Sziasztok!
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is olyat fogok írni egy Spawn képregényről, mint ami most következik. A múlt héten megérkezett hozzám a Spawn Vengeance című kötete, ami a képregény fő sorának 291-297 számait tartalmazza, TPB formátumban. Ezt olvastam el, és most írok róla néhány sort, csak hogy nektek ne kelljen elolvasni.
A bejegyzésben spoilerek találhatóak, ahol konkrétan előfordulnak, ott jelezni fogom. Bár ha jobban belegondolok, a története sehova sem fut ki, így annyira a spoiler, mint fogalom nem állja meg a helyét.
Kezdetnek álljon itt egy kis idézet a kötetből:
„Miért nem akarta a pokol trónját? Sosem értettem, egészen mostanáig. Miért nem akarta betölteni az űrt, amit Malebolgia megölésével hagyott? Ehelyett hagyta, hogy a Menny és a Pokol káoszba fulladjon, miközben háborúskodott az üres trón felett. Miközben mi elgyengültünk, ő egyre csak hatalmasabbá nőtt.”
(Cog Spawnról, írta Todd McFarlane, ford.: jómagam)
Nos, nekem az az érzésem támadt, hogy McFarlane maga sem nagyon érti, hogy Spawn miért is nem foglalta el a pokol trónját (pontosabban emlékeim szerint Malebolgia a pokol egyik bugyrának volt az ura, nem az egész Pokolé, de ez nem az első történetvezetés-beli probléma a sorozatban). Itthon eddig a 150. számig került kiadásra a sor, az Armageddon végével, és olyan, mintha nem telt volna el a két könyv között, pontosabban a 150. és a 191. szám között semmi extra. Kivéve
SPOILER
Wanda Blake halálát, de már majdnem lényegtelen.
SPOILER VÉGE.
Nos, a Spawn, Bosszú című kötetben semmi bosszú nincsen, csak maximum beharangozzák a bosszút, és az Al Simmons élete és halála alcím konkrétan azt jelenti, hogy a 296. és 297. számban újra a szánkba rágják Al Simmons halálának és feltámadásának történetét, megspékelve azzal, hogy Spawn bizony übergigamega hatalmas hatalommal rendelkezik. Mintha ezt már az Armageddon során nem bizonyította volna, amikor ISTENNÉ vált! De ismét megtudhatjuk, hogy bizony ez az Ivadék más, mint a többi.
Ennek a pár füzetet magában foglaló kötetnek a története csak a szokásos önismétlésbe fullad, amikor ismét megjelennek Spawn korábbi ellenfelei, köztük a Violátor, aki, kapaszkodjatok meg… Ő az egyik démon, aki megalkotta Spawn ruháját, a szimbiótát, így ő az, aki meg tudja zabolázni Spawn erejét. Hú. Tényleg, még csak hatodszorra rúgta szét a seggét Spawn, ezúttal egy gerinckitépés is dukált a dagadt bohócnak.
Spawn ismét egy erővel gazdagodik:
SPOILER
fel tudja támasztani a halottakat, főleg a halott, és ezerszer újrarágott karaktereket, mint Cy-gor, akik mellé állnak a nagy háborúban. Igazából agyatlan zombik, akik parancsra ölnek.
SPOILER VÉGE.
Láthatjátok, McFarlane papa sajnos már csak önmagát tudja ismételni. És jut eszembe, még a kötet rajzairól szó sem esett, mert azok se kutyák.
Az a helyzet, hogy a kötet második felének rajzai rendben vannak. Viszont. Jason Shawn Alexander „rajzai” több helyen undorítóan egyszerűek, az arcokat látszik, fényképekre rajzolta rá photoshoppal. Ez a pofátlan aljamunka annyira igénytelenségbe fullad több helyen, hogy panelen belül különböző stílusok ötvöződnek. Érdemes megnézni ezeket az arcokat. Arról nem is beszélve, hogy több helyen a karakterek üres háttér előtt beszélgetnek egymással (sokat, nagyon sokat, dögunalmasan sokat). Város kellős közepén, nincs háttér. Aztán gyors átpakolták a sivatagba a sztorit, hogy ne kelljen hátteret rajzolni neki.
Az én részemről hálás vagyok magamnak, hogy az itthoni 21. kötettel én véget vetettem a Spawn gyűjtésének. Egyértelmű, hogy az utóbbi években már McFarlane nem önmaga, a rajzolók is nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak, szemen köpve az olvasókat. Számomra Spawn halott, és az is marad. Sajnálom, hogy idáig fajult a dolog, de ez sehova sem fog vezetni, nyújtják, mint a Barátok köztet. Annak is vége lett érdeklődés hiányában egy közbe vágással, valószínűleg ennek is hasonló lesz a sorsa.
Bélu voltam, sziasztok!
