Machinek Miklóst "ismerjük" pár éve. Van egy Facebook oldala, az McomicArt, ahol néha hihetetlen - saját készítésű - rajzok jelennek meg, amelyekből korlátozott számú printek készülnek. Néha pár különleges és nagyon korlátozott csoda is. Az inspirációt különböző képregényes karakterek adják. Nagy kedvence Batman, de ehhez képest csak viszonylag ritkán jönnek a denevéres printek. Aki valamennyire ismeri a hazai underground metal színteret, talán a győri Bestflair zenekarról is hallott már. Én elég régóta, de most azért meghallgattam a bő öt és fél évvel ezelőtti lemezüket. Alternatív metal, néha Guano Apes hatásokat érzek. Miért mesélek róluk? Ki a dobos? Még szép, hogy Machinek Miklós. Mit mondjak még? Szerintem fogtechnikus. Talán van jelentősége.
Vissza a képregényekhez. Akik egy ideje figyelik vagy legalábbis észlelik a történéseket, néha felkapták a fejüket egy-egy elejtett morzsára. Tudtuk, hogy lesz képregény, de azt pontosan nem, hogy mikor. És azt is tudtuk, hogy nagyon várjuk. És végül tényleg jött egy... Shelly. 52 oldalon, hihetetlen minőségű papíron, fantasztikus színekkel. Ez ismét egy olyan kiadvány, amellyel jó ideig elvan az ember olvasás nélkül is. Kapható (volt?) belőle mezítlábas verzió - csak a képregény -, dedikált, illetve az előző kettő plusz 50 darabra limitált színes print. Hogy még többet tudjon nézelődni az ember.
Tudjátok, nem szeretek szpojlerezni. És - szerencsére! - egyre gyakrabban találkozom olyan képregényekkel, amelyekről nehéz "mentesen" beszélni. Mert a sztori annyira egységes, a fordulatok annyira a helyükön vannak, és semmit nem lehet kiragadni a kontextusból, mert jön vele minden. És most is így érzek. Elindul a történet, egy virágos réten vagyunk, egy kislány és a kutyája boldog pillanatait szemléljük. Aztán elkezdünk olvasni, és egy teljesen más gondolatmenetbe/-világba csöppenünk. Baljós mondatok, sötét gondolatok, egy lehetséges jövőkép. Durva kontraszt, de nem derül ki, mikor forrnak össze a gondolatok és a képek. Ha egyáltalán. Vagy az, hogy ki a főszereplő, kinek a szenvedését követjük figyelemmel. Kicsit mindenkiét, azt kell mondanom. Emberi sorsokat látunk, de ennél jóval többet. Mindenki elgondolkodott már azon, hogy "mi vár ránk a halál után?". És előtte? Vagy közben? A képregény bizonyos szereplői átmennek ezeken a fázisokon, és velük együtt mi is elgondolkodunk. De csak egy kis ideig, mert az események tovább sodornak minket. És a sztori végére összeáll a kép, és olvasnánk tovább, de... Ahogy talán az életünk sincs megírva, így a történet vége is egy nyitás. Vagy befejezés. Innen ránk van bízva.
Gyorsan még két gondolat, így is hosszú voltam. Bizonyos oldalakon, rajzokon nagyon éreztem Todd McFarlane-t. Valamennyire a történetben is, de a rajzokban is. A kislány nagy szemei mintha egy Korn borítóról néztek volna rám. És mivel ez már az első oldal volt, tudtam, hogy jó lesz. A második... Néha az MM printeken is láttam, hogy a fogak eléggé hangsúlyosak, fontos szerepet játszanak. Ebben a kiadványban sincs ez másként, sőt. Arra nyilván nem fogok magamtól rájönni, hogy honnan is jön ez. Marad a "szerintem", amit még az elején mondtam. Egyszer majd kiderítem.
