Hétköznapi Geekságok

Diabolik - A film

2022. december 08. - Kalmár Tibi

Nem titok, hogy Diabolik az egyik kedvenc képregényes karakterem. Elég visszanézni a bejegyzéseket, gyorsan kiderül. Tavaly jött egy Diabolik film is, amit jó lett volna megnézni, na de... hol? Pár héttel ezelőtt ez megoldódott, ugyanis bekerült az HBO Max kínálatába. Nem estem neki azonnal, legalább egy napot vártam vele. Azóta eltelt több nap. Hagytam egy kis időt neki, leülepedni, elengedni bizonyos érzéseket, vagy nem is tudom.

A film alapjait nagyjából ismerhetjük, magyarul is megjelent képregényekről van szó. Bár aki az Anagram kiadó köteteit ismeri, érezhet némi időzavart. Is. De adaptációk esetében ez általában így van, ilyeneken nem szabad fennakadni. Kicsit veszünk innen, kicsit onnan, Diabolik már sok mindent csinált (ezt nem részletezik), Evan Kant pedig most jön képbe. Leginkább az ő eredettörténete ez a film, sőt, ha Google-ba beírom, hogy "Diabolik 2021" akkor Eva az első, Diabolik a második a sorban. Szerintem is.

diabolik-2021-movies-wall-art-decor-home-poster-full-size_19451852.jpg

Nem vagyok filmkritikus, filmesztéta vagy bármi egyéb. Ez a része másokra marad. Szóval viszonylag röviden le tudom írni a véleményem. :D Van hozzá magyar szinkron is, hallottam. Vagyis belehallgattam, de nagyon gyorsan visszaálltam eredeti hangra, magyar felirattal. Sokkal jobb a hangulata, ad hozzá némi pluszt. És néha kell az a plusz. Mert Diabolik - bár feketébe van öltöztetve - eléggé szürke. És ahogy egy képregényes karakterhez illik, lapos is. Kicsit a történet is olyan, a hangsúly is máshol van, és valahogy a főszereplő (Luca Marinelli) sem tökéletes. Rákerestem egyéb szerepekben, és azokban hitelesebbnek tűnik, már előzetesek alapján is. Ginko (Valerio Mastandrea) felügyelő sokkal jobb, mellékszereplőként néha sokkal jobb a színészi játéka, mint a főhősé. És akkor... Eva Kant! Ez volt a reakcióm, amikor (Miriam Leone) először megjelent a képernyőn. Eva Kant! Mintha a képregényből lépett volna elő, csak színesben. Nagyon jól sikerült elkapni nemcsak a megjelenését, hanem a mozgását, viselkedését, mindenét. Bár a miértje nem kap magyarázatot, és nem is tudom, hogy egyáltalán van-e rá értelmes magyarázat? Egyszerűen csak vonzza a bűn, a bűnözés, az izgalom, az illegalitás, az ékszerek, a kincsek, a pénz. "Egyszerűen".

A képi világ és a szereplők mozgása, létezése nagyon képregényes, ez hatalmas plusz pont. Hollywood kicsit torzított volna a színeken, hogy jobban meglegyen a hatvanas évek hangulata. Talán én is, mert a ruhák és a hajviseletek annyira nem győztek meg. Határeset. Szóval felemás érzéseim vannak. Egyrészt nagyon képregényes, remek Eva Kanttal, másrészt pedig tévéfilm feeling, szürke Diabolikkal. Rajongóknak persze ezt is meg kell nézni. De inkább olvassuk a képregényeket. És nem mintha eddig nem lett volna mit, de napokon belül megjelenik egy 600 oldalas megakötet - Diabolik Magnum - Az elveszett ékszerek -, szóval: hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr4117984484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2022.12.10. 08:56:00

"A film alapjait nagyjából ismerhetjük, magyarul is megjelent képregényekről van szó." - És aki nem? Nem gondolom, hogy ez a blogolás akkora művészet lenne, de látható, hogy nem evidensek az alapok. Sehol egy hyperlink a referált "bejegyzéseket", vagy egy átugorható sztoriismertető...
Nem értem, hogy mi a célja ezeknek a blogoknak? De azt azért egyértelműen észre lehet venni, hogy a spektrum a "tag"-től ("Itt jártam") a művészi igényességű "graffitikig" terjed (utóbbit talán nem kell magyaráznom). Ez sajnos egy tag volt. A szerző megtehetné, hogy felteszi magának a kérdést, hogy miért blogol, és amennyiben a válaszában az olvasó is szerepel partnerként, akkor a jövőben segíti a befogadó-oldalt is.
De ez csak egy privát vélemény - még ha csalódott is, mert azt reméltem, hogy megtudom, hogy mi fán terem a Diabolik. Nem történt meg - ugrás a következő kontentre!

Kalmár Tibi 2022.12.10. 09:24:32

@Dan da Man: A Diabolik címkére kattintva előjön több bejegyzés is. Mivel többször volt szó a karakterről, nem lenne okos dolog ismételgetni.
Mivel a Diabolik képregényeket nagyon szeretem, nem akartam szó nélkül elmenni a film mellett. Vagy amellett, hogy egy - számomra - középszerű valami lett. A szándék jelzés értékű volt, jelezni a rajongóknak, hogy mire számíthatnak. Nevezhetjük tag-nek is, ha úgy tetszik.
süti beállítások módosítása