Épp nem olyan rég néztem meg a Terminator első három részét, elég random sorrendben, ahogy elkaptam a TV-ben.

Aztán eszembe jutott, hogy valamelyik kerek évfordulós. Hát az első biztosan. Ugyanis éppen ma 40 éve, 1984. október 26-án mutatták be. Hihetetlen, mennyi idő telt el azóta.

És mennyi folytatása született már? Ezek közül a T2 sokak szerint minden idők legjobb filmes folytatása, és talán jobb, mint maga az első rész. Ez ízlés kérdése. Mindkettő James Cameron rendezte remekmű.

A sztorit nem kell szerintem senkinek bemutatni. A nem túl távoli, ma már jelennek számító jövőben egy mesterséges intelligencia, a Skynet robothadserege háborúzik az emberiség maradékával a nukleáris tél sújtotta Földön. A Skynet, hogy megakadályozza az emberi ellenállás felemelkedését, visszaküld egy kiborgot (élő szövet fém vázon) a múltba, hogy megsemmisítse az emberi ellenállás vezetőjének anyját (így a meg nem született John Connort is törölné a jövőben).

John viszont visszaküld egy ellenállót, Kyle Reeset, hogy megsemmisítse a halálosztó gépezetet. Filmtörténelem, hogy Kyle sikerrel jár.

Mit szeretek a Terminatorban? A korszak legjobb akciószínészei kaptak benne helyet, Arnold Schwarzenegger és Michael Biehn személyében. Biehn elég sok valamirevaló akciófilmben kapott szerepet, pl. az Alien második részében, ahol a bolygó neve... Emellett a megmentendő fiatal Linda Hamilton mellett se menjünk el, aki máig megdobogtatja a rajongók szívét. Igazi szexszimbólum. A film tele praktikus effektekkel, ki ne emlékezne arra az ikonikus jelenetre, amikor a T-800 megműti, igazából megszereli magát. Eközben kikanalazza szikével a saját szemét. És a végefőcím zenéje is libabőr. Imádom.

Számomra rendkívül élvezetes mai napig egyébként mindegyik rész, kivéve az ötödiket, amikor John lesz a főgenya. Az kicsit túl lett tolva a fertőző nanobotokkal. Nem kell mindent túlagyalni.

Rengeteg ellentmondás, paradoxon, önbeteljesítő jóslat, ítéletnap kap helyet a filmekben, és amellett, hogy a negyedik részig viszonylag koherens (khm...) érdemes a későbbi folytatásokra önálló filmekként tekinteni.

Akkor biztosan nem csalódunk bennük.

Nem lennék valamirevaló Terminator rajongó, ha nem pihenne a polcomon egy Schwarzenegger figura. A Neca egyik díszdobozos figurája ugyanis megvan, pont az első rész T-800-asa.

Szerintem nézzétek meg a filmet a szülinapján. Nem veszíthettek vele semmit.

(B)

1956. október 23. a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. A Forradalom számtalan alkotót megihletett már. Születtek filmek, színdarabok, regények, képregények is dögivel. Tóth Ilonka (és társai) a Forradalom utáni megtorlás jelképe, mártírja lett, és most már képregény formájában is jobban megismerhetjük szerepét az ’56-os események kapcsán.

A Népet Szolgáltuk című képregény Tóth Ilona „nem hivatalos” történetét tárja elénk, ugyanis a történészek sem tudnak megállapodni – ismerve az akkori rendszer eszközeit, módszereit – mi is történhetett valójában Ilonával, a Domonkos kórház önkéntes vezetőjével, a 25 éves orvostanhallgatóval. Az, hogy halálra ítélték, majd 1957-ben felakasztották, borzasztó történelmi tény, azonban a vádak valódisága, ami miatt ez történt, enyhén szólva is vitatott.

A képregény alkotói egyértelműen letették a voksukat amellett a véleményük mellett, hogy Ilonkáék ártatlanok voltak.

A Képes Krónikák 2023-ban megjelent képregénye egy lehetséges forgatókönyvet tár az olvasó elé. A forgatókönyvet Sinonimo (Mészáros Gyula) és Levi (Németh Levente) jegyzi, míg a rajzokért Terebesi Gyula felelt. Úgy gondoltam, hogy a forradalom méltó mementója lehet a képregény bemutatása a blogon, így eddig tartogattam a polcon.

A gyönyörű nagy alapos képregény kemény borítót kapott, rajta Ilona egy lyukas zászlót szorongat, körülötte lángol minden. Egy rendkívül erős kép ez, egyből megfogja a tekintetet. A belső lapokon a rajzok szintén pazarok, sötétek, de hibátlan minden. A sötétsége, színtelensége az eseménynek szól, néha egy-egy részlet színes kiemelést kapott, ami az adott részlet jelentőségét erősíti. Sok helyen láttunk már ilyen megoldást.

A képregényben az események hirtelen követik egymást, elbeszélő rész egyáltalán nincs benne, csak a helyszín és időpont feltüntetése, a szöveget buborékokban olvashatjuk. A rövid párbeszédekből nekem nehéz volt kivenni néha, hogy ki kivel van, és a rajzok sem segítettek sokszor, mert nem tudtam, hogy kit is látok az adott képen, mi az adott karakter jelentősége. Tehát nem egy szájbarágós darab. 1956-ban, a forradalom kitörésekor biztosan nagy volt a káosz, ami azért lejön a képregény lapjairól.

Ilonka a kórház vezetője volt, aki vagy tudta, vagy nem, hogy a kórházban tiltott lapokat (röplapokat és folyóiratokat) másolnak. Az önkényuralmi rendszernek pedig már az ellenszenv, rossz gondolat esetleges látszata is elég volt, hogy lecsapjon. Ilonka és két társa ellen koholt bizonyítékokat hoznak egy koncepciós gyilkossági perben, ahol a végére – erőszakkal vagy anélkül – olyannyira megtörik őket, hogy maguk ellen vallanak, csak legyen már vége ennek az egésznek. Emellett azért kiderül, hogy a rendszernek senki emberfia sem számított, simán eltettek bárkit az útból, aki esetleg beszélhetett volna, akár a saját soraikból is.

Az alkotók helyében én jobban kiéleztem volna a koncepciós per hangulatát. Viszonylag kevés kocka játszódik a tárgyalóteremben, vagy a fogdán/börtönben és a szereplők személyesebb párbeszédeire is nagyobb hangsúlyt fektettem volna az akciójelenetek helyett. Természetesen én nem vagyok alkotó, ez csak ki nem kért véleményem. Viszont értem, hogy így azért látványosabb az egész.

A Népet Szolgáltuk egy remek képregény, kis betekintés a ma 68 éve történt eseményekbe, és az azt követő megtorlásokba. Jól néz ki, a mondanivalója addig él, amíg magyar ember él a Földön. A szabadság nem veleszületett jog, túl sokszor is meg kellett harcolniuk őseinknek ezért. Reméljük, hogy soha nem tapasztalunk majd olyan rendszert, ami akkor volt.

Emlékezzünk ma a hősökre, akár a képregénnyel, akár más méltó módon.

(B)

A képeket a kiadó honlapján található belelapozóból szedtem:

https://kepeskronikak.hu/tortenelmi-kepregenyek/a-nepet-szolgaltuk/

A mai ködös horrortoberi buszos utunk közeli szláv országokba vezet, rögös, kanyargós, kátyús utakon. A végállomásunk Oroszország, vagy annak egy álombéli változata, ahol megelevenednek a szláv mitológia, mesevilág legborzasztóbb szereplői. Kezdjük szépen csak el, de izibe.

"Koshchei, a haláltalan. Lelke egy tojásban, az egy kacsában, az egy nyúlban, az egy kecskében lakozik, Baba jaga pedig elrejtette a kecskét, szóval nem lehet megölni."

(részlet a Hellboy – Szólít a sötétség című képregényből, kiadta a Vad Virágok Könyvműhely, 2019., ford.: Szabó András és Varga G. Dániel)

A Hellboy sorozat 5. kötetében Hellboy kirándulásra indul az orosz népmesékbe. Ugyanis a Baba-jaga (Vasorrú bába) bosszút forral "hősünk" ellen, aki korábban kiszúrta az egyik szemét (egy korábbi részben). Ki is ez a Baba-jaga? A szláv mesék gonosz boszorkánya, egyes nézetek szerint a túlvilág kapujának őrzője, de mindenképpen egy nagyhatalmú lény. A wikipédia szerint szélvészt és a viharfelhőket megszemélyesítő, mozsárban repülő emberevő boszorkány. És Hellboy fejére ácsingózna, így a Pokolfajzat sajnos szembe találja magát a boszorkány csontvázhadseregével, ami elől csak az Erdő szelleme, Ijeszij tudja megmenteni, akinél maradhat egy éjszakára.

Másnap menekülés közben egy orosz háziszellemmel kénytelen vacsorázni, aki a kályhából gorombáskodik Hellboy-jal. De Baba-jaga rémei elől nincs menekvés... ugyanis Piros ellen küldi az egyik legrettegettebb csatlósát, Koshcheit, a haláltalant, akiről a fenti idézet szól.

Koshchei – ahogyan a nevéből is következik – halhatatlan lény, a Bába korábbi szerelme. Egy elég szoros adok-kapokban megküzd a Pokolfajzattal, viszont a boszorkány összes erejét bevetve sem képes megölni őt. Ugyanis Hellboy is haláltalan… amit Hellboy tud, csak nem sejt. Hellboy menekülés közben találkozik Világszép Vasziliszával, akinek a történetét a képregény lapjain részben megismerhetjük. Röviden annyit róla, hogy a Bába ott is főszereplő, a legkisebb lány pedig, aki világéletében jó volt, megkapja méltó jutalmát. Emellett pedig háztűznézőbe is elmehetünk a mostohájához (Baba-jaga ajándéka miatt a kislány gonosz mostohája és annak lányai szénné égnek a Bábától kapott lámpás fényében a saját házukban).

Koshchei nem adja fel, a menekülő Hellboy és Vaszilisza után lő, és el is találja őket. Viszont a Bába álomvilágában semmi sem az, aminek látszik. Vaszilisza kinyit egy ajtót, melyen keresztül Hellboy boldogan távozhat az álombéli Oroszországból.

Szerintem ez egy fantasztikus kis történet, és szórakoztatóan ismeretterjesztő. Mert amellett, hogy telis-tele van akcióval, mellette a szláv mitológia iránt érdeklődők is kapnak egy csomó kiindulópontot, amik alapján elindulhatnak e világ felé.

(B)

Előre szólok, hogy +18-as tartalom következik, mind a képekben, mind a szóhasználatban.

A héten jönnek hozzánk a szörnyek. Horrortober, vagy Spooktober van, nem? Jaj, a szörnyek! No de nem a régi rajzfilmből ismert Büdi, Pálcika és Füli köszönnek be hozzánk, hanem olyanok, amiktől meghűl a vér az ereitekben! Kezdjük? Okés. Ez egy régebbi cikkem, ami anno a Relic Hunter oldalán jelent meg. Egy kicsit azért átdolgoztam.

Tudjátok, amikor régivágású szörnyeken kellett gondolkoznom, nekem a farkasember, a vámpírok, zombik, boszorkányok ugrottak be egyből. Hát képregényes is van egy pár ilyen, biztosan Ti is tudnátok mondani néhány példát. Mivel nagy Walking Dead fan vagyok, így nekem a zombik a kedvenc ilyen szörnyeim. A haláltól való félelem igazi megtestesítői. Próbáltam nektek néhány színesebb zombit összeszedni, hogy megismertesselek benneteket a Walking Dead világával. Nem is. Önkényesen válogattam a szerintem legmenőbbek közül.

SPOILEREKET TARTALMAZ A BEJEGYZÉS! ÉS A KÉPEK IS SZINTÚGY, SZÓVAL CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! ÉN SZÓLTAM! TÉNYLEG!

A zombik a Walking Dead világában mind tök ugyanolyanok. Bugyuták, lassúak, és szeretik a nyers emberhúst. Kb. ennyi a sztorijuk. Itt be is fejezhetnénk, de nem fogjuk, mert minden zombinak van saját története, ha nincs, majd kerítünk neki. Képregényes és sorozatos zombikat is belevettem a válogatásba. Kezdjük is el.

Bicycle girl zombie (Bicajos lány)

A képregény és a filmsorozat egyik ikonikus zombija. Látható, hogy szegény ott lábatlankodik a biciklije mellett, és annyira elbutult, hogy elfelejtett biciklizni. Szóval szegény nagyon hülye. A képregényt az első 6 szám erejéig Tony Moore rajzolta, személy szerint én imádtam a rajzait. Charlie Adlard se rossz, de Tony rajzai fantasztikusan élők. Vagy halottak. :D Szegény Rick itt még alig ocsúdott fel a sokkból, már le is kell lőnie szegény lánykát. Kivel folytassuk? Meg is van.

Teddy Bear Girl Zombie (A kislány mackóval)

Rajongók közül ki ne emlékezne a legendás nyitójelentre, amikor a seriffhelyettes Rick Grimes találkozik a kismackót szorongató kedves kislánnyal. Eleinte azt hiszi, hogy egy szerencsés túlélőhöz van szerencséje, aztán amikor a kislány megfordul… Érdekes, hogy a sorozat első évadában a járkálók mutattak csökevényes emberi tulajdonságokat, így a kislány itt egy mackót vesz fel a földről, és második halálának pillanatáig szorongatja. Volt olyan járkáló, aki kővel akarta betörni az áruház kirakatának üvegét, emlékeztek? Elég feltűnő volt amúgy. Két szó, egy név: Frank Darabont, író és rendező. Ő volt az, aki így képzelte el a zombikat (egyébként teljesen szembemenve a képregénnyel).

Penny Blake

Személy szerint nekem a kedvenc karaktereim a főszereplőn kívül mindig is a gonoszok voltak a képregényben. Phil Blake, alias a Kormányzó is ilyen volt, aki azon felül, hogy akváriumban zombifejeket tartott, nem tudott megbékélni azzal, hogy a lánya meghalt. Ezért egy elzárt szobában láncra verte és levágott emberi testrészekkel etette. Persze a kis drágának nem volt elég jó a régi husi, neki csak a friss kellett, még ha moslékosvödörben is tálalják neki.

Shane Zombie

Rick legjobb barátja, és felesége titkos szeretője Shane Walsh, aki Rick ellen fordul a nő miatt. Viszont Carl Grimes, Rick akkor még igen kicsi fia megmenti apját, és egy laza nyaklövéssel leteríti Shane-t. Rick, amikor rájön, hogy mindenki fertőzött, és feltámad halála után, mindegy, mi történt vele, eszébe jut halott barátja, aki éppen a neki ásott sírból kel ki, mint az illatos virágszál. Rick elintézi a zombit, majd lazán odaköpi, hogy még egyszer biztos nem foglak eltemetni…

Punk Rock Zombie

Akárhogyan is kerestem, nem találtam meg a képregényben a Punk Rock Zombiet (elvileg a 30. számban volt benne). Viszont a polcomon ott figyel a Mcfarlane Toys féle figura, ami a képen látható. Ugye milyen szuper? Van hozzá gitár, leszakadó kar is, szóval minden adott egy bomlasztó bulihoz.

Pin Cushion Zombie (Tűpárna zombi)

Ugyancsak a képregényes figura széria része a tűpárna zombi. Szegénykémet megpróbálta az élet. Milyen izgalmas története lehet? Az biztos, hogy egy kifejezetten szívós darabról van szó, elég sok emberrel végezhetett, erre enged következtetni, hogy egy csomó szúró-vágó eszköz kiáll belőle, tehát a szerencsétlen áldozatai nem a fejére céloztak. Nyugodjanak békében.

Spike Zombie (Tüske zombi)

A filmsorozatból lehet ismerős ez a jómadár. Kicsit felturbózták a szeméttelep lakói a kis Spike-ot. Testét és fejét páncél védi és pengék állnak ki belőle, így majdnem esélytelen előle elmenekülni. Ricknek valahogy mégis sikerült. :D

Az utolsó zombi

Én neveztem el őt így. A képen látható, ahogy „Old Man Carl Grimes” kivégzi a Hershel (Glenn és Maggie fia) által cirkuszi mutatványként tartott egyik járkálót. Utána pedig még pereskedtek is rajta, hogy Carl térítse meg a zombi értékét a hisztis Hershelnek.

Rick Grimes Zombie

Én szóltam. Tényleg szóltam. Most már késő. Nos, a képregény végére közelebb kerülünk egy jobb világhoz, ahol már biztonságban élhetünk. Rick egy olyan világról álmodik, ahol már nem kell megölni azt, aki árt nekünk (ezért is börtönzi be Negant), és hogy erőszak nélkül is meg lehet oldani a problémákat. Rick ennek az eszmének válik az áldozatává, viszont hagyatékul egy jobb világot teremtett. A záró képsorok szerintem nagyon meghatóak, amikor is Carl a nagypapáról olvas mesét a kislányának, Andreának. Ricket egy a családja hatalmát féltő őrült fiatalember öli meg, másodszor pedig a fia kényszerül ezt megtenni. Nagyon megindító képsorok voltak ezek. Ennek a cikknek az írása közben is elöntenek az érzelmek.

Remélem tetszett a kis bemutatóm zombifalváról, láthatjátok, hogy hiába ugyanolyan málészájúak a zombik, azért az alkotók meg tudták variálni, hogy simán megér egy olvasást.

(B)

Most egy olyan könyvről hoztam nektek kis bemutatót, ami számomra a második legmeghatározóbb sci-fi élmény volt Stanislaw Lem Édenje után. Ez, a Stalker, avagy Piknik az árokparton. Egyébként annyira szeretem, hogy minden évben újra szoktam olvasni.

Valami véget ért… Egy korszak lezárult, és talán az emberiség végét is jelenti a látogatás. Bocsánat, a nagybetűs Látogatás. Ugyanis ezerkilencszáz valahányban megtörtént. Nem úgy, mint ahogy a filmekben elképzeltük, nem volt háború, de még csak kapcsolatfelvétel sem. A látogatók, ahogyan jöttek, néhány nap múlva el is mentek a bolygónkról, nem hagyva maguk után mást, csak a varázserejű tárgyakkal telezsúfolt, lakatlanul maradt zónákat. Vagy hagytak maguk után mást is? Talán. Ezt a tudósok hivatottak eldönteni.

A stalker guberálót jelent. A stalkerek azok, akik a már lezárt zónákba bemerészkednek, és onnan felfoghatatlanul működő dolgokat hoznak ki, amiket az idegenek hagytak itt. És eleinte tényleg nem értették, mi mire is jó, de a tudomány halad előre…

Redrick, gúnynevén a Róka, tisztes családapa, és mellesleg stalker. A zóna nem csak különböző tárgyakkal ajándékozta meg, hanem a lányára is rányomta a bélyegét, amikor a kislány eddig soha nem látott mutációval születik: testét rengeteg szőr borítja. Ahhoz, hogy a zóna közelében életben maradjanak, guberálnia kell, lopkodnia a zóna kincseit, viszont nincs egyedül.

A zóna amellett, hogy kincseket rejt, nem olyan egyszerű oda bejutni. A katonaság körülvette. És ha nagy nehezen be is jut a stalker, benn sincs könnyebb dolga, halálos csapdák, anomáliák tömkelege állja útján. Itt van mindjárt a gravikoncentráció, ismertebb nevén szúnyogpilis, ami a gondatlan stalkert egy tenyérnyi pacává tömöríti. Vagy a zóna különböző helyein megjelenő lidérckocsonyáról is beszélhetünk, ami a harmonti tudományos részleg felét elolvasztotta épületestül, emberestül. De a legrettegettebb rém kétség kívül a húsdaráló, ami felkap, kifacsar, mint egy citromot, és még anyád sem ismer rád, amire végez veled.

A zónák környékén pedig felélednek a holtak, hazatérnek hajlékaikba, csak hogy a még élő rokonaikkal tölthessék hátralévő idejüket.

Redrick életútja tehát nem zökkenőmentes. A Földönkívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének Harmonti Részlegének laboránsaként ismerjük meg (előtte már valószínűleg stalker volt), majd elveszti állását, stalkernek áll ismét, majd a börtönt is megjárva végül kiköt ott, ahol kiköt. A legendás aranygömb tövében, ami állítólag minden kívánságot teljesít. Ekkor Redrick csak annyit kíván: „Boldogság mindenkinek ingyen, és senki ne maradjon elégedetlen”. (ford.: Földeák Iván)

Egyesek szerint a Látogatás invázió volt. Mégpedig pont a feltámadt halottak és a stalkerek mutáns gyerekein keresztül. A tudósoknak még nem sikerült eldönteni, hogy mennyire lehet helytálló ez a tézis. Azonban ha igaznak bizonyul, az nagy valószínűséggel az emberiség végét jelentheti. Viszont az sem elvetendő vélemény, hogy az egész csak piknik volt az árokparton, és a látogatók csak megpihentek a hosszú útjuk során az útba eső kicsiny bolygón, és a zónák csak a hanyag űrlények hátrahagyott szemetével vannak tele…

Nagyon nagy hatással volt rám a Stalker. És ami furcsa, hogy hogyan találtam rá egyáltalán. Először 2010 környékén játszottam a Stalker, Shadow of Chernobyl című játékkal, aminek valljuk be, nem sok köze van az eredeti történethez. Utána néztem végig Tarkovszkij kultfilmjét, a Stalkert, emlékszem orosz hanggal, angol felirattal. Egy rendkívül hosszú film, ami sokaknak unalmas lehet. Annak ellenére, hogy erősen művészfilm beütésű, én egymás után kétszer is megnéztem (így 9 órát ültem aznap a számítógépem előtt). És már letettem arról, hogy valaha is el tudom olvasni a kultregényt, végül 2013-ban a Galaktika elhozta nekem, cenzúrázatlan változatban, kiegészítve a film irodalmi forgatókönyvével (Kívánsággép címmel).

Arkagyij és Borisz Sztrugackij nem véletlenül váltak az orosz irodalom legendáivá. Könyvük számtalan novella, regény, és ahogy korábban említettem, számítógépes játék és egy film ihletője is volt.

Minden sci-fi rajongónak ajánlom. Aki teheti, olvassa el.

Elég rossz fogadtatása volt/van az új Joker filmnek. Mielőtt megnéztem volna, nem igazán olvastam el egyetlen kritikát sem, mert szeretem a véleményemet magam alakítani.

Jöhetnek a kövek. Nekem tetszett. Persze, megértem, ha valakinek nem, és valamilyen szinten érthető, mert több szempontot is sérelmeznek a „nemnézők”.

A trailer átverés volt. Ez a film nem is Joker. Ez a film nem is képregényfilm. Miért énekelnek állandóan, hogy rekedtek volna meg a második dal után? Lady Gaga nem jó Harley, sőt, nem is hasonlít egy motorra. Az ebéd sem ízlett. A munkahelyen mocsok a kávé. Stb.

Valóban, a trailer átverés volt. Ezen nem lehet mit szépíteni. Köze nincs a film cselekményéhez, annak ellenére, hogy abból vágták össze. Csak teljesen más, megtévesztő lett a tartalma.

De, ez egyfajta Joker, csak másmilyen, mint amihez a tősgyökeres értelmiségi DC fanok szoktak. Én unom már a képregényes Jokert, most kaptunk egy olyat, akit nem véd a képregényes hangvétel. Később erre a spoileres részben kitérek.

Valóban nem képregényfilm, maximum azokból inspirálódott, de csak nagyon halovány módon.

A varieté részeknek hatalmas jelentősége van a végkifejlet szempontjából, annak ellenére, hogy sokszor feleslegesnek tűntek. Nem azok. És ez egy musicalnek volt egyébként is beharangozva. Mégis mit vártatok?

Lady Gaga zseniális. Mind színésznek, mind énekesnek. Nagy rajongója vagyok. A továbbiakat majd a spoileres részben...

A Joker film ismét a felesleges gyűlöletkeltés áldozata lett. Pedig semmi mást nem tett a rendező, csak bedobta szereplőit a könyörtelen valóságba. Egy olyan valóságba, ahol a pszichopata gyilkost perbe fogják, és az Egyesült Államokban akár halálra is ítélhetik. Mit lehet szeretni Phoenix Jokerében? Semmit. Valahogy, valamilyen elcseszett módon együtt lehet vele érezni.

De ez a film minden, a főszereplő iránt érzett együttérzést ki akar a nézőből ölni. Joaquin Phoenix egy rohadt jó színész, és pont emiatt alakul ki egy skizofrén állapot a nézőben az első film megnézése után, és ez a másodiknál is kitart. Szereted és utálod egyszerre. Mert Jokert elmebetegnek látod, akit bánt a rendszer. És emiatt sajnálatra méltónak tűnik. Valahogy beleképzeled magad a helyébe. Te mit tennél? Egyúttal az áldozatok családtagjainak érzései is teljesen érthetők.

A film lassan csörgedezik. Talán egy kicsit túl lassan is. A sötét, klausztrofób, kilátástalan jeleneteket folyton megszakítja egy varieté dal, vagy egy néhány másodperces fekete képernyő. Mindkettő időhúzás és hatásvadász. Musicalből is lehetett volna kevesebb benne, viszont történhetett volna több minden is, akár az egész filmben. Ja és jó lett volna, ha nem csinálnak minden jelenetből cigarettareklámot.

De egy mélylélektani thriller is elfogadható lenne ilyen formában, mondjuk fél órával kevesebb játékidővel. A film végére úgy elültem magam, hogy alig bírtam felkelni a helyemről.

Kiemelném az Arthur ügyvédjét játszó Carherine Keenert és az egyik őrt, Brandan Gleesont, akik nagyon odatették magukat. De az Arkham minden lakója ízig-vérig őrült. Az elmegyógyintézetnek hangulata, aromája volt.

És akkor most jönnek a SPOILEREK! Innentől csak az olvassa tovább, aki nem akarja megnézni, vagy már látta a filmet. Tehát SPOILEREK jönnek!

A varieté tényleg rohadt sok, és unalmas lehet a filmben, aki nem szereti a musicalt. Én nem szeretem. De volt egy-két dal, amik nagyon jók voltak. Phoenix zaklatott dohányfüstös elcsukló, vagy Gaga csodálatos hangja ugyanúgy játszott az érzelmekkel. És ezeknek a daloknak jelentősége van.

Ugyanis szerintem pont ezek a dalok azok, amik segítenek megkülönböztetni valamilyen módon a valóságot a képzelettől. Ez a körülmény pedig a film zárásánál azért fontos. Ugyanis amikor Joker mondja Harleynak, hogy ne énekelj, beszélj hozzám... Nos az már nagy valószínűséggel csak a képzelet szüleménye volt. Harley lehet bátrabb volt Arthurnál, és meghúzta azt a bizonyos ravaszt.

Az, hogy Arthur megtörik, nem is történhetett volna máshogy. Csak a képregényekben van olyan, hogy a gonosztevő megszökik, és boldogan él, amíg meg nem... A valóságban csak a meg nem van... A gyilkost elfogják, beperelik, lecsukják, vagy ez esetben halálra ítélik. Ha szerencséje van, elmegyógyintézetbe zárják. Nem szöktetik meg, nem lesz a bűnözés hercege, vagy mije.

Szerencse? Az Arkham elmegyógyintézetben az a hátborzongató, hogy nagyon is olyan volt, ami létezhet a valóságban is. Ahogyan az is, hogy bizonyos helyeken abuzálják esetleg a rabokat, betegeket. Persze, minden éremnek két oldala van. Túlzás lenne? Nem tudom.

Amikor Arthurról lehull a lepel, és azt mondja, nincs Joker, az az igazi katarzis. Amikor a gyilkos megbékél a sorsával, bár tettét nem bánja meg. Az, hogy kivégzésre ítélik, az más tészta. Ugyanis megrendelt ítéletnek tűnik az egész.

Ez a Joker nem az a Joker. Annak a Jokernek, aki a képregényekben szerepel, nem fontos a személyisége, csak az, amit képvisel. Káoszt teremt, és irtaná a szárnyas patkányokat. Nekem pont az az unalmas már. Ebben a filmben épp az a lényeg, hogy Arthur ki. Egy senki. Akit próbál a médiahype felkarolni, hogy kisajtolják belőle, amit lehet, de befuccsol az egész. Magára marad, mert nem elég menő. A megmondóemberek Jack Nicholson Jokerével példálóznak, hogy az bezzeg... Hát bezzeg annak sem volt semmi köze a képregényekhez barátaim. Volt neki neve, motivációja, és ő „alkotta meg” Batmant.

Harley az unatkozó szépasszony szerepében tündököl, aki beleszeret a Jokerbe. Azt gondolja, hogy hegyet fognak építeni, és ezt a néző még a film felénél hajlamos is elhinni. Csak a valóság az, hogy Arthur ezt nem fogja túlélni, nemhogy hegyet, de homokvárat sem fognak építeni együtt. Egyébként figyelemre méltó, hogy a zavart Harley hogyan hajszolja bele Arthurt a Jokerségbe ismét, hogy ne szedje a gyógyszereit, meg egyebek. Ez is amúgy borzasztó, hogy valóban, az ilyen betegségeket nem lehet gyógyítani, csak szinten tartani.

A végére meg csak annyit, hogy Arthur halála ugyanolyan felesleges, mint az élete volt. Élősködtek rajta, kihasználták, majd eldobták. És még rendesen ki is röhögték néhányszor.

Az ítéletem 7 bohócorr a 10 szembedöfött ceruzából.

(B)

Ma ismét egy Dredd bíró képregényt hoztam el nektek. A Necropolist, ami a 2000AD Magazine 672-699 progjaiban jelent meg, és a két "Dredd-isten", az író John Wagner és a rajzokért felelős Carlos Ezquerra közös alkotása.  Öreg ember nem vén ember, avagy vén Dredd is megnyalja az Igazságosztója füstölgő csövét.

Vigyázat! SPOILERES tartalom következik!

„-Hallottam erről, de el se tudtam képzelni.

-Tudod az Átkozott Föld hirtelen egy meleg és simogató helynek tűnik. Mit szólnál hozzá, ha Texas Város felé vennénk az irányt, lássuk, valamivel cselekvésre ösztökélhetjük-e őket. Fel kell fogniuk, a következők ők lesznek.

- Kimaradtak a Sov háborúból, ebből is ki akarnak majd maradni. Nem. Be kell mennünk. Nem tudom, mit tehetünk, egyáltalán vannak-e még élő polgárok, akiket megmenthetnénk, de egy kis hang azt súgja a fejemben… mennünk kell. Nem adhatjuk fel! Le tudjuk győzni ezeket a szörnyetegeket!

- Igen? Nekem meg azt súgja valami, hogy szét fogják rúgni a seggünket.”

[Dredd és Mcgruder (korábbi főbíró) beszélgetése a Nekropolisz (korábban Mega City 1.) kapujában, ford.: jómagam]

Mik is a Necropolis közvetlen előzményei? Dredd már nem az a kitartó bíró, akire építették az egész rendszert. A képregény elején egy bevezető elárulja nekünk, Dredd csalódott a rendszerben, és elindult a hosszú útra az Átkozott Földön. Helyét átvette egy klón, Kraken, akinek minimum kérdéses a rátermettsége. Kraken úgy kerül a képbe, hogy korábban egy a rendszer megbuktatására megesküdött „testvériség” (Judda) klónoztatta ki, viszont most már ő Dredd. Vagy mégsem?

A Necropolis története itt indul. Megismerhetünk egy házaspárt, Xenat és férjét, akikhez bekopogtat a megtestesült halál. Halál bíró és társai egy lakótömbben mészárlást rendeznek, aminek hamar véget vetnek a helyszínre érkező bírók, ezért menniük kell. Viszont Xenát megérinti Halál, így egy kis változás megy végbe a nőben. Szerelmes lesz Halál bíróba, és bármit megtenne, hogy visszahozza őt Mega City 1-be.

Halál bíró és társai egy másik dimenzió szülöttei. Egy olyan dimenzióé, ahol maga az élet a legfőbb bűn. És amikor megtalálták az utat ebbe a dimenzióba, kedvet kaptak az itteni élet teljes megsemmisítésére.

Xena tehát először is feláldozza férjét egy oltáron (ronda dolog), ezzel átengedi Halál nővéreit (nagyon ronda dolog), a bányarém-nővéreket, akik megbabonázzák Krakent, hogy a pszi-divíziós bírót, név szerint Ageet elrabolja nekik. Ugyanis Agee bíró tudata sokkal erősebb, mint Xena-é, így a két világ között megépül a híd, amin a gonosz, de legalább bűnronda bírók átjöhetnek bulikázni. Le is győzik a bírók hadseregét egy hatalmas erejű pszi támadással, ami miatt mindenhol szörnyeket látnak a katonák, így lényegében egymást lövik cafatokra.

Eközben Old Man Dredd az Átkozott Földön éldegél, viszont eléggé zavarja a tény, hogy hangokat hall a fejében. Egy bizonyos kis hang ugyanis nem véletlenül kér tőle segítséget. Anderson bíró, az ismert pszi képességekkel rendelkező törvényőr megsebesül a harcokban, kómába esik, de mentális képességeinek hála jelet küld a rég elveszett, és jócskán megráncosodott bírónak. Dredd visszaindul tehát Mega City-1-be. Útja során találkozik Mcgruder volt főbíróval, aki nő létére egy szakállas férfivé öregszik, hála az atomsivatagnak.

Amire odaérnek Mega City 1-be, annak helyén már Necropolis áll. A bírók a Nővérek hatására átállnak a Halál bíró oldalára, viszont a kadétokkal nem is foglalkoznak, lebecsülve erejüket. Ennek hála néhány kadét megmenti Anderson bírót, miközben Dredd is bejut a városba. Anderson figyelmezteti Dreddet, hogy a Halál és nővérei hatalma Agee bírón áll vagy bukik, így meg kell szegényt ölni, amivel száműzhetik a nővéreket ebből a dimenzióból.

Hajtóvadászat indul, ami során Dredd felrobbantja Agee bíró börtönét. Ez gyorsan ment. Halál bíró ereje meggyengül, így Andersonnal karöltve börtönbe zárják a gonosz bírókat, vagy azok lelkét. Kiből mennyi maradt. Dredd a végén megöli Krakent, mert unta a pofáját (meg azért, mert Kraken meg sem próbált ellenállni a szörnyek pszichikai manipulálásának).

A képregény rajzai, festményei fantasztikusak. A Necropolis világa lebilincselő, Halál bíró és szolgái morbidak, de rendkívül viccesek. A kedvenc részem az Elátkozott Földesen kívül az volt, amikor a rémbírók a kadét gyerekeket üldözik. Az igazi horror volt. Királyság. Ugyanis a bírók érintése már önmagában is halálos, a képregényben rengeteg olyan panelt láthatunk, ahol csontvázzá sorvasztják az épp kezük ügyébe kerülő ártatlan halandókat.

Remélem tetszett a bemutatóm, és kedvet kaptok Dreddhez. A Necropolis az egyik kedvenc sztorim, hála a két Istennek, az alkotóknak.

1912. április 15. egy tragikus dátum az emberiségnek. Mindezidáig az volt. Ugyanis lerántjuk a leplet az igazságról ebben a dokumentarista bejegyzésben. Badum-tsss és tádámm.

A Titanic tragikusnak beállított elsüllyedése számtalanszor megihletett sokakat, kamufilmek és zugirományok születtek, de senki sem nyitotta ki a szemét, hogy lássa a nyilvánvaló összefüggéseket. Eddig.

Ugyanis szerkesztőségünkbe (lol) eljuttattak néhány valódinak tűnő képet. Mi sem hittünk a szemünknek. A Titanic ugyanis nem süllyedt el. Csak átalakult.

Eredeti neve Titanus, vagyis Cincér, és renegát álca volt ez a hajó, aki megrendezte saját „halálát” azzal a jéghegy mesével. Viszont most már megtudjátok, hogy az álcaként használt hajótest nem süllyedt el. Űrhajóján a Kibertronra ment, magával vitte a hajó mit sem sejtő utasait, a legénységgel együtt, így szerezve magának rabszolgákat. Csak úgy, hogy legyen kit sanyargatnia. Mert azt szereti. Cincér ilyen szemét.

Tisztára logikus.

(B)

U.i. A képeken a frissen beszerzett, teljesen hivatalos kínai nem Hasbro Titanic Bot Toy elnevezésű játékot láthatjátok, ami most már a gyűjteményem egyik csiszolatlan gyémántja. Néhány lépésből alakítható át robottá, enyhén hiányos, ugyanis árbocai, amik egyben fegyverek is lennének, sajnos nincsenek meg. A hülye sztorit meg három perc alatt hoztam össze. Olyan is lett.

Használva az internet erejét, ezt a választ kaptam: "A görög mitológia a maga hőseivel, isteneivel és komplex világával valóban megfelelhet a "geek" kategóriának. A "geek" kultúra olyan témákat ölel fel, amelyek mély tudást, rajongást és részletekbe menő ismeretet igényelnek – pontosan olyan, mint a görög mitológia. Számtalan karakter, mitológiai lény és összetett történet kapcsolódik össze, így az, aki beleássa magát, hasonlóan lelkesedhet a mitológia iránt, mint egy modern geek a sci-fi, fantasy vagy képregények világában." Ezért bátran mesélek egy kicsit a mostanában megnézett sorozatról. Ha más lett volna a válasz, akkor is belemagyaráztam volna, de így mégis csak jobb.

Szóval az utóbbi hetekben sikerült megnézni a "Kaos" című nyolc részes sorozatot. (Vagy annak az első évadát, de az is lehet, hogy ennyi volt.) Három fő oka volt, amiért egyáltalán belefogtam. Az egyikről az első bekezdésben lehet olvasni, a másik pedig Jeff Goldblum. Mert ő az egyik főszereplő, akit azóta nem tudom elfelejteni, hogy "A légy" című műben láttam, még a nyolcvanas évek végén, VHS-en. Már jó ideje nincsenek rémálmaim, szerencsére. Ha valaki nem emlékszik rá a Jurassic Park vagy Jurassic World filmekből, annak is csak egy oka lehet: nem látta egyiket sem. Hol is jártam? Ja, igen. A harmadik ok. A történet napjainkban játszódik, vagy valami ilyesmi, ráadásul elég viccesnek is tűnt.

Nyilván nem a legjobb sorozat ever, mert olyan már nem is lesz, jó eséllyel. Hatalmas dömping van, akár minden nap elkezdhetünk egy újabb sorozatot (vagy tízet is), mégsem fogynak el. Ennek a hátulütője egyértelmű: kevesebb az idő, a munka, az eredeti ötlet stb. Ezen fölösleges is rugózni. De mindezek (és egyéb) ellenére egy nagyon élvezhető alkotás. Mert ott vannak az ismert karakterek, történetek. De az egész napjainkban játszódik, vagy valami olyasmi.

Most pedig elkövettem azt a hibát, hogy rákerestem neten, és ránéztem a véleményekre. De igazából pont erre számítottam. "Klisés" (LOL, a görög mitológia nem egy mai sztori, viszont sok mai történet alapja.), "nem elég vicces" (nem feltétlenül vígjáték, viszont tartalmaz humort, leginkább a brit fajtát), "nem erre számítottam" (na, megint nem kérdeztek meg minden potenciális nézőt, mit is vigyenek képernyőre). A másik tábor pedig: "zseniális" (enyhe túlzás, végtére ez is egy adaptáció), "briliáns színészi játék" (van pár név, arc és hang, aki viszi az egészet), "nem lehet nem szeretni" (ízlések és pofonok). Nagyon megosztó, úgy látom.

Ami kifejezetten jó. Három síkon létezik a sorozat, és ezek látványban is nagyon jól elkülönülnek. Az istenek élettere, az Olümposz nagyon fényes, világos, színes. Maguk az istenek pedig - akár a kelet-európai, kilencvenes éves vállalkozói - mindennel rendelkeznek, amit csak el lehet képzelni, de mondjuk az ízlés nem feltétlenül tartozik ide. Zeusz (Jeff Goldblum) melegítős-aranygyűrűs-arany Casio órás szettje, Poszeidon (Jeff Curtis) selyem- vagy bowling-ingje (ha van rajta), Dionüszosz "hawaii mintás" ingei... Mondjuk Héra (Janet McTeer) a stílus maga, de mindig kell kivétel is. A halandók világa is színes, de nem annyira harsány, inkább picit szürkébb, homályosabb, nem is tudom. Érezhető, hogy ez nem fenékig tejföl és miegymás. Az alvilág pedig fekete-fehér, vagyis szürkeárnyalatos. Érezhetően nyomasztó, bár nem félelmetes. De azért nem szeretnél ott lenni.

Az istenek a TV-ben nézik, hogyan leplezik le az ő tiszteletükre állított emlékművet. Ez egy zseniális kép. (Tudom, már elcsépelt a "zseniális" szó, de ez mégis az volt.) A szolgáik mind egyforma, hetvenes-nyolcvanas éveket idéző teniszező (vagy inkább labdaszedő?) öltözékben léteznek. Zeusz "párszor" félrelépett, sok a gyerek (egy ponton vezetékes telefonon próbálja őket elérni), de igazából csak a többre vágyó Dionüszosz van jelen. A félistenek halandó édesanyáit, vagy bárkit, aki nem túlzottan szimpatikus, Héra nemes egyszerűséggel méhecskévé változtatja.

Az emberek valahogy úgy élnek, hogy minden okés, van, aki esőt ad, meg miegymást, de a sorsuk az istenek kezében van. Ők pedig nagyon szeszélyesek, szóval eléggé diktatúra íze van a dolognak. Félni, és - talán - életben maradni. És az is természetes, hogy nem mindenki elégedett vagy törődik bele a sorsába. A sors pedig meg van írva. Mindenkinek van pár szava, sora, ami a prófécia, amit ismer, amit akár írásban is megkap, ami lehet egy fontos dolog az életében, de gyakran annak a végét jelenti. És Zeusznak is van ilyen próféciája, bár ő egy isten, de nem mindig volt az. Szóval aggódhat(?).

Az alvilágban irodisták és funkcionáriusok vannak, a bürokratikus gépezet kisebb és nagyobb porszemei. A nagyfőnök Hádész (David Thewlis), mellette Perszephoné (Rakie Ayola), közvetlen beosztottjuk Medúza (Debi Mazar). Itt a legtöbben azon dolgoznak, hogy az érkezőket átjuttassák a "kereten" (The frame, sajnos nem tudom, magyarul ez milyen alakban szerepel.), ami az új életbe/hez vezet.

Van még egy fontos helyszín és szereplő. Prométheusz, a titán, aki ellopta a tüzet az istenektől, és az embereknek adta. Zeusz kicsit pipa lett, a Kaukázus sziklához láncoltatta, ott pedig egy sas minden nap csipeget a májából, ami másnapra mindig visszanő. Ez a mitológiai "leírása". A sorozatban pedig ő a narrátor, és - minden ellenére - Zeusz legjobb barátja. Legalábbis Zeusz szerint.

Tyű, túl sokat írtam. Gyorsan még, szpojlerek nélkül: Dráma! Komédia! Intrika! Sírás! Nevetés! Félelem!

Én élveztem. Bár néha kicsit tömény, sok a cselekmény, sok a szál (ami persze összefügg). Előnyben az, aki valamennyire ismeri a "régi görög dolgokat", de talán előzetes ismeretek nélkül is menni fog.