Walter Venturi már majdnem hazajár Magyarországra, szerintem igen népes rajongótáborral rendelkezik is itthon. Engem biztosan a rajongói között tudhat. Elképesztően rajzol, és most már tudom, hogy mesélni is tud. A Nagy Belzoni című képregénykötete sokkal több, mint egyszerű fumetto.
A fumetti az olasz képregény gyűjtőneve, és sokan ennyiben megelégszenek e fogalom magyarázatával. És azt is sokan tudják, hogy az olaszok szeretnek másolni jó dolgokat. A sok jó dolog összemontírozásából igen szuper történetek kerekedhetnek. Ismerős arcok, helyek, történetek, kicsit másként, pont annyira, hogy én a magam korában már közel érzem magam a fumettihez. Pont azokat az érzéseket hozzák elő belőlem, amiket gyerekkoromban átéltem.
De a fumetti rengeteg stílusban létezik, és Venturi A Nagy Belzoni történeténél nem elégszik meg azzal, hogy kölcsönvesz dolgokat innen-onnan. Egy kis kalandéletrajzot rittyentett, kicsikét felturbózva az eseményeket.
Giovanni Battista Belzoni létező személy volt, az „egyiptománia” hőskorában, a 18. század végén, a 19. század elején élt. Ez volt az a korszak, amikor az archeológia az első hőskorát élte. Belzoni cirkuszi mutatványból (erőemberként mutogatták) hamar egy „el nem veszett piramis fosztogatója” lesz, és egyébként is rengeteg egyiptomi kalandban lesz része.
Venturi ezeket a kalandokat mutatja be nekünk ebben a megvallom, igen erős történetben. Tényleg hatással volt rám. A történet és rajz tökéletesen erősít egymásra. A két szálon futó cselekmény végül összeér egy katartikus befejezésben.
Rengeteg tanulságot tartogat önzésről, a becsvágyról, a nemtörődömségről. Igazi kiállhatatlan alak volt ez a Belzoni, annak ellenére, hogy a világ rengeteget köszönhet neki. A történetről nem is árulnék el többet, aki ennyiből nem kapott rá, már nem is fog. Még annyit megjegyeznék, hogy aki azt érzi, hogy Indiana Jones jut eszébe a képregény olvasása közben, az jól érzi, ugyanis Belzoni élete ihlette meg George Lucast a karakter megalkotására.
A képregény rajzai Venturira jellemzően rendkívül részletesek. A tájak, helyszínek, emberek, állatok gyönyörűen vannak ábrázolva. Igazából az olvasása közben olyan érzésem támadt, hogy „érzem a helyszínek szagát”, legyen az a londoni kikötő, a sivatag kellős közepe, egy poros kripta, vagy a kairói nyomornegyed. Szerintem ilyen az, amikor tényleg működik egy rajz.
Az Anagram Kiadó nagyon szép munkát végzett a könyvvel. Igaz, hogy ragasztott kötést kapott, de dupla visszahajtott, masszív borítója van. A képregényen felül Walter Venturiról is olvashatunk, illetve kapunk egy rövid Belzoni életrajzot is.
Nem akarok spoilerezni, ezért itt befejezem a bejegyzést. A Nagy Belzoni egy rohadt jó olvasmány volt a maga 260+ oldalával. Nem egy pörgős valami, de néha az ember szívesen olvas kalandregénybe oltott drámát. Most én ilyen hangulatban voltam. Bejött.
Bélu
