Előre leszögezem, nem én akarok lenni a megmondóember. Ahogy a Nero Blanco Comix egyik legfrissebb képregényének végén Bayer Antal utószavát olvasgattam, kétszer is, eszembe jutott egy gondolatmenet. Mégpedig az, hogy a történelem sok mindenben ismétli magát, vagy ha nem is ismétli, de vannak benne hasonló trendek.

A Chico Juarez egy rendkívül hangulatos kis western-képregény. A Bayer Antal által kiadott képregényekben eddig sosem csalódtam. Többször olvasósak, szórakoztatóak, legyen az egy alternatív múltbéli eseményt bemutató képregény (Akasztottak Balladája), a kiadó nevét adó Nero Blanco és Pepita Ofélia kalandjai (együtt és külön), az egyik első pornográf képregényként számon tartott Barbarella, vagy most a Chico. A saját műfajukban ezek mind-mind értéket képviselnek.

Félreértés ne essék, nagyon szeretem a szuperhős-képregényeket. Odavagyok a Pókemberért, az Őrszemért, Thor kecskéiért, vagy az Amazon nadrágjáért. Szuperhős-képregényeken nevelkedtem én is, könyvtárban Batmant olvastam gyerekként, majd az Újvilág Pókembert gyűjtöttem.

De ennek ellenére letaglóz a gondolat, hogy egy-egy ilyen képregényt a kiadó éveken át hurcibál magával a különböző képregényes rendezvényekre. Annak ellenére, hogy pozitív üzenete van sokszor a számunkra a facebook csoportban, mégis nekem valahogy szomorúan hat, hogy egy 150 példányban, igen, ennyiben kiadott képregény évek alatt hozza vissza az elkészítésének a költségeit.

Értem én, a képregénykiadás is szerelem, Bayernek pedig főképpen az. Utószavaiból ez jön le. És ezeket érdemes is elolvasni, esetleg többször is. Elismerésre méltó az a teljesítmény, amit egyesek egy-egy ilyen kiadvánnyal az Olvasók elé tesznek, és ezekből az apró kis szösszenetekből ez kiderül. A Kiadó nem panaszkodik a csoportban, mindig megköszöni a vásárlásokat, a beszélgetéseket.

Tibivel is sokszor feltesszük egymásnak a költői kérdést: egy Marvel huszadik reprint miért fogy el több százas, ezres példányszámban itthon, miközben ezek a történelmi ereklyék évekig utaznak, mire gazdára találnak.

És itt jön a párhuzam, amit a Chicoból tudtam meg, hogy a francia képregény-kiadó, amelyik ezt adta ki, az amerikai (szuperhős)képregények térnyerése miatt került a csőd szélére, majd pedig a hetvenes években egyenesen a süllyesztőbe.

Ha megnéznétek a polcomat, látnátok, hogy elég vegyes a felhozatal. Van itt minden, szuperhősök is dögivel, mert szeretem őket. Viszont egy dolgot szeretnék kiemelni. Néha jól eshet az embernek a szokásos zsánerből kilépni, új és más dolgokba kóstolni. Chicoval el lehet kezdeni ezt a megszokottból való kilépést, ha gondoljátok.

Fogyjanak már ezek a 150 példányos képregények. Ne hozzatok rám szégyent!

Bélu voltam, sziasztok!