Kicsit nehéz téma a két évadot megélt Amazonos The Tick (A Kullancs) szériáról írni. Ben Edlund képregénye kimaradt, ahogyan a rajzfilm-feldolgozása sem volt a kedvenceim között anno. Viszont úgy gondoltam, ha már előfizettem a Prime Videora, kimaxolom azt a havi combos 900,-Ft-ot, és elkezdem nézni a sorozatot, többek között.
Szerintem megérte. Annak ellenére, hogy nem sok mindent tudok a karakterről, egyből megkedveltem, és sajnálom, hogy felkúrták Edlund agyát, és nem készül belőle harmadik évad.
Már eleve ez a nem mindennapi főcímzene előre vetíti, hogy nem egy átlagos szuperhős sorozatról van szó a The Tick esetében.
Tick egy kék maskarába (?) bújtatott alak, aki erősebb a Superman-nél, és még csak gyenge pontja sincs (azon kívül, hogy csiklandósak a csápjai). No de ne rohanjunk ennyire előre.
A sorozatban Arthur Everest (Griffin Newman), egy igazi senki. Könyvelőként dolgozik, a családján kívül senki sem foglalkozik vele, és nem mellesleg totál elmebeteg szegény. Ennek oka főleg az, hogy gyerekkorában szemtanúja volt annak, ahogy a kedvenc szuperhőseit kibelezi a gonosz Terror, a szuperbűnöző. Na, jó, volt ott ennél több is, de hagyjuk meg a képzeletnek.
Arthur úgy gondolja, hogy Terror életben van, mert a város bűnözői fura minták szerint dolgoznak. Amikor kinyomozza, hogy egy rejtélyes gonoszkodás folyik az egyik elhagyatott raktárban, belebotlik a halhatatlan Tickbe (Peter Serafinowicz), aki mindenálló. Egyetlen problémája van, hogy nem igazán emlékszik, ki is ős valójában.
Tick ellop a raktárból egy ruhát, amit Arthurra ad, mert a fejébe veszi, hogy a Végzet nekik közös küldetést szánt. Arthur nem igazán örül a meglepinek, de ki akarja deríteni, hogy Terror (Jackie Earle Haley) tényleg életben van-e, ahogy gondolja.
Ez alapján a sorozat egy vérbeli szuperhős-sorozat igaz? Hát akkor térjünk rá a lényegre.
A soozat sok helyen a fárasztó szituációs, már-már fájdalmas humorral operál. Tudjátok ez az a fajta, amikor néha tényleg kiszakad a röhögés, de többségében facepalmos fejrázást eredményez. Vegyük mindjárt azt, amikor Tick bemutatkozik Arthurnak:
- I am the Tick!
- The Tick? – és Arthur elkezd vadul tikkelni.
Vegyük a fontosabb szereplőket sorban. Arthurról volt bővebben szó, de Tick többet érdemel még. Ő egy igazi suttyó, tudatlan bunkó, de emellett rendkívül jószándékú és kedves is tud lenni. Serafinowicz tökéletesen váltogatja a karakter sudribunkó énjét a kedvesre, vagy az igazán keményre, amikor tényleg egy ütközetre készülve fenyegeti meg az ellenséget azzal, hogy „Most bántani foglak!”. Tick egy nagyon szeretnivaló szuperhős, aki ragaszkodik Arthurhoz, akit a végzet neki szánt segédjéül.
Overkill (Scott Speiser), a volt szuperhős, most már szupergyilkos, aki a PTSD-s Dangerboaton utazik, akit a társának tekint. Dangerboat egy hajó, egy férfi hajó, aki a férfiakhoz vonzódik. Beleszeret Arthurba egyébként, aki furcsállva fogadja a hajó közeledését, főleg azok után, amit a zuhanyzóban művelt vele a kis piszkos fantáziájú ladik. Egyébként Dangerboat nélkül majdnem semmire sem mennének hőseink, mivel rendkívül fejlett technikájának köszönhetően a labormunkát rendszerint ő végzi el helyettük.
Arthur családjából Dorothy, röviden Dot (Valorie Curry), a nővére emelendő ki, aki először ellenzi, hogy Arthur a szuperhősökkel lógjon, mivel azok csak rossz hatással vannak a betegségére (azt hiszik Arthurról, hogy skizofrén, és van benne valami). Végül viszont melléjük áll.
Terror, az igazi főgonosz, aki a leghatalmasabb élő szuperhős meggyilkolására szövögeti fondorlatos tervét, aki nem Tick, hanem Superian. Terror annyira szemét, hogy az egyik rész végén még a kamerába is beleordította, hogy CLIFFHANGER!
Alufóliás Kevin (Devin Ratray), aki hajléktalan, de nem irodátlan. Irodájában a szupergonosz tervének megfúrásán agyal társaival, miközben alufólia sisakkal védekezik a halálsugarakkal szemben. A Kevinek köztünk járnak.
Napestig lehetne sorolni a furábbnál furább sorozatbéli karaktereket.
A humora mellett egyébként rengeteg mondanivalója is van a Ticknek, miközben minden klisés szart kifiguráz, senkit és semmit sem kímélve. De kár, hogy nem folytatják már.
Az első évad vége felé már inkább az akció dominált a humorral ellentétben, viszont a második évadra visszatér az az igazi agyzsibbasztóan fárasztó humor, ami miatt én tényleg megkedveltem ezt a zseniális szart. Amúgy tényleg majd’ minden rész cliffhangerrel ér véget, így az ember egyből lépne a következő részre, csak hogy megtudja, mi fog történni ezekkel a tökéletlenekkel.
A Végzet azt súgta nekem, hogy meg akarjátok nézni a Ticket.
Szóval ajánlom szeretettel.
Bélu
