Néhány hete posztoltunk a Szegedi Képregényfesztiválról, ahol én nagyon keveset költöttem, nem úgy, mint Tibi, aki ott sem volt, viszont velem vásároltatott be. Most szakad le a plafon. Szóval vettem néhány képregényt a fesztiválon, de csak olyanokat, amiket meg KELLETT vennem, mert szólítgattak, kérleltek, hogy vigyem őket haza. Na, az egyik ilyen képregény a Nero Blanco Comix Robin Hoodja.
A képregény több mint kétszáz oldalas, ragasztott papírkötés. A rajzai fekete-fehérek, ezek mára klasszikusnak mondható történetek, de ne ijedjen meg senki a szótól. Az angol és francia képregényirodalomból válogat a kötet, így elég változatos, de mégis valahogy koherens az egész.
Robin Hoodot senkinek nem kell bemutatni. A fuszeklik fejedelme, mocskos bűnöző. Persze, hogy nem. Robin Hood a Sherwood-i erdő ura, a normannok jókedvének elrontója. Amit a gazdagoktól elvesz, odaadja a szegényeknek.
Szóval ebben a kifejezetten szép és vaskos kötetben kilenc történetet olvashatunk Robin és vidám cimborái kalandjaiból. Habár minden történet más, mégis belengi Robin mondai léte, amit ő képvisel. Akármilyen problémával kerül szembe, mindent megold így vagy úgy, lényegében ő a Sherwood-i Pókember. Erős, gyors, nagyon pontosan lő nyíllal célba, és még falra is mászik, ha arra van szükség. Tiszteli és védi az embereket, gyámolítja az elesetteket.
A csávó annyira király, hogy bomlanak érte a népek, viszont a hírnévnek az az ára, hogy bármi van, egyből nála csörög a 112-es segélyhívó, és a békéscsabai mentők helyett is a kórházat keresik rajta. Szegény szerintem totál kialvatlan, annyi dolga van.
Elkalandoztam megint. Szóval A képregényre visszatérve. Robin rendkívül furfangos, és a történetekben legtöbbször van egy-két jól elhelyezett csavar. Egyszer-kétszer hangosan felröhögtem. Főleg az első két történet verte ki nálam a biztosítékot, az eltűnő szarvasokkal és a boszorkánnyal. El kell olvasni, és tudni fogjátok, mire gondoltam.
Az első képregény 1955-ös, a legfrissebb pedig 1966-os, szóval ismét egy képregény-történelmi ereklye kerülhet az olvasó kezébe. A kötet végén Bayer Antal utószavában a II. világháború utáni angol és francia képregénykiadás és alkotás rejtelmeivel, Robin Hood történelmiségével (hogy élő ember lehetett-e ő egyáltalán, vagy csak kitalálták az egészet) ismerkedhetünk meg.
Továbbra is azt mondom, hogy egy-egy ilyen kötet elkészítése során rengeteg kutatómunka van, arról nem is beszélve, hogy Tóni fordította és szerkesztette az egészet. Hatalmas tisztelet (ezért is).
Egy szónak is száz a vége, Robin Hood a Sherwood-i Pókember, csak nem olyan balfék. Egy igazi középkori macsó. Rendkívül szórakoztató kis történetek, szebbnél szebb rajzokkal. Jó kis (ál)történelmi cucc ez, jó humorral, és sok akcióval. Egyetlen este alatt elolvastam. Letehetetlen.
Bélu
