Kicsit máshol volt/van a fókusz mostanában, eléggé kevés idő jutott a képregényekre. Belefogtam párba, de még messze bármelyik vége. De legalább a december közepén elkezdett "Mister No - Az utolsó cangaceiro" kötetet ma sikerült befejezni. És nagyjából még emlékszem is az elejére.
Nem szeretnék nagyon belemenni a szavakba, azok eredetébe. Minimális alatti portugál nyelvtudással rendelkezem, kár lenne. Annyit tudok, hogy a XIX. század végén, a XX. elején volt egy "cangaço" jelenség Braziliában, pontosabban annak északkeleti, száraz, sivatagos és szegény részein, amely "keretein belül" az emberek bandákba verődtek, a kormány és annak szervei ellen fordultak, pénzt, ételt, italt és bosszút keresve. (Ezt mi is ismerjük, csak nagyjából 100 évvel korábban voltak betyárjaink, rózsasándoraink meg sobrijóskáink.) A cangaceirók egy specifikus faja a brazil betyároknak, akik a forróság ellenére is díszített bőrszerkóban, illetve egy különleges fejfedővel ellátva járták a világot. Erről ennyit, bár ez az egész lényege. Szép hosszú mondatok lettek, bocsi.
Mister No. A kilétét jótékony homály fedi, de valami nagyon képzett gyilkológép volt, és ennek emlékeit alkohollal próbálja elnyomni. Kis repülőjével szállít ide-oda embereket, néha kap pénzt, néha nem, néha csőbe húzzák, és olyasminek lesz tanúja és részese, amit egyáltalán nem akar. Most is így történik. És ennek egyáltalán nem örül. Viszont megismeri a károsultakat, akik jelen esetben a cangaceirók. Megismeri, majd barátja és bajtársa lesz Raimundónak, aki Capitão Corisco név alatt fut, és így a saját kis bosszúját is be tudja teljesíteni. Talán.
Nagyon fura érzés, mert tudod, hogy banditák. Lehet ezt szépíteni, de akkor is. Az is tiszta, hogy a gazdag birtokosok nem tiszta úton jutottak vagyonukhoz, földjeikhez, és a kormány/hadsereg munkálkodása sem... khm, etikus. Illetve, ahogy azt a Mister No képregényekben lassan megszokjuk, a gyilkolás is gyakori, ami szintén nem egy jó dolog. Itt pedig mindkét oldal műveli. Szóval van a rossz, meg a kisebbik rossz? És tudod, hogy ez így nem jó, és minden sejted tiltakozik a vérontás ellen, de látod és belátod, hogy elkerülhetetlen.
Biztos vagyok benne, hogy amikor eredetileg kiadták a képregényt, még 1975-ben, amikor az események még jóval közelebbiek voltak, jóval nagyobbat ütött. Meg hát más idők is voltak. Azóta eltelt 50 év, és talán inkább a vadnyugati sztorikon és/vagy történelmen nevelkedett olvasókat fogja meg leginkább egy ilyen történet. De egyáltalán nem azt mondom, hogy csak nekik szól. Mert egy eléggé jól megírt, a ponyva határain néha túllépő, filmszerű, de mégis majdnem egy regény szintjére emelkedő kötetet olvashatunk. Kicsit olyan, mint a "spaghetti western", amiben az olaszok gyakran sokkal jobban elmesélték az amerikai vadnyugatot, mint az amerikaiak maguk. Így jártak a brazil betyárok is.
