Hétköznapi Geekságok

A Népet Szolgáltuk

2024. október 23. - Gubán Bélu

social_kep_cover.jpg1956. október 23. a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. A Forradalom számtalan alkotót megihletett már. Születtek filmek, színdarabok, regények, képregények is dögivel. Tóth Ilonka (és társai) a Forradalom utáni megtorlás jelképe, mártírja lett, és most már képregény formájában is jobban megismerhetjük szerepét az ’56-os események kapcsán.

A Népet Szolgáltuk című képregény Tóth Ilona „nem hivatalos” történetét tárja elénk, ugyanis a történészek sem tudnak megállapodni – ismerve az akkori rendszer eszközeit, módszereit – mi is történhetett valójában Ilonával, a Domonkos kórház önkéntes vezetőjével, a 25 éves orvostanhallgatóval. Az, hogy halálra ítélték, majd 1957-ben felakasztották, borzasztó történelmi tény, azonban a vádak valódisága, ami miatt ez történt, enyhén szólva is vitatott.

 

A képregény alkotói egyértelműen letették a voksukat amellett a véleményük mellett, hogy Ilonkáék ártatlanok voltak.

A Képes Krónikák 2023-ban megjelent képregénye egy lehetséges forgatókönyvet tár az olvasó elé. A forgatókönyvet Sinonimo (Mészáros Gyula) és Levi (Németh Levente) jegyzi, míg a rajzokért Terebesi Gyula felelt. Úgy gondoltam, hogy a forradalom méltó mementója lehet a képregény bemutatása a blogon, így eddig tartogattam a polcon.

A gyönyörű nagy alapos képregény kemény borítót kapott, rajta Ilona egy lyukas zászlót szorongat, körülötte lángol minden. Egy rendkívül erős kép ez, egyből megfogja a tekintetet. A belső lapokon a rajzok szintén pazarok, sötétek, de hibátlan minden. A sötétsége, színtelensége az eseménynek szól, néha egy-egy részlet színes kiemelést kapott, ami az adott részlet jelentőségét erősíti. Sok helyen láttunk már ilyen megoldást.

social_kep_1200x12004.jpgA képregényben az események hirtelen követik egymást, elbeszélő rész egyáltalán nincs benne, csak a helyszín és időpont feltüntetése, a szöveget buborékokban olvashatjuk. A rövid párbeszédekből nekem nehéz volt kivenni néha, hogy ki kivel van, és a rajzok sem segítettek sokszor, mert nem tudtam, hogy kit is látok az adott képen, mi az adott karakter jelentősége. Tehát nem egy szájbarágós darab. 1956-ban, a forradalom kitörésekor biztosan nagy volt a káosz, ami azért lejön a képregény lapjairól.

Ilonka a kórház vezetője volt, aki vagy tudta, vagy nem, hogy a kórházban tiltott lapokat (röplapokat és folyóiratokat) másolnak. Az önkényuralmi rendszernek pedig már az ellenszenv, rossz gondolat esetleges látszata is elég volt, hogy lecsapjon. Ilonka és két társa ellen koholt bizonyítékokat hoznak egy koncepciós gyilkossági perben, ahol a végére – erőszakkal vagy anélkül – olyannyira megtörik őket, hogy maguk ellen vallanak, csak legyen már vége ennek az egésznek. Emellett azért kiderül, hogy a rendszernek senki emberfia sem számított, simán eltettek bárkit az útból, aki esetleg beszélhetett volna, akár a saját soraikból is.

Az alkotók helyében én jobban kiéleztem volna a koncepciós per hangulatát. Viszonylag kevés kocka játszódik a tárgyalóteremben, vagy a fogdán/börtönben és a szereplők személyesebb párbeszédeire is nagyobb hangsúlyt fektettem volna az akciójelenetek helyett. Természetesen én nem vagyok alkotó, ez csak ki nem kért véleményem. Viszont értem, hogy így azért látványosabb az egész.

56_comics_book4.jpg

A Népet Szolgáltuk egy remek képregény, kis betekintés a ma 68 éve történt eseményekbe, és az azt követő megtorlásokba. Jól néz ki, a mondanivalója addig él, amíg magyar ember él a Földön. A szabadság nem veleszületett jog, túl sokszor is meg kellett harcolniuk őseinknek ezért. Reméljük, hogy soha nem tapasztalunk majd olyan rendszert, ami akkor volt.

Emlékezzünk ma a hősökre, akár a képregénnyel, akár más méltó módon.

(B)

A képeket a kiadó honlapján található belelapozóból szedtem:

https://kepeskronikak.hu/tortenelmi-kepregenyek/a-nepet-szolgaltuk/

56_comics_book8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr518713102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása