevesebb filozófia, és rengeteg akció van benne. A történet főként a Bábjátékosnak elnevezett „hacker-infolény” körül forog, lényegében minden részt kihagytak a képregényből, ami nem ezzel a karakterrel kapcsolatos. Viszont átestünk a ló túlsó oldalára szerintem, kicsit szájbarágósnak és leegyszerűsítettnek érzem az animét a képregényhez képest. Ennek ellenére jól szórakoztam, mert igényesen lett lerövidítve a fő történetszál, az a rengeteg politikai hablaty kikerült belőle. Így, hogy a politikai részt kihagyták belőle, áldom az alkotókat, mert az nagyon sok volt a mangában, és megvallom, iszonyat unalmas.

 Az 1 óra 20 perc játékidő sokszor vágóképek mutogatásával telik, Kendzsi Kawai zenéjére, aminek lesz jelentősége a rengeteg akció fellazításában. Igazából ad egy kis noiros hangulatot az egésznek, ahogy a neonfényes éjszakában szól ez a néhol törzsihez hasonlító, monotonnak egyáltalán nem nevezhető zene. Sokszor olyan érzésem volt a film alatt, mintha Tarkovszkij Stalkerét nézném, de hangulatában leginkább a Blade Runnerhez tudnám hasonlítani (Tibivel utáljuk a Szárnyas Fejvadász magyar címet, aminek semmi értelme, a Pengefutónak viszont volna, ahogyan arra a 40 éves évfordulós cikkemben utaltam. Na, ennyit a kitekintésről).

Az biztos, hogy egy percig sem unalmas a film, és amikor vége volt, hiányérzetem támadt… néztem volna még.

A képregényhez képest a karakterekre nagyon nagy hangsúly kerül. A 9-es szekció tagjaira gondolok itt főként. Főleg Batou-ra, és a még teljesen ember Toguszára. Kuszanagi őrnagy pedig teljesen más, mint a képregényben, inkább robothoz hasonlít, mint emberhez, sokat néz a távolba, állandóan bebambul, ami zavaró ahhoz képest, mint amit a képregényben láttunk. A képregényben annak ellenére, hogy Kuszanagi protézis-testben él, mégis emberi módon viselkedik, párkapcsolata van, néha mosolyog, és zavarba is jön több alkalommal. Na, az animében ilyet nemigen látni tőle.

A fő karakter megváltoztatása mellett a szájbarágósság az, ami kicsit furcsa volt. Értem itt ez alatt, hogy egyértelműen kérdésként teszik fel a szereplők, hogy mi teszi emberré az embert. Főleg Kuszanagi gondolkodik sokat az emberi mivoltán. Ez kicsit direkt volt. 

Nyilvánvaló, hogy a cselekmény és a karakterek leegyszerűsítése mind a nézhetőséget javítják, láttunk már ilyet. Talán ha full japán lett volna az alkotógárda (japán-brit koprodukció egyébként), akkor maradtak volna az eredeti receptnél.

Összességében egy szórakoztató, teljesen érthető és világos, minden sallangtól mentes feldolgozása ez az anime az eredeti mangának. Önmagában is megállja a helyét.

Azt hiszem, jöhet a Stand Alone Complex. :D

Bélu voltam, sziasztok!

U.i.: az eredeti ajánlóból kimaradt, de most itt megjegyezném, hogy a Wachowsky testvérek anno a Mátrix képi világának megalkotásakor hihetetlen pofátlan módon nyúltak a Ghost in the shellből. A képregénynél említettem néhány ilyet, viszont az anime és a Mátrix látványvilága és megoldásai sokmindenben egyezőséget mutatnak (azon felül, hogy az alapkoncepció is nagyon hasonló). Nézzük meg jobban a fekete háttér előtt zölden villogó számokból alakuló betűket a főcímnél, a tarkón lévő csatlakozókat a nethez, és a lövöldözésnél szétrobbanó oszloprészeket, amik szemet szúrnak egyből. Ettől még szeretjük a Mátrixot…